A Fortepan a legnagyobb, szabadon használható, magyar nyelvű online fotóarchívum. Az Indexen a Fortepan szerkesztőivel együttműködve mutatjuk be a legizgalmasabb gyűjteményeket a huszadik századi magyar, amatőr fotósok hagyatékaiból.

Aki a bitófánál álló hóhérlétrára is felmászott, hogy jó legyen a kép

augusztus 10., 10:37 Módosítva: 2019.08.11 09:18
592
Bojár Sándor a harmincas évek közepétől ötven éven át fotózott. Dolgozott az Esti Kurírnak, több színházi lapnak, a Képes Sportnak és az MTI elődjének számító Magyar Fotónak is. Legismertebb fotóit sportpályákon készítette, a sportfényképezésről könyve is megjelent. Az Ecseri Piacról készült sorozata a Fortepannak köszönhetően májusban már megjelent az Indexen. Bojár hagyatékának egy jelentős részét dolgozhatják ugyanis fel a Fortepan szerkesztői. A több mint harmincezer kocka negatívot tartalmazó gyűjtemény első fele most már elérhető az online archívumban. Mi ezekből válogattunk.
Tovább

Ezek a szemetek

augusztus 4., 08:56 Módosítva: 2019.08.05 09:23
483
Az állambiztonság mindig kerülte a nyilvánosságot, egy belső filmsorozat azonban véletlenül fennmaradt a belügyesekről. Milyen fogásai voltak a tartótiszteknek, hogy szervezték be az ügynököket, honnan figyeltek a kukkosok? Milyen trükkökkel készültek a titkos megfigyelések felvételei? Filmek a kutyatelepről, a Fortepantól.

Bár a lezáratlan ügynökkérdés a rendszerváltás után 30 évvel is számot tart a közérdeklődésre, egyben továbbra is jól működő politikai zsarolási alap, az ügynököket működtető hálózat a tartótisztekkel és a megrendelőkkel egyetemben még most is kevéssé ismert. A korabeli, egészen a rendszerváltás hónapjaiig aktívan működő háttérhatalom nagyrészt azóta is háttérben maradt: azok, akiknek a munkája Mások élete megfigyeléséről, kontrollálásáról, időnként tönkretételéről szólt, elkerülték az erősebb figyelmet.

Az állambiztonság munkatársaival szemben persze szakmai alapelvárás volt, hogy miközben ők megfigyelnek, rájuk közben ne figyeljenek fel. Sajátos módon a „kukkosok” frusztrált mindennapjait így nagyrészt éppen egy megfigyelttől, Petri György A személyi követő éji dala című verséből képzelhetjük el:

Zuhog az eső,
te rohadék.
Te meg alszol a jó meleg szobában,
vagy megpinázod a madarat.
Én reggel hatig rohadok
a csöndesedő esőben.
Ki kell várnom a váltást,
ki kell várnom
amíg kikászálódsz a vackodból,
anyu mellől. Hogy leadhassam
a drótot: merre reppentél.
Szálsz, szárnyalsz.
A kezembe ne kerüljél.
Mert röptödben megkopasztalak.
Én nem felejtem el azt a rohadt esőt,
amikor dupla súlyára dagadt
az esőkabátom,
a cipőm talpa.
Te meg
a meleg
szobában cicáztál.
Eljön még az idő,
amikor Dunát rekesztek veled.

Az állambiztonság dolgozóiról csak nagyon kevés fotó maradt fent, mint a híres felvétel, amin Kőszeg Ferenc a Tűzoltó és a Liliom utca sarkán szalad 1982-ben az őt kergető követők elől.

Ezért is van különleges értéke azoknak a filmeknek, amiket a rendszerváltás után teljesen véletlenül találtak meg a Belügyminisztérium Dunakeszi kutyakiképző telepén. A felvételek a Belügyi Filmstúdió nyilvánosság elől elzárt, és addigra nagyjából el is felejtett alkotásait tartalmazták. Az Izabella utcai stúdióban bő 30 éven át körülbelül 300 oktatófilm készült, melyek a rendőri munka fogásait szemléltették oktatási céllal a közlekedési bírságolástól a bűnügyi helyszínelésig. A filmek egy része azonban az állambiztonságiak, lehallgatótisztek, tartótisztek, és a technikai apparátus felkészítését szolgálta. Bemutatták az ügynökbeszervezés fogásait, a házkutatás és a lehallgatás technikáit, ahogy a megfigyelés és a személyi követés megfelelő trükkjeit is, hogy ne járjanak úgy, mint aztán Kőszeg ügyetlen üldözői.

A filmek nagy részét az utószinkronig bezárólag belsős, belügyi dolgozók készítették, a szereplők is hivatásosok voltak, hiszen az állambiztonsági fogásokat nem kívánták illetéktelenekkel megosztani – bár volt kivétel is, amikor megbízhatónak ítélt ismert színészek, Juhász Jácint, Avar István játszották el az ügynök és a tartótiszt találkozását. Általában azonban az állambiztonságiak magukat alakították. Sajátos belügyi dokumentarista stílust teremtettek ezzel, miközben kivételes módon, természetesen szigorúan belső használatra, megmutatták magukat és technikáikat.

