A Fortepan a legnagyobb magyar nyelvű online fotóarchívum. Az Indexen a Fortepan szerkesztőivel együttműködve mutatjuk be a legizgalmasabb gyűjteményeket a huszadik századi magyar, amatőr fotósok hagyatékaiból.

Szalámival és merülőforralóval indultunk Nyugatra

április 15., 17:03 Módosítva: 2018-04-16 13:07
1005
Ha megtapasztaljuk, miként élnek mások, rajtuk keresztül számunkra is megnyílik a világ. Ezért az egyik leggonoszabb dolog korlátozni az utazás szabadságát. Megtiltani, hogy valaki eljuthasson oda, ahová vágyik. A szocialista rendszer ezt tette: előbb tiltott, majd korlátozott. Aztán amire szép lassan puhított a szigorú szabályozáson, elsöpörte az élet. A Fortepan néhány fotója alapján arról mesélünk, hogyan indultunk a nehézségek ellenére keletre és az áhított Nyugatra. Utazni csodálatos, utazzon, aki csak teheti!
Tovább

Fotó Akárki. Fotó Mindenki

április 2., 08:07 Módosítva: 2018-04-03 07:30
276
Újabb hagyatékkal bővült a névtelen Fortepan-szerzők sora: nemrég nejlonzacskónyi üvegnegatív érkezett egy kispesti pincéből – név, dátum, mindenféle feljegyzés nélkül. Puzzle-darabok az egyszervoltból: emberek, tekintetek, akkor mindennél fontosabbnak tűnő pillanatok, emlékbe elrakott fények, elraktározott mosolyok, évek, mozdulatok, amelyeket nézegetve majd megállítható és visszapörgethető az idő, felidézhető az eltűnt, az egyszeri.
Tovább

Sosem látott képek a mexikói túráról, amiért Puskás Öcsi is fradista lett

március 25., 15:52 Módosítva: 2018-03-26 16:21
470

Ismeretlen fotós ismeretlen forrásból származó képei kerültek a táti Szabó József adományaként a Fortepanhoz. A képek készítésének helye és ideje nagyjából körülhatárolható: Mexikó, 1947 júliusa és/vagy augusztusa. Ekkor járt ugyanis először a magyar futball szimbolikus klubja, mondhatni, kirakatcsapata, a Ferencvárosi a latin-amerikai futball egyik fellegvárában, Mexikóban. A túra a korabeli körülményekhez képest szövegben meglehetősen jól dokumentált: a Nemzeti Sport több tudósításban és színes riportban is beszámolt róla – részben a küldöttséget vezető Nagy László levelei alapján, amiket az FTC ügyvezetőjének küldött –, de írnak róla Fradi-könyvek és fradista portálok, fennmaradtak egyes mérkőzések jegyzőkönyvei, anekdoták az útról, de még egy álhír is.

A túra azonban képekben eddig nem volt dokumentálva. A Fortepannak adományozott fényképekből úgy tűnik, azok ilyen szándékkal készültek, ám nem leltük nyomát annak, hogy végül bárhol megjelentek volna. Biztosat azonban nem tudhatunk, mert nem ismerjük sem a képek készítőjének (vagy készítőinek) kilétét, sem azt, hogy kinek a megbízásából és milyen céllal fotózott.

De nézzük, mi az, amit tudunk! A Ferencváros futballcsapata néhány „légióssal” felturbózva 1947 júliusának közepén érkezett Mexikóba. Persze nem a mai értelemben vett légiósokról van szó, hanem arról, hogy kölcsönkapták Szusza Ferencet az Újpesttől, Puskás Öcsit és Mészáros Józsefet pedig a Kispesttől (azzal az indoklással, hogy az egész magyar labdarúgást képviselik a túrán). A Fradi akkoriban nem volt épp topformában – az előző két szezonban 4. és 5. lett –, Szusza és Puskás több góllal, utóbbi tö mesterhármassal is bizonyította, hogy ráfért az FTC-re a kölcsönvételük. 
A Fradi 1947. július 21. és augusztus 17. között, tehát szűk egy hónap alatt összesen 8 meccset játszott Mexikóvárosban, Vera Cruzban és Guadalajarában. A mérleg ötven százalékos, nyertek és vesztettek 3-3 meccset, és volt két döntetlen, a gólarányuk 24:20 volt. Ha csak a számokat nézzük, a legjobb eredményt a Montezuma elleni 5:1 jelentené, valójában azonban a Mexikó válogatott csapata elleni 3:3-as döntetlen jelentette a legjobb eredményt.

Ami azért is volt nagy siker, mert az első meccset, Vera Cuzban, az állami válogatott ellen még 3:2-re elveszítették. Igaz, ez nem sokkal volt az érkezés után, a játékosok még minden bizonnyal küzdöttek a jetlaggel is, a magaslati levegő okozta nehézségekkel is, meg bennük lehetett az is, hogy a landolás majdnem katasztrófába torkollt. Ennek híre Magyarországra is eljuthatott, valószínűleg torzítva, mert a Nemzeti Sportnak július végén vezércikkben kellett cáfolnia azt a hírt, hogy repülőszerencsétlenséget szenvedtek.

Tovább

Guszti és Guszta élete tizenhat képben

március 19., 00:07 Módosítva: 2018-03-31 10:27
345
„És ez az; az ember elbeszél egy epizódot, és maga is érzi, hogy ez nem az, amit tulajdonképp közölni akart. Hiányzik belőle a szél, a szag, a hang, a tetű, vagy tudom is én mi, ami azt az epizódot éppen azzá tette, ami volt...”– írta a háborút munkaszolgálatosként túlélő Feuer Gusztáv Ausztráliába szakadt barátjának 1946-ban, amikor a tébolyodott időkről akart valamelyest érzékelhető képet adni. A harmincas évek ismert belsőépítésze kamerájával mégis el tudott kapni valamit: sokféle arcot, kapcsolatokat, önfeledt nevetést, megélni nem félt pillanatokat, fényeket és árnyékokat – közben egy kis szippantás a korabeli Budapest hétköznapokon is izgalmas levegőjébe, egy röpke pillantás a korszak újító bútortrendjeire.
Tovább

