Bagdy Emőkének válaszolt Kocsis Tibor: Kevés félelmetesebb dolgot tudok elképzelni, mint Budaházy Edda
További FOMO cikkek
-
Busás sikerdíj a legjobb szeretőnek az 1057 férfivel ágyba bújó influenszertől
- Annyi arany gyűrű tűnt fel a képernyőn, hogy a legcsicsásabb zaci is megirigyelhette
- Sztrókot kapott a NOX egyik alapító tagja, ki kellett hagynia a legnagyobb koncertjét
- Sisu, a finn boldogság titka
- Velencei luxusesküvőn mondja ki a boldogító igent a világ egyik leggazdagabb embere
Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus szerint a Pride felvonulás különböző életkorokban eltérő hatást gyakorolhat a gyermekekre. A szakember kifejtette, hogy míg a kisgyermekeknél félelmet és riadalmat válthat ki a szokatlan látvány, a kamaszoknál a következmények már kiszámíthatatlanok lehetnek. A szakpszichológus tudományos hatásvizsgálatok hiányában is aggályosnak tartja a jelenséget, különösen a szülői felelősség kérdését vizsgálva.
Kocsis Tibor énekes a közösségi oldalán egy hosszú bejegyzésben reagált a pszichológus kijelentéseire.
Az énekes elmondta, hogy még nem volt a budapesti Pride-on, de külföldön többször is látta már, hogy „emberek együtt ünneplik a szabadságot”. Hozzátette, hogy a Pride „nem csak és kizárólag egy melegjogi tüntetés, hanem sokkal több annál”.
Kocsis szerint a témakörhöz „valamiféle szégyennel átitatott félelem társul”, és éppen olyanok ellenzik, akik még nem jártak ott, csak „zavarja őket, csak úgy”. Bagdy Emőke kijelentésére reagálva, miszerint a tömeg félelmet kelt a gyerekekben, leírta, hogy benne a „fociultrák” vagy „a szélsőjobboldali aktivisták” váltottak ki félelmet.
Sőt, ha igazán őszinte akarok lenni, kevés félelmetesebb dolgot tudok elképzelni, mint Budaházy Edda
– tette hozzá.
Kiemelte, hogy elsősorban a gyülekezési szabadságról van szó. A Pride betiltását pedig azért tartja aggályosnak, mert „ennyi erővel tényleg bármire lehet majd azt mondani, hogy ezért vagy azért nem szeretnénk, így ne legyen”. Leírta, hogy a családjában több gyerek is van, akikkel szemben soha nem titkolta, hogy meleg. A gyerekek pedig „nem nagyon értik, hogy ez miért is lenne probléma”.
Bejegyzése folytatásaként leírta, hogy „senki nem válik meleggé azáltal, hogy azt látja, két azonos nemű ember szereti egymást”. Szerinte sok meleg nem mer kiállni a nyilvánosság elé. A Pride-ról elmondta, hogy az esemény többek között arról szól, hogy párja kezét „nem otthon a négy fal közt, hanem bárhol” megfoghatja. Az emberek megnyilvánulásaiból kiindulva pedig úgy gondolja, hogy vannak sokkal nagyobb, megoldásra váró társadalmi problémák, mint a Pride betiltása.
„Szerintem ne csapjuk be a gyerekeket. Okosabbak, mint hinnénk. Ők hamarabb megértik, mint némelyik felnőtt, hogy két nagykorú ember egymás iránt érzett szerelmén nincs mit szégyellni” – fogalmazta. Majd hozzátette, hogy több fiatallal is beszélgetett, akiktől megtudta, hogy őket „egyáltalán nem zavarja” az azonos neműek együttléte, „de hogy probléma lenne, azt végképp értelmezni sem tudják”.
Az énekes bejegyzését teljes terjedelmében is közöljük:
„Ez az egyik kedvenc képem, ami kettőnkről készült. Rólam és arról az emberről, akivel lassan 8 éve alkotunk egy párt.
