A Fortepan a legnagyobb, szabadon használható, magyar nyelvű online fotóarchívum. Az Indexen a Fortepan szerkesztőivel együttműködve mutatjuk be a legizgalmasabb gyűjteményeket a huszadik századi magyar, amatőr fotósok hagyatékaiból.

Amikor a betondzsungel közepén síelt a magyar ifjúság

tegnap, 12:19 Módosítva: 2019.10.13 12:33
439

A Pajtás magazin fotósa 1980-ban a veszprémi úttörők Gördülő Napján örökítette meg, hogyan száguldoztak görkorcsolyán és a gördeszkán a fiatalok a szocialista panelrengetegben.

Ismét felfedeztük az elcsépelt igazságot: a kerék csodálatos találmány! Képes arra, hogy a legkülönbözőbb energiákat a legkülönbözőbb energiákká alakítsa át… A sebesen pörgő kerekek mintha visszajuttatnák valami módon a gyerekek jókedvvel táplált energiáját, mert azok újra, meg újra űzőbe veszik a selyembe öltözött szeleket. Csak az első néhány lépés bizonytalan, az első száz méteren veszíted el lábad alól a talajt, utána ismét összeáll az imbolygó világ...

– olvasható a Pajtás magazin 1980-ban megjelent 18. számában. A szerzőt a Veszprém megyei Ernst Thälmann Úttörőház tavaszi sporthetének egyik programja, a Gördülő Nap ihlette meg ennyire. Az eseményről természetesen fotók is készültek, az újság egyik állandó fotóriportere, Szalay Béla örökítette meg a görkorcsolyázó, görsíelő és gördeszkázó fiatalokat a panelházak tövében.

Tovább

NDK 70: a panelekből épült szocialista falanszter

október 6., 23:10 Módosítva: 2019.10.08 00:00
967
Hetven évvel ezelőtt, 1949. október 7-én jelentették be a Német Demokratikus Köztársaság megalapítását. Az NDK nevű kommunista állam ezután egész pontosan 40 évet, egy hónapot és két napot élt meg a berlini fal leomlásáig, egy év múlva pedig végleg megszűnt a német újraegyesítéssel. Az NDK-ról nemcsak az egykor ott élő 16 millió embernek vannak jó, rossz és még rosszabb emlékei, de magyarok millióinak is, akik a Kádár-korban odautaztak vagy Magyarországon találkoztak az NDK iparának vitatható minőségű termékeivel, amelyek szimbolikus megtestesítője a Trabant nevű, autónak látszó jármű volt.
Tovább

A világjáró – így nevezték volna, ha

szeptember 29., 06:57 Módosítva: 2019.09.30 11:01
411

Micsoda egy év volt, micsoda egy év! Persze sok mindenre nem emlékszik belőle, ki is emlékezne az első évre, amikor világra jön, csak utólag áll össze a kép, már akiben összeáll. Hiszen ha valaki 1492-ben látott napvilágot egy jobbágycsaládban, valami isten háta mögötti faluban, meghalhatott úgy, hogy sosem tudta meg, milyen jeles évben született. És minél visszább megyünk a múltba, annál nagyobb ennek a valószínűsége.

Modern korunk vívmányai azonban nagymértékben megkönnyítik az emlékezést, gondolt arra, amikor felismerte, tényleg micsoda egy év volt az az 1969-es. Hogy az első ember a Holdon! Hogy Az ötös számú vágóhíd megjelenése! Hogy a woodstocki fesztivál! Hogy a Slovan Bratislava nemcsak a saját, de az egész (cseh)szlovák foci történetének legnagyobb sikerét elérve megnyerni a KEK-et, a döntőben a Barcelonát verve! Hogy a csehszlovák hokisok vb-t nyernek, épp a szovjeteket verve! Hogy ugyanaz az évjárat lehet, mint a Dennis Bergkamp, Marilyn Manson, Michael Schumacher, Keith Flint vagy Linus Torvalds!

Persze ez a felismerés lassan született meg, nagyon lassan, de így is észrevehetően gyorsabban, mint megannyi sors- és kortársának. Persze aki egy néhány tízezres cseh(szlovák) kisvárosból, Mladá Boleslavból származik, a hatvanas, vagyis hát inkább a hetvenes években nem számíthat túlságosan változatos, izgalmas életre. Pláne, ha tizenkettő egy tucat belőle – teljesen átlagos kinézetű, és ahogy a külcsín, úgy a belbecs se hordoz magában különösebb értékeket. Ezzel persze nehéz szembesülni, kellő önismeret kell hozzá, meg hosszú idő, és valamiféle hajlam az önmarcangolásra, hiszen természetes velejárója a létezésünknek, hogy magunkat valamiképpen kiválasztottnak, különlegesnek tartjuk.

