Bochkor Gábor kihagyta a Retro Rádió hétfői adását, azt is elmondta, miért
Hiába várták a hallgatók, hogy hétfőn reggel Bochkor Gábor hangját is hallják a Retro Rádióban, mivel az adást végül Lovász László vezette le egyedül. Már korábban is előfordult, hogy bizonyos okokból kifolyólag Bochkor nem tudott bemenni a stúdióba, ám eddig mindig meg tudta magyarázni, miért történt így. Megesett például, hogy betegség miatt kellett otthon maradnia, illetve az is, hogy egy tragédia következtében maradt távol, ám arról, hogy a hét elején miért nem lehetett hallani az első adásban, eddig semmit nem lehetett tudni.
Bochkor Gábor kedd reggel ugyanakkor már élőben jelentkezett a rádiós műsorban, és tiszta vizet öntött a pohárba azzal kapcsolatban, mi történt:
Azért nem voltam jelen, mert a Ryanairnek természetesen nem sikerült behúzni az esti járatot, illetve nem időben. Hajnal negyed négykor kerültünk ágyba, és gondoltam, akkor az a négyes kelés picit durva lenne. Nagyon rocksztáros lenne. Ahhoz már nincsenek legális szerek, hogy az ember ébren tartsa magát
– mondta, kiemelve, a reggeli adás helyett inkább kialudta magát.