Sosem voltam a Pride-on (legalábbis Budapesten nem), de jól tudom, miről szól. Külföldön számos városban láttam már, ahogyan idősek és fiatalok, férfiak és nők, egyedülállók, családosok, boldog emberek együtt ünneplik a szabadságot. Az elfogadás szabadságát, a szerelem szabadságát. De elsősorban: a gyülekezés szabadságát. Minden civilizált országban, kivéve talán az oroszoknál. Jó, ha az elején tisztázzuk, a Pride nem csak és kizárólag egy melegjogi tüntetés, hanem sokkal több annál.
Nálunk ehhez az egész témakörhöz valamiféle szégyennel átitatott félelem társul. Furcsa oknál fogva az az álláspont, hogy mindez rossz hatással van a gyerekekre és az ő fejlődésükre. Érdekes módon ráadásul azok ellenzik legjobban a felvonulást, akik életükben nem jártak még a közelében sem, sőt talán a falu vagy a város határát sem hagyták el, nemhogy az országot. Zavarja őket, csak úgy. Otthonról, a fotelből, a tévé előtt ülve. Ne legyen, és kész.
Ja, és Bagdy Emőke szerint félelmet válthat ki a gyerekekből a hömpölygő embertömeg. Hát nem tudom, én gyakran járok Budapest utcáin, de igazi félelmet belőlem eddig csak a feketébe öltözött fociultrák vagy a szélsőjobbos szervezetek aktivistái váltottak ki, akiket ha meglátok, inkább átmegyek a túloldalra. Pedig nem vagyok gyerek. Sőt ha igazán őszinte akarok lenni, kevés félelmetesebb dolgot tudok elképzelni, mint Budaházy Edda.
Persze gyorsan hozzáteszem, nem kell ezzel a rendezvénnyel azonosulni, vagy egyetérteni vele. A világ rendje, hogy nem mindennel értünk egyet. De a világ rendje az is, hogy elfogadjuk egymást és azt, hogy mások máshogyan gondolkodnak. Élni és élni hagyni! Amennyire érzékelem, ezt azért az elmúlt napokban sokan megértették. Még azok is, akik egyébként ellenzik a Pride-ot.
Most ugyanis elsősorban a gyülekezési szabadságról van szó. A Pride betiltása is inkább abból a szempontból aggályos, hogy ennyi erővel tényleg bármire lehet majd azt mondani, hogy ezért vagy azért nem szeretnénk, így ne legyen. Ma a gyülekezést tiltjuk be, holnap már az az elvárás, hogy az utcára is lefóliázva menjek ki? Ez nem így működik. Nem szabad hogy így működjön. És egyébként is, ma még a melegekkel van a baj, de holnap lehet, hogy veled lesz. Tudod... a nyuszika és a sapka esete.
Nálunk nagy a család, és elég sok a gyerek. Mindannyian abban a tudatban nőnek fel, hogy a nagybátyjuk meleg, és egy másik férfival él kapcsolatban. Soha egy pillanatig nem volt ez tabutéma, és mindegyik gyerek a lehető leglazábban vette ezt a tényt tudomásul. Nem nagyon értik, hogy ez miért is lenne probléma 2025 magyar valóságában. Senki nem félti őket, mert nincs mitől félni. Ami itt veszélyesnek van kikiáltva, az egy nem létező veszély.
A helyzet az, hogy senki nem válik meleggé azáltal, hogy azt látja, két azonos nemű ember szereti egymást. Nincs az a ráolvasás vagy elképzelt meleg »átok«, aminek hatására egy srác vagy lány a saját neméhez kezdene el vonzódni. Ez nem befolyásolható, és sem egy film, sem egy életből ellesett példa, sem egy felvonulás nincs hatással a szexuális identitásra. Ha valaki mégis veszélyben érzi magát vagy a gyerekeit emiatt, talán saját magán és a saját vélt vagy valós ösztönein kellene elgondolkodni. Aki biztos a saját szexualitásában, eleve nem foglalkozik a melegek vagy mások magánéletével, és nem kíván abba beleavatkozni. Felesleges is lenne, és ha meg is tesszük, attól nem lesz több boldog házasság (sőt...), és nem születik több gyerek sem.