A hosszú idő, az adott volt. Rengeteg időt töltött úton, hosszú, monoton órákat az országutak sima vagy kátyúktól szabdalt sötétszürke aszfaltján, repedezett betonutakon, néha poros földutakon, mediterrán falvak murvával felszórt hegyi kaptatóin, végtelenbe veszni látszó, délibábokkal hosszú egyeneseken, abroncsokat kínzó, embert próbáló hajtűkanyarokban. Bejárta Európának egzotikus, akkoriban Mladá Boleslavból nézve különösen egzotikus tájait, eljutott Barcelonába, Velencébe, Monte Carlóba, Párizsba, büszkén feszített a mediterrán kis utcákon és München betonszörnyeteg olimpiai komplexumaiban, jól elvolt gótikus kastélyok között és a kempingek zöldjében is. Örömmel töltötte el a világ feldezése, a lassú felismerése annak, hogy a dolgok mennyivel másképp is működhetnek, mint amennyire otthon, a vasfüggöny mögött (akkor már ezt a kifejezést is ismerte) megszokta. A világjáró, így nevezték volna, ha tudják, mekkora kalandok állnak mögötte – legalábbis abból a szemszögből nézve, ahonnan indult. Csak épp senki se tudta. Akkor még.

Hosszú és fáradhatatlanul rótt útjai teljességgel töltötték ki az életét. Egy, csak egy dolog nem hagyta nyugodni: furcsa, néhol bohókásnak ható, máskor kifejezetten komor, általában szótlan, magányos útitársa. Hogy engedhet meg magának valaki ennyi utat, nagyobb vagyon örököse, szabadalomból meggazdagodott különc, netán egy lottónyertes; néha eljátszott a gondolattal, hogy valami titkosügynök – de ha ennyi pénzt költhet, akkor miért őt választotta épp, miért nem valami szebb, mutatósabb, egyedi darabot, miért őt, egyet a kétszázezerből? A Škoda 110L ezt sosem tudta meg.

Tovább

Messzire lát Castro szeme

szeptember 21., 19:37 Módosítva: 2019.09.23 00:43
1124
Horváth Pétert a Magyar Ifjúság fotósaként a nyolcvanas évek elején érintette meg Kuba hangulata, amikor Havannában járt a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség kongresszusán. Néhány évvel később már csak Kőbányáig kellett utaznia egy kicsi Havannáért, ekkor érkeztek meg ugyanis a kubai szövőnők a helyi textilgyárba. „Zajos, koszos, embertörlő gyárba kerültek. Nyári ruhában érkeztek, a legtöbben csak spanyolul tudtak, esetleg pár szót angolul”– meséli a fotóriporter. A Kőbányai Textilgyárban készítette a képeit, és „lányosítása” után a közeli női munkásszállóra is beengedték. „Bementem, és fotóztam, amit láttam”– mondja erről. A lányok nagyon fiatalok voltak, legtöbben a havannai felkészítésen jártak először városban, rögtön utána pedig négy évre egy idegen országba költöztek. Bár Horváth Péter egy szót sem beszélt spanyolul, volt, akikkel barátságba keveredett, családi vendégségbe hívott, kispolszkis pesti városnézésre vitt. A kubai szövőnőkről készült fotók egy részét 1986-ban kiállította az Ernst Múzeumban, a megnyitóra néhányan a modellek közöl is eljöttek. „Akkor már recsegett-ropgott a magyar textilipar, aztán egyszer csak a kubai lányok is eltűntek. Mindig is hazavágytak, a szobáik fala családi fotókkal, kubai zenészek meg színészek képeivel volt tele. Róluk álmodtak minden éjszaka.”

Horváth Péter nemcsak a Kőbányai textilgyár női munkásszállóján fotózott: a Semmelweis utcai szálláson készített fotóit múltkor itt mutattuk meg .

Arról, hogy hogyan kerültek Magyarországra Castro lányai, a kultúrsokkban milyen baráti szocialista segítséget kaptak, majd pedig miért rendelték őket haza a rendszerváltás után a témát kutató Tolmár Bálinttal, az exeteri egyetem doktoranduszhallgatójával beszélgettünk.

Tovább

Örökre szabad - Rajk László

szeptember 14., 23:20 Módosítva: 2019.09.15 23:23
4845
Rév István nekrológja Jávor István képeivel és képaláírásaival. Rajk Lászlóra emlékezünk.

Rajk László építész, látványtervező művész, politikus, az ország kevés bátor és tisztességes embereinek egyike, rövid, súlyos, emberfeletti méltósággal viselt betegség után, szeptember 11-én meghalt.

Hetven évesen, majdnem napra pontosan hetven évvel azután, hogy apjának koncepciós pere elkezdődött. Minden rendszer üldözöttje volt születésétől kezdve. A Rákosi rendszer alig hat hónaposan elszakította börtönbe vetett szüleitől, és évekre, más név alatt nevelőotthonba zárta. Csak öt évesen, 1954-ben ismerhette meg az édesanyját. Ott állt hét évesen a börtönből alig szabadult édesanyjával apja koporsója mellett az újratemetésen, ahonnan az 1956-os forradalom elindult. A forradalom után, 1956 novemberében, kisgyerekként a romániai Snagovba került fogságba. Építész lett, aki nem csak tervezett amíg ezt engedte a Kádár rendszer, de a két kezével épített, rakott téglát, ácsolt tetőt. A hetvenes évek magyar neoavantgárdjának egyik meghatározó szereplőjeként közel félszáz színpadi produkció látványtervezője volt. 

