Buldoggá gyúrta magát, hogy aztán brutális játszmába kezdjen

A 19. században nem volt fenékig tejfel az élet a világ semelyik pontján, különösen nem Londonban, ahol bűnbandák keserítették meg a helyiek mindennapjait. Főképp a Forty Elephants névre hallgató, kizárólag nőkből álló szervezet, amelynek az idők folyamán legalább hetven tagját sikerült azonosítani – kezdetben Mary Carr, majd a 20. század elején egy Alice Diamond nevezetű gengszter állt az élén, akiket királynőnek neveztek. A brit főváros Elephant and Castle negyedében volt a főhadiszállásuk, ahol a maffiával is szövetségre léptek. A bűnbanda bolti lopásokra specializálódott, amelyeket úgy vittek véghez, hogy szinte mindig sikerült meglépniük a rendőrök elől. Az első feljegyzések 1873-ból származnak velük kapcsolatban, az utolsók pedig az 1950-es évekből, így nem tudni, pontosan mennyi ideig működhettek – azt is sejtik, hogy már a 18. század végén létezhettek. 

Tekintve, hogy sok a megválaszolatlan kérdés a bűnbandát illetően, ezt az űrt igyekezték valamiképp tartalommal megtölteni az A Thousand Blows, azaz Ezer bokszütés készítői, akik részben a Forty Elephantsről fellelhető adatokat vették alapul a sorozathoz. A valós események és személyek ihlette széria első évada a Disney+-on fog debütálni február 21-én – és már a következőnek a forgatási munkálatai is lezajlottak –, és a premier előtti vetítésén az Index is ott lehetett Londonban. A rendezvény egyébként az idei BAFTA-díj-átadó egyik eseménye volt. Mint ismert, a Brit Film- és Televíziós Akadémia minden évben kiosztja elismeréseit a legjobbnak ítélt filmek és alkotóik részére – az idei gálát február 16-án este rendezik meg. 

Az Ezer bokszütés cselekménye szerint adott két barát, Hezekiah Moscow (Malachi Kirby) és Alec Munroe (Francis Lovehall), akik Jamaicából érkeztek Londonba. A főváros északi részére tévedve a Forty Elephants látókörébe kerülnek, amelyet Mary Carr (Erin Doherty) vezet. A túlélésért küzdve a két idegen útját keresztezi egy veterán bokszoló, Henry Goodson (Stephen Graham), akiben méltó vetélytársra lelnek a mesés nyereménnyel kecsegtető bokszmérkőzéseken. Londonban a 18. és a 19. században élték igazán virágkorukat a puszta kezes bokszmeccsek, amelyeket titokban szerveztek meg, mivel illegálisnak számítottak. A versenyzők a saját életüket tették kockára azért, hogy nyerhessenek, és a legtöbben álnevet használtak arra, hogy elrejtsék valódi személyazonosságukat. 

Hezekiah Moscow és Alec Munroe ugyanakkor a való életben is léteztek, és harcoltak az előbbiekben említett mérkőzéseken, illetve az szintén megfelel a valóságnak, hogy barátok voltak. Moscow viszont a sorozatban látottakkal ellentétben nem oroszlánokkal akart foglalkozni, hanem medveidomár volt, aki Ching Hook néven lépett ringbe 1880 és 1891 között, majd egy sikeres karriert követően a családjával együtt lépett olajra. Míg Munroe – teljes nevén Alexander Hayes Munroe – oroszlánidomárból lett harcos, és 1885-ben egy panzióban késelték halálra. Sőt, még maga Mary Carr és Alice Diamond, a Forty Elephants bűnbanda egykori fejei is feltűnnek a sorozatban – bár utóbbi eleinte csak feltörekvő tehetségként, aki mindenképp szeretne bekerülni a szervezetbe.

