Státusszimbólummá vált a sminkelés a 11 éveseknél, végük, ha nem követik a trendet

shutterstock 174500465
2025.03.22. 14:49
A Sephora-gyerekek jelensége tavaly óta tart, és nem tűnik úgy, hogy csökkenne a számuk, sőt... Minden reggel úgy ébrednek, hogy pontosan tudják, reggeli kakaójuk után elengedhetetlen a minimum hétlépéses bőrápolási rutin, hiszen anélkül nem fed majd szépen a harmincéveseknek való alapozó. Ezek a gyerekek nagyjából 6-12 évesek, és Barbie baba helyett méregdrága sminkekért könyörögnek szüleiknek, amik használatáról oktatóvideókat készítenek az internet népének.

Az idősebb generációknak szinte kötelességük panaszkodni a fiatalabbakra és „megszakérteni”, hogy miért sokkal rosszabb az adott generáció, mint a sajátjuk. Ez persze nem mindig jogos, sok esetben csak a változástól való félelem beszél belőlük. Most azonban talán tényleg van valamennyi alapja az aggodalmuknak, ugyanis a mai 10 éveseket már nem a babázás vagy a kedvenc Disney-sorozatuk izgatja igazán, hanem az, hogy éppen milyen sminktrendet nem próbáltak még ki, vagy éppen melyik vadonatúj arcápolási terméket nem könyörögték még ki szüleiktől.

Ezek a gyerekek már az alfa generáció tagjai, tehát 2012 után születtek. Számukra a jó magaviseletért nem plusz fél óra tévézés vagy vacsora utáni nasi jelenti a jutalmat, hanem ha kedvükre shoppingolhatnak a drogériákban és a szépségápolási termékeket árusító üzletekben. Külföldön ezt leginkább a Sephora nevű üzletben tudják megtenni, innen is ered az elnevezésük.

Azzal persze még a szakemberek szerint sincs probléma, hogy kipróbálják a szájfényt vagy a szempillaspirált, a gondot az jelenti, hogy ennyinél nem állnak meg, és felnőtteknek való termékeket használnak rendszeresen, ami bőregészségügyi szempontból nem sok jót jelent.

Watch on TikTok

Retinollal a bababőr ellen?

Micellás arclemosó, hialuronsavas arctisztító, hámlasztó sav, és még hosszasan sorolhatnánk. Ezek mind szerepelnek az épphogy csak 10 éves gyerekek bőrápolási rutinjában. Mindezek mellett a legnépszerűbb hidratálókrémeket és szérumokat is beszerzik, annak ellenére, hogy az annyira még nem is káros hialuronsav mellett ezen termékek fő összetevője a retinol. Ennek az anyagnak anti-aging, vagyis öregedésgátló hatása van, csökkenti a ráncokat, és meggátolja kialakulásukat. Talán abban mind egyetértünk, hogy egy 10 év körüli gyermeknek semmi szüksége ilyesmire...

Így gondolja ezt Stacey Tull bőrgyógyász is, aki elárulta, hogy

a retinol a retinsavból származik, ami valójában pattanásokra való, de nagyjából 20 évvel ezelőtt anti-aging szérumként vált népszerűvé. Ha a tiniknek pattanásaik vannak, akkor inkább keressék fel az orvosukat vagy a bőrgyógyászukat, és írassanak fel rá valamit, ne pedig egy öregedésgátló szérumot vegyenek, amiben ugyan van némi retinol, de az eredeti célja nem a pattanások kezelése, és nem is erre a célra szolgál a formulája.

A szakember aggodalmát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a gyerekek nem értik, egyes termékek pontosan mire valók, csak felülnek bizonyos trendekre, amiket az interneten látnak, szüleik pedig nem igazán akadályozzák meg őket ebben.

A szépségtrendek változásáról az Ulta Beauty egy kutatást is elvégzett, ráadásul egy statisztikát is készített arról, hogy nagyjából mennyi idősen kezdenek el szépségápolási termékeket használni az emberek. Az eredmény a kutatócsoport valamennyi tagját meglepte: Míg a Z generáció tagjai körülbelül 13 évesen kezdtek belekóstolni ebbe a világba, addig

az Alfák már öt évvel hamarabb, 8 éves koruk körül kezdik a kísérletezést.