A belügyi filmeket a kétezres évek elején a BM illetékesei részlegesen feloldották a titkosítás alól. Az állambiztonsági-nemzetbiztonsági folytonosságot szemlélteti, hogy Tamási Miklós, a filmeket megmentő Fortepan-alapító elmondása szerint az akkor illetékes belügyi bizottságban még akkor is ültek olyanok, akik maguk is részt vettek a rendszerváltás előtt a filmek készítésében. A celluloidra átmásolt, digitalizált felvételekből dokumentumfilm is született: Papp Gábor Zsigmond Az ügynök élete című filmje, mely a cikk végén itt is látható. Az eredeti filmekből néhány kockát akkor kifotóztak, az alábbi válogatás ezekből mutat be 18-at.

Tovább

A Bauhaus-mester élete kész kalandregény volt

július 29., 23:29 Módosítva: 2019.07.31 11:03
381
Költő vagy vegyész helyett építész lett, a Bauhaus iskola magyarországi követője. Küzdelmes szerelemből született házassága átvészelte a holokausztot és az ötvenes évek csengőfrászát is. Preisich Gábor kilencven évet élt, családi fotóalbuma maga a huszadik század. Preisich 1930-ban kapta meg építész diplomáját, 1998-ban bekövetkezett haláláig tervezett, vezetett, tanított, írt és fotózott. A nemrég a Fortepanhoz került hagyaték építészeti vonalából múltkor a lenyűgöző Simplon mozival foglalkoztunk, most a családi képekből és történetekből válogattunk.
Tovább

Mindenkit megdöbbentett a Simplon mozi 1934-ben

július 21., 16:06 Módosítva: 2019.07.23 11:06
2158

Preisich Gábor építész élete átível az egész huszadik századon. 22 éves fejjel még Európában találkozhatott a Bauhaust alapító Walter Gropiusszal és a modern építészet svájci atyjával, Le Corbusier-vel. Negyvenes éveire már túl volt élete fő művein, közben mellékesen átvészelte a holokausztot. Állítólag kétszer is süketsége mentette meg: egyszer nem hallotta meg, hogy vadul keresik a nyilasok, egyszer pedig félreértette, melyik vonatra kell szállni a munkaszolgálatosoknak, és véletlenül hazautazott Budapestre. A másik szerelvényt felrobbantották.

A szocializmus alatt keményen beleállt a Révai-vitába, ami arról szólt, hogy milyen építészeti stílus felel meg leginkább a szocialista társadalomeszménynek, utána nem is tervezett sokáig. Volt Budapest főépítésze, amibe majdnem belerokkant, utólag úgy emlékszik vissza, azokra a fejlesztésekre a legbüszkébb, amiket meg tudott akadályozni. De tanárként, és szakíróként is elismerésnek örvendett. Fordulatos életéről lánya, Váradi Júlia mesélt nem is olyan rég egy rádióinterjúban.

Preisich Gábor azonban nem csak tervezett, vezetett, tanított és írt, hanem fényképezett is, és fotóhagyatéka most a Fortepanhoz került. A számtalan családi, nyaralós és más hasonló kép mellett (melyekről hamarosan külön cikk jelenik meg itt a Fortepan-blogon) természetesen jó pár építészeti témájú felvétel is akad. Ezek közül választottunk ki néhányat, melyeken talán legfontosabb, forradalmian modern alkotása, a Simplon-ház látható. Ez az az épület, amit az akkor még csak 27 éves Preisich Gábor Vadász Mihállyal közösen tervezett, és a sokat emlegetett 111 év, 111 híres ház listáján is szerepel.

Tovább

Tudósok és zsenik, feleségek és szeretők a híres veszprémi família családi fotóin

július 14., 20:51 Módosítva: 2019.07.15 15:58
2397
A veszprémi Cholnokyak családi fényképein szinte mindenki tudós vagy zseni. A híres família nem minden tagja élt éppen szépen, de senki sem unalmasan. Személyes érintettségtől elfogult múltidézés a Fortepan Cholnoky-gyűjteményének segítségével.

Családom egyik ága Veszprémből származik. Méghozzá micsoda ága.

Az egy főre eső akadémikusok és félőrülten zseni alkoholisták számát tekintve egyedülálló Cholnokyak, akikhez apai nagymamám, Cholnoky Jenő földrajztudós unokája révén fűz sokkal több a puszta vérrokonságnál. Amíg élt, talán nem volt olyan vele töltött óránk, amikor ne mesélt volna el egy-egy anekdotát, érdekességet, tréfás vagy éppen szomorú történetet az általa sosem múló szeretettel mindig csak Lepapaként emlegetett nagyapjáról és rokonságáról, vagy ne említette volna meg annak édes nagyanyjaként imádott, tragikus sorsú második feleségét.