Izomkolosszussá fejlődött

A sorozat első két része alapján elmondható, hogy bár valamennyire mind tudjuk vizionálni, a 19. század végén hogyan működhettek a Forty Elephantshoz hasonló szervezetek, viszont ilyen tiszta képet aligha kaphatunk erről az időszakról. A küzdelmekkel teli mindennapok, a játszmák, a korlátozott lehetőségek és az akkor még bűncselekményekkel szemben szinte tehetetlen hatóságok mind hozzájárultak ahhoz, hogy a bűnbanda évtizedeken keresztül szinte átvette az irányítást Londonban. Külön ki kell még emelni a színészeket, köztük Malachi Kirbyt és Francis Lovehallt, akik a Jamaicában használt patois nyelvet beszélve a felszínre hozták a bennük szunnyadó jamaicai erőt. Ha nem lett volna felirat, az akcentus jellegzetessége miatt némelyik jelenetnél nem is értettük volna, miről van szó – Lovehall egyébként a szigetországban született és nőtt fel, Kirby pedig már Londonban, de a nagyszülei Jamaicából érkeztek. 

Mivel a sorozat a 19. század végétől datálódik, az akkori brit angol kiejtés és a kifejezések is jelentősen eltértek a jelenlegiektől, ami különösen Erin Doherty és Stephen Graham monológjaiban volt tetten érhető. Utóbbit amiatt is elismerés illeti meg, hogy a széria kedvéért izomkolosszussá fejlődött, de nem szabad kifelejteni a produkció agyát, Steven Knightot sem, aki egyben a Peaky Blinders megalkotója. Rajta kívül az Ezer bokszütés vezető producerei közé tartozik még Tinge Krishnan, Stephen Graham, Hannah Walters, Damian Keogh, Kate Lewis, Tom Miller, Sam Myer, David Olusoga és Lee Mason. 

Újságcikkeket vadásztak

A sorozat első két részének levetítését követően a készítők egy panelbeszélgetésen számoltak be bővebben a széria munkálatairól. Hannah Waters vezető producer – aki Stephen Graham felesége, és a sorozatban Eliza Moodyt alakítja – kiemelte, minden egy Hezekiah Moscow-ról előkerült fotóval kezdődött, ami arra késztette őket, hogy utánajárjanak, mi is lehet a férfi valódi története. Úgy fogalmazott, ekkor került a képbe a Forty Elephants múltja, ami kapcsolódott ahhoz az időszakhoz. Mint mondta, már az első gondolata az volt, hogy Steven Knight lenne a legalkalmasabb arra, hogy feldolgozza ezt a történetet, ám férjének kétségei voltak afelől, hogy tud-e időt szánni rá, mivel a legelfoglaltabb ember a földön. Végül az asszisztensén, Judyn keresztül környékezte meg őt, arra kérve, hogy dugja az orra alá az ötletet.  

Néhány nappal később vette észre, majd visszajelzett, hogy benne van, mivel állandóan az jár a fejében, milyen világot tudna teremteni köré. Már látta maga előtt a karaktereket

– tette hozzá.

Walters saját alakítása – a Forty Elephants egyik tolvaját, Eliza Moodyt játssza – kapcsán megemlítette, a bűnbanda tagjai kvázi családként tekintenek egymásra. Hozzátéve, ő inkább úgy fogalmazna, hogy egy igen diszfunkcionális famíliát alkotnak, amelyben mindenkinek megvan a maga keresztje, de azáltal, hogy sok mindenen mentek keresztül együtt, ez szorosabbra fűzte a szálakat közöttük. A producer kiemelte, sokszor látunk ikonikus női karaktereket a képernyőn, de az ritka, hogy egy egész csapatnyi gyűlik össze belőlük.

