A Fortepan a legnagyobb magyar nyelvű online fotóarchívum. Az Indexen a Fortepan szerkesztőivel együttműködve mutatjuk be a legizgalmasabb gyűjteményeket a huszadik századi magyar, amatőr fotósok hagyatékaiból.

60 évig voltak asztalfiókban: ismeretlen képek a forradalomról

4 órája Módosítva: 2017-10-23 09:27
747
Ismeretlen, nyilvánosságra korábban soha nem került eredeti fényképek bukkantak elő a közelmúltban az ‘56-os forradalomról. Faragó György évtizedeken át rejtegette az október 23-án és a rákövetkező napokban lőtt fotóit: Bem tér, a felvonulók, a demonstrációk kezdete, majd kilőtt szovjet harckocsik és ikonikus képek a magyar szabadságharc napjaiból. A forradalom ismeretlen tekercse: Fortepan, nagykép.
Tovább

Ahol a szar is le van szarva

október 15., 15:17 Módosítva: 2017-10-16 11:51
2974
Harmincöt éves minden idők egyik legjobb magyar filmje, a Megáll az idő. A Gothár Péter - Bereményi Géza kettős alkotása megmutatja, milyen szorongó, kilátástalan és reménytelen volt a magyar fiataloknak a hatvanas évek, 1956 emlékével, a megalkuvással, a lázadással. Most olyan képeket mutatunk be, amelyeket a film forgatása során készített Jávor István fotográfus.
Tovább

Járt-e Szabó Magda a Katalin utcában?

október 7., 16:08 Módosítva: 2017-10-08 08:02
326
Száz éve, 1917. október 5-én született Szabó Magda. A Fortepan archívumban most az írónő és az általa teremtett szereplők életének budapesti állomásai után kutattunk, személyes visszaemlékezést, levél- és regényrészletet párosítottunk valós és fiktív helyszínekkel. Megnéztük, milyen volt a város, amikor Szabó Magda kislányként először járt itt, milyen volt a vérből és romokból újjáépülő Budapest, ahol otthont, munkát, szerelmet talált, és hogyan jelenik meg mindez írásaiban. Voltak könnyen és egyértelműen (akár az írói utcanév-változtatás ellenére is) beazonosítható helyek, de voltak olyanok is, amelyeknek csak a hangulatát találtuk a fotókon. Tizenkét kép a valóság, az írói teremtés és ezek elegyének nyomában.
Tovább

Amikor vizet fakasztottak a magyarok a sivatagban

október 2., 00:36 Módosítva: 2017-10-02 14:14
630
Szocialista együttműködés vadjuhfejjel, patikához kikötött hátasló, jurtaváros villanypóznákkal, megáradt folyó a sivatagban: ha nálunk lenini barbatrükkel egy félparaszti társadalomból akartak rögtön kommunizmust csinálni, mit szóljanak a mongolok, ahol nomádokra épült a szovjetbarát munkásállam. Ebben magyar szakemberek is próbáltak segíteni, és szerencsére fényképezőgépet is vittek magukkal. Egy hajdani geofizikus, Bagi Róbert 1969-70-es mongóliai fotói.

Bagi Róbert leginkább a jól fizető mecseki uránbányába szeretett volna kerülni egyetem után, de az ötvenes évek káderpolitikája ehhez nem találta eléggé megfelelőnek a származását. Lett így helyette Magyar Állami Eötvös Loránd Geofizikai Intézet Pesten, ami aztán szó szerint nyugdíjas állása lett az egykori békésszentandrási fiúnak. Pedig nem volt egy otthonülő típus: azon kívül, hogy a legkülönbözőbb helyeken, mondjuk a Balaton jegén vizsgálta a gravitációs erőtér változásait, jöttek a külföldi lehetőségek: előbb a szocialista blokk közelebbi színterein, de aztán egyre messzebb: a Moszkva-erőközpontú globalizáció távoli vidékeket is elérhetővé tett a magyar szakembereknek.

Volt már nálunk is olyan Fortepan-anyag, ami ennek az emlékeit őrzi: akkor Mészáros Zoltán kubai képeit és a tudomány oltárán hozott csempészkalandjait mutattuk be, de a világ nem csupa havannai szivar és Castro poszteres salsa-est, lehetett menni a kies Mongóliába is. A KGST keretében magyarok elektromos áramot szereltek, biokombinátot és húskombinátot nyitottak arrafelé - vagy éppen kutat fúrtak.

