A katona, aki első magyarként ment Szomáliába harcolni

Január 27-én elstartolt a Magyar Honvédség és a TV2 új műsora,A Kiképzés , amely a Honvédelmi Minisztérium és a kereskedelmi csatorna közös fejlesztésében készült. A produkció egy különleges katonai feladatokon alapuló sportreality, amelyben 24 előzetesen kiválasztott férfi és nő vesz részt, akik rajokba szerveződve mérkőznek meg egymással. A játékosoknak nemcsak fizikai, hanem mentális határaikat is feszegetniük kell, miközben igazi katonai kiképzéseken vesznek részt.

A műsor különlegessége, hogy a résztvevők a Magyar Honvédség állományából választott négy kiképző vezetésével hajtják végre az egyedülálló feladatokat. Ugyanakkor nemcsak a fizikai erőről, hanem a csapatszellemről is szól, hiszen a legfontosabb cél, hogy közösséggé kovácsolódva képesek legyenek együtt dolgozni és teljesíteni a kihívásokat. Ezért pedig meg is éri küzdeni, hiszen a győztes csapat tagjai 20 millió forintos díjazásban részesülnek, egy izgalmas Gripen-repülésen vehetnek részt, emellett lehetőségük volt arra, hogy csatlakozzanak a Magyar Honvédség területvédelmi tartalékos állományához. A műsorról, a katonalétről, a saját tapasztalatokról és a magánéletéről most a műsor egyik kiképzője, Farkas András törzszászlós, a Kinizsi raj vezetője nyilatkozott az Indexnek. 

„Ez a honvédség már nagyon más”

Az ugyan korántsem megszokott, hogy a televízióban valódi katonák életébe nyerhetünk betekintést, a honvédség kötelékében már közel harminc éve dolgozó törzszászlós szerint az új formátum érdekes lett, és visszanézve azt tapasztalja, jól tükrözi mindazt, amit szerettek volna bemutatni. Kiemelte, ez egy szórakoztató katonai sportreality műsor, amelyben a civil társadalommal kívánták megismertetni a katonák mindennapi életét a sport szemszögéből, így hozva közelebb egymáshoz a honvédséget és a hétköznapi embereket. Persze egy kiképzés alapvetően nem úgy néz ki, ahogy a produkcióban.

„A műsorban látottak és az alapkiképzés között van hasonlóság. Az alapkiképzés célja azonban az, hogy alapvető katonai tudást adjon, míg a mi műsorunk inkább sportos szempontból, versenyszerűen közelíti meg a katonai feladatokat. Az alapkiképzés a katona alapvető felkészítésére koncentrál, míg a műsor tulajdonképpen egy sportverseny, ahol a feladatok katonai jellegűek, de nem olyan mélyek, mint amilyeneket az alapkiképzés során kell elsajátítani” – vélekedett a törzszászlós.

Ennél sokkal fontosabb célom, célunk volt, hogy nyissunk a civil társadalom felé. Az utóbbi évtizedekben a Magyar Honvédség el volt zárva a civil közönség elől, így most egy ilyen sportreality formátummal kívántuk bemutatni, milyen is a katonalét, legalábbis bizonyos aspektusa. Ez a műsor jó lehetőség arra, hogy a hétköznapi emberek jobban megismerjék a honvédséget, bennünket, akik szolgálunk, és a katonai képességeinket, eszközeinket, mert ez a honvédség már nagyon más, mint amit sokan ismernek vagy ismerni vélnek 

– emelte ki az 51 éves törzszászlós.

Mivel A Kiképzésben civil emberek mérettetik meg magukat, kétségkívül kihívást jelent számukra az új közeghez való alkalmazkodás és a feladatok teljesítése, de a kiképzők számára is bőven akadt olyan, ami teljesen új terep volt a forgatások során. Farkas kifejtette, hogy neki és kiképzőtársainak kihívást jelentett a kamerák előtti munka, de idővel egyre magabiztosabbá váltak, és ahogy a műsor haladt előre, hozzászoktak ehhez az új környezethez. Kiemelte, így a kiképzők is jelentős személyiségfejlődésen mentek keresztül.

