Pornó és ponyvaregények a hatvanas évek Ecseri piacán
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!További Fortepan cikkek
Az Ecseri története, ahogy azt Bruckner Éva a Zsibbárus boszorkány című krónikájában megírta, egészen az 1800-as évek végéig nyúlik vissza, és tele van száműzetésekkel. A kétes alakokat is vonzó, betiltott árukat is kínáló és a legszegényebbek igényeit is kiszolgáló használtcikk-piac ugyanis gyakran volt útban. Így egyre kijjebb és kijjebb költözött. Ezt a névváltozások ugyanakkor valamiért mindig fáziskéséssel követték.
„Amíg az ócskapiac szülőhelyén, a Teleki téren működött, addig csak Tangónak hívtuk. Amikor átköltözött az Ecseri útra, akkor vette fel a Teleki nevet. Ecserinek viszont csak azóta nevezzük, amióta onnan is továbbköltöztették a Nagykőrösi útra. Ha megint költöztetnék, teljesen mindegy, hogy hova, attól a naptól fogva Nagykőrösi lenne a becsületes neve” – írja Válas György a Budapesti Negyedben. Szerinte az Ecseri aktuális neve mindig épp annyira kopott és használt volt, mint az árusok ott kapható portékája.
A mai Ecserit gyakran ajánlják turistalátványosságként, épp ezért az odalátogatók többsége nem árus, nem is vevő, csupán nézelődő. Pedig a piacról az igazi ismerői azt vallják: a kívülálló nézelődők számára kiismerhetetlen, örökre rejtély marad, fallal körülvett sziget a nagy világban. Ez a sziget a hatvanas évek elején (még tényleg az Ecserin) legalább annyira zárt világ volt, mint amennyire ma az. Ezért különlegesek Bojtár Sándor fotóriporter 1963-as képei, amik bepillantást engednek az akkoriban csak Telekiként emlegetett piac költözés előtti utolsó évének a forgatagába.
A Fortepan szerkesztői évek óta dolgoznak azon, hogy szerzői életműveket is beemeljenek a gyűjteménybe. Keresik olyan fotósok, fotóriporterek munkáit, akiket – évtizedek után – érdemes újra felfedezni. Így dolgozhattak Urbán Tamás, Bauer Sándor vagy legutóbb Szalay Zoltán anyagaival. Mindhármuktól több ezer fotó került a Fortepanra, jórészt olyan képek, amiket előtte soha nem publikáltak.
Az idei év is tartogat egy életművet. Lehetőséget kaptunk, hogy feldolgozzuk Bojár Sándor fotóriporter hagyatékának egy jelentős részét, több mint harmincezer kocka negatívot. A digitalizált képek első fele nyáron kerül majd fel a honlapra, de már most elindítunk egy sorozatot a legérdekesebb riportokból.
Bojár Sándor a harmincas évek közepétől ötven éven fotózott. Dolgozott az Esti Kurírnak, több színházi lapnak, a Képes Sportnak vagy az Ország-Világnak. Legismertebb fotóit sportpályákon készítette, a sportfényképezésről könyvet is készített. Munkáit önálló kiállításon utoljára 1974-ben lehetett látni a Capa Központ elődjében, az Ernst Múzeumban. Hogy az itt következő cikkünk anyagából szerepelt-e valami a falon, nem tudjuk. Ha igen, ha nem, 45 év után itt az ideje újra elmerülni a Bojár fotók precíz, érzékeny világában!
A Valéria-telep az első világháború miatt kialakított szükségkórház fapavilonjaira épült barakkváros volt. Szegények, elhagyatottak és bűnözők nyomornegyede. Ide 1950 nyarán költöztették a Teleki térről az ócskapiacot. Ez a költözés gyakorlatilag Budapest két akkori szégyenfoltját kapcsolta össze: a „szégyenpiacot” a „szégyennegyeddel”. Mivel a használt árucikkeket jellemzően a legszegényebb réteg vásárolta, logikusnak tűnt a nyomornegyedbe száműzni az akkoriban inkább Telekiként ismert piacot.
(Fotó: Bojár Sándor / FORTEPAN)
Nepperek az Ecseri forgatagában. A korszak jellemző színjátéka volt, hogy egy hátán zsákot cipelő, iparengedély nélkül működő kereskedő valahol a tömegben, egy-két cimborájával mintegy véletlenül összetalálkozva fennhangon kezdte mesélni: most jött vidékről, ahol kulákraktárat ürítettek. Innen hozza a bőrcsizmát, az ostort, a pipakészletet. Erre a beavatott társai – mintha csak vásárlók volnának – kíváncsian nekiestek a zsáknak, amely csakhamar, szintén véletlenül elszakadt:
– Nocsak, a kulákoknak igazi bőrcsizmája volt! – kiáltotta az egyik.
– Ez meg itt egy cseresznyefa pipa? – mímelte az érdeklődést a másik.
– Elvtársam, elvtársam, ne olyan hevesen! Ezt én akarom megvenni!