Hozzátették, hogy nagyjából 11 éves korukra ezek a gyerekek már pontosan tudják, mit is jelent számukra a szépség, és milyen termékeket kell használniuk ahhoz, hogy szépnek lássák magukat. Annyit elárulhatunk, hogy a retinol csak a kezdet...

Ez már több mint smink: ez státusszimbólum

Az talán nem változott az idő előrehaladtával sem, hogy a tizenéves gyerekek versengenek egymással, akár a tanulásban, akár a barátkozásban vagy ez esetben a szépségben. Számukra az, hogy sminkelnek – amellett hogy nagyon trendik tőle –, azt is jelenti, hogy státuszt szereznek maguknak társaik között. Leggyakrabban azt sem tudják, milyen hatóanyagok vannak egy bizonyos termékben, csak megvetetik maguknak, hogy aztán mutogathassák a többieknek.

Remek példa erre a közösségi médiában komoly hírnévre szert tevő, negyedik osztályos Naya, aki különösen bicskanyitogató stílusban készít videókat, és háborodik fel felnőtteken, akik nem értenek egyet azzal, hogy harmincéveseknek való termékeket ken az arcára. Az egyik TikTok-videója a következőképpen indul: „Hallottam, hogy néhány felnőtt tökre kiakad azon, hogy a tinik bőrápolási cuccokat használnak. Úgyhogy menjünk, és vegyünk néhányat!” Ezután drágábbnál drágább termékeket mutogat a videóban, és el is mondja róluk véleményét, ezzel éreztetve, hogy ő bizony már rengeteg népszerű terméket kipróbált. Persze ezek ellenére nem tudja teljesen levetkőzni korát, a felvételeket túlméretezett Lilo & Stich-es felsőben és zöld szemhéjtussal kihúzott szemmel készíti, így még nem huny ki teljesen a remény az idősebb nézőiben sem.

Néhány képkockával később azonban újabb meglepő megjegyzést tesz, és felszólítja a felnőtteket, hogy kapják össze magukat, és haladjanak a korral:

Ezt pedig most azoknak a dohos, nyűgös, morcos felnőtteknek mondom, akik úgy gondolják, hogy a tízéveseknek nem kellene bőrápolási cuccokat használniuk. Szedjétek össze magatokat!

Persze az idősebbek tudják, nem azon múlik a népszerűség vagy az elismertség, hogy ki mennyire trendi sminket visel a mindennapokban, de egy gyermektől nem várható el, hogy ezzel tisztában legyen. Ők még azzal váltják meg menőségüket egymás között, hogy kikönyörgik a Kylie Cosmetics rúzst vagy a legújabb Rare Beauty-szenzációt. Mit sem törődnek vele, hogy ezekkel a termékekkel teljesen tönkretehetik arcbőrüket, akár egész életükre.

A szakemberek is aggódnak, de van megoldás

Az Ulta Beauty kutatócsoportjának szóvivője emiatt aggodalmát fejezte ki a Sephora-gyerekek trendjével kapcsolatban, hiszen a fiatalok sminkek és arcápolási termékek iránti rajongása nem csitul. Elmondta, hogy „nem támogatják, hogy gyerekek aktív hatóanyagokkal teli termékeket használjanak az arcukon, mert nem tesz jót nekik”. Azt azonban hozzátette, hogy ők is kénytelenek reagálni a trendre és felkészülten várni a 12 év alatti korosztályt is mostantól az üzletekben. „Mivel egyre több fiatal vásárló fordul hozzánk, arra összpontosítunk, hogy őket – és szüleiket – tudatos döntésekhez vezessük”, aminek részét képezi, hogy bőrgyógyászok által ellenőrzött termékeket tesznek ki a polcokra.

