A Fortepan a legnagyobb, szabadon használható, magyar nyelvű online fotóarchívum. Az Indexen a Fortepan szerkesztőivel együttműködve mutatjuk be a legizgalmasabb gyűjteményeket a huszadik századi magyar, amatőr fotósok hagyatékaiból.

Rég elfeledett zenekari képek a szocializmus ifjúságából

február 23., 14:45 Módosítva: 2019.02.25 01:03
3621
Urbán Tamás fotóriporter majdnem 20 évig, 1972 és 1990 között volt az Ifjúsági Magazin fotóriportere, amelynek köszönhetően lencsevégre kaphatta a korszak legnépszerűbb, legismertebb magyar zenészeit. Fantasztikus fotókból válogattunk olyan zenekarok fénykorából, mint a Beatrice, a Bonanza Banzai vagy a Hungária.

Hangulatzene a cikkhez - indítsa el a lejátszót, mielőtt nekilát a képeknek!

Tovább

A képeimet mentsétek, és bármikor újrakezdem az életem

február 16., 22:38 Módosítva: 2019.02.17 23:52
3197
Egyszerre avantgárd és biedermeier, a kortárs Brassaïhoz, André Kertészhez, Moholy-Nagy Lászlóhoz hasonló jelentőségű fotográfus – mondják a nagyjából egy évtizede (újra)felfedezett Kinszki Imréről (1901-1945).
Tovább

77-es szürreál: Ferrari az angyalföldi sárban

február 9., 21:02 Módosítva: 2019.02.11 10:50
1134

A kádári szocializmus Magyarországán alapvetően egy módon lehetett autóhoz jutni: ha az állampolgár igénylést nyújtott be a Merkur vállalathoz a vágyott típusra, amit jó pár év várakozás után utalt ki neki az állami autóforgalmazó cég. A személygépkocsik iránti kereslet ebből adódan folyamatosan többszöröse volt a KGST keretein belül hazánkba érkező autóimport adott évi számainál, erre az igényre válaszul nyitott a Merkúr végül az országban több hivatalos használtautó-telepet.

Budapesten 1965-ben nyílt meg a legendás angyalföldi autópiac, a Röppentyű utca 73 szám alatt. A Merkur használtautó-telepéről így írt akkor az Autó-Motor:

Mint már a napilapok hírt adtak róla, március 1-én megnyílt az autóbizományi szolgáltatás a Merkur Személygépkocsi Értékesítő Vállalat XIII., Röppentyű utcai telepén. Ezzel egy korábbi terv valósul meg, és várható, hogy a magánautósoknak a használt gépkocsik értékesítéséhez segítséget tud nyújtani ez a vállalkozás. Az autóbizományi telep mintegy félezer kocsi befogadására alkalmas, Értékesítés céljából bármilyen gyártmányú, típusú, évjáratú üzem- és forgalomképes személyautót átvesz, amennyiben a kocsi per- és igénymentes, valamint tulajdonjoga, adója és kötelező biztosítása rendezett. Kivételt képeznek az úgynevezett "vámgépkocsik", és az alkatrészekből házilag összeépített személyautók. Ezeket a kocsikat csak az elvámolást, illetve az összeépítést követő két év után veheti át a vállalat bizományi értékesítésre. A kocsik eladására a megbízás 30 napra szól. Amennyiben az autót ez alatt az idő alatt nem tudják értékesíteni, tulajdonosa a megbízást újabb 30 napra meghosszabbíthatja. A gépkocsi árát a tulajdonos határozza meg, s 15 nap elteltével adott esetben az árat egy ízben csökkentheti. A bizományi értékesítésre ajánlott kocsi kezelési és tárolási díja egyébként 300 forint. Az autó eladása után a vállalatot 4,5% jutalék illeti meg, amely összegbe a kezelési, raktározási díjat is beleszámítják, A személygépkocsik átírási illetéke az eladási ár 3 százaléka. A bizományba adott kocsikat a telep dolgozói szakszerűen kezelik, üzem közben mutatják be az érdeklődő vevőknek, és az autók megóvásáról is gondoskodnak. A kocsikat hetenként egyszer, hétfőn 8—14 óra között veszi át a vállalat. A személyautók bizományi értékesítésével kapcsolatban egyébként az érdeklődők részletes felvilágosítást kaphatnak a Lenin körúti, illetve a Népköztársaság úti Autószalonokban, valamint a vállalat Röppentyű utca 73. alatti használt-gépkocsi telepén.