Mit adott nekünk Bécs?

március 11., 08:41 Módosítva: 2018-03-12 07:42
803
Migránsokat, koszt, zsugorodó Lebensraumot, ezt bárki megmondja, aki látott már haditudósítást a Grabenből. Továbbá örök emigrációs célpontot nekünk, irigységet és bezzegbécsezést, meg persze királyokat, pár százezer Gorenjét és Grundigot. Valamint képeket és sztorikat: a Fortepan hetvenes évekből származó bécsi fotói és az indexes újságírók gyerekkori történetei arról, mit tudott adni Bécs, amikor kinyílt a világ, és mi kíváncsiak voltunk rá.
Tovább

Gavalléros könnyelműség, játékszenvedély, zöld gyep

március 3., 22:35 Módosítva: 2018-03-04 15:42
143
A lófuttatás a legtöbbször családi ügy, a sportág őshazájában, Angliában is több száz éve ugyanazok a dinasztiák a lótulajdonosok. Itthon is az arisztokrácia hobbija és életformája lett a 19. század második felétől lóversenyzés, de tehetős polgárcsaládok is beszálltak a futtatásba. Egyik ilyen volt a Petanovits család. Az idősebb Petanovits József vendéglősként lett ismert, majd a lóversenypályák, a turf elmaradhatatlan alakjává is vált a huszadik század legelején. Később fia, ifjabb Petanovits józsef vitte tovább az istállót. Lelkes fényképész is volt, a családi fotók mellett gyűjteményében rengeteg kép maradt fenn az 1930-as évek Dunakeszijéről és Alagjáról, valamint a lóversenyről.
Tovább

A kettes számú Fortepan

február 24., 18:17 Módosítva: 2018-02-28 11:34
614
A Fortepan hatalmas gyűjteményében több ezer lomtalanításon vagy ócskapiacon talált fotó is szerepel. Az évek során több olvasótól is érkeztek már hozzájuk ilyen talált képek, általában csak egy-egy kupac fotóról volt szó. Most viszont valami szokatlan történt.
Tovább

Ahogy a mondás tartja: alkalom szüli a fotballt

február 19., 00:05 Módosítva: 2018-02-28 11:34
101
– Ugye, elvtársak, ahogy a népi bölcsesség is mondja, nem mind arany, ami fémlik, de a sport erő, egészség, és a futás sem szégyen, ha hasznos. (Taps.) Itt, ebben az imperilizmus lángjaitól ölelt gyáva népnek nincs hazájában fel kell készülnünk arra, hogy rossz pénz nem boldogít, csak jó, ha van miből elvenni. Ööö, elveszni.Az MSZMP Dél-Buda–Észak-Pesti Munkahelyi Alapszervezeti Függetlenített Pártbizottsági Titkárainak negyedéves tanácsülésére bizonytalan csend telepedett. Mindenki érezte, hogy Sinkófa elvtárs valamire ki akar lyukadni, de senki nem tudta, hogy mire. De hamarosan kiderült, mire. – Tudjuk, hogy az imperilisták megpróbálják meghódítani a világot, terveket kohászolnak arra, hogyan gyűrjék maguk alá a szabad világot. – Kovácsolnak – szólt közbe egy halk hang. – Kovácsol, kohászol, egykutya ura a fakó, hát nem? Hát mit kovácsolna, ha nem kohászolnánk? Egy pillanatnyi csönd után folytatta a szónok. – De emlékszünk arra is elvtársak, hogy a leggazabb imperilistát is meg tudjuk ragadni ott, ahol neki a legjobban fáj. A magyar nemzet..., ööö, a magyar nép..., igen, és főleg a dolgozó munkás-parasztság, emlékezhetünk, ott is csapást tudott mérni rájuk, ahol senki nem várta: a fotballban. Gondoljunk csak a dicsőséges londoni hatháromra! – Futball, Sinkófa elvtárs – szóltak neki ismét. – Persze, persze, hiszen futni kell, sőt, az az igazi, ha a labda fut, ami ugye keletnémetül is úgy van, hogy ball. Szóval fusson az a ball, elvtársak, sőt, a jobb is, mármint nem a klerikális elhajlók, azok legfeljebb csak a történelmi igazságszolgáltatás elől, hanem a lábak és a labdák. Azt indítványozom tehát, elvtársak, hogy kerüljön elfogadásra egy dél-buda–észak-pesti körzeti grundépítési program, ahogy a szocializmus alapjait, építsünk úgy fotballpályát is, ahogy a költő elvtárs mondta, százat, ezeret. Kispályát, nagypályát, füveset, salakosat – minden gyeptégla tégla az imperilizmus koporsójában is. A képek egy tekercs talált filmről származnak, keletkezésük időpontjáról, körülményeiről, a fotós személyéről, a képeken szereplőkről sem tudunk semmit. Ha felismeri magát vagy bárkit, ha tud valamit az eseményről, írjon nekünk bátran! Az alábbi és fenti cselekmény tehát kitalált történeten alapul. A történet szereplői kitalált alakok, mindennemű egyezésük a valósággal csupán a véletlen műve.
Tovább

Vizezett sör, fasírtos kenyér és tánc

február 14., 16:54 Módosítva: 2018-02-15 10:56
1354
“Amikor találkozunk, egymásra mosolygunk, majd súlyos sértéseket vágunk egymás fejéhez. És még utána is mosolygunk. (...) A jelenlevők meg döbbenten állnak, nem értik, várják, mikor csattan a pofon, mikor vesznek ezek ketten örökre össze. (...) Mert nem tudnak valamit, amit mi ketten biztosan igen. Hogy nem az a fontos, mit mondanak, hanem, hogy ki” – írta Kincses Károly fotótörténész Szalay Zoltán fotóriporterről, a Magyar Sajtófotó Kiállítások atyjáról.
Tovább

Divatfotók a 70-es évekből, a Lánchíd oroszlánja mellől

február 11., 18:25 Módosítva: 2018-02-12 12:01
372
A hetvenes években egészen más volt a divatfotózás, mint ma: nem tömörültek izgatott stylistok a modellek körül, nem rohangáltak fáradt asszisztensek a fotós mellett, a manökenek gyakran saját ruháikat, kiegészítőiket is viselték. Jávor István fotós a modelljeit, például Pataki Ágit vagy Sütő Enikőt műterem helyett lovardába, mellékutcákba, nemzeti parkba vitte. Lendületes, energikus képei új színt hoztak a korábbi unalmas, statikus magyar divatfotózásba. A hiánygazdaság éveiben a divatfotók jellemzően nem hatottak közvetlenül a kereskedelmi forgalomra, a ruhagyáraknak inkább arra kellettek a képek, hogy kiadványaikban, üzleti partnereiknek szánt ajánlataikban megjelentessék a legújabb kollekciót.