Több arcápolási márka is felszólalt az ügyben, az egyik pedig még egy új szlogent is kitalált legújabb, gyerekeknek készült kollekciójához, ami így szól: „Attól még, hogy TikTokon láttad, nem biztos, hogy neked való”. Megalkották a kisebb méretű, a gyerekek számára sem ártalmas hatóanyagokkal teli termékcsaládjukat, aminek része egy arctisztító, egy arcápoló krém és egy fényvédő.

A bőrgyógyászok véleménye szerint pedig másra nincs is szüksége egy korai kamaszkorban lévő gyermek bőrének.

(Borítókép: Shutterstock)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • FOMO
Megindító bejegyzésben emlékszik édesanyjára Bényi Ildikó lánya

Megindító bejegyzésben emlékszik édesanyjára Bényi Ildikó lánya

Jövő héten vesznek végső búcsút a legendás műsorvezetőtől.

március 22., 12:06

  • FOMO
Noszály Sándor: Szerencse, hogy túléltem

Noszály Sándor: Szerencse, hogy túléltem

Őszintén vallott az elmúlt hónapokról a korábbi teniszező.

március 22., 14:06

  • FOMO
Pataky Attila üzent egy erőset Azahriah-nak

Pataky Attila üzent egy erőset Azahriah-nak

Az Edda frontembere a magyar közállapotokról beszélt.

március 21., 19:46

  • FOMO
Bella Ramsey-t autizmussal diagnosztizálták a The Last of Us forgatásán

Bella Ramsey-t autizmussal diagnosztizálták a The Last of Us forgatásán

A felismerés felszabadító érzés volt számára.

március 22., 16:19

  • FOMO
Azt hitték, hazamennek, de egy kegyetlen dél-amerikai börtönbe kerültek

Azt hitték, hazamennek, de egy kegyetlen dél-amerikai börtönbe kerültek

Bírósági ítélet nélkül mondták ki bűnösnek az illegális bevándorlókat is.

március 22., 10:48

  • FOMO
Olyan katasztrófa árnyékában áll a világ, amire már most is késő reagálni

Olyan katasztrófa árnyékában áll a világ, amire már most is késő reagálni

A tavalyi év minden korábbi hőmérsékleti rekordot megdöntött.

március 21., 20:00

  • FOMO
Nők milliói mennek keresztül azon, amin Beatrix hercegnő

Nők milliói mennek keresztül azon, amin Beatrix hercegnő

A diszlexiások támogatása mellett mostantól a koraszülés területén is a lehető legtöbbet akar segíteni.

13 perce

  • Címlapon
A Revolutot is táncba hívnák a bankok az ATM-telepítési programban

A Revolutot is táncba hívnák a bankok az ATM-telepítési programban

A kétezer főt meghaladó településeken racionális lehet a készpénzkiadó automaták telepítése.

40 perce

  • FOMO
Justin Baldoni beperelte egykori sajtósát, amiért nem publikus üzeneteket szivárogtatott ki

Justin Baldoni beperelte egykori sajtósát, amiért nem publikus üzeneteket szivárogtatott ki

A vád szerint a szakember bosszúhadjáratát a cégéről megjelent negatív hírek váltották ki.

március 21., 19:10

  • FOMO
A magyarok egyik közkedvelt úti célja vezeti a turisták ellen elkövetett átverések rangsorát

A magyarok egyik közkedvelt úti célja vezeti a turisták ellen elkövetett átverések rangsorát

Franciaország, az Egyesült Államok és Törökország is élen jár az utazókat érintő csalásokban.

március 22., 05:51

  • Címlapon
Háborúra készül Lengyelország, katonák százezreinek kiképzésébe kezdenek bele

Háborúra készül Lengyelország, katonák százezreinek kiképzésébe kezdenek bele

A cél, hogy Lengyelországban minden felnőtt férfi hadra foghatóan képzett legyen.