Míg Steven Knight arról beszélt, a történelem ezen rejtélyes szakaszáról még senki nem mesélt korábban, ami különösen imponáló volt a számára, és mivel Stephen Graham és Hannah Waters volt a produkció motorja, biztos volt benne, hogy sikerre fogják vinni. Mint mondta, bár a sorozat szereplői valós személyekről lettek mintázva, nem volt egyszerű dolguk, mivel Hezekiah Moscow-ról nem maradt fenn túl sok adat. Kiemelve, Mary Carr-ról és a Forty Elephants működéséről vagy tízszer több információ volt fellelhető, mint róla. Elmondása szerint Carr esetében igyekezte kerülni a könyveket, és inkább a bírósági ügyekhez köthető dokumentumokra és az újságcikkekre koncentráltak, Moscow-nál meg mankót jelentettek a bokszmérkőzésekről készült feljegyzések. 

Megérkezett Jamaicából London északi részére, és mindenki kedvelte. Úriember volt, ami lényeges. Ha jobban belegondolunk, ez az ember kemény volt, mégis mindenki tisztelte őt a szelídsége miatt, ami nagyon vonzó volt a karakterben

– fejtette ki.

Napi ötször evett

A sorozat antihőse, a veterán bokszoló Henry Goodson szerepében megjelenő Stephen Graham pedig megjegyezte, jó lehetőséget látott abban, hogy egy olyan férfi bőrébe bújjon, akinek a személyisége mérföldekre van tőle. Hozzátéve, Goodson egy több rétegből összeálló karakterré nőtte ki magát. A színész csodálatos élménynek írta le, hogy már a kezdeti folyamatoknál jelen lehetett, így végigkísérhette a munkálatokat, illetve örül annak, hogy részese lehetett valaminek, ami ennyi munkahelyet teremtett – a produkción legalább ötszázan dolgoztak. A beszélgetésen szó esett az átalakulásáról is, mivel jelentős izommennyiséget kellett magára pakolnia a szerep kedvéért. Graham megjegyezte, kemény munkája van abban, hogy a sorozatban látható bokszjelenetek ennyire valósághűre sikeredtek.

Volt egy nagyszerű edzőm, Rob, és alapvetően az volt a célunk, hogy megpróbáljak úgy kinézni, mint egy buldog. Annyi kaját ettem, állandóan zabáltam... Napi ötször, fehérjét, csirkét, brokkolit, halat, mindent, amit fogyasztani kéne. Az edzőteremben is sok időt töltöttem, kétórás edzéseim voltak, rendesen csináltuk, és folyamatosan építkeztünk. Szerencsére hat hónapom volt arra, hogy ilyen formába hozzam magam

– idézte fel.

Graham elmondása szerint Mike Tyson stílusát akarta kombinálni Lenny McLeanével, és a gyakorlás részét képezte, hogy videót készített magáról, amit visszanézve tökéletesítette a mozdulatait: „Azt akartuk, hogy a lehető legbrutálisabb legyen. Ez az a harcmodor, ami őt képviseli. A túlélés érdekében bármit megtesz a győzelemért. Megharap, megüt, lecsap, mindenre képes, mert így került oda, ahol tart az életben. Piszkosul játszik”. 

Több ilyen ember kéne

A széria főszerepében feltűnő Malachi Kirby – aki Hezekiah Moscow-t alakítja – pedig azt fejtette ki az eseményen, hogy már nagyon szeretett volna egy bokszolót alakítani, vagy valakit, aki a való életben is létezett. Szintén érdekelték a drámai szerepek, és már nagy vágya volt, hogy Londonban forgathasson. Mint mondta, sokat kellett utaznia az utóbbi időben munka miatt, így egy ideig otthon szeretett volna maradni. Végül az egyik ügynöke kereste meg őt az Ezer bokszütés kapcsán, állítása szerint még egy megkeresésre sem mondott ilyen könnyen igent. Sorsfordítónak találta a szerepet, ahogy azt is kiemelte, ritkán érzi ezt egy forgatókönyvet olvasva. Elmondása szerint szinte minden tekintetben tudott rezonálni Hezekiah Moscow karakterével, már csak a jamaicai származása miatt is. Hozzátéve, karrierje során eddig még nem volt alkalma egy jamaicait alakítani, így különlegesnek találta ezt a lehetőséget. Sőt, úgy véli, a sztereotípiákon túl nem igazán ábrázolják őket megfelelően. 