Tovább

Nagy Budapest Törzsasztal és Fortepan: 15 év, 15 kép

szeptember 24., 15:04 Módosítva: 2017-09-25 00:27
586
Ötvenvalahány építész, helytörténész, levéltáros, filantrópia-tanácsadó, fotográfus, író, szódaszónok és evezős – ők mindannyian hivatásos és civil rajongók, akiket közös, csontig hatoló, minden zsigert átjáró szenvedélyes Budapest-szerelem köt össze. „Néhány kivételtől eltekintve egy ritka emberfajta egyedei: 'két lábon járó fantaszták'. Mániákusan kutatják a város titkait. Legtöbben a múltját, de mindannyiukat érdekli Budapest jelene és jövője is.” Tizenöt évvel ezelőttig szabadon jártak-keltek Budapest utcáin, aztán Török András és Saly Noémi ötlete nyomán a Nagy Budapest Törzsasztal nevű kupaktanácsban rajongtak tovább immár szervezett keretek között. „Az alapítók eltökélt célja az volt, hogy kötetlenül beszélgessenek, de 'ne csináljanak semmit'. Ezt azonban nem lehetett megúszni – a tagok között sok volt akciózó, majdhogynem izgága ember”– emlékezett az egyik alapítóatya. Először újraindították az 1945-ös alapítása óta többször átalakuló, megszűnő BUDAPEST folyóiratot, amely olvasóiban fel akarja ébreszteni, sőt akár tettre sarkalni a mindannyiunkban ott szunnyadó városi hazafit, vagyis lokálpatriótát. Aztán jött a BUDAPEST könyvek sorozat, izgalmas és mélyre ásó várostörténeti művekkel. A Nagy Budapest Törzsasztal kezdeményezte a tizenhárom, Budapestért tenni akaró civil szervezetet összefogó Podmaniczky Páholy létrehozását is. A városlakók és egyben városimádók kupaktanácsa 2009 óta Simplicissimus hőse díjjal tünteti ki azt a nem törzstag Budapest-rajongó civilt, aki nem hivatásszerűen foglalkozik Budapesttel és létrehoz valamit, amelyet mindenki a magáénak érezhet. Az akkoriban induló Fortepan az elsők között kapta meg az elismerést, hiszen a fotóarchívum kezdetektől rengeteg képet őriz Budapestről (ma már csaknem harmincezret), ezzel új életet lehelve a modern budapesti lokálpatriotizmusba (is).
Tovább

Mert kell egy csapat, kell

szeptember 17., 16:49 Módosítva: 2017-09-18 10:44
1170
Jávor István fotóival már többször foglalkoztunk itt az Indexen: Amerika, Kárpátalja, a legendás Taurus gyár és a Jedlik Ányos Gimnázium bolondballagása után most egy filmes anyag következik, a Régi idők focijának forgatási képei.

Jávor István a fotós pályát a Fényképész Szövetkezetnél kezdte, a filmes világba Ragályi Elemér operatőr vezette be, az első forgatása a Kakuk Marci volt. „A Régi idők focija volt második, de nekem még ekkor sem  volt semmi közöm a Filmgyárhoz hivatalosan. Egyszerűen kimentem a  forgatásra minden egyes nap a fényképezőgépemmel.”

A 45 évvel ezelőtti képek szinte véletlenül, egy költözés miatt kerültek elő. „Eddig sehol sem publikáltam ezeket, azt leszámítva, hogy mindig vittem a frissen előhívott képeket a forgatásra, hogy megmutassam a rendezőnek vagy az operatőrnek. Nem mindig volt erre lehetőség, főleg, hogy a filmnek volt egy hivatalos fotósa, B. Müller Magda. Akkoriban Ragályi Elemér fotósa volt, minden olyan filmben dolgozott, amit az Elemér elvállalt, így folyamatosan volt munkája. Ezen a forgatáson is nagyszerű képei készültek, fel sem merült, hogy az én fotóim labdába rúgnak az övéi mellett. A saját örömömre csináltam ezeket a képeket, eddig csak a legszűkebb környezetemnek mutattam meg” – mondta Jávor István a fotókról.

Tovább

Az ember, aki ott volt

szeptember 10., 11:13 Módosítva: 2017-09-11 09:12
677
A napokban került fel a Fortepanra Urbán Tamás kétezer képe. Az évek óta tartó szoros együttműködésünknek hála az Index olvasói már jó pár anyaggal találkozhattak tematikus válogatásainkban. Elsőként Urbán Tamás hetvenes években készült képeit közöltük, ezt követte egy elképesztő történet a Csontváry-festményekről egy pesti lakásban, aztán egy riport a kevés szocialista exportcikk egyikéről, a Csepel kerékpárról. A Kádár-rendszer legendás szórakozóhelye, az Ifipark volt, Urbán Tamás képei már a lazább dresszkód idején készültek. Idén a csöves szubkultúrát mutattuk be először, aztán a kultikus Fekete Lyukat, ahol, mint kiderült, olvasóink egy része jókat bulizott. A szubkultúrás tematikát idén nyáron az Ikarus művház punkegyütteseivel és egy kicsit régebbi P-mobilos dunai koncertturnéval folytattuk. Urbán Tamásnak voltak külföldi megbízásai is, egyszer a Stern magazinnak készített riportot Makovecz Imréről. A legszenzációsabb anyaga a mentősöket mutatta be igazán közelről, ahogy csak kevesen tudják, de persze a legnépszerűbb a nosztalgia, ezért is lett a legolvasottabb anyaga az első magyarországi Forma–1-es hétvégéről beszámoló képriportja. Az én személyes kedvencem Pillangó története a szegedi Csillag börtöntől a halálig. A mostani válogatás is egy kicsit nosztalgikus, nekem például a Kispál jut eszembe róla, amikor Lovasi azt üvölti a mikrofonba: „Jó, hogy vége a nyolcvanas éveknek, és nem jön újra el!”
Tovább

A szocializmus kemény motorosai

szeptember 4., 23:54 Módosítva: 2017-09-05 14:01
1332
Ha körbenézünk a városokban, rengeteg motorost, robogóst látunk. Két álló kocsisor között kacsáznak az élre, hogy a zöld jelzésnél elsőként lőhessenek ki. A motoros közlekedésnek nem ez az első hulláma, már az ötvenes évektől kezdve népszerű közlekedési formának számított. Sokáig szinte az egyetlen gyors és költséghatékony lehetősége volt a nagyobb városi távolságok megtételének, főleg amíg magánszemély nem nagyon juthatott gépkocsihoz. Ahogy bővült a gépjárműpark, a motor visszaszorult a kerékpározás utáni, de az autózás előtti, egyfajta köztes állapotba. A motorizáció által szorongatott városok azonban ismét levegőhöz, térhez szeretnének jutni. Az autózás kezdeti előnye, a gyors összeköttetés két hely között, ilyen nagy számú gépkocsival már nagyon ritkán érvényesülhet. Visszatértek a kerékpárok, és velük a nagy tesók, a mopedek, robogók, motorkerékpárok.
Tovább