Jávor István fotóival már többször foglalkoztunk itt az Indexen: bemutattuk amerikai, kárpátaljai képeit, a legendás Taurus gumigyárban készített anyagát, a Jedlik Ányos Gimnázium bolondballagását, majda Régi idők focijának forgatási képeit is, most pedig divatfotókat válogattunk a hetvenes és nyolcvanas évekből. Jávort ma legtöbben dokumentumfilmesként ismerik, de fotósként kezdte, sőt, talán még kevésbé közismert, hogy gombügynökként is tevékenykedett: pályája egy rövidebb szakaszán kézzel készített míves kabátgombokat forgalmazott.

A Fényképész Szövetkezet fotós-tanulója volt, amikor megismerte, majd feleségül vette a Május 1. Ruhagyár igazgatójának, Kovács Józsefnek a lányát, és rengeteg embert megismert, akik a ruházati iparban dolgoztak. Akkoriban a divatfotók művi, merev állóképek voltak, a modellek próbababaként viselték az adott blúzt, kabátot vagy sapkát. "Élőbb világot szerettem volna, valami mást mutatni, mint a megszokott. " - mondja Jávor István, aki munkáinak nagyobb részét a Fortepannak adományozta.

Így lett a filmgyári standfotóval egy időben divatfotós, bő tíz évig rendszeresen dolgozott ruhaipari nagyvállalatoknak: főként a FÉKON Ruházati Vállalatnak az Elegant Május 1. Ruhagyárnak, a Hungarocoopnak, a Magyar Divat Intézetnek.

Tovább

Volt, amikor Afrika fogadta be a magyar menekülteket

február 4., 23:15 Módosítva: 2018-02-05 13:32
1614
Ki gondolta volna 1956 nyarán Magyarországon, hogy néhány hónap múlva Afrikában kezd új életet? 1300 magyarral ez történt mégis: a forradalom utáni menekültáradat befogadó országai között ott volt a Dél-Afrikai Unió is. Az oda kerülő magyarokról sok évtized után bukkant elő egy tekercs felvétel. A fotók osztrák menekülttáborokban készültek az indulás előtti napokban. Búcsú Magyarországtól, búcsú Európától.
Tovább

Józsefvárosi rontom-bontom

január 27., 20:00 Módosítva: 2018-01-28 23:01
728
A fotózás csak egyik és nem is túl hosszú epizódja Vizsnyiczai Erzsébet (1948-1996) életének. Vízs, Vizsnya (a barátai hívták így) tizenhat éves kora óta állt futószalag mellett, volt segédmunkás, takarított, gyerekekre vigyázott, szőtt, varrt, zűrös helyeken mosogatott. Aztán jött a színház, előbb a botrányos és lázadó csepeli Utcaszínház, majd Kaposvár Ascher Tamás meghívására.
Tovább

Húsz pompás kép a magyar közlekedéstörténet aranykorából

január 21., 23:54 Módosítva: 2018-01-22 13:35
264

Közel 1100 csodás, és zömében magyar vonatkozású képpel gazdagodott pár nappal ezelőtt a Fortepan amúgy is lenyűgöző gyűjteménye. A fotók a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum gyűjteményéből kerültek elő és lettek digitalizálva az elmúlt hónapokban, általuk korábban sosem tapasztalt betekintést kaphatunk a hazai közlekedéstörténet talán legizgalmasabb korszakába, a XX. század első felének évtizedeibe. (Mellékszál, de érdemes itt megjegyezni, hogy azt nem sok hazai közgyűjtemény mondhatja el magáról, hogy a kezelésében lévő gyűjtemény széles körű megosztásán dolgozna olyan elánnal, mint a Közlekedési Múzeum, ahol jelenleg is folyik az archívum újraleltározása és digitalizálása. Az, hogy most bárki megtekintheti ezeket a fotókat, annak köszönhető, hogy a múzeum szeretné, ha a nyilvánosság a lehető legnagyobb hozzáférést kaphasson anyagaikhoz, és ezért szerződtek a Fortepannal az archívum egyes részeinek közzétételére.)

A Fortepanon bárki számára hozzáférhető fotók felölelik a repülés, a hajózás, a közúti és kötöttpályás közlekedés hazai történetének kezdeti éveit. A javarészt amatőr fotósok által készített képek jellemzően a második világháború előttről származnak és akad köztük jó pár kényes darab is: az értékes, üvegnegatívra készült fényképek megőrzésére és közzétételére külön hangsúlyt fektettek a projektben dolgozók.

A képek több forrásból, hagyatékokból, múzeumi gyűjteményekből származnak. Több mint ötszáz képpel kiemelkedik a repülés történetét feldolgozó képgyűjtemény, amiben most elérhetővé vált az Asbóth-örökség fotóanyagának jelentős része, de lenyűgöző fotókkal mesél a korai magyar repülés történetéről a repülőgép- és repülőgépmotor-tervező Kolbányi Géza, Czapáry Jenő (Magyar Aero Szövetség) vagy épp Wéber Károly akrobata-repülő hagyatéka is. Ezek mellett fontos megemlíteni, hogy 1978-ban Pölös István szentesi tanár a Közlekedési Múzeumnak adományozott több száz 1910-1930 között készült üvegnegatívot, amik a közlekedéstörténet szinte minden ágát felölelik a korai villamosoktól, mezőgazdasági lokomotívokon át automobilokig és repülőkig.