Nem 1988-ban lett név szerint ismert és számontartott ellenzéki, amikor ez már nem jelentett kockázatot; 1981-től akkor tervezte, szervezte, ha kellett, nyomtatta, lakásán terjesztette a szamizdatot, amikor ezért hivatal- és lakásvesztés járt. A demokratikus ellenzék egyik legfontosabb, legbátrabb, több nyelven beszélő, művelt, ám plebejus tagja lett, aki közelről ismerte a legelesettebbeket. Az ő nyelvüket is beszélte, értette a szavukat. Elvesztette állását, elvették a lakását, munkát, ha talált, csak más neve alatt végezhetett. Nem építhetett, így díszlet- és látványtervező lett, a világon alkotó tervezők egyik legjobbika, a legnagyobb fesztiválok díjnyertese. A holokauszt emlékezetének és az 1956-os forradalomnak legfontosabb múzeumi installációit tervezte. Auschwitznak, a magyar zsidóság legnagyobb temetőjének legmegrázóbb kiállítása az általa tervezett állandó kiállítás.

Nem csak tehetséges volt, de erős, bátor, megtörhetetlen és meg nem alkuvó. Egyike volt a legelsőknek, aki 1989 telén segélyt, vitt az embereknek, nemcsak a magyaroknak, a még fegyveres harcok dúlta Romániába. Az 1989 utáni korszak egyetlen parlamenti képviselője volt, aki azért mondott le mandátumáról, mert szembenézett a pártját ért erkölcsi kárral, amikor az belekeveredett a maiakhoz képest elenyésző méretű korrupciós botrányba. Képviselői helye, politikai szerepvállalása ellenére, sosem lett hivatásos politikus. Politikus barátaival, pártjának gyengéivel szemben kritikus, de elveihez ragaszkodó, a gyengék, az elesettek, a megalázottak iránt mindig szolidáris ember maradt. A rendszerváltó plakát jelszavaihoz hűen: tudta, merte és tette, amit kellett, amit a tisztesség, a józan ész, a mindenkit egyenlően megillető méltóság megkövetelt.

Az Orbán rendszerben sem kaphatott építészeti megbízást; éppúgy feketelistán volt, mint 1989 előtt. Veszprémben felállított 1956-os emlékművét, a forradalom ötvenedik évfordulóján bonttatta el a Fidesz. 

Szabad, autonóm ember volt élete minden napján, ezért akarta minden rendszer megtörni megakadályozni az alkotásban. De Rajk László szabad maradt a mindig tágasnak képzelt térben, és így, és ezért boldog ember: senkinek az áldozata, senkinek a lekenyerezettje, senkinek sem kiszolgáltatottja. A maga ura, minden valamirevaló ember példaképe ebben a szerencsétlen országban.

                                                     rév istván

Tovább

Ilyenek voltak ezek a fiatalok

szeptember 8., 16:24 Módosítva: 2019.09.09 13:52
862
Szalay Zoltán fotóriporter nemrég előkerült képei a magyar Beatles 1972-es tévéklipforgatásán készültek. A félórás anyag végül sokáig nem kerülhetett képernyőre, a fotózást és a filmforgatást követő egy évben nemcsak a forgatási helyszín tűnt el, hanem ebben a felállásban az Illés is. Bródy János mesélt az Indexnek.
Tovább

Ottmaradtam estig, és csak fényképeztem, fényképeztem

szeptember 1., 23:04 Módosítva: 2019.09.02 21:09
1253

A hetvenes években a pesti belváros egy magamfajta kezdő riporternek maga volt a csoda. Nyüzsgés, szép nők, érdekes emberek, csillogó kirakatok. A mai eszement személyiségjogi szabályokat még nem találták ki, szabadon lehetett az utcán fotózni, és ez senkit nem bántott, inkább megköszönték a figyelmet. Imádtam a városban kószálni és keresni az elleshető pillanatokat. Aztán szembejött egy lány...

A szeme színére nem emlékezem, csak annyit tudok, gyönyörű volt. Lefényképeztem beszélgetni kezdtünk, aztán, nem is tudom hogy mertem, de megkérdeztem, csinálhatnék-e róla pár képet otthon is. Hát az bizony lehetetlen, volt a válasz, mert oda férfiak nem léphetnek be. Aztán valahogy mégis lehetett és én ott találtam magam a Szemmelweis utcában egy női munkásszálláson. Volt ott minden, ami az otthonos érzéshez csak kell: közös hálóterem, emeletes ágyakkal, közös konyha, közös mosdó, a saját holminak apró kis rekeszek, ökölnyi lakatokkal. Valahonnan került egy üveg “feketecimkés” cseresznyepálinka is, megismerkedtem a szálló lakóival, aztán ott maradtam estig és fényképeztem, csak fényképeztem. Aztán még pár napig, mígnem a főnökségnek fülébe jutott a dolog és akkor vége lett.