„A kiképzőkkel nem ismertük egymást, a honvédség négy különböző fegyvernemétől kerültünk össze. Oravecz Kristóf főhadnaggyal én szolgáltam már ugyanannál az alakulatnál, de nem voltunk közvetlen alá-fölérendeltségi viszonyban, feladatot közösen nem hajtottunk végre. Az első ilyen A Kiképzés volt, így meg kellett szoknunk egymást, hiszen mindenkinek más a habitusa, más a háttere, a múltja, illetve a szakmai tapasztalata is. Mivel ez egy speciális feladat, egy sportverseny, amelynek katonai jellege kell hogy maradjon, így mindenkinek a legjobb formát kellett nyújtania ahhoz, hogy a műsor emészthető és élvezhető legyen” – tette hozzá. 

Természetes, hogy van negatív vélemény is

A műsorban való szereplése kapcsán többször is hangsúlyozta, hogy nem toborzási céllal csatlakozott, hanem a civil társadalom felé való nyitásként. Felidézte, hogy a Magyar Honvédség az elmúlt 15-20 évben el volt zárva a civil társadalomtól, és ez a műsor lehetőséget adott arra, hogy katonák szerepeljenek a képernyőn, és megmutassák, milyen tudás birtokában vannak. Ugyanakkor elismerte, hogy a műsor toborzó hatással is bírhat, hiszen előfordulhat, hogy valaki az ott látottak miatt dönt a katonai pálya mellett – de ez egyénfüggő.

A negatív és pozitív kritikákra reagálva elmondta, természetesnek tartja, hogy A Kiképzésről vegyes vélemények születnek. Úgy véli, a lényeg az, hogy a produkciónak stabil és lelkes közönsége alakult ki, amely folyamatosan kommunikál velük, és ez azt mutatja, hogy végül sikerült hidat építeni a civil társadalom és a honvédség között.

„Van egy szép közönsége a műsornak, nagyon stabil közösség alakult ki.”

Nem lehet azt mondani, hogy bárki ebben az országban vagy ebben a világban tud olyan dolgot csinálni, ami száz százalékig mindenkinek tetszeni fog. Ez nem is kell hogy így legyen. Ha elmegyek egy étterembe, és nekem tetszik egy adott étel, az nem jelenti azt, hogy más is így vélekedik majd. Teljesen normális, hogy vannak negatív és pozitív kommentek egy-egy műsorról. Azok az emberek, akik nézik rendszeresen, és örömet lelnek benne, az nekünk egy kielégítő válasz

– vélekedett a Kinizsi raj kiképzője, akit az interjú során közelebbről is megismerhettünk. 

Szomália jelentette a legnagyobb kihívást

Farkas András 1997-ben kezdte a katonai szolgálatot a pécsi 101-es Szigetvári Zrínyi Miklós Vegyes Tüzérdandárnál, ahol hangfelderítő rajparancsnokként szolgált. Már gyerekként is katona szeretett volna lenni, de az élet először más irányba vitte, mígnem mégis rátalált a hivatására. Sorkatonaként kezdte, majd továbbszolgálóként, szerződésesként, végül pedig hivatásos állományba kerülve teljesítette be álmát.

A szüleim azt szerették volna, ha építészmérnöknek megyek. Nagyon jól ment a műszaki rajz, és a műszaki dolgok nagyon érdekeltek, sőt érdekelnek a mai napig is. Ugyanúgy foglalkozom az építészettel, illetve a műszaki rajzokkal, csak erősebb volt bennem az érzés, a gyermeki vágy, hogy katona akarok lenni. Amikor adódott a lehetőség, hogy ennek szerves része lehetek, kipróbáltam, nem hezitáltam, és maradtam. Lassan már harminc éve a pályán vagyok

– magyarázta Farkas András, majd hozzátette, hogy még mindig vannak előtte kihívások és újabb magasságok, amelyeket szeretne megugrani.

A katonai szolgálat nehézségeiről beszélgetve elárulta, hiába szolgált Irakban, Afganisztánban és a Balkánon is, a Szomáliában való tartózkodása volt a legnagyobb megmérettetés számára. Ő volt ugyanis az első a Magyar Honvédség kötelékéből, akit kivezényeltek oda, és összekötőként dolgozott.

A Magyar Honvédségben én voltam az első katona, akit Szomáliába kivezényeltek, illetve aki műveleti területre lépett, ráadásul egyedüli magyarként mentem ki, mindez pedig nagyon nagy kihívás volt. Mint összekötő mentem ki, és a bevonuló EUTM-erőknek kellett a biztonságot megteremtenem a belépéshez, hogy a kiérkezésem után négy hónappal el tudják kezdeni a katonák felkészítését. Ez a feladatkör pályafutásom legnehezebb, de legemlékezetesebb pillanata is volt egyben

– mesélte a törzszászlós. 