Az Index az elmúlt időszakban már többször foglalkozott a Közlekedési Múzeum archívumával, az alábbi válogatás egyes képei kapcsolódnak is ezek közül pár korábbi cikkünkhöz, de itt érdemes lehet külön feleleveníteni az első magyar légballon vagy a felcsúti határba pottyant első magyar óceánrepülők történetét is. (Ez utóbbiról több új kép is került fel a Fortepanra, Endresz György és Magyar Sándor utazását ugyanis végigkísérte a már említett Czapáry Jenő, akinek özvegye számos üvegnegatívot adott át a Közlekedési Múzeumnak.)

Az ingyenesen elérhető és kutatható Fortepan adó 1 százalék felajánlásával is támogatható: a Summa Artium Alapítvány adószámára befolyt teljes összeget a Fortepan működtetésére fordítják: 18128510-1-41.

Tovább

Hét Fortepan-képet sikerült beazonosítani

január 14., 23:27 Módosítva: 2018-01-15 15:40
342
Két héttel ezelőtt 13+1 olyan fotót mutattunk meg önöknek, amelyek az elmúlt évben kifogtak rajtunk. 13 képnél a helyszínt kerestük, a +1-es fotón a szereplőt. Közel száz email és hozzászólás érkezett, még Mexikóból is kaptunk levelet – utóbbira még visszatérünk. A talán legizgalmasabb megfejtésről külön riport is készült, főszerepben Mechtl Gabriellla mesterkozmetikussal.
Tovább

Megérkezett-e már az NDK-s turmixgép, a levehető ajtós?

január 7., 15:19 Módosítva: 2018-01-08 14:22
812

Jó napot kívánok, érdeklődni szeretnék, hogy az NDK turmixgép, a levehető ajtós, megérkezett-e már?

A magyar kabarétörténet egyik legjobb darabját és abból az egész korszakot elképesztő sűrűséggel leíró szállóigévé vált kérdést köszönhetjük Kern Andrásnak: az 1979-es Halló, Belváros ugyan a korszak állami telefonszolgáltatását figurázta ki, de a fentebb olvasható, a kabarétréfa során többször visszatérő sor a szocialista tervgazdálkodásról, a hiánygazdaságról és pult fölötti és alatti kereskedelemről ugyanúgy mesél.


Alábbi válogatásunk olyan képeket mutat meg a Fortepan archívumából, amik mintha egyenesen a Kern András által megidézett Vasedény boltban készültek volna. Ha nem pont így, de azért szépen szemléltetik, miként váltak ha lassan is, de egyre biztosabban a magyar háztartások részeivé a különféle háztartási műszaki cikkek, kisgépek. És elöljáróban annyit elárulhatunk: fotósorozatunk happy enddel zárul!

Tovább

Fortepan: totózás tippekkel és tippek nélkül

január 1., 11:45 Módosítva: 2018-01-02 00:08
226

2016. végén egy tucat olyan képet mutattunk Önöknek, amiknek a helyszínét nem sikerült azonosítanunk. A segítségüket kértük és pár nap alatt többszáz ötlet érkezett, köztük jópár helyes megoldás is.

Most az ezévi legidegesítőbb fotókat szeretnénk megosztani, illetve bedobunk pár, évek óta megfejtetlen fényképet is, hátha most győz a közös emlékezet. Idén több mint 15.000 fotót publikáltunk a Fortepanon és jórészükhöz született képleírás is. Köszönhetően a 20-30 ismeretlen olvasónknak, akik napi rendszerességgel ötletelnek a Fórumon

Egy-egy kép "megfejtésekor" általában a Google Streetview az igazoló eszköz. Ritkán fordul elő, hogy ne maradna valami nyoma egy - akár százéves - utcaképnek a jelen utcaképén. Sokszor valami apróság - egy kerítés-lábazat, egy villamos felsővezeték kampó, vagy egy pincerács - őrzi az évtizedekkel ezelőtti városképet. Mégis vannak képek, amik kifogtak rajtunk, de úgy érezzük, hogy a személyes emlékezet segíthet rátalálni a helyszínre. Jöjjön tehát az idei legidegesítőbb 13+1 fotó! A kérdés: hol járunk? Megfejtéseket küldhetnek ide is.

A képek kiválasztásában Péter Gábor és Simon Gyula segített.

Tovább

Amikor még szabályozni kellett a budapesti úttesten a szánkózást

2017. december 23., 22:25 Módosítva: 2017-12-25 08:44
1001
Ma már különlegesnek hangzik, de régebben egyáltalán nem volt ritka, hogy méretes hótorlaszok bénították meg telente a fővárosi közlekedést. A 1907-es sokkoló havazásnál a villamosok és omnibuszok sem jártak, és a korabeli lapok szerint olyan rettentes dolgok is történtek, hogy a budapestiek gyalogosan araszolva a jeges utcákon "minden két lépés után egyet visszacsúsztak". Sőt, 1940-ben a dunai jégzajlások miatt a Lánchíd lábánál a folyóba csúszott és elmerült Kató, a nagy médiafigyelmet befutó kotrógép. 1907 és 1972 közötti fotókat válogattunk fővárosi zord telekről és korabeli téli lapok havas, szánkós híreiből. Igen, brutális szánkóbaleset is lesz köztük.
Tovább

Keleti Fejek

2017. december 18., 00:31 Módosítva: 2017-12-18 15:23
120
Forgács Károlyt (1936-1994) messzire repítette a nehéz és kilátástalan gyerekkor, amelyben az írás és a fotózás jelentett menedéket. A nyitott szájpadlással született egri fiú az ötvenes évek elején egy örökölt, ócska fényképezőgéppel indult. Osztálytársairól készített eleinte csapnivaló fotói után hamarosan helyi és pesti lapok közölték felvételeit, írásait. Ekkoriban még újságíró akart lenni, de beszédproblémái miatt nem vették fel az egyetemre. Mindez 1956-ban történt, így sokakkal együtt ő is a disszidálást választva hagyta maga mögött régi életét. Később úgy emlékezett vissza, hogy a dicsőséges visszatérésről álmodozva és a „rendkívüli életre hivatottak tudatával” indult el „önkényes és önkéntes tanulmányútra”.
Tovább