Nem nyugodtam bele, kértem hivatalos engedélyt is, de onnantól már senki nem mert szóba állni velem, egyetlen jó képet se tudtam már csinálni. Én akkor még őszintén hittem a fotográfia hatalmában, úgy képzeltem, ha fölmutatom, milyen emberhez méltatlan körülmények közt élnek emberek, nulla magánélet, nulla személyes tér, talán majd kiharcolok nekik valami jobbat, csak lesz valami változás. Hát lett változás. Megjelent a riport az újságban és elbocsátották a gondnokot.

Ezt a bevezetőt és a képeket Horváth Péter csinálta, a képek alatti szöveget D. Magyari Imre írta.

Tovább

Szeged utolsó polgári pillanatai

augusztus 25., 22:48 Módosítva: 2019.08.26 22:38
568
Karády Katalinok és Szörényi Évák, decens kalapköltemények és prémgallérok, elegáns férfiak (vannak még férfiak!) cigarettafüstben, hangverseny és mulatós zene, napsütés és hó. Lissák Tivadar fotói a békebeli polgári élet már nem sokáig tartható felszínét őrzik, utolsó emlékek egy végleg letűnt korszakból. Hiszen Magyarország több mint egy éve hadban áll, a kenyeret jegyre adják, elsötétítés van, néhány bomba is hullott, megszületett három jogkorlátozó törvény, apák és férjek a Don-kanyarban. Sorsuk éppen azokban a napokban pecsételődött meg, amikor a Bárdos Lajos vezette Budapesti Kórus szegedi koncertre indult 1943. február elsején.
Tovább

Nekem minden külföldi Hanzi, és úgy is bánok velük

augusztus 18., 22:03 Módosítva: 2019.08.20 08:12
416
A propaganda szerint 1945 után a sokmillió népi demokratikus vadász országa lettünk: Rákosi úri passzióból a dolgozó kisember sportjává tette a vadászatot – miközben a legfelsőbb pártvezetés elkülönített területeken lőhetett kapitális bakot, majd Kádár és társai elit vadásztársaságot alapítottak. A hétvégi, szakszervezeti munkásvadászok mellett a hatvanas évektől kezdve egyre több külföldi is Magyarországon vette be a célzóvizet, és ismerkedett meg a vadőrök sokszor sajátos vendégszeretetével.
Tovább

Aki a bitófánál álló hóhérlétrára is felmászott, hogy jó legyen a kép

augusztus 10., 10:37 Módosítva: 2019.08.11 09:18
656
Bojár Sándor a harmincas évek közepétől ötven éven át fotózott. Dolgozott az Esti Kurírnak, több színházi lapnak, a Képes Sportnak és az MTI elődjének számító Magyar Fotónak is. Legismertebb fotóit sportpályákon készítette, a sportfényképezésről könyve is megjelent. Az Ecseri Piacról készült sorozata a Fortepannak köszönhetően májusban már megjelent az Indexen. Bojár hagyatékának egy jelentős részét dolgozhatják ugyanis fel a Fortepan szerkesztői. A több mint harmincezer kocka negatívot tartalmazó gyűjtemény első fele most már elérhető az online archívumban. Mi ezekből válogattunk.
Tovább

Ezek a szemetek

augusztus 4., 08:56 Módosítva: 2019.08.05 09:23
504
Az állambiztonság mindig kerülte a nyilvánosságot, egy belső filmsorozat azonban véletlenül fennmaradt a belügyesekről. Milyen fogásai voltak a tartótiszteknek, hogy szervezték be az ügynököket, honnan figyeltek a kukkosok? Milyen trükkökkel készültek a titkos megfigyelések felvételei? Filmek a kutyatelepről, a Fortepantól.

Bár a lezáratlan ügynökkérdés a rendszerváltás után 30 évvel is számot tart a közérdeklődésre, egyben továbbra is jól működő politikai zsarolási alap, az ügynököket működtető hálózat a tartótisztekkel és a megrendelőkkel egyetemben még most is kevéssé ismert. A korabeli, egészen a rendszerváltás hónapjaiig aktívan működő háttérhatalom nagyrészt azóta is háttérben maradt: azok, akiknek a munkája Mások élete megfigyeléséről, kontrollálásáról, időnként tönkretételéről szólt, elkerülték az erősebb figyelmet.