Bár a szerteágazó Cholnoky família mindössze pár generációja lakott Veszprémben vagy származott el onnan, mintha valahogy bennük sűrűsödött volna össze a család szinte összes zsenije, tudósa és őrültje. A földrajztudós Jenő, annak író testvérei, Viktor és László vagy éppen nagybátyjuk, a veszprémi kórház nevét adó Cholnoky Ferenc, mind ott néznek a kamerába a családi képeken. Amiken időnként egyszerre szerepel ükapám aktuális felesége és húsz évvel fiatalabb szeretője. A veszprémi Cholnokyak nagyon sokfélék voltak, de egyikük sem volt átlagos vagy éppen unalmas figura.

Tovább

Nézegessen gifeket a Monarchia polgári hétköznapjairól!

július 7., 11:01 Módosítva: 2019.07.08 11:09
1374
Sztereofotók, vagyis térhatású fényképek már az 1840-es évektől kezdve készültek Nyugat-Európában és Magyarországon. A képek nézegetésére akkoriban a Gaumont cég által kifejlesztett kukucskálós-fadobozos megoldást használták: a jobb és a bal szem által látott két képnek megfelelő két külön fényképfelvételt egy erre a célra szolgáló eszközbe (sztereográf, sztereoszkóp) helyezték, amelyek azután a néző tudatában egyetlen térhatású képpé álltak össze. Ezt a hatást próbáltuk utánozni a svájci származású Schoch Frigyes századfordulós képeiből készített giffel.
Tovább

Kuka mellől előkerült képek a régi Amerikáról

június 30., 11:20 Módosítva: 2019.07.01 09:04
3403
A Fortepan kilenc éve indult ötezer, főleg lomtalanításon talált fotóval. Azt gondolhatnánk, mára vége az efféle képanyag-forrásnak, pedig a most bemutatottak is egy Alkotás utcai kuka mellől származnak. A belőlük kibontakozó élettörténet az ötvenes évek Amerikájáig vezet: az 1956 áprilisában előhívott diafilmkockák dobozán dr. Lewis Haas neve és chicago-i címe áll. Kinyomoztuk, hogyan kerültek Budapestre a Montrealról, Mexico Cityről, San Franciscoról készített színes diák, ki volt a feladó, és ki nézegethette őket ’56 tavaszán, pár hónappal a forradalom kitöréses előtt.
Tovább

Pusztaszabolcs-Budapest, retúr

június 23., 23:46 Módosítva: 2019.06.24 15:49
2106
A Tükör című hetilap botrányosan indult 1964-ben. Szalay Zoltán szociográfiai igényű, Budapest és Pusztaszabolcs között vonaton ingázó munkásokról készített fotósorozata öt oldalt kapott volna a lapban, de végül felsőbb utasításra nem jelenhetett meg. A helyére az első Tükör-számban Hruscsov portrécikke került.
Tovább

A temetés, amely a rendszerváltás ünnepélye lett

június 16., 07:53 Módosítva: 2019.06.17 08:28
957

„Feladatomnak megfelelően június 16-án pénteken reggel negyed 8 órakor megjelentem a Hősök terén. Ott tartózkodtam délután háromnegyed 2-ig. Ide-oda járkáltam a tömegben, de ismerőst nem láttam. Sem volt politikai foglyot, sem más egyéb munkahelyi, vagy polgári ismerőst."

Tovább

Térey János: Átkelés Budapesten

június 9., 07:56 Módosítva: 2019.06.10 20:50
1826
Hétfőn hajnalban, 48 éves korában meghalt Térey János költő, író. Alig ismertük egymást. Ha az utca túloldalán látom, biztos nem merek átkiáltani neki. Hogy valami közünk van egymáshoz, azt persze tudtam. Azt is gondolhattam talán, hogy előbb-utóbb csinálunk együtt valamit. Ezzel a cikkel azt a picikét szeretném megmutatni, ami valahogy – talán mindkettőnktől függetlenül, szinte véletlenül mégis megszületett.
Tovább

Ó de boldog voltam, hogy Közép-Európában élünk!

június 2., 20:19 Módosítva: 2019.06.03 11:36
677
Jávor István illegális repülő egyetemi előadások hatására utazott Erdélybe, hogy szociofotókat készítsen az itthon ismeretlen romániai viszonyokról. A Kádár-kori Magyarországon hivatalos megjelenésről szó sem lehetett, a képek szamizdatban terjedtek.
Tovább

Pornó és ponyvaregények a hatvanas évek Ecseri piacán

május 25., 19:00 Módosítva: 2019.06.03 22:16
1006
Az Ecseri fogalom. A zsibvásár egykori helyszíne olyan szinten egybeforrt a ma már a Nagykőrösi úton található legendás piaccal, hogy sok egyszeri érdeklődő még mindig az Ecseri úton keresi azt. Pedig onnan több mint ötven éve, 1964-ben elköltözött. Ecserinek viszont – ironikus módon – épp a költözés óta hívják.
Tovább