Műterem-látogatás Leicával. Az ötvenes évek művészvilága kortársszemmel

augusztus 27., 23:53 Módosítva: 2017-08-28 17:51
541
Szenczi Mária (1931–1999) egész életét meghatározta a kortárs művészeti galériához hasonlatos lakásban eltöltött gyerekkor. Öccsével többek között Kádár Béla, Istókovits Kálmán, Rudnay Gyula, Fényes Adolf képei és rengeteg kisplasztika között nőtt fel. A műterem-látogatás is a rendszeres családi programok közé tartozott. Mindez apjának köszönhető. Szenczi Sándor egyszerre volt bohém művészetpártoló, kiállítás-rendező főkönyvelő és a Szociáldemokrata Párt gazdasági szakembere. A két világháború között egy ideig ő vezette a körúti Erzsébet büfét, ahol a kezdő és pénztelen művészek műveikkel is állhatták a számlát. Egyikük, Ruzicskay György hálából megmentette az életüket, a második világháború alatt a zsidó származású Szenczi Sándort a műterme feletti padláson bújtatta, Máriának pedig hamis papírokat szerzett.

A háború utáni újjáépítés eufóriája nem sokáig tartott. 1948, vagyis a fordulat éve után végképp sűrű lett a levegő a szociáldemokraták körül. Politikai okból a művészettörténésznek készülő Szenczi Máriát már nem vették fel az egyetemre. Az új szelek a fotószakiskolába repítették, majd termelési riportokat és portrékat készített a Magyar Fotónak (az MTI Fotó jogelődjének) és a Fővárosi Fotó Vállalatnak.

Közben apját 1950-ben, a Száva István-féle koncepciós per harmadrendű vádlottjaként államellenes szervezkedés vádjával elítélték. Három évre nyomtalanul eltűnt Rákosi börtönében, végül 1955-ben kiszabadult. Szenczi Máriát a megbélyegzés és a bizonytalanság, vagyis az ötvenes évek kényszerei sodorták: művészettörténész helyett fotós lett, börtönben ülő apja helyett egy idősebb és akkoriban jó nevű, mára teljesen elfeledett fotós mellett keresett biztonságot. Az erdélyi születésű Roth vagy Ráth László (1907–1979) „a két világháború közötti erdélyi magyar szociális fényképezés egyik legfontosabb és korán elfeledett művelője” volt. Elfeledettségéhez nagyban hozzájárulhatott, hogy hagyatékát halála után állítólag ruháskosárban hordták a kukába.

A házasság csak néhány évig tartott, Szenczi Mária később nem sokat mesélt róla. Az ötvenes évek vége számára is konszolidációt jelentett. Apját rehabilitálták, ő pedig 1958-ban a Szépművészeti Múzeumba került, ahol műtárgyfotósként dolgozott 1995-ös nyugdíjazásáig – így végül közelebb került gyerekkori álmához is. 1961-ben feleségül ment Aradi Frigyes gazdasági bíróhoz, akitől egy fia született.

A Fortepanon kívül képei megtalálhatók a múzeum anyagát bemutató kötetekben és katalógusokban, Hungaroton-lemezborítókon és plakáton. Most Szenczi Mária 1955-ben és 1956-ban készített, intim hangulatú, tudomásunk szerint mindeddig publikálatlan művészportréiból válogattunk.

Egy letűnőben lévő korszak utolsó pillanatai: festők és szobrászok percekkel a forradalom előtt.

Tovább

Óriásharcsák és buzogányos koton

augusztus 20., 12:06 Módosítva: 2017-08-21 09:43
537
Kevesen ismerik azt a hihetetlen tényt, hogy Magyarország egyik leghalbőbb természetes vize a Duna fővárosi szakasza. A hidak lába, a befolyók, világháborús hajóroncsok, vízparti vendéglők moslékos gödrei kiváló életteret biztosítanak a legtöbb halfajnak. Amióta a szlovákiai és a hazai felső szakasz melletti gyárak megszűntek, a víz is egyre tisztábbá vált. Korábban a főváros szennyvizének nagy részét is minden tisztítás nélkül a Dunába ömlesztették, de ma már több szennyvíztisztító is üzemel a városban.

A szabadvízi halászat megszüntetéséig az Újpest feletti Duna-szakaszt halászati szövetkezet kezelte. Ez nem tett túl jót a halállománynak, ugyanis a halász egyben halőrként is szolgált. Most halászként ne egy klasszikus, ladikos, varsás, ősi mesterséget űző bácsika képe lebegjen a szemünk előtt, hanem inkább egy high tech hajóval, láthatatlan cérnahálóval, halradarral felszerelt iparost képzeljünk el, akinek a tevékenysége és a piacok halaspultjain feltűnő, méreten aluli süllők, kecsegék között nem volt nehéz összefüggést találni.

