Harkányi Endre súlyos balesetet szenvedett, de ez sem szegi kedvét
A még kórházban gyógyuló művésszel a Story újságírója készített interjút, amiben Harkányi elmondta, hogy nem igazán tudja, hogy történt a baleset:
Elestem otthon. Nem tudom, hogyan. Eszembe jutott a gyerekdal, hogy János bácsi a csatában elesett egy fűszálban. Én megbotlottam, eltörtem magam, de már jól vagyok. Gyógytornáztatnak. Nagyon jó itt. Igazán rendesek velem. Szép a hely, kiváló az ellátás. Erdőre néz a szobám. Kitekintek az ablakon, és látom a havas fákat. Nagyon romantikus a panoráma. Hárman vagyunk a szobában. Tízméteres teraszunk van, lent a sétány, a nővérek kedvesek. Mit akarjak még?
Harkányi Endre a beszélgetésben Lucifert is idézte az Az ember tragédiájából, ahogy Ádámnak mondja: „Mit állsz ott szótlan, mondd, mit borzadsz? Tragédiának nézed? Nézd legott komédiának s múlattatni fog.”
Elmesélte, hogy négykézláb kellett elmásszon a telefonig, színpadra illő jelenet volt, de az életösztöne még mindig elég erős.
A házban, ahol lakik, van egy baráti házaspár, őket hívta segítségül. Nem ijedt meg még akkor sem, amikor a mentőben volt. Tudja, hogy veszélyes, de rémültség helyett csupán tudomásul vette, hogy most ezen kell túl lenni. A műtét sem okozott számára fájdalmat, csak a seb utána, de már az is gyógyul. Jelenleg van a testében néhány kapocs, amiket majd ki fognak venni.
Jelenleg jól érzi magát a kórházban, még egy kedves nővérke is van, aki jobb kedvre deríti. Úgy fogalmaz:
Mindenem itt van velem. Hoztam magammal. Be vannak csomagolva a holmijaim, az értékeim. Itt csend van, nyugalom és biztonság. Már egyedül is le tudok menni a hetedik emeletről a hatodikra, ha kávézni akarok. A járóka segít a mozgásban. És van itt egy bájos ápolónő, aki színházrajongó, és ismer engem.
Harkányi Endre tudja, hogy rosszabb esetben akár meg is halhatott volna, így külön kiemeli, hogy nincs más választás ilyenkor, csak a jókedv.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.