Egy jobb élet reménye a betonsivatagban

május 19., 21:55 Módosítva: 2019.05.20 14:58
4752
A paneltömböket, a szoci lakótelepeket lehet szeretni meg nem szeretni, de nem lehet letagadni, hogy annyira részei Budapest városképének, mint a Lánchíd vagy a Szent István-bazilika. Ma már, amikor amolyan szocialista maradványként tekintünk a panelekre, sőt, egyes helyeken már a lebontásukról fantáziálnak, nehéz elképzelni, hogy valaha az ezekből a szürke monstrumokból álló új városrészek egy új, jobb élet szimbólumai voltak, amelyek tízezreknek nyújtottak olyan új otthont, amiről korábban csak álmodni tudtak talán.
Tovább

Érettségiről vitték őket a gettóba

május 12., 22:01 Módosítva: 2019.07.07 12:49
3365
A magyar fotótörténet szürke foltjai közül a leghalványabb, majdnem fehér folt a holokauszt története. Fotókon ehhez foghatóan keveset csak a magyarországi kommunista erőszak történetéről tudunk megmutatni. Pedig láthatónak kellene lennie leginkább azért, mert nem titokban történt. A magyarországi zsidóság elleni atrocitások, megkülönböztetésük, gettósításuk, kifosztásuk és deportálásuk, sőt, sok esetben a megsemmisítésük is – a „szemünk előtt történt”.
Tovább

Két kép és ami közben elmúlt

május 4., 23:26 Módosítva: 2019.05.06 00:27
724
A Fortepan archívumából válogatott képpárok között néha évek teltek el, máskor csak egy villanásnyi pillanat. Az előtte és az utána kép között pedig döbbenetes, szívszorongató vagy csak látványos, vicces, nyilvánvaló vagy alig látható változások. Meg a történetek a múltból.
Tovább

Ez a mi Vasunk – ahogy egy mezei ügyvéd látta

április 28., 15:40 Módosítva: 2019.04.29 12:10
253
A Fortepan hagyományosan urbánus fotóarchívuma az Index Mi Vidékünk projektje keretében nemrég a vidéki Magyarország néhányszáz kockájával gyarapodott. Morandini Tamás olasz származású zalaegerszegi építész és veje, dr. Schlemmer József a Göcseji Múzeum üvegnegatív-gyűjteményéből digitalizált fotói után jöjjön most egy Zalába elszármazott anyag: a szarvaskendi dr. Tóth László vasi fotói a harmincas évekből.
Tovább

A test a régi papír húszasról – egy eltévedt golyó végzett vele 1956-ban

április 21., 14:17 Módosítva: 2019.04.22 16:21
3715
A Fortepan 110 ezer képéből 200 kiemelkedő fotót és 16, a képekhez tartozó történetet mutat be a Minden múlt a múltam című kiállítás. Néhány történetet az Indexen is olvashat a következő hetekben. Ha az összesre kíváncsi és a Fortepan saját történetét is szeretné megismerni, szeretettel várjuk 2019. augusztus 25-ig a Magyar Nemzeti Galériában.
Tovább

Néni, kérem, Bagaméri úrhoz van szerencsém?

április 14., 23:58 Módosítva: 2019.04.17 10:43
2616
“Hörömpő cirkusz – világszám!” – harangozta be a Keménykalap és krumpliorr főszereplője, Kisrece az egyik legsikeresebb magyar ifjúsági sorozat parádés fináléját, amit a Vadliba őrs tagjai a betegsége miatt ágyba kényszerült társuk tiszteletére rendeztek meg. A tettrekész csapat tagjait alakító gyerekek az ország legismertebb gyerekszínészei voltak, akik a szerepükkel több pénzt kerestek, mint a szüleik, és akiktől még a villamoson is autogramot kértek.
Tovább

Vörös zászló leng a New York-palotán

április 7., 15:17 Módosítva: 2019.04.08 14:29
555
Jevgenyi Haldej, a valóságosnál nemzetközileg kevésbé ismert, de nem feltétlenül kevésbé tehetséges „szovjet Capa” 1945-ös budapesti fotóiból múlt héten már mutattunk egy, a drámaitól a tragikuson át a kegyetlenig tartó Fortepan-válogatást, most a még egyértelműbben propagandajellegű képeivel folytatjuk. Ezek is Magyarországon készültek a háború utolsó heteiben, céljuk pedig jelentős részben a szovjet hadsereg dicsőségének és felszabadító voltának képi bizonyítása volt. Haldej, Magyarország, nulla év. Pető Andrea, a CEU történészének írása.
Tovább