Nehéz elhinni, de a belvárosi hidak lába körüli gödrökből fülledt nyári éjszakákon, ladikból kuttyogtatva, döglött kagylóval csalizva kapitális harcsákat lehet lépre csalni. (A kuttyogtatás ősi magyar halászmódszer, egy korong végű botszerűséggel kell speciális mozdulatsorral vízfelszínt megütni, és az így keletkező kuttyogásszerű hang odacsalja a harcsákat) A kapás állítólag hajnali négy felé szokott jelentkezni; hogy mennyire eredményes ez a módszer, arra nézve beszédes lehet, hogy szólnak vízparti pletykák olyan rabsicról, aki tavaly 8-9 mázsa harcsától szabadította meg a Dunát.

A fővárosiak egyik kedvenc horgászhelye napjainkban is az Erzsébet híd budai hídfőjénél gőzölgő Ördögárok-befolyó. A tisztítás ellenére a kanálison még mindig érkezik szennyvíz, odacsalva a keszegeket, márnákat, és a sirályokat. Márnát leginkább a vízfenéken görgetett sajtdarabbal vagy trágyagilisztával lehet horogra csalni. De persze sok minden más is megakadhat. Egy barátomnak a befolyónál olyan kapása volt, hogy majd’ kettétört a botja, majd a többi horgász szurkolása, később harsány röhögése mellett fél óra fárasztás után kifogott egy bordó, vízzel is teli buzogányos kotont. Azt is kevesen tudják, hogy az ország egyetlen őserdője, és egyben a legfestőibb horgászhelye is a fővárosi szakaszon lelhető fel, a déli M0-ás híd fölött, a hárosi öbölben – de ez egy másik nagykép-téma lesz.

Tovább

Az első F1-futam a Vasfüggöny mögött, a Hungaroringen

augusztus 13., 08:25 Módosítva: 2017-08-14 08:56
8801
1986-ban Ecclestone elhozta a nyugatot Magyarországra, megrendezték a Forma-1-es I. Magyar Nagydíjat. Totális sikernek bizonyult, 200 ezren voltak csak vasárnap, a versenynapon. Azóta még 31 verseny volt Mogyoródon, de bő 30 éve azért kicsit más volt az egész, mint manapság.
Tovább

Ilyen volt a béke a Császári és Királyi Haditengerészet hajóin

augusztus 6., 07:55 Módosítva: 2017-08-06 23:07
762

Ritkán látható, több mint 110 éves fotókat mutatunk be a Fortepan gyűjteményéből. A képek 1906-ban készültek az Adrián, a kollekciót a Fortepannak adományozó család sem tud sokat az egykori tengerész rokonról, aki a fotókat készítette. Annyi biztos, hogy a Császári és Királyi Haditengerészet egyik hadihajóján szolgált, és megjárta az Adriai-tenger kikötőit, Fiumét, Cattarót, és közben képekben dokumentálta a magyar matrózéletet.

Az Osztrák–Magyar Monarchia haditengerészetét (Kaiserliche und Königliche Kriegsmarine avagy K. u. K. Kriegsmarine) a 19. és 20. század fordulóján kezdte a Monarchia fokozottan fejleszteni, szinte egyszerre épült egy sor páncélozott, nehéztüzérséggel felszerelt cirkáló, romboló, torpedónaszád és csatahajó, aminek köszönhetően az I. világháború kezdetére a világ 6. legnagyobb flottáját sikerült megalakítani.

A K. u. K. Kriegsmarine hajói a flotta 1918-as megszűnéséig két háborúban vettek részt: harcoltak a boxerlázadásban és részt vettek az I. világháború tengeri csatáiban. Az alábbi képek azonban nem háborús tevékenység közben mutatják be az Osztrák-Magyar haditengerészetet, hanem békeidőben, még jó pár évvel a nagy világégés előtt láthatjuk, hogy milyen volt a magyar matrózok élete.

Tovább

Család a romok között

július 31., 23:49 Módosítva: 2017-08-11 13:09
395
Szétbombázott templom és nevetős esküvői kép, egy ébredező város romjai és fiatal mérnökök, titokban lőtt pillanatfelvétel a Báthory utcai gettóban és evezőslányok a Wartán: a XX. századi Közép-Európa egy polgárcsalád háború előtti, alatti és utáni privát fotóin. Megszállás és túlélés.


“Mindenki tudta, hogy bizonyos dolgokról nem szabad mások előtt beszélni, de otthon azért nem volt titok, hogy mi volt a háborúban. Apámnak még jól is jött, hogy a testvérei disszidáltak, emiatt sikerült magát kirúgatnia a seregből. De hogy a bátyja tényleg a CIA-nál dolgozott-e, azt soha nem tudtuk biztosan.”

Tovább

Tájképektől a fotótörténetig: a visszakapott gyermekkor meséje

július 23., 16:55 Módosítva: 2017-07-24 10:14
218
A 2010 óta létező Fortepan-on jelenleg csaknem nyolcvanötezer fotó között böngészhetünk. Ez csak a töredéke annak a fényképtömegnek, amellyel az online archívumot megkeresik. Többször felbukkannak olyan történetek, amelyek nem a kapott fotók, hanem a háttérben futó szálak miatt érdekesek. Most egy lomtalanításból származó album indította nyomozásról számolunk be, amelynél a kutatószenvedély a közgazdász-fotóst az ismert fotótörténészhez vezette el, aki így az édesapját és gyermekkori emlékeit kapta vissza a fotókon.
Tovább

Már 32 éve is voltak nagy koncertek a Dunán

július 16., 18:43 Módosítva: 2017-07-17 12:06
2108
1985 júniusában a P. Mobil egyedülálló vállalkozásra szánta el magát: Győrtől Bajáig úsztak le egy uszályon, és minden este a hajóról játszottak a parton lévő közönségnek. Ez volt az úgynevezett “Vízi turné”, melyre Urbán Tamás fotós is elkísérte egy szakaszon a zenekart, a most ezekből a fényképekből válogatunk a Fortepan jóvoltából.
Tovább