A csinos, jó modorú kántorból lett tömeggyilkos merénylő

2017. december 10., 19:28 Módosítva: 2017-12-11 14:40
667
86 évvel ezelőtt történt az egyik leghíresebb magyar merénylet: Matuska Szilveszter robbantott a biatorbágyi vasúti viadukton. A bécsi gyors mozdonya és több vasúti kocsi a mélybe zuhant. 22 halott, 17 sebesült. A "csinos, jó modorú fiatal" kántorból lett ügyeskedő üzletember végül 39 éves korára tömeggyilkos merénylő lett. A Fortepanon fantasztikus képek vannak a merénylet helyszínéről, ezekhez összefoglaltuk röviden, mi is történt. A válogatás apropóját az adja, hogy eddig ismeretlen öt képpel gazdagodott a Fortepan gyűjteménye Becker György adományozó jóvoltából.

A római katolikus családból származó Matuska 1892-ben született Csantavéren. Édesapja, Antal egy papucskészítő mester volt, aki meghalt, amikor Szilveszter tízéves volt. Matuska a kalocsai érseki tanítóképzőbe ment, ahol kántor-tanítói oklevelet szerzett. Püspökhatvanban szerzett állást. Amikor Jászárokszálláson nyaralt, a Jászvidék című lap így írt róla: "Mint ügyes kántor, néhai Nagy Lajos kántorunknak meghívására 1912 nyarán a vakációt községünkben töltötte, segédkezvén a kántori teendőkben. A csinos és jó modorú fiatalember csakhamar megnyerte környezetének barátságát, s dédelgetett kedvence lett a fiatalságnak. Míg délutáni szabadidejét a sportpályán töltötte (...) addig esti időtöltései a hajnalba nyúltak."

1913-ban Matuska bevonult, és a világháborút gyakorlatilag végigharcolta egy-két megszakítással. A háború kitörésekor őrvezetői rangban harcolt a szerb harctéren. Megsérült, majd előléptették; 1914 decemberében hadapródőrmesterként került kórházba, aztán végül a tiszti iskola helyettesparancsnoki tisztségéig jutott. 1915-ben az orosz harctérre vezényelték, majd megjárta a pécsi honvédezredet és az erdélyi trachomás századot is, ahol parancsnok volt. Főhadnagyként szerelt le, és a háború után szülőfalujába tért vissza, hogy tanítóként dolgozzon, ami mellett kereskedni is kezdett. Miután megszületett a lánya Mezőtúron is gazdálkodásba kezdett, majd 1922-ben már Budapesten élt. 1928-ban pedig Bécsbe költözött, ahol ingatlanokkal kezdett foglalkozni, de ez már nem annyira jött be neki, sőt csődközeli helyzetbe került. Próbálkozott mindenféle találmányokkal, az egyik ilyen éppen egy olyan dolog volt, ami jelzi a mozdonyvezetőknek, hogy a sínen valamilyen akadály van a vonat előtt. Végül aztán fel is robbantott egy vasúti hidat, rajta egy vonattal.

1931. szeptember 12-ről 13-ára virradó éjszaka, néhány perccel éjfél után Matuska felrobbantotta a Bia és Torbágy közötti viaduktot, amint azon éppen áthaladt a bécsi gyors. A balesetben 22 ember halt meg és további 17 megsérült. De mielőtt ennek részleteire kitérnénk, tegyük hozzá, hogy nem ez volt Matuska első és egyetlen robbantásos merénylete, vagy annak kísérlete vonatok ellen. Mint a bécsi tárgyalás során kiderült  a bajorországi Jüteborgnál, illetve Ansbachnál is próbálkozott ezzel.

Tovább

A felcsúti határba pottyantak az első magyar óceánrepülők

2017. december 3., 19:49 Módosítva: 2017-12-04 12:19
273

Nagy, földöntúli dolgok estek meg Felcsúton hajdanán. Egy nyári délután az Úr 1931. esztendejében például egyenesen egy repülőgép pottyant a kukoricásba. Óperencián túlról hozta az égi üzenetet: Igazságot Magyarországnak, “Justice for Hungary”! A kényszerleszállás ellenére a hős aviatikusokat világrekorderként ünnepelte a trianoni csonkaország: az óceánt elsőként átrepülő magyarok, revíziós propaganda és a tragikus vég a Fortepan archív fotóin.

„Nézze, öcsém! Ha maga mindenáron propagandát akar csinálni hazájának, menjen fel az Empire State Building felhőkarcoló tetejére. A hátára akasszon egy táblát, írja rá: Justice for Hungary, és ugorjon le az utcára. Bizonyos vagyok benne, hogy az összes lapok megírják a szenzációt. Ez nem kellemetlenebb, mint a vízbe fulladás, és lényegesen olcsóbb.”

Így hajtották el emlékei szerint a Légügyi Minisztériumból Magyar Sándort, az első magyar légipostajárat pilótáját, amikor előhozakodott merész tervével: átrepülné ő az Atlanti-óceánt Amerikából, ha egy mód van rá, de úgy, hogy meg sem áll a magyar anyaföldig.

Igaz, ami igaz, a Trianon után légi erejétől is megfosztott Magyarország nem volt éppen nagyhatalom a levegőben: a katonai korlátozásokkal a hadra fogható repülők zöméről is le kellett mondani. A maradék olyan volt, amilyen, ócska gépével Magyar is lezuhant pár évvel korábban. Csak 50 méterről és szerencséje volt: néhány műtét után el tudott menni földet művelni, aztán meg szerencsét próbálni Amerikába.

Az Atlanti-óceán átrepülésének ötlete Magyar fejéből pattant ki, de ez amúgy is benne volt a levegőben, mint vihar előtt a villamosság. Lindbergh 1927-es világszenzációja után nem volt hiány vakmerő jelentkezőből egyik parton sem, sikeres kísérletből azonban már inkább: sok próbálkozó már a felemelkedésnél elbukott; az extra üzemanyaggal terhelt gépek könnyen égő vesztőhellyé válhattak.

