Bruti keményen kiosztotta Fábry Sándort

2025.01.05. 18:08
Fábry Sándor az erdélyi háromszéki Pertu podcastben mesélt arról, hogy a köztévén véleménye szerint jóval kisebb megbecsülésnek örvend, mint annak idején az RTL-nél. Kijelentésére most Tóth Imre „Bruti” reagált, aki régen tisztelte a humoristát, de ma már csak „röhög rajta”.

Ahogy azt korábban megírtuk, Fábry Sándor „pitiáner ócskaságnak” nevezte azt, ahogyan a köztelevízió áll a személyéhez, összehasonlítva azzal az „aranykorral”, amikor még az RTL-en futott az Esti Showder című műsora. Azt is elmondta, hogy örülne egy Kossuth-díjnak, de „ezektől” semmit nem vár.

Tóth Imre Bruti ezekre a kijelentéseire reagált most Facebook-oldalán, ahol egy hosszas bejegyzésben fejtette ki, hogyan is látja az egykor általa is tisztelt Fábry Sándor munkásságát.

Elöljáróban leszögezném, hogy Fábry Sándort zseniális humoristának tartottam, volt korszak, amikor lehengerlő és verhetetlen volt abban, amit csinált. Szóval Fábry úr mindig is megnevettetett, csak régen vele röhögtem, most meg rajta

– írja a bejegyzésben.

Ezután Tóth Imre Bruti kifejtette, hogy szerinte különbséget kéne tenni „egy reklámokból fenntartott kereskedelmi televízió és egy adókból eltartott köztévés műsor között, ráadásul most sincs rossz sora Fábrynak, csak világ körüli út és jó borok rekeszei helyett gáláns fizetést kap pluszjuttatások nélkül”.

Szemérmesen nézzünk most félre, és ne firtassuk, hogy az elmúlt 12 évben hány milliárd forint közpénzt költöttünk a marginális nézettségű Fábry »show« évadjaira, amit a saját cége gyárt, így producerként is részesül belőle, helyette koncentráljunk arra, amit nagyon fájlal! Történetesen, hogy Fábry úr nagyon várta Kossuth bácsit (Kossuth-díj), de az nem gyütt! És még azt is megtudtuk, hogy »EZEKTŐL« már nem is kell neki! Na, ez volt a pont, ahol hangosan felröhögtem, és óhatatlanul feltolult bennem a kérdés: KIKTŐL??!?!???!!!????

– írja bejegyzésében, majd néhány nevetős emojival zárja a sorokat.

Tóth Imre Bruti a bejegyzés végén még hozzátette később kiegészítésként, hogy Fábry Sándor „szétcenzúrázott” rádiókabaréját személyes érintettsége miatt nem idézi bele mondandójába.