Letéptem a sárga csillagukat, sírva borultak rám

március 31., 23:50 Módosítva: 2019.04.01 22:11
2948
"Berontottak a feketeszázasok. Lelőtték anyámat, nagyapámat. Engem is elért egy golyó, az, amelyik keresztül jött anyámon. Hát, így kezdődött a gyerekkorom" – az orosz bolsevik forradalom évében született Jevgenyij Haldejt egy évesen elérte a világtörténelem Kelet-Ukrajnában, és nem is eresztette. Zsidó származása neki nem lett volna fontos, de mindig jött egy olyan történelmi időszak, amikor emlékeztették rá: nem csak amikor végigfotózta a világháborút, a nürnbergi pert, de utána is, a Sztálin alatti "kozmopoliták elleni" kampányban, aztán a Brezsnyev-érában, sőt a Szovjetunió széthullásakor is. 80 évesen halt meg, 1997-ben. "Persze, mindig a zsidók tehettek mindenről. 1917-ről, a fizetések elmaradásáról, a Szovjetunió széthullásáról" – mondta keserűen élete végén kis panellakásában tengődve, amikor nyugdíja elment párizsira "és néha virslire". Haldej Budapest ostroma és a város felszabadulása alatt készített képeiből válogattunk. A képek azonosításában Lajtai László volt segítségünkre.
Tovább

Menő modern villakertek a világháború előtti Magyarországon

március 24., 13:07 Módosítva: 2019.03.25 07:16
1593

A Bauhaus 100. évfordulója kapcsán nagy divatja van most a harmincas-negyvenes években épült modernista házaknak. Ám az ezekhez tartozó, hasonló stílusban kialakított kertekről szinte alig tudunk valamit. Valódi kincs kerül tehát most a Fortepan birtokába az Ormos Imre Alapítvány jóvoltából: a huszadik század egyik legfontosabb magyar tájépítészének, Ormos Imrének a felvételei, melyeken családi házak, nyaralók, villák kertjei láthatók. Többségüket ő maga tervezte. A fotókról a tájkertész unokájával, Balogh Péterrel beszélgettünk, aki nagyapja örökségét viszi tovább. Nemcsak az alapítvánnyal, de tájépítészként és egyetemi oktatóként is.

Ormos Imre volt az első, aki a modernizmust becsempészte a magyar kertépítészetbe. Mestere, Rerrich Béla után már ő sem kertészként, hanem kertépítészként határozta meg magát. A századfordulón ugyanis még inkább gyűjteményes kerteket szerettek kialakítani a gazdagok, amelyekben megmutathatták, hogy hányféle különleges növényük van. Ők viszont már – hasonlóan az építészekhez – a tér formálására helyezték hangsúlyt, nem arra, hogy ritkaságokkal villogjanak. Persze ez a szakma is sokat változott az évtizedek alatt. Míg tanára leginkább építőanyagként tekintett a növényekre, Ormos már azokat helyezte a tervezés középpontjába.

Tovább

Honthy Hanna és a párttitkárok: ügynökök és sztárszínészek a Kádár-korban

március 17., 23:23 Módosítva: 2019.03.18 16:11
2922
Autókabát, lenvászon kosztüm, girardi kalap, kasmír táska – ezt ígérte a tavaszi divat az 1961-es újság szerint. Alig négy évvel vagyunk ’56 után, a börtönök megpakolva, az amnesztia még odébb, de a módi lassan változik. A nagyvilágias stílus a zártkörű színészklubból sem hiányolható. Honthy Hanna az ötvenes éveket átvészelve fehér glaszékesztyűben parádézhat a párttitkárok előtt, a forradalom után nehéz hónapokat átélő fiatal Sinkovits bizalmi elvtárssal parolázik, jól jönnek most a régi színészadomák, az ügynök-püspök úr is nyugodtan húzható.
Tovább

Sosem volt ilyen éjszaka az Operaházban

március 10., 22:58 Módosítva: 2019.03.11 18:11
317
Bankókkal hadonászó és a sütikre éhes hordaként rámozduló estélyis hölgyek, és a velük ellentétben halálosan nyugodt jegyszedők az Operában; a kamerának és a férjeiknek pózoló nők Ybl Miklós híres lépcsőin, kezekbe csúsztatott kezek, lapos és izgatott pillantások.
Tovább

Ez a mi Zalánk – ahogy Schlemmer és Morandini látta

március 3., 14:24 Módosítva: 2019.03.04 15:07
1074
Gyakran ér minket az a kritika, hogy a Fortepan egy urbánus gyűjtemény. Tele városfotókkal, azok közül is jellemzően Budapesttel. Ami igaz is. A Fortepan minden harmadik képe Budapesten készült. A fotók egy másik harmada vagy nagyvárosokban, vagy külföldön, vagy a strandon. A harmadik harmad lehetne a vidéki Magyarországé, beleértve a háborúk frontvonalait, meg az ide-oda szabdalt történelmi Magyarország vidékeit.
Tovább

Rég elfeledett zenekari képek a szocializmus ifjúságából

február 23., 14:45 Módosítva: 2019.02.25 01:03
3621
Urbán Tamás fotóriporter majdnem 20 évig, 1972 és 1990 között volt az Ifjúsági Magazin fotóriportere, amelynek köszönhetően lencsevégre kaphatta a korszak legnépszerűbb, legismertebb magyar zenészeit. Fantasztikus fotókból válogattunk olyan zenekarok fénykorából, mint a Beatrice, a Bonanza Banzai vagy a Hungária.