Ellenségképet gyártani egyébként is azzal a közösséggel szemben a legegyszerűbb, amelyik nem tudja igazán megvédeni magát. Sok meleg még a coming out előtt áll, így a nyilvánosság előtt biztosan nem képes képviselni a saját érdekeit. Sokan félnek a közegtől, a környezettől, amiben élnek, nem szeretnék, ha arcfelismerő rendszerrel pásztáznák őket, hiszen lehet, hogy a saját anyukájuknak se merték elmondani, hogy melegek. Nem akarják, hogy még több bántódásuk essen, inkább csendben teljesíteni próbálják, amit minden második néni beír kommentbe: amit csinálsz, csináld a négy fal közt.
Mit is jelent ez a hétköznapokban? Csak 1-2 példát említve...
– Nyilvános helyen ne nézz rá a párodra szeretetteljesen, még csak a látszatát is kerüld, hogy összetartoztok.
– A moziban ülve gondold meg kétszer is, hogy megfogod-e a párod kezét.
– Amikor az utcán elköszöntök egymástól, nehogy puszit adj a párodnak! Inkább pacsizzatok össze, mint két haver...
– Az orvosnál várakozva, amikor abban reménykedsz, hogy nincs semmi baj a leleteddel, még véletlenül sem szoríthatod meg bátorításul a párod kezét!
És miért nem? Mert egyeseknek ez nem tetszik.
Ki akar így élni? Egyáltalán hogyan is lehetne így élni?
Bárki, aki szerint a fentiek rendben vannak, egész egyszerűen gonosz.
Szerintem ezen nincs mit finomkodni.
Ha már a Pride-nál tartunk: a Pride (többek között) arról szól, hogy legalább ezen a napon mindenki úgy érezheti, hogy ő is megszoríthatja a párja kezét. Nem, nem otthon a négy fal közt, hanem bárhol. Amikor heteróként azt mondod, te sem mész felvonulni az utcára, akkor nem mondasz igazat. Ugyanis minden egyes alkalommal, amikor kilépsz az utcára a szerelmeddel, akkor a heteróságodat hirdeted. Büszkén, és joggal! Azzal, hogy megöleled, megfogod a kezét, vagy csak szeretettel nézel rá. Ehhez viszont bárkinek joga van, és senkitől nem elvehető – szerintem.
Sok a dühös hang most. Érzem a kommenteken, és érzem az emberek frusztációján. Pedig az igazi baj nem itt kezdődik, hanem ott, hogy napi szinten kapok segítségkérő leveleket édesanyáktól, akik nem tudják befizetni a számláikat, mert a téli tüzelő minden pénzüket elvitte. Vagy hitelt hitelre halmoztak, hogy a gyerekeikkel boldogulni tudjanak. Azt hiszem, ők is azon a véleményen vannak, hogy a gyerekeket legkevésbé egy felvonulástól vagy egy embercsoporttól kellene megvédeni.
Több mint három év telt el azóta, hogy a széles nyilvánosság előtt is felvállaltam magam. Életem legjobb döntése volt, hogy nem kell hazudoznom és eljátszanom valakit, aki nem vagyok. Ugyanis csak az lehet boldog, aki önazonos. Mindenki más becsapja magát és a világot. A helyzet az, hogy még mindig nagyon sok olyan ember van, aki nem tudja, nem meri vagy nem akarja felvállalni önmagát, és ebbe szépen csendben belerokkan. Én szerencsés vagyok, mert nyitottan és boldogan élhetek valakivel, akit szeretek. De nem mindenki ilyen szerencsés.
