Távozik a Séfek séféből Wolf András, már az utódját is megtalálták

2025.02.01. 12:22
Nyolc év és összesen hat évad után hagyja el a főzőműsort Wolf András, aki úgy érzi, már mindent megtett a produkcióért, és új kihívásokra vágyik. A TV2-nek a séf helyére ezért gyorsan kellett keresnie valakit, ugyanis hamarosan már a hetedik évad forgatása is kezdetét veszi. A jelöltek között több ismert szakács neve is felmerült, információk szerint egy Michelin-csillagos séffel majdnem sikerült is megállapodni.

A Séfek séfe című gasztrorealityt 2017-ben indította útjára a TV2, és az eddig sugárzott mind a hat évadban ugyanaz a háromtagú zsűri – vagy csapatvezetői gárda – szerepelt, ami most először azonban felbomlik, miután a Blikk információi szerint Wolf András elhagyja a műsort.

A lap egy, a produkcióhoz közel álló forrására hivatkozva azt írja, hogy Wolf András önállóan döntött a távozás mellett, miután úgy érzi, már nem tud ahhoz többet hozzáadni. Krausz Gábor és Vomberg Frigyes, a két másik zsűritag ellenben marad a műsorban, ezzel ellenkező információk legalábbis eddig nem láttak napvilágot.

A csatorna idén is a már bevált három séffel szándékozta leforgatni a nagy sikernek örvendő gasztro-tehetségkutatót, ám év elején Wolf András jelezte a produkciónak, hogy már nem szeretne részt venni az idei szériában. Szerette a műsort, sokat is köszönhet neki, de úgy érzi, kihozott belőle már mindent, amit lehetett, és új kihívásokra vágyik. A TV2 próbálta őt marasztalni, de nem járt sikerrel

– fogalmazott a forrás, aki azt is elárulta, hogy a Bocuse d’Or Akadémiában is tag Wolf helyét ki veszi át a népszerű főzőműsorban, ugyanis a produkció 2025-ben a hetedik évadát is leforgatja.

Michelin-csillagos séf volt a fő kiszemelt

A TV2-nek ráadásul nem sok ideje maradt megtalálni az új szereplőt, ugyanis a forgatásokat az első negyedévben elkezdik. Első körben a konkurens RTL-en futó A Konyhafőnökben éveken keresztül szereplő, majd onnan 2024-ben távozó Michelin-csillagos sztárséfet, Sárközi Ákost szerették volna megnyerni a produkcióhoz, egyben a csatornához csábítani, ám a tárgyalások végül nem vezettek eredményre.

Végül az ismert olasz szakács, Gianni Annoni lett a befutó, de a forrás információja szerint Gáspár Bea neve is felmerült, aki egyébként szintén A Konyhafőnökben szerepelt korábban.

Sárközi Ákos remek húzás lett volna. Vele komolyabban számolt a csatorna, nemcsak a Séfek séfébe, hanem az idei évben induló nagy show-műsoraik egyikébe is szerették volna leszerződtetni szereplőnek

– árulta el a Blikk forrása. Gianni Annoni nem lesz ismeretlen a Séfek séfe nézőinek, az eddigi utolsó, hatodik évadban egy alkalommal már vendégszerepelt, pont az egyik másik jelölttel, Gáspár Beával egyetemben.

Az olasz szakács és televíziós személyiség 1994-ben érkezett Magyarországra, jelenleg is működik étterem a vezetésével Budapesten, ezenkívül az Olasz Kulturális Intézetben vezet főzőiskolát.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • FOMO
A rajongók miatt a mai napig rettegésben él a Michael Jackson által bántalmazott fiú

A rajongók miatt a mai napig rettegésben él a Michael Jackson által bántalmazott fiú

Jackson sosem vallotta be a szexuális bántalmazást, de peren kívül 15 millió dollárt adott a fiúnak.

március 3., 06:01

  • FOMO
A börtönökben is megállja a helyét a terápia, amihez csak egy könyv kell

A börtönökben is megállja a helyét a terápia, amihez csak egy könyv kell

Már több magyar egyetemen oktatják az újszerű kezelési módot.

március 1., 14:06

  • FOMO
Lengyel Tamás nyílt levelet írt Muri Enikőnek, és ő is megosztott jó pár mocskolódó kommentet

Lengyel Tamás nyílt levelet írt Muri Enikőnek, és ő is megosztott jó pár mocskolódó kommentet

Kőkemény üzeneteket kapott a Jászai Mari-díjas színész.

március 1., 16:11

  • Címlapon
Manfred Weber: Elegünk van Orbán Viktorból

Manfred Weber: Elegünk van Orbán Viktorból

Elkezdődött az adok-kapok Brüsszelben.

2 órája

  • FOMO
Hidrogéntermelő vitorlás lehet a megújuló energia zászlóshajója

Hidrogéntermelő vitorlás lehet a megújuló energia zászlóshajója

Mobilitásának köszönhetően hatékonyabb lehet, mint a szélturbinák.

március 2., 11:37

  • FOMO
Ezeknek a nőknek csak addig van köze gyermekükhöz, amíg kihordják őket

Ezeknek a nőknek csak addig van köze gyermekükhöz, amíg kihordják őket

Magyarországon már a béranyaság elvállalása is bűncselekmény.

március 1., 19:00

  • FOMO
A Betyársereg várta az antifa támadások nem bináris vádlottját a bíróság előtt

A Betyársereg várta az antifa támadások nem bináris vádlottját a bíróság előtt

Tanúkat hallgatott meg a bíróság, a német vádlott nem akart vallomást tenni.