Az állambiztonság munkatársaival szemben persze szakmai alapelvárás volt, hogy miközben ők megfigyelnek, rájuk közben ne figyeljenek fel. Sajátos módon a „kukkosok” frusztrált mindennapjait így nagyrészt éppen egy megfigyelttől, Petri György A személyi követő éji dala című verséből képzelhetjük el:

Zuhog az eső,
te rohadék.
Te meg alszol a jó meleg szobában,
vagy megpinázod a madarat.
Én reggel hatig rohadok
a csöndesedő esőben.
Ki kell várnom a váltást,
ki kell várnom
amíg kikászálódsz a vackodból,
anyu mellől. Hogy leadhassam
a drótot: merre reppentél.
Szálsz, szárnyalsz.
A kezembe ne kerüljél.
Mert röptödben megkopasztalak.
Én nem felejtem el azt a rohadt esőt,
amikor dupla súlyára dagadt
az esőkabátom,
a cipőm talpa.
Te meg
a meleg
szobában cicáztál.
Eljön még az idő,
amikor Dunát rekesztek veled.

Az állambiztonság dolgozóiról csak nagyon kevés fotó maradt fent, mint a híres felvétel, amin Kőszeg Ferenc a Tűzoltó és a Liliom utca sarkán szalad 1982-ben az őt kergető követők elől.

Ezért is van különleges értéke azoknak a filmeknek, amiket a rendszerváltás után teljesen véletlenül találtak meg a Belügyminisztérium Dunakeszi kutyakiképző telepén. A felvételek a Belügyi Filmstúdió nyilvánosság elől elzárt, és addigra nagyjából el is felejtett alkotásait tartalmazták. Az Izabella utcai stúdióban bő 30 éven át körülbelül 300 oktatófilm készült, melyek a rendőri munka fogásait szemléltették oktatási céllal a közlekedési bírságolástól a bűnügyi helyszínelésig. A filmek egy része azonban az állambiztonságiak, lehallgatótisztek, tartótisztek, és a technikai apparátus felkészítését szolgálta. Bemutatták az ügynökbeszervezés fogásait, a házkutatás és a lehallgatás technikáit, ahogy a megfigyelés és a személyi követés megfelelő trükkjeit is, hogy ne járjanak úgy, mint aztán Kőszeg ügyetlen üldözői.

A filmek nagy részét az utószinkronig bezárólag belsős, belügyi dolgozók készítették, a szereplők is hivatásosok voltak, hiszen az állambiztonsági fogásokat nem kívánták illetéktelenekkel megosztani – bár volt kivétel is, amikor megbízhatónak ítélt ismert színészek, Juhász Jácint, Avar István játszották el az ügynök és a tartótiszt találkozását. Általában azonban az állambiztonságiak magukat alakították. Sajátos belügyi dokumentarista stílust teremtettek ezzel, miközben kivételes módon, természetesen szigorúan belső használatra, megmutatták magukat és technikáikat.

A belügyi filmeket a kétezres évek elején a BM illetékesei részlegesen feloldották a titkosítás alól. Az állambiztonsági-nemzetbiztonsági folytonosságot szemlélteti, hogy Tamási Miklós, a filmeket megmentő Fortepan-alapító elmondása szerint az akkor illetékes belügyi bizottságban még akkor is ültek olyanok, akik maguk is részt vettek a rendszerváltás előtt a filmek készítésében. A celluloidra átmásolt, digitalizált felvételekből dokumentumfilm is született: Papp Gábor Zsigmond Az ügynök élete című filmje, mely a cikk végén itt is látható. Az eredeti filmekből néhány kockát akkor kifotóztak, az alábbi válogatás ezekből mutat be 18-at.

Tovább

A Bauhaus-mester élete kész kalandregény volt

július 29., 23:29 Módosítva: 2019.07.31 11:03
453
Költő vagy vegyész helyett építész lett, a Bauhaus iskola magyarországi követője. Küzdelmes szerelemből született házassága átvészelte a holokausztot és az ötvenes évek csengőfrászát is. Preisich Gábor kilencven évet élt, családi fotóalbuma maga a huszadik század. Preisich 1930-ban kapta meg építész diplomáját, 1998-ban bekövetkezett haláláig tervezett, vezetett, tanított, írt és fotózott. A nemrég a Fortepanhoz került hagyaték építészeti vonalából múltkor a lenyűgöző Simplon mozival foglalkoztunk, most a családi képekből és történetekből válogattunk.
Tovább

Mindenkit megdöbbentett a Simplon mozi 1934-ben

július 21., 16:06 Módosítva: 2019.09.18 11:14
2330

Preisich Gábor építész élete átível az egész huszadik századon. 22 éves fejjel még Európában találkozhatott a Bauhaust alapító Walter Gropiusszal és a modern építészet svájci atyjával, Le Corbusier-vel. Negyvenes éveire már túl volt élete fő művein, közben mellékesen átvészelte a holokausztot. Állítólag kétszer is süketsége mentette meg: egyszer nem hallotta meg, hogy vadul keresik a nyilasok, egyszer pedig félreértette, melyik vonatra kell szállni a munkaszolgálatosoknak, és véletlenül hazautazott Budapestre. A másik szerelvényt felrobbantották.

