Bella Ramsey-t autizmussal diagnosztizálták a The Last of Us forgatásán
Bella Ramsey a British Vogue-nak adott interjújában a minap elárulta, hogy a The Last of Us első évadának forgatásán autizmussal diagnosztizálták. Állítása szerint az egyik stábtag vette észre rajta a jeleket, akinek szintén van egy autista gyermeke, majd a színész szakemberhez fordult, és hivatalos pszichiátriai kivizsgáláson vett részt, így a gyanú beigazolódott.
Bella Ramsey korábban gyakran érezte magát különcnek és magányosnak, bevallása szerint mindig is gyanította, hogy autizmussal élhet.
A színész elmondta azt is, hogy a diagnózis sok mindent megmagyarázott, amin régóta tűnődött – például azt, hogy miért érezte magát mindig is kívülállónak az iskolában. Emellett Ramsey számára ez a felismerés felszabadító érzés volt.
Most már sokkal türelmesebb vagyok magammal, amikor nem tudok olyan egyszerű hétköznapi dolgokat megcsinálni, amelyek másoknak látszólag könnyen mennek
– mondta.
Bella Ramsey Ellie Williams szerepét alakítja a The Last of Us című sorozatban, a második évad áprilisban debütál a Sky Now és az HBO Max platformon. A sorozat, mint ismert, egy apokaliptikus-zombis Sony PlayStation játékon alapul, ennek megfelelően sok szörny, erőszak és akció van benne. Új előzeteséből kiderült, hogy milyen jellegű kihívások és fenyegetések leselkednek a főhősökre.
Sok tüzet és csatát ígér a Last of Us új évadának előzetese
Az ügyesebbek kiszúrhajták a fő ellenfelet, Abbyt.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- FOMO
A nőknek el kellene fogadniuk, hogy a férfiak képtelenek a házimunkára?
A szakemberek szerint a stratégiai inkompetencia is egy bántalmazási forma.
március 19., 17:12
- FOMO
Rippel Ferenc kés alá feküdt, elárulta, miért volt erre szükség
Orosz Barbara szerint ezt a beavatkozást sok emberen elvégzik, csak ők nem mondják el.
március 19., 16:23
- FOMO
Jogerősen is elítélték Koltai Róbert és Pogány Judit fiát
Költségvetési csalás, okirat-hamisítás és pénzmosás volt a vád ellene.
március 19., 09:19
- Címlapon
Dr. Csernus Imre: Menjenek a p*csába!
Megérintette a halál szele, mégsem változtatott az életvitelén.
1 órája
- Címlapon
Megváltoztatta a rendőrség a keddi tüntetés helyszínét, nem lehet demonstrálni az Erzsébet hídon
Hadházy Ákos számolt be a részletekről.
2 órája
- FOMO
Hajós András megszólalt a botrány után: Veszélyes dolog zsűrizni
A zsűritag szerint nem kell halálosan komolyan venni, amit mondanak.
március 19., 14:42
- FOMO
Návai Anikó hitelből finanszírozta rákkezelését
Jelzáloghitelt kellett felvennie.
március 19., 09:55
- FOMO
Tüntetők zavarták meg Gal Gadot ceremóniáját a hírességek sétányán
A Hófehérke és a Wonder Woman sztárja nyíltan támogatja Izraelt.
március 19., 11:32
- FOMO
Tiszta vizet önthet a pohárba Michelle Obama a házasságával kapcsolatban
Több fontos eseményt hagyott ki a volt first lady.
március 20., 07:14
- FOMO
Kiderült, hol él Lakatos Márk a botrány óta
Budai lakását azért még nem adta el.
március 19., 07:15
- Mindeközben
Nagy Feró A Nagy Duettről: Hál’ istennek, hogy kiestünk, csak egy nyűg volt a nyakamon, Szabó Zsófi szabályosan utált engem
4 órája
- Címlapon
Szürreális jelenetek a bolgár ötös lottón: olyan számot húztak ki, amelyet nem lehetett volna
Utána újra kellett húzni.
25 perce
- Címlapon
Diplomás bér diploma nélkül, avagy kik azok az óvodai nevelők?
Ugyanaz a bér, ugyanaz a munka, alacsonyabb képesítés.
33 perce
- FOMO
Váratlanul elmaradt Bochkor Gáborék reggeli rádiós műsora
Nem jelent meg a stáb a stúdióban.
március 17., 08:42
- FOMO
Bántalmazás, manipuláció, árulás – film készülhet Stan Lee életének tragikus végjátékából
Asszisztense lerántaná a leplet a Marvel atyja utolsó éveinek borzalmairól.
március 19., 07:16
- FOMO
Rohamosan romlik Elton John állapota, aggódnak a rajongók
Nem tudja elolvasni a dalszövegeket, az autogramját is leegyszerűsítette.
március 17., 13:24
- FOMO
Szaúdiak vették el a gazdag amerikai kedvenc játékszerét
Alaposan megcsapolták a dollárfolyamot.
március 19., 06:15
- FOMO
Szexuálisan kizsákmányolt tinédzserekből tömi a zsebét a TikTok
A platform élő adásait nem véletlenül csúfolják az internet pöcegödrének.
március 17., 12:31
- FOMO
Járai Kíra meztelen fotóval üzent: Eddig sz*rtam a Pride-ra
„Mostantól közöm van hozzá, mert a szabadságomban korlátoznak.”
március 20., 10:06
- Címlapon
A volt honvédelmi miniszter szerint nem szabadott volna civil kézbe éles fegyvert adni Újdörögdön
Szerinte nagy hibát követett el a minisztérium.
5 órája
- FOMO
Ismét rekordot döntött a Hunyadi sorozat
Ez lett 2025 legnézettebb magyar tévéműsora.
március 17., 15:06
- FOMO
Legyőzte a rákot Reviczky Gábor
Minden daganatos elváltozás eltűnt a szervezetéből.
március 17., 15:01
- Címlapon
Megnyerte a keresetét Bródy János fia, Dániel
Meghekkelte volt munkahelye számítástechnikai rendszerét.
2 órája
- FOMO
Az orvosok szerint a rendőrök összevissza beszélnek a Hackman házaspár haláláról
Egy vírus, egy pacemaker és több időpont.
március 17., 18:18
- Címlapon
Az egyik török lap botrányosnak minősítette a magyar szurkolók viselkedését Budapesten
A vendégek zokon vették a hazai drukkerek reakcióját.
1 órája
- Címlapon
Beavatkozott a kormány, itt a fordulat az élelmiszereknél
Az árrésstop hatására egyes termékek ára 60 százalékkal is csökkent.
3 órája
- FOMO
Reagált a TV2 a Hajós András és a Korda házaspár között kialakult botrányra
A házaspár szerint 46 éves zenei pályafutásuk alatt még senki nem alázta meg őket így.
március 18., 15:27
- Mindeközben
Fekete Pákó súlyosan megsérült a Farm VIP-ban: „Nem tudtam, hogy mekkora bajt okoztam”
7 órája
- FOMO
Ez nem a Truman Show, hanem a valóság: ilyen az élet Észak-Koreában
Üres utcák, megrendezett beszélgetések, és egy tartalomgyártó, aki mindezt bemutatja.
március 17., 20:45
- FOMO
Korda Györgyék keményen nekimentek Hajós Andrásnak
Az előadópár nem hajlandó egy levegőt szívni a zenésszel.
március 17., 16:44