Ezalatt az addig csak bámészkodókból álló tömegben tagjaiból egy csapásra potenciális vásárló lett mindenki. És ha minden a csalók forgatókönyve szerint alakult, a portékát egymás kezéből kitépő emberek egyikének sem tűnt fel, hogy a csizma talpa lyukas. Az árat a nepper emberei felverték, a csalás gyanútlan áldozatai pedig abban a hitben távoztak, hogy megnyerték a licitet és jó vásárt csináltak.
(Fotó: Bojár Sándor / FORTEPAN)
Az Ecserin kapható használt ruhákról így szólt a vicc, a hatvanas évek végén:
„Azt álmodtam, hogy megéheztem, s bementem a péküzletbe.
Kérek egy rongyos kiflit.
Rendkívül udvariasan válaszolták:
Rongyosat? Tessék talán megpróbálni az Ecseri piacon!”
(Forrás: Tükör, 1969. július-szeptember)
(Fotó: Bojár Sándor / FORTEPAN)
Bár a hatvanas években az ócskapiac árusaira elvileg ugyanazok a könyvárusítási szabályok vonatkoztak, mint bármely más kereskedőre, mindenki tudta, hogy például a fasisztának bélyegzett irodalomért, a betiltott ponyvaregényekért és a pornóért is az Ecserire érdemes kimenniük a vásárlóknak. A Hétfői Hírek 1960-ban egészen egyszerűen a „ponyva utolsó végvárának” nevezte a piacot. Egy évvel később a Magyar Nemzet újságírója pedig arról számolt be, hogy egy árus, miután meggyőződött róla, hogy nem ellenőrrel van dolga, a „Gyakorlati tót nyelvtan” borítójába kötve kínált neki westernkönyvet.
„Az Ecseri úti könyvárusok ószeresektől és magánszemélyektől veszik a könyveket. Megveszik a reakciós és fasiszta irodalmi termékeket és ponyvákat is, hogy azok kikerüljenek a forgalomból. A zsibárusra vár a feladat, hogy kiválogassa közülük, mit küld a zúzdába és mit tart meg eladásra. És itt van a bökkenő. Mert akad árus, aki hozzá nem értésből és megint más, aki a jó üzlet végett megtartja ezeket a könyveket, árusítja. Ezzel visszakerülnek a forgalomba és felmérhetetlen kárt okoznak.” (Forrás: Magyar Nemzet, 1962. március 17.)
(Fotó: Bojár Sándor / FORTEPAN)
Mivel az erotikus tartalmak sem feleltek meg a szocializmus követelményeinek, a nyomozók nemcsak ponyvát és fasiszta könyveket kerestek az árusoknál, hanem mindent, amit ma egyszerűen csak az akkori pornónak nevezhetnénk. A hivatalos ellenőrzések azonban nem lehettek túl hatékonyak, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy az 1964-es költözés után már gyakorlatilag a Népszabadság újságírója igazítja útba azokat, akiknek ilyesmire fájt a foguk:
„Özv. Eagendorf Ottóné boltjában (az árusítást egy férfi alkalmazottja végzi) a sok könyv, hazai és külföldi folyóirat, színészfotó mellett 5-6 forintért lenge öltözetű nők nem éppen ízléses, jobbára ki is színezett fényképeit is megveheti, akinek éppen gusztusa van rá…” (Népszabadság, 1964. augusztus 13.)
(Fotó: Bojár Sándor / FORTEPAN)
Hiába költözött tovább az Ecseriről a Nagykőrösi útra az egykori Teleki. Hiába lett az új neve Ecseri. A kétes alakok, a nem kifejezetten tisztán üzletelő árusok és a nepperek sem tűntek el a korabeli beszámolók szerint.
„Már a bejáratnál ugyan úgy „leszólítják” az embert, hogy nincs-e valami eladó holmija, mint az Ecserin. Megfogják a karját, félrevonják, és órát, öngyújtót, nadrágtartót, zakót akarnak rásózni. Itt hangzott el például az alábbi épületes beszélgetés:
- Van eladó órája?
- Nincs.
- A cipőjét nem adja el?
- Azt sem!
- Zakó, bútor, töltőtoll?”
írja Szalkai Sándor tudósítása alig két héttel az újra nyitás után. Majd hozzáteszi:
Egyik napról a másikra semmi sem változik meg, de az „új Ecseri” sokat javult elődjéhez képest.
(Forrás:Népszabadság 1964. augusztus 13.)
(Fotó: Bojár Sándor / FORTEPAN)
(Forrás: Magyar Hírlap, 1969. szeptember 1.)
(Fotó: Bojár Sándor / FORTEPAN)
És épp ugyanúgy alkudtak is:
– Olyan nadrág ez, hogy a golyó se fogja!
– A dupláját megérné, csak nekem bolond nagy szívem van…
– Ha nem tart el tíz évig, ne éljek egyet se tovább!
(Forrás: Magyar Hírlap, 1969. szeptember 1.)
(Fotó: Bojár Sándor / FORTEPAN)
A cikk elkészítéséhez elsősorban Bruckner Éva A zsibárus boszorkány: az Ecseri piac krónikája a Teleki tértől a Nagykőrösi útig című könyvét használtam, a korabeli újságok forrása pedig az Arcanum adatbázisa volt.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Rovataink a Facebookon