Tovább

A Zeppelint többen nézték, mint a holdfogyatkozást

2017. november 26., 23:50 Módosítva: 2017-11-27 13:36
373

A hazai koncert- és fesztiválszervezés aranyozott pillanataiként szokás emlegetni azokat az eseményszámba menő fellépéseket, amikor egy pályája csúcsán lévő, ezer százalékosan aktuális világsztárt sikerül hazánkba csábítani. A repüléstörténetben kétségkívül ilyen csúcspont volt – miután 1929-ben és 1930-ban már egy-egy alkalommal átrepült Magyarország fölött – a német Graf Zeppelin léghajó 1931-es budapesti látogatása. A merev vázas, kormányozható léghajók legsikeresebbikét világszerte ismerték és csodálták, ami nem csoda, csaknem hatszáz útján másfél millió kilométert tett meg, több mint 17 ezer órát repült, 34 ezer főt szállított, megfordult a Közel- és Távol-Keleten, Észak- és Dél-Amerikában, de még az Északi sarkvidéken is. Napilapok, magazinok folyamatosan cikkeztek róla amerre járt, mondhatni folyamatos volt a hírverés körülötte, aminek eredményeképp a léghajó köznevesült: vele köszöntött be a szivar formájú légijárművek, a zeppelinek aranykora.

A 236,6 méter hosszú, 115 km/órás sebességre képes Graf Zeppelin először 1929. október 16-án éjjel repült át Budapest fölött, a következő évben pedig Görögországból Németországba tartva úszott át Nyugat-Magyarország egén, amivel már kiemelten foglalkozott a hazai sajtó. Az LZ-127 lajstromjelű léghajó iránti fokozott érdeklődést látva Budapesti látogatást és egy félnapos körrepülést szerveztek az üzemeltető Zeppelin vállalat és a Magyar Aero Szövetség.

A húsz utas és 45 fős személyzet szállítására alkalmas léghajó 1931. március 28-án este 11-kor indult Friedrichshafenből indult Budapest felé. Fedélzetén tizenketten utaztak, köztük Karinthy Frigyes, Horthy István és gróf Almássy László, valamint egyetlen nőként Bethlen Pál Andorné. München, Salzburg, Bécs érintésével érték el a határt, és a Fertő-tónál léptek be a magyar légtérbe. Pápa, Tihany és Székesfehérvár útvonalon repülve (közben a Balatonnál kicsit elidőzve) ért a Graf Zeppelin Csepelre, ahol reggel nyolckor meglehetősen szeles, hózáporos időben kötött ki.

A Weiss Manfréd Művek repülőterén a sajtóhíradások szerint harmincezren várták a Graf Zeppelin érkezését. A léghajót maga a főpolgármester, Ripka Ferenc üdvözölte, és úgy volt, az össznépi eseményen megjelenik Horthy Miklós kormányzó is, hogy fiát Istvánt üdvözölje a különleges légikaland alkalmából, de a léghajó kapitánya az időjárás előrejelzés hallatán úgy döntött, hogy hamarabb megkezdi a túrarepülést.

A Horthy nélkül megtartott ünnepélyes fogadtatás után  – a zenekar a Deutschland, Deutschland Über Alles-t játssza – indult a hazai repülés. A léghajón ekkor már harmincan utaztak, újságírók és magyar notabilitások, és kipróbálta a Graf Zeppelin által nyújtott légi luxust Gömbös Gyula honvédelmi és ifj. Wekerle Sándor miniszter is. A kedvezőtlen tavaszi idő miatt a tervezett útvonal Dunántúli állomásait törölték, egy másfél órás Budapest feletti kör után a keleti országrész felé vették az irányt: Eger, Mezőkövesd, Miskolc, Szentes, Hódmezővásárhely és Debrecen lakossága láthatta a méltóságteljesen elsuhanó ezüstös szivart. A tervezettnél rövidebb repülés végén ismét leszállt Csepelen a zeppelin, majd késő délután indult is vissza Németországba.

Hogy valóban mennyire felfokozott várakozás előzte meg és mekkora érdeklődés övezte a világhírű léghajó érkezését, remekül szemléltetik a korabeli lapok cikkei, tudósításai, riportjai. Az Est 1931. március 27. pénteki számában így ír:

A Zeppelin-láz kezdi már megszállni nemcsak a fővárost, hanem az országot, de még a környező államokat is. […] Olyan nagy arányokban fokozódik az érdeklődés, hogy külön zeppelin-rendező bizottság alakult, amely a rendőrséggel és az Aero Szövetséggel karöltve percről-percre kidolgozta a leszállás programját és az előreláthatóan százezednyi [sic!] közönség felvonulási rendjét.

Benda Jenő, a Pesti Hírlap tudósítója is ott volt a Budapestre tartó léghajón. Tudósításában igyekszik felkészíteni az otthoniakat, hogy mire számítsanak, ha megjelenik fejük fölött az öt 12 hengeres Maybach-motorral hajtott Zeppelin:


A Zeppelin-művek […] állandó pörpatvarban élnek a környékbeli falvakkal és városokkal, amelyek hivatalos átiratokban tiltakoznak az ellen, hogy a léghajó lépten-nyomon megjelenik felettük és a lakosokat felveri a legédesebb hajnali álmukból. Minden viszonylagos ezen a világon! Ami itt megunt nyüg, az másutt élvezet és szenzáció. Budapesten senki sem fog haragudni azért, hogy a Zeppelin felveri álmából.


És Budapest nem haragudott, hanem lelkesedett, miképp az Ujság zsunalisztája, Wallesz Jenő is a lap másnapi hasábjain:


Szép, fenségesen szép a lázas és lelkes embertömeg, csaknem oly szép, talán még szebb, mint a nyugodtan úszó léghajó. Csak ilyen lázas és lelkes embertömeg számára érdemes dolgozni, mert ennek az embertömegnek lelkiállapotában ismeri fel a tudomány a maga diadalát.