Hangulatzene a cikkhez - indítsa el a lejátszót, mielőtt nekilát a képeknek!

Tovább

A képeimet mentsétek, és bármikor újrakezdem az életem

február 16., 22:38 Módosítva: 2019.02.17 23:52
3197
Egyszerre avantgárd és biedermeier, a kortárs Brassaïhoz, André Kertészhez, Moholy-Nagy Lászlóhoz hasonló jelentőségű fotográfus – mondják a nagyjából egy évtizede (újra)felfedezett Kinszki Imréről (1901-1945).
Tovább

77-es szürreál: Ferrari az angyalföldi sárban

február 9., 21:02 Módosítva: 2019.02.11 10:50
1134

A kádári szocializmus Magyarországán alapvetően egy módon lehetett autóhoz jutni: ha az állampolgár igénylést nyújtott be a Merkur vállalathoz a vágyott típusra, amit jó pár év várakozás után utalt ki neki az állami autóforgalmazó cég. A személygépkocsik iránti kereslet ebből adódan folyamatosan többszöröse volt a KGST keretein belül hazánkba érkező autóimport adott évi számainál, erre az igényre válaszul nyitott a Merkúr végül az országban több hivatalos használtautó-telepet.

Budapesten 1965-ben nyílt meg a legendás angyalföldi autópiac, a Röppentyű utca 73 szám alatt. A Merkur használtautó-telepéről így írt akkor az Autó-Motor:

Mint már a napilapok hírt adtak róla, március 1-én megnyílt az autóbizományi szolgáltatás a Merkur Személygépkocsi Értékesítő Vállalat XIII., Röppentyű utcai telepén. Ezzel egy korábbi terv valósul meg, és várható, hogy a magánautósoknak a használt gépkocsik értékesítéséhez segítséget tud nyújtani ez a vállalkozás. Az autóbizományi telep mintegy félezer kocsi befogadására alkalmas, Értékesítés céljából bármilyen gyártmányú, típusú, évjáratú üzem- és forgalomképes személyautót átvesz, amennyiben a kocsi per- és igénymentes, valamint tulajdonjoga, adója és kötelező biztosítása rendezett. Kivételt képeznek az úgynevezett "vámgépkocsik", és az alkatrészekből házilag összeépített személyautók. Ezeket a kocsikat csak az elvámolást, illetve az összeépítést követő két év után veheti át a vállalat bizományi értékesítésre. A kocsik eladására a megbízás 30 napra szól. Amennyiben az autót ez alatt az idő alatt nem tudják értékesíteni, tulajdonosa a megbízást újabb 30 napra meghosszabbíthatja. A gépkocsi árát a tulajdonos határozza meg, s 15 nap elteltével adott esetben az árat egy ízben csökkentheti. A bizományi értékesítésre ajánlott kocsi kezelési és tárolási díja egyébként 300 forint. Az autó eladása után a vállalatot 4,5% jutalék illeti meg, amely összegbe a kezelési, raktározási díjat is beleszámítják, A személygépkocsik átírási illetéke az eladási ár 3 százaléka. A bizományba adott kocsikat a telep dolgozói szakszerűen kezelik, üzem közben mutatják be az érdeklődő vevőknek, és az autók megóvásáról is gondoskodnak. A kocsikat hetenként egyszer, hétfőn 8—14 óra között veszi át a vállalat. A személyautók bizományi értékesítésével kapcsolatban egyébként az érdeklődők részletes felvilágosítást kaphatnak a Lenin körúti, illetve a Népköztársaság úti Autószalonokban, valamint a vállalat Röppentyű utca 73. alatti használt-gépkocsi telepén.

Fotó: Urbán Tamás / FORTEPAN

A hivatalos leírásból úgy tűnhet, mintha valami korszerű second hand autószalon nyílt volna a XIII. kerületben. A valóság ezzel szemben sokkal kiábrándítóbb volt: a "Röppentyű" sokkal inkább valamiféle szürkezónás autókereskedő telepként működött, sokszor alvilági figurák kötöttek ott kétes üzleteket. Urbán Tamás alább látható Röppentyű utcai képriportja titokban készült, és végül nem is hozták le akkoriban a lapok. Pár éve felkerültek a képek a Fortepanra, most ezen összeállítás kedvéért kértük fel a fotográfust, hogy idézze fel a képek készülésének körülményeit. Hogy milyen is volt a hely, a kor hangulata, Urbán Tamás fotóriporter alábbi visszaemlékezéséből kiderül.

A kádári „gulyáskommunizmus” időszakának sok apró sajátossága volt, amiket, ha összeadunk, akkor rá kellett döbbennünk, hogy azt a katyvaszt nevezhetjük gulyásnak, de bizony abból a gulyásból hiányzott a hús. Mára igaz a mondás: Az idő megszépíti a múltat. Napjainkban hányszor halljuk: „Bezzeg a régi időkben! Mennyivel jobban éltünk a Kádár-évek alatt!” Már írtam - saját tapasztalat alapján - a lakáshoz jutás körülményeiről, most a gépkocsivásárlás tortúráit elevenítem fel.