3 órája

  • Címlapon
Sokan nem is sejtik, hogy Kína rejtett birodalmat épít Magyarországon

Sokan nem is sejtik, hogy Kína rejtett birodalmat épít Magyarországon

Egyre inkább beférkőznek a hálószobánkba is.

5 órája

  • Címlapon
Németország elkezdte földbe döngölni Orbán Viktor ígéretét

Németország elkezdte földbe döngölni Orbán Viktor ígéretét

Nagy bajban az ipari termelés.

6 órája

  • Címlapon
Oroszországból reagáltak Emmanuel Macron szavaira, a francia elnök hamarosan örökre eltűnik

Oroszországból reagáltak Emmanuel Macron szavaira, a francia elnök hamarosan örökre eltűnik

A pontos dátumot is megadták, hozzátéve, hogy „nem fog hiányozni”.

5 órája

  • FOMO
Jelentős károkat okozott a média Liam Payne gyászoló családjának

Jelentős károkat okozott a média Liam Payne gyászoló családjának

A család szerint az énekes haláláról szóló híradások nem voltak helyénvalók.

március 2., 12:59

  • FOMO
Olyan banánt fejlesztettek brit tudósok, amely a hámozás után sem barnul be

Olyan banánt fejlesztettek brit tudósok, amely a hámozás után sem barnul be

Viszlát barna, trutyis banánkarikák!

március 3., 13:57

  • FOMO
Megszületett Elon Musk 14. gyermeke

Megszületett Elon Musk 14. gyermeke

Az új jövevényt Seldon Lycurgusnak nevezték el.

március 1., 12:32

  • FOMO
Ellopták és kettétörték Paddington maci szobrát

Ellopták és kettétörték Paddington maci szobrát

A rendőrség elfogta a garázdákat.

március 3., 16:07

  • FOMO
Kiderült, hogyan teltek a tragikusan fiatalon meghalt Michelle Trachtenberg utolsó napjai

Kiderült, hogyan teltek a tragikusan fiatalon meghalt Michelle Trachtenberg utolsó napjai

A színésznő annyira gyenge volt, hogy nem tudott lemenni a lépcsőn.

február 27., 16:29

  • FOMO
Négytagúra csökken a Megasztár zsűrije, egy kivételével mindenkit lecserélnek

Négytagúra csökken a Megasztár zsűrije, egy kivételével mindenkit lecserélnek

Új korszak kezdődik a TV2 tehetségkutatójában.

február 27., 12:34

  • Címlapon
FUCK NER feliratú pólóban lépett a jobboldali elit elé a Hunyadi forgatókönyvírója

FUCK NER feliratú pólóban lépett a jobboldali elit elé a Hunyadi forgatókönyvírója

Ruttkay Zsófia a sorozat díszbemutatóján viselte a felsőt.

14 perce

  • Címlapon
Bébiételt hívott vissza az Auchan

Bébiételt hívott vissza az Auchan

Vizsgálat alapján szennyezettséget mutattak ki.

36 perce

  • FOMO
Tóth Gabi: Orbán Viktornak van egy ilyen karizmatikus megjelenése

Tóth Gabi: Orbán Viktornak van egy ilyen karizmatikus megjelenése

Az énekesnő egy interjúban osztotta meg véleményét a kormányfőről.

február 28., 06:11

  • FOMO
Katy Perryt kilövik az űrbe

Katy Perryt kilövik az űrbe

Méghozzá még idén tavasszal.

február 28., 16:19

  • FOMO
Több mint egy tucat ártatlant végeztek ki, mert boszorkánynak hitték őket

Több mint egy tucat ártatlant végeztek ki, mert boszorkánynak hitték őket

Erre már az ördög is félig kacsintana: 333 éve kezdődött a salemi boszorkányok pere, amelyről mai kvízünkben többet is megtudhat.

március 1., 06:10

  • FOMO
Michelle Trachtenberg családja elutasította a boncolást, örökre rejtély maradhat a színésznő halálának oka

Michelle Trachtenberg családja elutasította a boncolást, örökre rejtély maradhat a színésznő halálának oka

A Gossip Girl sztárja nem sokkal a halála előtt esett át egy műtéten.

február 28., 17:37

  • FOMO
Bakáts Tibor: A lányaim lenéznek, pedig mindenemet odaadtam nekik

Bakáts Tibor: A lányaim lenéznek, pedig mindenemet odaadtam nekik

A kritikus Shakespeare Lear királyáéhoz hasonlította saját sorsát.

február 28., 11:34

  • Címlapon
Videón az elkerülhetetlen karambol, ahogy a villamos a busz oldalába hajtott

Videón az elkerülhetetlen karambol, ahogy a villamos a busz oldalába hajtott

A felvétel alapján úgy tűnik, a busz a piros jelzés ellenére ment a kereszteződésbe.

4 órája

  • FOMO
J. J. Abrams lánya keményen odaszólt Donald Trumpnak

J. J. Abrams lánya keményen odaszólt Donald Trumpnak

Nem fogta vissza magát.

február 28., 12:40

  • FOMO
Bodrogi Gyula 90 évesen sem adja fel: kerekesszékben hódítja vissza a színpadot

Bodrogi Gyula 90 évesen sem adja fel: kerekesszékben hódítja vissza a színpadot

A Nemzeti Színház deszkáin láthatjuk újra.

február 28., 11:02

  • Címlapon
Magyar Péter: A rezsicsökkentés egy humbug

Magyar Péter: A rezsicsökkentés egy humbug

A Mandiner kiszámította, mennyit fizetne egy család más országokban a rezsiért.

11 perce