A szocializmus alatt keményen beleállt a Révai-vitába, ami arról szólt, hogy milyen építészeti stílus felel meg leginkább a szocialista társadalomeszménynek, utána nem is tervezett sokáig. Volt Budapest főépítésze, amibe majdnem belerokkant, utólag úgy emlékszik vissza, azokra a fejlesztésekre a legbüszkébb, amiket meg tudott akadályozni. De tanárként, és szakíróként is elismerésnek örvendett. Fordulatos életéről lánya, Váradi Júlia mesélt nem is olyan rég egy rádióinterjúban.

Preisich Gábor azonban nem csak tervezett, vezetett, tanított és írt, hanem fényképezett is, és fotóhagyatéka most a Fortepanhoz került. A számtalan családi, nyaralós és más hasonló kép mellett (melyekről hamarosan külön cikk jelenik meg itt a Fortepan-blogon) természetesen jó pár építészeti témájú felvétel is akad. Ezek közül választottunk ki néhányat, melyeken talán legfontosabb, forradalmian modern alkotása, a Simplon-ház látható. Ez az az épület, amit az akkor még csak 27 éves Preisich Gábor Vadász Mihállyal közösen tervezett, és a sokat emlegetett 111 év, 111 híres ház listáján is szerepel.

Tovább

Tudósok és zsenik, feleségek és szeretők a híres veszprémi família családi fotóin

július 14., 20:51 Módosítva: 2019.07.15 15:58
2408
A veszprémi Cholnokyak családi fényképein szinte mindenki tudós vagy zseni. A híres família nem minden tagja élt éppen szépen, de senki sem unalmasan. Személyes érintettségtől elfogult múltidézés a Fortepan Cholnoky-gyűjteményének segítségével.

Családom egyik ága Veszprémből származik. Méghozzá micsoda ága.

Az egy főre eső akadémikusok és félőrülten zseni alkoholisták számát tekintve egyedülálló Cholnokyak, akikhez apai nagymamám, Cholnoky Jenő földrajztudós unokája révén fűz sokkal több a puszta vérrokonságnál. Amíg élt, talán nem volt olyan vele töltött óránk, amikor ne mesélt volna el egy-egy anekdotát, érdekességet, tréfás vagy éppen szomorú történetet az általa sosem múló szeretettel mindig csak Lepapaként emlegetett nagyapjáról és rokonságáról, vagy ne említette volna meg annak édes nagyanyjaként imádott, tragikus sorsú második feleségét.

Bár a szerteágazó Cholnoky família mindössze pár generációja lakott Veszprémben vagy származott el onnan, mintha valahogy bennük sűrűsödött volna össze a család szinte összes zsenije, tudósa és őrültje. A földrajztudós Jenő, annak író testvérei, Viktor és László vagy éppen nagybátyjuk, a veszprémi kórház nevét adó Cholnoky Ferenc, mind ott néznek a kamerába a családi képeken. Amiken időnként egyszerre szerepel ükapám aktuális felesége és húsz évvel fiatalabb szeretője. A veszprémi Cholnokyak nagyon sokfélék voltak, de egyikük sem volt átlagos vagy éppen unalmas figura.

Tovább

Nézegessen gifeket a Monarchia polgári hétköznapjairól!

július 7., 11:01 Módosítva: 2019.07.08 11:09
1377
Sztereofotók, vagyis térhatású fényképek már az 1840-es évektől kezdve készültek Nyugat-Európában és Magyarországon. A képek nézegetésére akkoriban a Gaumont cég által kifejlesztett kukucskálós-fadobozos megoldást használták: a jobb és a bal szem által látott két képnek megfelelő két külön fényképfelvételt egy erre a célra szolgáló eszközbe (sztereográf, sztereoszkóp) helyezték, amelyek azután a néző tudatában egyetlen térhatású képpé álltak össze. Ezt a hatást próbáltuk utánozni a svájci származású Schoch Frigyes századfordulós képeiből készített giffel.
Tovább

Kuka mellől előkerült képek a régi Amerikáról

június 30., 11:20 Módosítva: 2019.07.01 09:04
3414
A Fortepan kilenc éve indult ötezer, főleg lomtalanításon talált fotóval. Azt gondolhatnánk, mára vége az efféle képanyag-forrásnak, pedig a most bemutatottak is egy Alkotás utcai kuka mellől származnak. A belőlük kibontakozó élettörténet az ötvenes évek Amerikájáig vezet: az 1956 áprilisában előhívott diafilmkockák dobozán dr. Lewis Haas neve és chicago-i címe áll. Kinyomoztuk, hogyan kerültek Budapestre a Montrealról, Mexico Cityről, San Franciscoról készített színes diák, ki volt a feladó, és ki nézegethette őket ’56 tavaszán, pár hónappal a forradalom kitöréses előtt.
Tovább