Arra még talán emlékezünk, hogy milyen volt a felhozatal. Először begurultak hozzánk a „papírjaguárok”, a Trabant elődjei, az autónak csak kis túlzással nevezhető P70 gépkocsik. Aztán lassan érkeztek a „nagykerekű” Wartburgok, a Škodák, és a Zsigulik. A Merkur vállalat bonyolította az importot, ők kezelték a beadott kérvényeket (volt amikor közel félmillióan várakoztak türelemmel, hogy néhány év alatt sorra kerüljenek). Mert milyen sor is volt ez? Rögtön elöl ott álltak a „Szochazáért” kitüntetettjei! Ők természetesen minden más földi javak mellett soron kívül juthattak kocsihoz is. Rejtély, hogyan lett egyszeriben közel 10 000 kitüntetett. Gyermekeik felvételi nélkül juthattak az egyetemre és még számtalan más előnyben is részesültek. 1966-ban alapított „Szochazáért” kitüntetést, rögtön körülbelül tízezren kapták meg. Később csak egyedi elbírálást követően gyarapodott számuk.

Ugyanilyen elbánásban részesültek a „Munkás paraszt Hatalomért” kitüntetés tulajdonosai is. Az ő esetükben sem jelentett semmit a sorszám, amit a Martinelli téri MERKUR irodának kirakatába raktak ki, és naponta igazítottak. És ott voltak az egyéb úton jelentkezett, a sorba oldalról befurakodott protekciósok. Nem csoda, ha ezekben az ínséges időkben óriási volt a személygépkocsik iránti kereslet is, annak ellenére, hogy a Trabant P70 ára 30 000 forint volt (ez egy dolgozónak megközelítőleg három évi teljes keresetét jelentette.)

Viszont lehetett nyerni kocsit lottón, gépjármű nyereménykönyvvel, és ki tudja felsorolni még mit, s hogyan. Ezek voltak a hivatalosan elismert „előzési lehetőségek”, és akkor jöttek a „kiskapuk”, amiket elég nagyra nyitottak! Ennek ellenére nem csoda, ha sokan nem várták ki sorukat, hanem egy-két „szakember” kíséretében kimentek a Röppentyű utcába, a használt autó telepre, és ott próbáltak szerencsét. Egyik reggel én is toporogtam a bejáratnál, hogy körbenézzek.

Nyitás előtt egy órával már hosszú sor állt a bejárat előtt. Január volt, hideg szél fújt, de ez nem riasztotta vissza az embereket. Kapunyitáskor aztán betódult a tömeg. A telep két részre volt osztva, az első volt a hivatalos eladótér, a kerítéssel elválasztott hátsó rész pedig a „raktár”. Mindenki tudta, hogy ott vannak a jobb kocsik, amelyeket némi borravaló segítségével lehetett esetleg megvásárolni.

A választék nem hagyott kívánnivalót: Barkastól Csajkáig volt itt minden márka! Legkelendőbbek a vállalatoktól levetett kocsik voltak, bár mindenki tudta, hogy leadás előtt a vállalati gépkocsivezetők átvizsgálták a járműveket, és ami még használható volt, azt lecserélték belőlük. A FŐTAXI, a rendőrség is itt adta le azokat a járgányait, amelyekre a dolgozók közül már senki nem tartott igényt. De ki figyelt oda egy-egy használhatatlan abroncsra, horpadt tetőre, szakadt kárpitra? Otthon nekiálltak bütykölni az apróbb hibákat, szinte mindenkinek akadt hozzáértő haverja, munkatársa, akik készségesen segítettek a gépjárművek használatba hozatalában.

Mindent lehetett mondani erre a telepre, csak azt nem, hogy a körülmények rendezettek lettek volna. Néha bokáig kellett a sárban járni, egy-egy frissiben bekerült „izgalmasabb” jármű körül hatalmas tócsákban állva várakoztak a telep alkalmazottjaira az érdeklődők. Akkor már nem volt érdekes, hogy milyen a motor, esetleg horpadt a karosszéria, szakadt az ülés, csak a megszerzés volt a lényeg. Aztán, ha végre rászánta magát egy dolgozó, akkor odajött, és az igazság látszatát keltve begyűjtötte a komolyan érdeklődők személyazonossági igazolványát.

Különböző módszerek voltak a sorsolásra, mint például: mindenki kapott egy rongyos papír-fecnit, rajta egy számmal, aztán egy zacskóból húzták ki a boldog tulajdonost. Az élelmesebb családok éppen ezért felvonultatták az egész famíliát, ezzel is növelve nyerési esélyeiket. Vagy másfél órás várakozást követően végre megtudhatták a vevőjelöltek, kihez volt kegyes Fortuna istenasszonya, vagy a sorsolást végző dolgozó: ki lett a nyertes? A sorsolás végeztével a személyiket kiszórták a motorháztetőre, lehetett keresgélni a harcokban edzett okmányok között.