Szerintem ne csapjuk be a gyerekeket. Okosabbak, mint hinnénk. Ők hamarabb megértik, mint némelyik felnőtt, hogy két nagykorú ember egymás iránt érzett szerelmén nincs mit szégyellni. Beszélgettél mostanában egy 14–24 éves fiatallal? Én igen. Tudod, mi a véleményük az azonos neműek szerelméről? Semmi. Ugyanis egyáltalán nem zavarja őket. De hogy probléma lenne, azt végképp értelmezni sem tudják.
Szerencsére övék a jövő.”
Elfogadták a Pride-ot tiltó javaslatot, hídlezárás lett a Kossuth téren induló tüntetésből
Az Országgyűlés március 18-án szavazta meg a gyülekezési jogot érintő, Pride-ot tiltó javaslatot, a Momentum ekkor füstbe borította az üléstermet. Az akció miatt tízmilliós büntetéseket és kitiltást kapott a frakció több képviselője. Az érintettek közül Tóth Endre az Egyenes beszédben reagált a szankcióra. Varsányi Áron, a párt szóvivője Kövér László határozata előtt nyilatkozott lapunknak a lehetséges következményekről.
Az ellenzéki párt a Kossuth téren tartott demonstrációt, majd a Margit hídra vonultak a tüntetők, amit a rendőrség ezt követően lezárt. Néhány nappal később Pécsett és Bécsben is utcára vonultak. Hadházy Ákos bejelentette, hogy március 25-én az Erzsébet hídhoz szervez újabb tüntetést.
Karácsony Gergely főpolgármester szerint az idei Pride mindegyiknél nagyobb lesz. A Tisza Párt nem foglalt állást az ügyben, Bódis Kriszta egy közleményben magyarázta el, miért.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- FOMO
Meghitt családi fényképeket tett közzé Demi Moore Bruce Willisről
A színész születésnapja alkalmából közölt képeket.
március 20., 17:35
- FOMO
A Szex és New York megálmodója mindenről kitálalt a magyaroknak
Candace Bushnell, az igazi Carrie Bradshaw az Erkel Színházban tartott előadást.
március 20., 11:31
- FOMO
Újabb összetűzésbe került a transzneműekkel kapcsolatos nézetei miatt a Harry Potter szerzője
Ezúttal a film három főszereplőjének szúrt oda a közösségi médiában.
március 20., 15:29
- Mindeközben
Peller Anna: Egyik stúdióból rohanok a másikba, majd a színházba, így nem sok napfényt látok
25 perce
- Mindeközben
„Hagyni kell őket élni a saját életüket” – Gundel Takács Gábor gyerekei kirepültek a családi fészekből
2 órája
- FOMO
A hegy, ami valósággal felfalja az embereket
Több mint 8 millióan veszthették már életüket a bányászat kezdete óta.
március 20., 21:03
- FOMO
Busás sikerdíj a legjobb szeretőnek az 1057 férfivel ágyba bújó influenszertől
Bonnie Blue állja a betaníttatás költségeit.
2 órája
- FOMO
A Grace klinika sztárja elárulta, zokogtak az egyik szexjelenet felvétele közben
Ellen Pompeo kitálalt a forgatás kulisszatitkairól.
március 20., 19:47
- Címlapon
Ítéletet mondanak Magyarországról, a háttérben most már Varga Mihály mozgatja a szálakat
Történelmi pillanat következik.
3 órája
- Mindeközben
Ilyenre sincs gyakran példa: magyar rapperek dolgozhatták fel A Fehér Lótusz főcímdalát
tegnap, 20:36
- Mindeközben
Osvárt Andrea először mutatta meg párját, kislányáról is mesélt: „Nagyon örülök, hogy nem húszévesen jött a gyerek”
tegnap, 16:09
- Mindeközben
Nem lehet némán elmenni Gáspár Evelin szettje mellett, érdekes dolog szúr szemet ezeken a fotókon
tegnap, 15:01
- Mindeközben
Kovács Patrícia elárulta, hogyan fogadta előző kapcsolatából született lánya a 15 évvel fiatalabb párját
tegnap, 13:49
- Címlapon
A Trump-kormányzat véletlenül kiszivárogtatta a háborús terveit
Az Egyesült Államok elnöke állítólag nem tudott a történtekről.