Egy kívülállónak persze elsősorban a tűzharcok jutnak az eszébe, ha a katonaságról van szó, ebben pedig a kiképzői feladatai mellett már Farkas Andrásnak is bőven volt része, mivel a különleges műveleti dandárnál szolgál. Ezekről az akciókról viszont nem beszélhet, ezért csupán annyit árult el, hogy a különleges műveleti erők általában kiképzői jellegű feladatokat végeznek, illetve műveleti mentorálást hajtanak végre az adott nemzet katonáival. Emellett kiemelte, hogy a közvetlen személyvédelem is a feladataik közé tartozik, ami veszélyes szituációkat eredményezhet.

A törzszászlós elárulta, a katonákat többhetes vagy akár hónapokon át tartó kiképzéssel készítik fel a műveleti területen való hatékony és magabiztos munkára. A cél az, hogy képesek legyenek döntéseket hozni anélkül, hogy a bizonytalanság érzése gyengítené őket. „Három héttől a három-négy hónapos felkészülésig minden előfordul, ez a műveleti területtől függ. Egy katonát úgy kell felkészíteni itthon, honi területen az adott feladatra, hogy a műveleti területre érkezés pillanatától magabiztosan tudjon feladatot végrehajtani és meg se forduljon a fejében az, hogy elbizonytalanodik vagy kételyei támadnak afelől, hogy a feladatát odakint, magára hagyva végre tudja-e hajtani.”

Mint minden apa, féltené a lányait a fronton, de büszkeséggel töltené el a szolgálatuk

A magánélet és a katonai hivatás összeegyeztetéséről elmondta, hogy párja is a dandárnál dolgozott kiképzőként egészségügyi szakterületen, most a hadműveleti főnökségen szolgál. Úgy véli, a katonai feladatokat és a civil életet külön kell választani, és a szolgálati ügyeket nem szabad otthon témává tenni. Szerinte egy katonának el kell fogadnia, hogy a feladatokat el kell végezni, és ebből nem lehet nézeteltérés a családon belül – még ha ez sokszor titkolózással is jár. 

Ami a katonaságnál történik, az nem téma otthon. Tudni kell, hogyha ő kap egy feladatot, azt meg kell csinálni. Ha én kapok egy feladatot, azt meg kell csinálni. Ebből nem lehet nézeteltérés, vagy nem mehet a kapcsolat rovására. És vannak titoktartási előírások is, mivel egy adott feladat egy adott személyre vagy csoportra vonatkozik, nem mindenkire

– magyarázta.

Farkas András jelenleg Szolnokon él párjával, korábbi házasságából három gyermeke született. A gyerekei kapcsán elárulta, soha nem erőltette rájuk a katonai pályát, és büszke arra, hogy a saját útjukat járják.

Sosem erőltettem, hogy katonák legyenek. Persze jól esett volna, ha valamelyikük katonai pályára megy, mert valahol büszkesége lett volna az embernek, de nem szabad erőltetni semmit. Egy szülőnek az a kötelessége, hogy abban támogassa a gyerekét, amit az szeretne csinálni. Az egyik lányom kínai külkereskedelmi tolmácsnak készül, a nagyobbik lányom már dolgozik, vállalkozása van, a fiam pedig pénzügyi területen mozog

– mondta, majd arra is kitért, mi lett volna, ha mégis követik őt a hivatásban. 

Arra a kérdésre, hogy aggódna-e, ha gyermekei harcoló alakulatnál szolgálnának, úgy válaszolt, természetesen féltené, de tudatosan segítené őket olyan tanácsokkal és útmutatásokkal, amelyek révén magabiztosan és felkészülten végezhetnék a munkájukat, így igazán büszke lenne rájuk – még ha ez már valószínűleg nem is valósul meg.

Természetes, hogy nagyon aggódna értük az ember, és féltené őket, viszont tudatosan el tudnám őket látni olyan tanácsokkal, amelyek segíthetik őket, ha nehézségbe ütköznek, emellett pedig hatalmas büszkeség lenne

– játszott el a gondolattal Farkas András.

(Borítókép: Farkas András A Kiképzés című műsorban. Fotó: TV2)