Itt van ez az ember, aki nem hangoskodik, nem mászik bele a képedbe, van benne csendes alázat, intelligencia, báj, ő a sorozat hőse, de nem tökéletes, megvannak a hibái. Elképesztő karakter, akit öröm volt eljátszani. Azt hiszem, az, ami a legjobban megfogott és megdöbbentett benne, hogy vannak traumái amiatt, amin a szüleinek keresztül kellett mennie, és ahonnan származik, de mégis nyitott szívvel, egyfajta naivsággal képes meglátni a legjobbat az emberekben. Nem gyakran látni ilyen karaktert. Nem úgy bánik az emberekkel, ahogyan vele bántak, amellett hogy nyilvánvalóan hatással van rá a múltja, és érzelmileg kötődik hozzá. Jobb lenne a világ, ha több ilyen ember létezne

– magyarázta Kirby.

Mit tudni róluk?

A Forty Elephants bűnbanda fénykora a két világháború közötti időszakra tehető, amikor már nemcsak a londoni, hanem az ország más pontjain lévő bevásárlóközpontokat is kifosztották. Azért kellett továbbállniuk, mivel a brit fővárosban már a puszta látványuk riadalmat keltett, így túlságosan felhívták a figyelmet titkos tevékenységükre. Módszereik közé tartozott, hogy a ruháikat úgy módosították, hogy azokba elrejthessék a megszerzett zsákmányokat. Rejtett zsebeket varrattak a kabátjaikba, illetve a kalapjuk alá és a szoknyájukba dugták a holmikat. A lopásokat pedig amiatt tudták véghez vinni ekkora sikerrel, mivel abban az időben a női vásárlókat jóval nagyobb privát szféra illette meg az üzletekben, így még az ott dolgozók sem zargatták őket, ezzel megkönnyítve a tolvajok helyzetét.

A razziák végén rendszerint több ezer font landolt a zsebükben, ami azt is lehetővé tette, hogy még a férjüket is eltarthassák – némelyikük börtönt megjárt korábbi elítélt volt. A tolvajok hamis ajánlólevéllel kerültek gazdag családokhoz cselédként, majd kirámolták a házukat. Tehetős férfiakkal keveredtek viszonyba, akiket a hírnevük tönkretételével zsaroltak, ha nem fizetnek nekik. Sőt, a kisebb bűnszervezeteket is megfélemlítették, ha nem akartak az ő szabályaik szerint játszani. A Forty Elephants tagjai hűséget vártak el mindenkitől, ezért cserébe viszont kiálltak egymásért. Kezdetben Mary Carr, majd Alice Diamond irányította a szervezetet, de az évek múlásával más családtagok kerültek az élre.

A 20. században ráadásul már korszerűbb megoldásokhoz nyúltak, autóval menekítették ki a szajrét, de a vasúthálózatot szintén igénybe vették. Üres bőröndökkel utaztak egy adott városba, amiket az állomásokon hagytak, majd hazafelé már a lopott holmikkal pakolták meg őket. A megszerzett ruhákat viszont a legtöbb esetben nem hordták, hanem különböző utcai árusoknak, zálogosoknak vagy üzleteknek adták el, akik kicserélték bennük a címkét, valamelyest alakítva a dizájnjukon, hogy ne lehessenek felismerhetőek. Bár a tolvajok egy részére időnként sikerült lecsapnia a rendőrségnek, három évnél több börtönbüntetést aligha kaptak, ami nem állította meg őket abban, hogy szabadulásuk után újra a Forty Elephantsszel rámolják ki a város boltjait. 

(Borítókép: Robert Viglasky)