Pusztaszabolcs-Budapest, retúr

június 23., 23:46 Módosítva: 2019.06.24 15:49
2110
A Tükör című hetilap botrányosan indult 1964-ben. Szalay Zoltán szociográfiai igényű, Budapest és Pusztaszabolcs között vonaton ingázó munkásokról készített fotósorozata öt oldalt kapott volna a lapban, de végül felsőbb utasításra nem jelenhetett meg. A helyére az első Tükör-számban Hruscsov portrécikke került.
Tovább

A temetés, amely a rendszerváltás ünnepélye lett

június 16., 07:53 Módosítva: 2019.06.17 08:28
957

„Feladatomnak megfelelően június 16-án pénteken reggel negyed 8 órakor megjelentem a Hősök terén. Ott tartózkodtam délután háromnegyed 2-ig. Ide-oda járkáltam a tömegben, de ismerőst nem láttam. Sem volt politikai foglyot, sem más egyéb munkahelyi, vagy polgári ismerőst."

Tovább

Térey János: Átkelés Budapesten

június 9., 07:56 Módosítva: 2019.06.10 20:50
1826
Hétfőn hajnalban, 48 éves korában meghalt Térey János költő, író. Alig ismertük egymást. Ha az utca túloldalán látom, biztos nem merek átkiáltani neki. Hogy valami közünk van egymáshoz, azt persze tudtam. Azt is gondolhattam talán, hogy előbb-utóbb csinálunk együtt valamit. Ezzel a cikkel azt a picikét szeretném megmutatni, ami valahogy – talán mindkettőnktől függetlenül, szinte véletlenül mégis megszületett.
Tovább

Ó de boldog voltam, hogy Közép-Európában élünk!

június 2., 20:19 Módosítva: 2019.06.03 11:36
677
Jávor István illegális repülő egyetemi előadások hatására utazott Erdélybe, hogy szociofotókat készítsen az itthon ismeretlen romániai viszonyokról. A Kádár-kori Magyarországon hivatalos megjelenésről szó sem lehetett, a képek szamizdatban terjedtek.
Tovább

Pornó és ponyvaregények a hatvanas évek Ecseri piacán

május 25., 19:00 Módosítva: 2019.06.03 22:16
1006
Az Ecseri fogalom. A zsibvásár egykori helyszíne olyan szinten egybeforrt a ma már a Nagykőrösi úton található legendás piaccal, hogy sok egyszeri érdeklődő még mindig az Ecseri úton keresi azt. Pedig onnan több mint ötven éve, 1964-ben elköltözött. Ecserinek viszont – ironikus módon – épp a költözés óta hívják.
Tovább

Egy jobb élet reménye a betonsivatagban

május 19., 21:55 Módosítva: 2019.05.20 14:58
4752
A paneltömböket, a szoci lakótelepeket lehet szeretni meg nem szeretni, de nem lehet letagadni, hogy annyira részei Budapest városképének, mint a Lánchíd vagy a Szent István-bazilika. Ma már, amikor amolyan szocialista maradványként tekintünk a panelekre, sőt, egyes helyeken már a lebontásukról fantáziálnak, nehéz elképzelni, hogy valaha az ezekből a szürke monstrumokból álló új városrészek egy új, jobb élet szimbólumai voltak, amelyek tízezreknek nyújtottak olyan új otthont, amiről korábban csak álmodni tudtak talán.
Tovább

Érettségiről vitték őket a gettóba

május 12., 22:01 Módosítva: 2019.07.07 12:49
3365
A magyar fotótörténet szürke foltjai közül a leghalványabb, majdnem fehér folt a holokauszt története. Fotókon ehhez foghatóan keveset csak a magyarországi kommunista erőszak történetéről tudunk megmutatni. Pedig láthatónak kellene lennie leginkább azért, mert nem titokban történt. A magyarországi zsidóság elleni atrocitások, megkülönböztetésük, gettósításuk, kifosztásuk és deportálásuk, sőt, sok esetben a megsemmisítésük is – a „szemünk előtt történt”.
Tovább

Két kép és ami közben elmúlt

május 4., 23:26 Módosítva: 2019.05.06 00:27
724
A Fortepan archívumából válogatott képpárok között néha évek teltek el, máskor csak egy villanásnyi pillanat. Az előtte és az utána kép között pedig döbbenetes, szívszorongató vagy csak látványos, vicces, nyilvánvaló vagy alig látható változások. Meg a történetek a múltból.
Tovább

Ez a mi Vasunk – ahogy egy mezei ügyvéd látta

április 28., 15:40 Módosítva: 2019.04.29 12:10
253
A Fortepan hagyományosan urbánus fotóarchívuma az Index Mi Vidékünk projektje keretében nemrég a vidéki Magyarország néhányszáz kockájával gyarapodott. Morandini Tamás olasz származású zalaegerszegi építész és veje, dr. Schlemmer József a Göcseji Múzeum üvegnegatív-gyűjteményéből digitalizált fotói után jöjjön most egy Zalába elszármazott anyag: a szarvaskendi dr. Tóth László vasi fotói a harmincas évekből.
Tovább

A test a régi papír húszasról – egy eltévedt golyó végzett vele 1956-ban

április 21., 14:17 Módosítva: 2019.04.22 16:21
3715
A Fortepan 110 ezer képéből 200 kiemelkedő fotót és 16, a képekhez tartozó történetet mutat be a Minden múlt a múltam című kiállítás. Néhány történetet az Indexen is olvashat a következő hetekben. Ha az összesre kíváncsi és a Fortepan saját történetét is szeretné megismerni, szeretettel várjuk 2019. augusztus 25-ig a Magyar Nemzeti Galériában.
Tovább

Néni, kérem, Bagaméri úrhoz van szerencsém?