A nyertes a telepmesterrel a házipénztárba ment, befizetni a vételárat. Közben ügyesen zsebbe dugta a sorsolást végzőnek a jutalékot. Így rögtön lett „bika”, amivel életet lehetett lehelni az indulásra kész járműbe. Ha nem volt emelő a kocsiban, akkor az is került. Kivették a következő kocsiból. A telep kerítésénél lévő faházak füstös, mocskos szobáiban csodaszámba ment, ha megtalálták a kocsi papírjait, de nem csináltak ügyet belőle, már előre volt gépelve egy csomag papír, amivel igazolták, hogy az okmányok hiányosak. Átadták a vevőnek az „igazolást”, ezzel aztán az új tulaj mehetett a rendőrségre, intézhette ő az adminisztrációt.

Én úgy kerültem az irodába, hogy nem hallgattam rendőr ismerőseimre, akik óva intettek tőle, hogy bemerészkedjek az oroszlánok barlangjába. Ki is ütötték kezemből gépemet, pedig meg voltam győződve, hogy mindenki a „keverő” kezét figyeli, de be kell látnom: tévedtem. Hiába magyarázkodtam, nem vették be a mesémet, de amikor követeltem, hogy jegyzőkönyvezzük le az eseményt, egyszerűbbnek látták, ha visszaadják a gépet, és elzavarnak a fenébe. Így negyed órás vita után visszakaptam a gépemet, de közölték velem, hogy nemkívánatos személy vagyok a telepen. Bevallom: jó ideig nem is mentem közelükbe sem.

Urbán Tamás története egy mikrotörténetet, mondhatni rejtélyt is rejt magában, mint az hamarosan ki is derül a képekből, nézzék csak!

Tovább

Egy magyar, aki a világválság előtt megjárta Amerikát

február 2., 20:30 Módosítva: 2019.02.04 10:22
643
Az előző századfordulón és az 1900-as évek elején nagyjából 1,4 millióan hagyták el a mai Magyarország területét – és csaknem négymillióan a Monarchiát –, többségük Amerikába vándorolt ki. Fiume és Trieszt kikötőiből rendszeresen indultak tömött hajók az Újvilág felé, amitől milliók várták a boldogulást. A kitántorgás divatja a húszas évekre lecsengett, egy Aszódi Zoltán nevű magyar orvos azonban ekkor szállt hajóra, hogy Amerikába érkezzen. Igaz, ő egy hosszabb tanulmányút után még abban az évben, 1929-ben vissza is tért az országba. Az utazását, ahogy életének valamennyi fontos eseményét, számos fotóval dokumentálta.
Tovább

Mindegyik krematórium teljes gőzzel működött

január 27., 13:16 Módosítva: 2019.01.28 14:31
16073
Lili Jacob Meier egyike volt azoknak a magyaroknak, akiket 1945. április 11-én az amerikai csapatok felszabadítottak a buchenwaldi koncentrációs tábor megszállásakor. A kárpátaljai fiatal lány indulás előtt meleg ruhákat keresett, ekkor talált rá az SS-őrök elhagyott szállásán egy fotóalbumra. Benne az első kép szülőhelyének rabbijáról készült Auschwitz-Birkenauban. A további mintegy kétszáz fotó a deportált magyar zsidóság halálmenetét örökíti meg: a transzportok érkezését a tábor rámpáira, a válogatást, hogy ki élhet és ki nem, a munkaképesek csoportba állítását, és a gázkamrák előtt mit sem sejtve várakozó halálraítélteket. A megsemmisítés folyamatának képeit feltehetően az SS két embere, Ernst Hoffmann és Bernhard Walter készítette 1944 májusában. Ez a legnagyobb összefüggő képanyag, ami Auschwitzból fennmaradt. A tábort ma hetvennégy éve szabadították fel a szovjet csapatok, január 27-e ennek emlékére a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapja.
Tovább

Halhatatlanná tenni a nagyapa világát

január 20., 23:53 Módosítva: 2019.01.21 18:00
208
Barbjerik Ferenc 1920-ban született Miskolcon, gyerekkoráról keveset tudni. Tizenkilenc éves volt, amikor kitört a második világháború. Szülei szerették volna, ha ügyvéd lesz, de csak egy évet járt egyetemre. A negyvenes években kapta meg a behívóját, a hagyatékot gondozó unoka szerint híradós volt. A háború után nem sokat mesélt erről az időről, az amerikai és a francia hadifogságról is csak egyszer. Alakulatuktól szándékosan lemaradva egy ausztriai kisváros főterén kerültek amerikai hadifogságba, itt kóstolt először nescafét, rendes ételt kaptak és a háború vége után munkájukért fizetséget. Az ezt követő francia hadifogságban földbe ásott gödörben aludtak, éheztek. Fotózni nem tudott, naplót írt és verseket. Aztán valahogy hazakerült. A Magyar Újságírók Országos Szövetségénél (MÚOSZ) tagdíjszedéssel kezdte, majd munka mellett tanult, és főkönyvelőként ment nyugdíjba.
Tovább