Érdekes mellékszála a léghajó-látogatásnak, hogy másik égi látványosság, holdfogyatkozás követte. Az Ujság április 3-i számában olvasható a következő glossza, Azért a Zeppelint valamivel többen nézték, mint a holdfogyatkozást cím alatt:


Nyolc óra tájban néhány ember összeverődik az Oktogonon és felbámulnak az égre. Jön egy nő, aki kutyáját és férjét vezeti. Meglátja a csoportosulást és felsikolt:
– Ah, ujra itt van a Zeppelin!
– Nem Zeppelin ez,  – világosítják fel, – csak holdfogyatkozás.
Erre vállat von és elmegy. A holdfogyatkozás nem érdekli.

Tovább

Nem portrékat akart, hanem végigmustrálta őket

2017. november 18., 22:24 Módosítva: 2017-11-20 01:21
1012
„A sétáló ember. Az a jó. Az az ember. [...] A sétáló ember a polgár. Nem véletlenül oly polgárszagú a szó: séta. Sétagalopp. Sétabot. Sétapálca. Sétatér” – írja Bächer Iván Névsorolvasó című írásában Karácsony Benő regényhőseiről. Blos-Jáni Melinda írása.
Tovább

Falon lógó festményből indult a nyomozás

2017. november 12., 00:16 Módosítva: 2017-11-12 19:24
183
Volt egy festő, aki tájképeket és portrékat festett az 1930-as, 1940-es években. A készülő festményekhez a portrék alanyait és saját magát is szívesen fotózta egy-egy beállításban, leginkább a műtermében, ritkábban külső helyszínen – kezdetben ennyit árult el a lakásvétel során felbukkant és a Fortepanhoz került anyag. A ma már ismert nevek, helyek és évszámok egy nagy közös nyomozás eredményei, ahol művészettörténészek és levéltárosok segítségével bogoztunk ki évtizedes szálakat – és közben egy soha el nem veszett festmény is megkerült.
Tovább

Amikor az utazás művészet, a sport divat volt. A síbajnok katalógusfotói a harmincas évekből

2017. november 5., 16:55 Módosítva: 2017-11-06 12:09
64
Háberl Aladár (1898-1990) Budapesten született. Kilencévesen, iskola mellett már egy drogériában dolgozott. Bár a kémia, a fizika és a biológia mindig is érdekelte, az egyetemi tandíjat nem tudta kifizetni. Maradt hát a drogériában, érettségi után már üzletvezetőként. Fiatal korától szenvedélyes motor- és autóversenyző volt, neve azonban mégsem innen lehet ismerős. Háberl a húszas évek többszörös magyar síbajnokaként egyike volt annak a négy magyarnak, aki 1924-ben részt vett az első téli olimpián Chamonix-ban. A Magyar Sí Szövetség és a síélet egyik meghatározó alakja volt a második világháború előtt: síoktató, majd a szövetség tevékeny vezetője. 1932-ben a Nádor utca 12-ben nyitott üzletet, széleskörű profillal: „mindennemű sport- és tornafelszerelés és ruházat, fegyver, játék, norinbergi, acéláru, díszmű, pipere, konzerv, cukorka, férfi és női ruházati cikk, kötött- és szövöttáru, harisnya, kesztyű, cipő, kalap, sapka, bőröndös és utazási cikk kicsinyben és nagyban.” A később a Váci utcába költözött boltot és raktárát a háború alatt bombatalálat érte. Háberlnek új életet kellett kezdenie. Laboráns végzettséget szerzett, a régi Árpád kórház laboratóriumában dolgozott, így végül azzal foglalkozhatott, amivel gyerekkorában szertett volna. Sorsa végül tragikusan alakult, 92 évesen halálos rablótámadás érte Szépvölgyi úti otthonában. Gyermeke nem volt, keresztgyereke viszont több is. Egyikük, Jánossy Virág őrizte meg ezeket a fotókat, amelyeket a szenvedélyes amatőr fotós Háberl Aladár készített a belvárosi üzlet reklámfotóiként.
Tovább

Erkélyük alatt vonult el a színes történelem

2017. október 29., 00:07 Módosítva: 2017-10-29 12:21
1294

Újabb privát adománnyal gyarapodott a Fortepan képgyűjteménye, dr. Horváth Miklós jóvoltából mintegy háromszáz színes, zömében budapesti fotót lapozhatunk át, főként a II. világháború utánról, az ötvenes évekből. A fotók egyfelől a színes nyersanyag miatt is végtelenül izgalmasak, másrészt a rajtuk keresztül elénk táruló békés, már-már polgári világ képei is mintha nem a tomboló kommunizmus alatt készültek volna, hanem valamikor a húszas-harmincas években.

A fotók készítője sokszor saját Kossuth Lajos úti lakásából, annak erkélyéről illetve a környező utcákban örökítette meg a mindennapokat, e jeleneteket színesítik strandoló emberek, a téli utcaképek, városligeti pillanatképek, majd jó kedélyű felvonulók, hogy a végén bekússzon a drámai végszó, hogy mégsincs minden a legnagyobb rendben: 1956.

Biztos vannak, akiket érdekel a különleges hangulatú képek technikai részletei. Horváth Miklós az Indexnek erről a következőket mondta:  “a fényképeket egy FUTURA  márkanevű, Freiburgban gyártott fényképezőgéppel készítettem, szinte kivétel nélkül. A gép compur zárral működik, ami akkoriban az ötvenes években még eléggé ritka volt. Optikája:ELOR 1:2,8/50. A felhasznált negatív vagy diapozitív filmek az esetek többségében Orwo, Agfa és Forte gyártmányúak voltak, attól függően, hogy aki apánknak szállította a nyersanyagot a nagyüzemi fotós cégnél, mihez jutott éppen hozzá.”