április 14., 23:58 Módosítva: 2019.04.17 10:43
2616
“Hörömpő cirkusz – világszám!” – harangozta be a Keménykalap és krumpliorr főszereplője, Kisrece az egyik legsikeresebb magyar ifjúsági sorozat parádés fináléját, amit a Vadliba őrs tagjai a betegsége miatt ágyba kényszerült társuk tiszteletére rendeztek meg. A tettrekész csapat tagjait alakító gyerekek az ország legismertebb gyerekszínészei voltak, akik a szerepükkel több pénzt kerestek, mint a szüleik, és akiktől még a villamoson is autogramot kértek.
Tovább

Vörös zászló leng a New York-palotán

április 7., 15:17 Módosítva: 2019.04.08 14:29
555
Jevgenyi Haldej, a valóságosnál nemzetközileg kevésbé ismert, de nem feltétlenül kevésbé tehetséges „szovjet Capa” 1945-ös budapesti fotóiból múlt héten már mutattunk egy, a drámaitól a tragikuson át a kegyetlenig tartó Fortepan-válogatást, most a még egyértelműbben propagandajellegű képeivel folytatjuk. Ezek is Magyarországon készültek a háború utolsó heteiben, céljuk pedig jelentős részben a szovjet hadsereg dicsőségének és felszabadító voltának képi bizonyítása volt. Haldej, Magyarország, nulla év. Pető Andrea, a CEU történészének írása.
Tovább

Letéptem a sárga csillagukat, sírva borultak rám

március 31., 23:50 Módosítva: 2019.04.01 22:11
2948
"Berontottak a feketeszázasok. Lelőtték anyámat, nagyapámat. Engem is elért egy golyó, az, amelyik keresztül jött anyámon. Hát, így kezdődött a gyerekkorom" – az orosz bolsevik forradalom évében született Jevgenyij Haldejt egy évesen elérte a világtörténelem Kelet-Ukrajnában, és nem is eresztette. Zsidó származása neki nem lett volna fontos, de mindig jött egy olyan történelmi időszak, amikor emlékeztették rá: nem csak amikor végigfotózta a világháborút, a nürnbergi pert, de utána is, a Sztálin alatti "kozmopoliták elleni" kampányban, aztán a Brezsnyev-érában, sőt a Szovjetunió széthullásakor is. 80 évesen halt meg, 1997-ben. "Persze, mindig a zsidók tehettek mindenről. 1917-ről, a fizetések elmaradásáról, a Szovjetunió széthullásáról" – mondta keserűen élete végén kis panellakásában tengődve, amikor nyugdíja elment párizsira "és néha virslire". Haldej Budapest ostroma és a város felszabadulása alatt készített képeiből válogattunk. A képek azonosításában Lajtai László volt segítségünkre.
Tovább

Menő modern villakertek a világháború előtti Magyarországon

március 24., 13:07 Módosítva: 2019.03.25 07:16
1593

A Bauhaus 100. évfordulója kapcsán nagy divatja van most a harmincas-negyvenes években épült modernista házaknak. Ám az ezekhez tartozó, hasonló stílusban kialakított kertekről szinte alig tudunk valamit. Valódi kincs kerül tehát most a Fortepan birtokába az Ormos Imre Alapítvány jóvoltából: a huszadik század egyik legfontosabb magyar tájépítészének, Ormos Imrének a felvételei, melyeken családi házak, nyaralók, villák kertjei láthatók. Többségüket ő maga tervezte. A fotókról a tájkertész unokájával, Balogh Péterrel beszélgettünk, aki nagyapja örökségét viszi tovább. Nemcsak az alapítvánnyal, de tájépítészként és egyetemi oktatóként is.

Ormos Imre volt az első, aki a modernizmust becsempészte a magyar kertépítészetbe. Mestere, Rerrich Béla után már ő sem kertészként, hanem kertépítészként határozta meg magát. A századfordulón ugyanis még inkább gyűjteményes kerteket szerettek kialakítani a gazdagok, amelyekben megmutathatták, hogy hányféle különleges növényük van. Ők viszont már – hasonlóan az építészekhez – a tér formálására helyezték hangsúlyt, nem arra, hogy ritkaságokkal villogjanak. Persze ez a szakma is sokat változott az évtizedek alatt. Míg tanára leginkább építőanyagként tekintett a növényekre, Ormos már azokat helyezte a tervezés középpontjába.

Tovább