Amikor Németország felfedezte Makoveczet

július 9., 22:58 Módosítva: 2017-07-10 11:53
648
1989-ben Magyarország izgalmas hely volt, az európai sajtót minden érdekelte, ami nálunk történik. Ebben az évben fedezte fel a Stern Makovecz Imre munkásságát, aminek négyoldalas összeállítást szentelt. Az építész, aki saját stílust teremtett a magyar népi építészet és az ősi mítoszok nyomán, miközben az amerikai Frank Lloyd Wright és az osztrák Rudolf Steiner is előképe volt, kifejezetten izgalmas témát jelentett a német hetilap olvasóinak. A fotók elkészítésével Urbán Tamást bízták meg, kinek több összeállítását is bemutattuk már. A cikkhez készül fényképek most felkerültek a Fortepanra, a helyszínek és személyek beazonosításában pedig Makovecz Benjamin és Makovecz Pál segített.
Tovább

Ámulunk, hogyan épül a hajó a kezük alatt

július 1., 21:39 Módosítva: 2017-07-02 22:36
406

A magyar hajógyártás két legnagyobb központjának – az óbudai és az újpesti, angyalföldi gyárak – második világháború utáni történetéről már közöltünk korábban egy Fortepan-összeállítást a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum még nem publikált hajózási képgyűjteményből válogatva. Most abból az alkalomból, hogy elérhetővé válnak a múzeum képi kincsei a Fortepanon, újabb sorozattal jelentkezünk, ezúttal az 1945 előtti évek hagyatékából szemezgetve.

A magyar nehéziparnak két jelentős szereplője is működött Budapesten, a Duna óbudai és angyalföldi, újpesti partjain. Az 1829 és 1945 között DDSG néven (Erste Donau-Damfschiffahrts-Gesellschaft) működő Óbudai Hajógyár főleg gőzhajók építésében járt elöl, míg az 1911-ben alapított Ganz és Társa Villamossági-, Gép-, Waggon- és Hajógyár Rt. sólyáiról uszályok és tengerjáró hajók kerültek vízre sorjában.

Az alábbi képek javarészt a két világháború között készültek, és kevés kivételtől eltekintve a hajógyári munkásság a főszereplőjük. Érzékeny, különös fotográfiák ezek, amik gép és ember, vas és megmunkálója ideológiáktól mentes, bámulatos ipari esztétikummal átitatott kapcsolatát mutatják be  még akkor is, ha a beállítások mesterkéltek vagy olykor hamisak is.

Tovább

Macskás vinyl buksza 14 forintért

június 24., 15:55 Módosítva: 2017-06-25 07:47
137
Lassan egy éve, hogy a Fortepan nem csak egy Index rovat, ahol a legérdekesebb történeteinket olvashatják. Tavaly szeptember óta a Fortepan egy 14 nm-es Stúdió is, ahová bárki beléphet, ha szeretne megmutatni egy albumot, vagy egy tekercs filmnegatívot. Hat év virtuális lét után szerettük volna, ha fizikailag is láthatóak lennénk a városban. Ezért kibéreltünk az I. kerülettől egy volt virágüzletet (az 1943-as telefonkönyv szerint az Irénke Virág működött itt) a Mária-téren. Mielőtt megkérdeznék: nyílt pályázaton indultunk, havi 51.000 forintot fizetünk. Úgy-ahogy sikerült rendbeszednünk a helyet és ma este, a fotónk van) és este kilenctől kivetítjük a képeket az üvegre. Ha minden jól sikerül, a Mária téren állva 5-5 másodpercre a Savaria cipőüzlet, a Magyaróvári Kötöttárugyár, az Elegant, Krászni Kálmán fodrászata és a dombóvári Napsugár Áruház kirakatában lehet nézelődni. Lesz nálunk eladó Jawa robogó, 60 literes Lehel hűtő, televízió OTP-re (kivéve az Orionok). Mű-nyúlszőr kalap 250, macskás vinyl buksza 14 forintért. Egy kiló szőlő 6 schillingért. Sétáljanak el hozzánk, nézegessünk együtt kirakatokat! Szeretnénk ha eljönnének, még azok is, akik nem tudnak vásárolni.
Tovább

A babaszobából üdvözlettel: a századforduló lányai

június 18., 16:23 Módosítva: 2017-06-19 00:07
342
Pompás kalapok, csipke, hímzett tüll, selyem, bársony, brokát ruhák, báj és kecs – első pillantásra ilyenek voltak a századforduló úrleányai. Ugyanakkor minden romantika és rózsafelhő ellenére a korszakot egyfajta polgári józanság uralta: a háztartási könyv, a fehérneműs szekrény vagy a kamrapolc pontosabban beszélte el tulajdonosnőjének életét minden memoárnál, naplónál, vagy akár fotónál. Akár férjhez mentek, akár tanultak vagy dolgoztak, a babaházat keveseknek sikerült a hátuk mögött hagyni. Szécsi Noémi és Géra Eleonóra könyve, A budapesti úrinő magánélete (1860–1914) egészen mélyre ásott a szalonhölgyek életviszonyaiban. Filter és púder nélkül pillantunk a háztartás vezetésében kiteljesedő gazdaasszony, a „szép, eszes és öntudatra ébredt kultúrnő” és „tintafoltos diplomája csókolgatásába” beleunt, inkább mégis férjet választó kisasszonyok életébe. A mostani Fortepan-válogatásban a századelő szabályos és szabálytalan nőportréit fordítottuk fotókra.
Tovább