8 perce

  • FOMO
Hajléktalanságról szóló gyerekkönyvet írt az Alkonyat-filmek sztárja

Hajléktalanságról szóló gyerekkönyvet írt az Alkonyat-filmek sztárja

Michael Sheen már többször segített a rászorulóknak.

március 21., 16:02

  • FOMO
Atomtitkokat árultak el az oroszoknak, Trump ügyvédje kivégeztette őket

Atomtitkokat árultak el az oroszoknak, Trump ügyvédje kivégeztette őket

Évtizedek távlatából sem tisztázott, hogy pontosan milyen szerepe volt a Rosenberg házaspárnak.

március 23., 09:17

  • Címlapon
Elsüllyedt egy turistákat szállító tengeralattjáró Egyiptomnál, hat ember meghalt

Elsüllyedt egy turistákat szállító tengeralattjáró Egyiptomnál, hat ember meghalt

Kilenc ember megsérült, négyük állapota válságos.

2 órája

  • FOMO
A Szex és New York megálmodója mindenről kitálalt a magyaroknak

A Szex és New York megálmodója mindenről kitálalt a magyaroknak

Candace Bushnell, az igazi Carrie Bradshaw az Erkel Színházban tartott előadást.

március 20., 11:31

  • FOMO
Újabb összetűzésbe került a transzneműekkel kapcsolatos nézetei miatt a Harry Potter szerzője

Újabb összetűzésbe került a transzneműekkel kapcsolatos nézetei miatt a Harry Potter szerzője

Ezúttal a film három főszereplőjének szúrt oda a közösségi médiában.

március 20., 15:29

  • FOMO
Bényi Ildikó végakaratát teljesítik szülőfalujában

Bényi Ildikó végakaratát teljesítik szülőfalujában

A műsorvezetőt evangélikus szertartás szerint temetik el Hernádvécsén.

március 20., 08:02

  • FOMO
Boldogabbá tesz minket a kedvesség, mint a magasabb fizetés

Boldogabbá tesz minket a kedvesség, mint a magasabb fizetés

Csütörtökön jött ki a világ boldogsági rangsora, amelyen Magyarország a 69. helyet szerezte meg.

március 21., 17:09

  • Címlapon
Meghalt Tamás Menyhért

Meghalt Tamás Menyhért

2 órája

  • Címlapon
Hatalmas a káosz Rajkánál, több mint tíz kilométeres a torlódás

Hatalmas a káosz Rajkánál, több mint tíz kilométeres a torlódás

Egy olvasónk szerint a kamionosok verekednek, és egész éjjel hallatszott a „dudaszó”.

6 órája

  • FOMO
Egy e-mail elküldése akár emberéletekbe is kerülhet

Egy e-mail elküldése akár emberéletekbe is kerülhet

A hosszú aláírások feldolgozása komoly környezetkárosító hatással bír.

március 23., 10:14

  • FOMO
A Grace klinika sztárja elárulta, zokogtak az egyik szexjelenet felvétele közben

A Grace klinika sztárja elárulta, zokogtak az egyik szexjelenet felvétele közben

Ellen Pompeo kitálalt a forgatás kulisszatitkairól.

március 20., 19:47

  • FOMO
A hegy, ami valósággal felfalja az embereket

A hegy, ami valósággal felfalja az embereket

Több mint 8 millióan veszthették már életüket a bányászat kezdete óta.

március 20., 21:03

  • FOMO
Számos alkalommal járta meg a kórházat a betegsége miatt Christina Applegate

Számos alkalommal járta meg a kórházat a betegsége miatt Christina Applegate

A színésznő részletesen beszélt a betegségéről.

március 20., 19:49

  • FOMO
A Facebookon kért segítséget az Aranyélet színésze

A Facebookon kért segítséget az Aranyélet színésze

Órákon belül több felajánlás is érkezett.

március 20., 16:55

  • FOMO
Felbőszítették Észak-Koreát, miatta zárhatták le újra a határokat

Felbőszítették Észak-Koreát, miatta zárhatták le újra a határokat

Mike Okay kihúzta a gyufát.

március 20., 19:24

  • Címlapon
Karácsony Gergely szerint szégyen, amit Vitézy Dávid és Magyar Péter csinált

Karácsony Gergely szerint szégyen, amit Vitézy Dávid és Magyar Péter csinált

A főpolgármester szerint szégyen és gyalázat, ami történik.

5 órája

Neked ajánlott