Tovább

60 évig voltak asztalfiókban: ismeretlen képek a forradalomról

2017. október 23., 08:20 Módosítva: 2017-10-24 07:27
2402
Ismeretlen, nyilvánosságra korábban soha nem került eredeti fényképek bukkantak elő a közelmúltban az ‘56-os forradalomról. Faragó György évtizedeken át rejtegette az október 23-án és a rákövetkező napokban lőtt fotóit: Bem tér, a felvonulók, a demonstrációk kezdete, majd kilőtt szovjet harckocsik és ikonikus képek a magyar szabadságharc napjaiból. A forradalom ismeretlen tekercse: Fortepan, nagykép.
Tovább

Ahol a szar is le van szarva

2017. október 15., 15:17 Módosítva: 2017-10-16 11:51
3076
Harmincöt éves minden idők egyik legjobb magyar filmje, a Megáll az idő. A Gothár Péter - Bereményi Géza kettős alkotása megmutatja, milyen szorongó, kilátástalan és reménytelen volt a magyar fiataloknak a hatvanas évek, 1956 emlékével, a megalkuvással, a lázadással. Most olyan képeket mutatunk be, amelyeket a film forgatása során készített Jávor István fotográfus.
Tovább

Járt-e Szabó Magda a Katalin utcában?

2017. október 7., 16:08 Módosítva: 2017-10-08 08:02
377
Száz éve, 1917. október 5-én született Szabó Magda. A Fortepan archívumban most az írónő és az általa teremtett szereplők életének budapesti állomásai után kutattunk, személyes visszaemlékezést, levél- és regényrészletet párosítottunk valós és fiktív helyszínekkel. Megnéztük, milyen volt a város, amikor Szabó Magda kislányként először járt itt, milyen volt a vérből és romokból újjáépülő Budapest, ahol otthont, munkát, szerelmet talált, és hogyan jelenik meg mindez írásaiban. Voltak könnyen és egyértelműen (akár az írói utcanév-változtatás ellenére is) beazonosítható helyek, de voltak olyanok is, amelyeknek csak a hangulatát találtuk a fotókon. Tizenkét kép a valóság, az írói teremtés és ezek elegyének nyomában.
Tovább

Amikor vizet fakasztottak a magyarok a sivatagban

2017. október 2., 00:36 Módosítva: 2017-10-02 14:14
636
Szocialista együttműködés vadjuhfejjel, patikához kikötött hátasló, jurtaváros villanypóznákkal, megáradt folyó a sivatagban: ha nálunk lenini barbatrükkel egy félparaszti társadalomból akartak rögtön kommunizmust csinálni, mit szóljanak a mongolok, ahol nomádokra épült a szovjetbarát munkásállam. Ebben magyar szakemberek is próbáltak segíteni, és szerencsére fényképezőgépet is vittek magukkal. Egy hajdani geofizikus, Bagi Róbert 1969-70-es mongóliai fotói.

Bagi Róbert leginkább a jól fizető mecseki uránbányába szeretett volna kerülni egyetem után, de az ötvenes évek káderpolitikája ehhez nem találta eléggé megfelelőnek a származását. Lett így helyette Magyar Állami Eötvös Loránd Geofizikai Intézet Pesten, ami aztán szó szerint nyugdíjas állása lett az egykori békésszentandrási fiúnak. Pedig nem volt egy otthonülő típus: azon kívül, hogy a legkülönbözőbb helyeken, mondjuk a Balaton jegén vizsgálta a gravitációs erőtér változásait, jöttek a külföldi lehetőségek: előbb a szocialista blokk közelebbi színterein, de aztán egyre messzebb: a Moszkva-erőközpontú globalizáció távoli vidékeket is elérhetővé tett a magyar szakembereknek.

Volt már nálunk is olyan Fortepan-anyag, ami ennek az emlékeit őrzi: akkor Mészáros Zoltán kubai képeit és a tudomány oltárán hozott csempészkalandjait mutattuk be, de a világ nem csupa havannai szivar és Castro poszteres salsa-est, lehetett menni a kies Mongóliába is. A KGST keretében magyarok elektromos áramot szereltek, biokombinátot és húskombinátot nyitottak arrafelé - vagy éppen kutat fúrtak.

Tovább

Nagy Budapest Törzsasztal és Fortepan: 15 év, 15 kép

2017. szeptember 24., 15:04 Módosítva: 2017-09-25 00:27
589
Ötvenvalahány építész, helytörténész, levéltáros, filantrópia-tanácsadó, fotográfus, író, szódaszónok és evezős – ők mindannyian hivatásos és civil rajongók, akiket közös, csontig hatoló, minden zsigert átjáró szenvedélyes Budapest-szerelem köt össze. „Néhány kivételtől eltekintve egy ritka emberfajta egyedei: 'két lábon járó fantaszták'. Mániákusan kutatják a város titkait. Legtöbben a múltját, de mindannyiukat érdekli Budapest jelene és jövője is.” Tizenöt évvel ezelőttig szabadon jártak-keltek Budapest utcáin, aztán Török András és Saly Noémi ötlete nyomán a Nagy Budapest Törzsasztal nevű kupaktanácsban rajongtak tovább immár szervezett keretek között. „Az alapítók eltökélt célja az volt, hogy kötetlenül beszélgessenek, de 'ne csináljanak semmit'. Ezt azonban nem lehetett megúszni – a tagok között sok volt akciózó, majdhogynem izgága ember”– emlékezett az egyik alapítóatya. Először újraindították az 1945-ös alapítása óta többször átalakuló, megszűnő BUDAPEST folyóiratot, amely olvasóiban fel akarja ébreszteni, sőt akár tettre sarkalni a mindannyiunkban ott szunnyadó városi hazafit, vagyis lokálpatriótát. Aztán jött a BUDAPEST könyvek sorozat, izgalmas és mélyre ásó várostörténeti művekkel. A Nagy Budapest Törzsasztal kezdeményezte a tizenhárom, Budapestért tenni akaró civil szervezetet összefogó Podmaniczky Páholy létrehozását is. A városlakók és egyben városimádók kupaktanácsa 2009 óta Simplicissimus hőse díjjal tünteti ki azt a nem törzstag Budapest-rajongó civilt, aki nem hivatásszerűen foglalkozik Budapesttel és létrehoz valamit, amelyet mindenki a magáénak érezhet. Az akkoriban induló Fortepan az elsők között kapta meg az elismerést, hiszen a fotóarchívum kezdetektől rengeteg képet őriz Budapestről (ma már csaknem harmincezret), ezzel új életet lehelve a modern budapesti lokálpatriotizmusba (is).
Tovább