Külvárosi anarchia

június 11., 22:48 Módosítva: 2017-06-12 16:29
1474

Manapság, amikor az emberek a Blaha–Nyugati–Deák háromszögből nehezen mozdulnak ki, és tetszőleges programok közül választhatnak a sörös cégek által teleszemetelt szórakozóhelyeken, nehéz elképzelni, hogy a szórakozás egykoron a puritán belsejű művelődési házak naftalinszagú falai között zajlott. Ezek az intézmények a szocializmus kulturális bástyái voltak, ahol kontrollált körülmények között, a Belügyminisztérium által erősen megszűrt tartalmú szellemi táplálékhoz juthatott a dolgozó nép. A házakat jellemzően a névadó gyárak üzemeltették, így sokszor a vállalati bevételektől függött a költségvetésük, és a hézagokat olykor olyan programokkal kellett pótolni, amelyek biztosan betömték a büdzsében tátongó lyukakat. Ennek egyik módja az volt, hogy olyan zenekarokkal állapodtak meg, amelyek bizonyos kedvezményekért cserébe kizárólagosságot adtak az intézménynek, illetve beengedtek olyan eseményeket, amelyek üzenetével nem feltétlenül volt tisztában az üzemeltető, viszont tetemes bevételt hoztak.

A hazai punkélet egyik epicentruma, a XVI. kerületi Ikarus Művelődési Ház 1954-ben épült, hogy – többek között moziként és koncerthelyszínként – szórakozási lehetőséget biztosítson a szemközti gyár dolgozóinak. Építészetileg nem nagy bravúr, külsejét tekintve egy átlagos gyárra hajazó háromszintes épület, viszont belsőépítészeti érdekesség, hogy a punkok bakancsai és epés hányásai, valamint a kiszivárgó hígító cseppjei a Budavári Palotából hozott márványlapokat koptatták, ami a politikai paradigmaváltást óhajtotta leheletfinoman jelezni.

Az Ikarusban gyakorlatilag minden létező magyar zenekar megfordult a nyolcvanas években. Rendszeresen fellépett az Európa Kiadó, a Hobo Blues Band, az LGT, az Omega, az A. E. Bizottság, a Sziámi és többek között a Beatrice is, amely talán a legnagyobb hatással volt a 80-as évek elején ébredező punkmozgalomra. Ezzel egy időben nagy változást hozott, amikor a Kontroll Csoport lett az intézmény házi zenekara, és innentől csak úgy hömpölyögtek az emberek a Margit utcába. A művelődési ház a rendszerváltás után erős lejtmenetbe került, és a 2000-es évek elején bezárt. Nemrég a legendás épület eladásáról jöttek hírek, majd kiderült, hogy egy befektető megvette, és felújítás után újra kulturális térként, valamint irodaházként akarja üzemeltetni.

Urbán Tamás fotói az épület hőskorában készültek, és a pezsgő punkszintér legaktívabb zenekarait és a punk külsőségeit halálosan komolyan vevő közönséget mutatják be.

Tovább

Talpalatnyi birtok: kertek és udvarok Pesten és Budán

június 4., 14:02 Módosítva: 2017-08-17 20:00
1227
Pár évtizeddel ezelőtt még könnyű volt besétálni a pesti bérházak kapuján. Nemcsak a századfordulós építészet pusztuló pompája volt érdekes, hanem az udvarok és kis kertek sokfélesége is. Az utcán sétálva sosem lehetett tudni, mire bukkanunk a kapuk mögött, mit rejtenek a belső udvarok: csupasz betont, sosem használt, de gondosan elraktározott kacatokat, néhány dézsában álló leandert, lepattogzott zománcú fazékba ültetett muskátlit a sárga keramiton, a falakat és a vaskorlátot befutó borostyánt, repkényt? Volt valami bájos és kedves ezekben a tudatosság nélkül született és a hosszú évek során spontán formálódó kertekben és udvarokban. Aztán a kapuk bezáródtak. Sok udvar és kert eltűnt az őket körülvevő házzal együtt. De ami megmaradt, az most is öntörvényű, titkos sziget a városban.
Tovább

Lakner bácsinál próbára jelentkezni szíveskedjék

május 27., 14:54 Módosítva: 2017-05-28 11:21
437
Rothmann Katalin (1924–2000), az elfeledett színésznő izgalmas, a XX. század viharaiban megtépázott életéről egy éve album hozta el. A húszas–harmincas évekből származó gyerekkori fotókat és újságkivágásokat beragasztó büszke mama megőrizte nekünk a lakneristák, vagyis a korszak gyermekszínészeinek világát. A Ráth Kató néven fellépő Rothmann Katalinnak Lakner bácsi legendás gyerekszínházában Ruttkai Éva és Iván, Igaz Lucy, Puskás Tibor volt a játszótársa, de feltűnt Jávor Pál oldalán is.
Tovább

Mindenki fogja be a pofáját, és dolgozzon

május 20., 23:43 Módosítva: 2017-05-21 17:12
277
„Fradika a sztár”, „Deep Purple”, „Metal Kaos”, „Punk's not dead”, netán a „Levi örökké szereti Nórit”, a sima „itt jártam típusú tagek, a „Pinát a dolgozóknak!” vagy „Le a gravitációval!” típusú viccekkel kiegészítve mindenkinek ismerősek lehetnek az egyszerűbb falfirkák kapcsán. A firka valószínűleg egyidős magával az írással, ahogy az is, hogy információközvetítés mindenféle formájára igénybe vették folyamatosan.
Tovább