2 órája
- FOMO
Járai Kíra meztelen fotóval üzent: Eddig sz*rtam a Pride-ra
„Mostantól közöm van hozzá, mert a szabadságomban korlátoznak.”
március 20., 10:06
- FOMO
Felbőszítették Észak-Koreát, miatta zárhatták le újra a határokat
Mike Okay kihúzta a gyufát.
március 20., 19:24
- FOMO
A Facebookon kért segítséget az Aranyélet színésze
Órákon belül több felajánlás is érkezett.
március 20., 16:55
- FOMO
Tiszta vizet önthet a pohárba Michelle Obama a házasságával kapcsolatban
Több fontos eseményt hagyott ki a volt first lady.
március 20., 07:14
- FOMO
Ferenc pápa áprilisban már Károly királyt fogadja a Vatikánban
A találkozó történelmi lépés az anglikán és a katolikus egyház közeledésében.
március 18., 18:59
- FOMO
Reagált a TV2 a Hajós András és a Korda házaspár között kialakult botrányra
A házaspár szerint 46 éves zenei pályafutásuk alatt még senki nem alázta meg őket így.
március 18., 15:27
- FOMO
Ők a Kardashian's Twelve, akik végrehajtották az évszázad legnagyobb ékszerrablását
Fény derült Kim Kardashian kirablásának minden fontos részletére.
március 19., 17:20
- FOMO
Bejelentették, kik lesznek az X-Faktor mentorai
Mindenkit megtartott a csatorna.
március 18., 19:06
- FOMO
Alig két év házasság után újra válik Sia
Az énekesnő második házassága is tönkrement.
március 21., 06:10
- FOMO
Bényi Ildikó végakaratát teljesítik szülőfalujában
A műsorvezetőt evangélikus szertartás szerint temetik el Hernádvécsén.
március 20., 08:02
- FOMO
Hajléktalanságról szóló gyerekkönyvet írt az Alkonyat-filmek sztárja
Michael Sheen már többször segített a rászorulóknak.
március 21., 16:02
- Címlapon
Jönnek a bejelentések, Washington és Moszkva kulcsfontosságú ügyben állapodhatott meg
Mindkét fél előrelépésről beszélt, Ukrajnát is tájékoztatták.
30 perce
- Címlapon
Megjelent a rendelet a bankautomatákról, 200 milliós büntetést kaphat, aki megszegi
Nagy Márton üzent a döntés után.
2 órája
- Címlapon
Megszólalt Moszkva a béketárgyalásokról: A nehézségek ellenére van esély a megállapodásra
3 órája
- Mindeközben
Nagy Feró A Nagy Duettről: Hál’ istennek, hogy kiestünk, csak egy nyűg volt a nyakamon, Szabó Zsófi szabályosan utált engem
tegnap, 09:27
- Címlapon
Látványos, világító fényspirál jelent meg a magyar égbolton
Érdekes jelenséget kaptak lencsevégre.
tegnap, 21:59
- Címlapon
Az avokádó halálosabb, mint a drog, a termesztése legalábbis életveszélyes
Fegyveres kartellek háborúznak Mexikóban a „zöld aranyért”.
tegnap, 19:35
- FOMO
Szaúdiak vették el a gazdag amerikai kedvenc játékszerét
Alaposan megcsapolták a dollárfolyamot.
március 19., 06:15
- FOMO
Rippel Ferenc kés alá feküdt, elárulta, miért volt erre szükség
Orosz Barbara szerint ezt a beavatkozást sok emberen elvégzik, csak ők nem mondják el.
március 19., 16:23
- FOMO
Kiderült, hol él Lakatos Márk a botrány óta
Budai lakását azért még nem adta el.
március 19., 07:15
- FOMO
A nőknek el kellene fogadniuk, hogy a férfiak képtelenek a házimunkára?
A szakemberek szerint a stratégiai inkompetencia is egy bántalmazási forma.
március 19., 17:12