A legfontosabb nők egy nagyapa életében

május 14., 15:58 Módosítva: 2017-05-15 10:18
224
Glázer Attila tájépítészmérnöknek tanult, majd az élet a fotográfia közelébe sodorta. Nagyapja, Szűcs Ervin szintén fényképezett, a Parlamenthez közel, a Batthyány-örökmécsesnél nyitotta meg fényképész- és látszerészüzletét, majd miután elmúlt nyolcvanéves, saját magát nyugdíjazva bezárta azt. „Karakán, mégis szerény ember volt” – mesélte felmenőjéről az unoka, aki évtizedekkel később ugyanitt, két poros fiók mélyén találta meg a most bemutatott felvételeket.
Tovább

Bolondballagás: Csepel, 1982

május 7., 14:25 Módosítva: 2017-05-08 09:55
1591
Jávor István fotóiból már többször válogattunk a Fortepanon: Amerika, Kárpátalja és a legendás
Tovább

Egy elfeledett festő postaládájából: Erdőssy Béla fotólapokon élt magánélete

május 2., 00:21 Módosítva: 2017-05-02 13:52
196
Egy elfeledett festő postaládájából: Erdőssy Béla képeslapokon élt magánélete

Erdőssy Béla (1871-1928) festő neve ma már alig ismert, bár munkái időnként felbukkannak az árveréseken. A Magyar Nemzeti Galéria két festményét, csaknem harminc grafikáját és 1908-as önéletrajzát őrzi. Erdőssy tanulmányait a mai Képzőművészeti Egyetem elődjén, az Országos Magyar Királyi Mintarajziskola és Rajztanárképzőn végezte; mesterei Greguss János, Aggházy Gyula, Székely Bertalan és Lotz Károly voltak. Európai tanulmányútjai után előbb a Műegyetemen, majd egészen az 1920-as évekig a Mintarajziskolán tanított. „Időm és munkám legnagyobb részét a tanítás köti le, mert 1894-től kezdve a tanítás adja kenyeremet”- írta magáról, és csak „emellett foglalkozom - amennyiben körülményeim engedik - úgy a festéssel, mint a grafikával.” Rendszeres résztvevője volt a Műcsarnok és a Nemzeti Szalon tárlatainak, de szerepeltek munkái Londonban, Berlinben és Lipcsében is. „Tarka vásári epizódokat és havas téli tájakat kevesen tudtak olyan megjelenítő erővel vászonra vinni, mint ő,” akinek „zamatos magyarságát nem rontotta meg a főváros”- írta róla később a Színházi Élet.

A Fortepan-válogatást látva az is kiderül, hogy Erdőssy szenvedélyes amatőr fotós volt, kedvenc témája a családja: felesége és rokonai. A lomtalanításon felbukkant, közel hetven, levelezőlapra nyomtatott és postán feladott fénykép elsősorban az Erdőssy család vidéken töltött idilli napjait örökíti meg. A postai pecsét szerint 1900 és 1917 között adták fel a rövid, hétköznapi híradásokat (ebéd-, vacsorameghívások, köszöntések, utazás előtti búcsú) tartalmazó lapokat.

Az 1869-ben éppen az osztrák-magyar postaigazgatás által bevezetett postai levelezőlap hamarosan a korszak népszerű rövid szöveges üzenete lett, Ferenc József- vagy Kossuth-szakállas urak és darázsderekúra fűzött hölgyek sms- vagy messenger-folyama. A levelezőlap hamar képeslappá vált: az üres a felületet előbb a feladók rajzai, aztán a nyomdák által választott táj, város- és zsánerképek, jelenetek foglalták el. Sokáig a képes levelezőlapok hátoldala csak címzésre szolgált, a néhány soros üzenetet az illusztrált oldalra kellett beszorítani. A privát fotó nagyjából a szöveg és a kép elkülönülésével egy időben jelent meg a levelezőlapokon. A századforduló egyik legnépszerűbb hobbija volt a fotografálás, a fényképészeti cikkek könnyen elérhetővé váltak az amatőr fotósok számára is. A Budapesti Czim- és Lakásjegyzéket fellapozva a fényképészek mellett fényképészeti cikk-üzletek, fényképnagyító műintézetek hosszú sorát találjuk, akár laboratórium vagy szaktanítás is rendelkezésre állt. A Képes levelező-lap című szakfolyóirat 1900-ban így írt a műkedvelő fényképészetről: „a műkedvelő fényképész maga is tud teremteni, a neki tetsző tájképeket és részleteket felveheti, és negatív lemeze után akár fénynyomatú levelezőlapokat készíttethet, akár pedig a ma már olcsó áron, levelezőlap nagyságban és ugyancsak készen kapható fényérzékeny papírlapokra másolatokat maga is készíthet.”

A fennmaradt Erdőssy-képeslapgyűjteményben a falusi életet dokumentálók vannak többségben. Az ekeli (ma Szlovákia) születésű Erdőssynek fontos ihletforrás, ráadásul egybevágott a korszellemmel: a falusi lét maga volt a szabadság, a társadalmi konvenciók hátrahagyása. Az Illem című etikett-bestseller szerint a „városi ember, ki falura megy, mindenekelőtt a nyomasztó fesztől kíván szabadulni, mely városban lépten-nyomon üldözi. Őelőtte egy pohár frissen fejt tej egy diófa árnyában ezerszer többet ér, mint a legfinomabb ragu, freskókkal díszített étteremben.”

Tovább

A Fortepan és a Budapest100 bemutatja: a rakpart 24 képben

április 22., 23:06 Módosítva: 2017-04-24 00:24
1145
Aki részt vett akár egyetlen Budapest100-on is, valószínűleg nem hagyja ki többé. „Minden ház érdekes!”– szól a jelszó, és valóban: a legunalmasabbnak és legsemmitmondóbbnak tűnő bérházról is kiderül a végén, hogy tele van titkokkal. Csak eddig nem volt, aki meghallgassa. Ezen a hétvégén az ötletgazda Blinken OSA Archívum és a szervező KÉK – Kortárs Építészeti Központ az önkéntesek és a lakók segítségével ötvennégy rakparti épület kapuit tárja sarkig, a 18. századtól napjainkig, koruktól függetlenül. A rendhagyó városi ünnepen lakóházakat, intézményeket, templomokat, köztéri alkotásokat nézhetünk meg úgy, ahogy ritkán: pincétől a padlásig, közben koncerteket, előadásokat és történeteket hallgatva, művészekkel, építészekkel, írókkal, költőkkel, zenészekkel, kutatókkal, egyházi emberekkel találkozva. Egy korábbi Fortepan-válogatásban már megmutattuk a századfordulós rakpartok mindennapjait, az alsó „rakodópartok” élénk forgalmát halászhajókkal, áruszállító hajókkal és a lépcsőkön áruló kofákkal. De az élet nem állt meg, sőt: a korzózás a legendás Duna-parti szállodasor előtt újabb fénykorát élte, a női Duna-uszodákat távcsővel tartották szemmel a kukkoló öregurak, csak a budai sétányon nem történt semmi a gesztenyefák virágzásán kívül. Aztán az elegáns nőket és a vidám evezősfiúkat elsodorta a második világháború, a hidakkal és a patinás hotelekkel együtt. A romokból lassan újjáépültek a rakpartok, az ideiglenes és állandó hidak, jöttek a kádári évek augusztus 20-i ünnepségei és a pecások. A Budapest100 apropóján következzen most 24 kép a rakpartokról.
Tovább

Zizi, Koppány, Gitta: élet a Klippan kanapé előtt

április 16., 11:48 Módosítva: 2017-04-16 21:17
473

Szekrénysor. Aki harminc évnél idősebb, szinte biztos, hogy életének egy részét a hetvenes években gyártott szocialista bútorok között élte le. Hilda, Zizi, Koppány, Gitta, Zsazsa, és valahány név a naptárban, szinte mindből lehetett bútor fantázianév. Az alábbi összeállítás képeit Bauer Sándor az 1973-ban rendezett Otthon ’74 kiállításon készítette.


A kiállításra a tervezők között pályázatot hirdetett a Kiváló Áruk Fóruma, a benevezendő termékek mintáit a Minőségellenőrző Intézethez vagyis a KERMI-hez kellett beküldeni, és ha ott megfeleltek, kiállíthatták őket, a 300 ezer látogató pedig a csodájukra járt. A legújabb bútorok már megfeleltek a kor szellemének, éveket sem kellett várni rájuk, és nem is hullottak szét darabjaikra. De hogyan jutott el idáig a magyar bútorgyártás?

Tovább

Ilyen lett volna P. Howard fotóalbuma // Párhuzamos életrajzok

április 8., 16:09 Módosítva: 2017-04-09 15:02
733
Balassa Péter, a Cirko-Gejzír vezetője évtizedekkel ezelőtt vett egy fotóalbumot az Ecseri piacon. A kuszán odavetett képeken az 1920-1930-as évek pezsgő római-parti vízi élete, unatkozó európai kisvárosok és nyüzsgő metropoliszok, barátok és futó ismeretségek emléke villan fel. De a legizgalmasabbak az ismeretlen gyarmati Afrikáról és a világ minden tájának kikötőiről készült fotók. És aki életében egyetlen könyvet is olvasott a P. Howard-összesből, rögtön felteszi magának a kérdést, hogy vajon nem Rejtő Jenő sohasem ismert fotóalbuma került-e elő. A rejtélyes patchwork-albumból ugyan nem derül ki a készítő vagy a tulajdonos neve, ám a pár fotón szereplő napbarnított arcú férfi inkább a disztingvált filmsztár Ráday Imréhez, mint a boksz-orrú Rejtő Jenőhöz hasonlít. Minden más azonban homályos vele kapcsolatban.
Tovább

Szevasz, van nálatok terasz?

április 3., 00:43 Módosítva: 2017-04-04 10:31
2905
Erkély ezerféle lehet. A legjobbakra kifér egy ebédlőasztal és egy csomó balkonláda, a kisebbekre épp csak cigizni lehet kiállni. Van, amelyiket virágoskertté alakítanak, és van, amelyik olyan a házon mint a díszzsebkendő a zakó zsebében, amibe ugye senki nem fúj orrot. Vagyis nem használjuk semmire, de jól néz ki. És persze vannak a nyilvános lomtárak, ahová a régi hűtőt, az új hűtő dobozát, meg annak az izének a nyelét tesszük ki, amit ugyan nem használunk semmire, de ki tudja mire lesz még jó egyszer. Viszont annyi biztos, hogy itt a tavasz, és a szerencsésebb városlakóknak, mostantól télig eggyel több szobás lesz a lakása. Kihasználtuk a pompás apropót, és a Fortepan archívumából összeszedtünk egy csomó képet, amelyeken teraszok, erkélyek vagy épp lodzsák vannak. Mindenek előtt tisztázzuk, hogy melyik, melyik, mert sokan keverik a fogalmakat.
Tovább