Fotó: Urbán Tamás / FORTEPAN

A hivatalos leírásból úgy tűnhet, mintha valami korszerű second hand autószalon nyílt volna a XIII. kerületben. A valóság ezzel szemben sokkal kiábrándítóbb volt: a "Röppentyű" sokkal inkább valamiféle szürkezónás autókereskedő telepként működött, sokszor alvilági figurák kötöttek ott kétes üzleteket. Urbán Tamás alább látható Röppentyű utcai képriportja titokban készült, és végül nem is hozták le akkoriban a lapok. Pár éve felkerültek a képek a Fortepanra, most ezen összeállítás kedvéért kértük fel a fotográfust, hogy idézze fel a képek készülésének körülményeit. Hogy milyen is volt a hely, a kor hangulata, Urbán Tamás fotóriporter alábbi visszaemlékezéséből kiderül.

A kádári „gulyáskommunizmus” időszakának sok apró sajátossága volt, amiket, ha összeadunk, akkor rá kellett döbbennünk, hogy azt a katyvaszt nevezhetjük gulyásnak, de bizony abból a gulyásból hiányzott a hús. Mára igaz a mondás: Az idő megszépíti a múltat. Napjainkban hányszor halljuk: „Bezzeg a régi időkben! Mennyivel jobban éltünk a Kádár-évek alatt!” Már írtam - saját tapasztalat alapján - a lakáshoz jutás körülményeiről, most a gépkocsivásárlás tortúráit elevenítem fel.

Arra még talán emlékezünk, hogy milyen volt a felhozatal. Először begurultak hozzánk a „papírjaguárok”, a Trabant elődjei, az autónak csak kis túlzással nevezhető P70 gépkocsik. Aztán lassan érkeztek a „nagykerekű” Wartburgok, a Škodák, és a Zsigulik. A Merkur vállalat bonyolította az importot, ők kezelték a beadott kérvényeket (volt amikor közel félmillióan várakoztak türelemmel, hogy néhány év alatt sorra kerüljenek). Mert milyen sor is volt ez? Rögtön elöl ott álltak a „Szochazáért” kitüntetettjei! Ők természetesen minden más földi javak mellett soron kívül juthattak kocsihoz is. Rejtély, hogyan lett egyszeriben közel 10 000 kitüntetett. Gyermekeik felvételi nélkül juthattak az egyetemre és még számtalan más előnyben is részesültek. 1966-ban alapított „Szochazáért” kitüntetést, rögtön körülbelül tízezren kapták meg. Később csak egyedi elbírálást követően gyarapodott számuk.

Ugyanilyen elbánásban részesültek a „Munkás paraszt Hatalomért” kitüntetés tulajdonosai is. Az ő esetükben sem jelentett semmit a sorszám, amit a Martinelli téri MERKUR irodának kirakatába raktak ki, és naponta igazítottak. És ott voltak az egyéb úton jelentkezett, a sorba oldalról befurakodott protekciósok. Nem csoda, ha ezekben az ínséges időkben óriási volt a személygépkocsik iránti kereslet is, annak ellenére, hogy a Trabant P70 ára 30 000 forint volt (ez egy dolgozónak megközelítőleg három évi teljes keresetét jelentette.)

Viszont lehetett nyerni kocsit lottón, gépjármű nyereménykönyvvel, és ki tudja felsorolni még mit, s hogyan. Ezek voltak a hivatalosan elismert „előzési lehetőségek”, és akkor jöttek a „kiskapuk”, amiket elég nagyra nyitottak! Ennek ellenére nem csoda, ha sokan nem várták ki sorukat, hanem egy-két „szakember” kíséretében kimentek a Röppentyű utcába, a használt autó telepre, és ott próbáltak szerencsét. Egyik reggel én is toporogtam a bejáratnál, hogy körbenézzek.

Nyitás előtt egy órával már hosszú sor állt a bejárat előtt. Január volt, hideg szél fújt, de ez nem riasztotta vissza az embereket. Kapunyitáskor aztán betódult a tömeg. A telep két részre volt osztva, az első volt a hivatalos eladótér, a kerítéssel elválasztott hátsó rész pedig a „raktár”. Mindenki tudta, hogy ott vannak a jobb kocsik, amelyeket némi borravaló segítségével lehetett esetleg megvásárolni.

A választék nem hagyott kívánnivalót: Barkastól Csajkáig volt itt minden márka! Legkelendőbbek a vállalatoktól levetett kocsik voltak, bár mindenki tudta, hogy leadás előtt a vállalati gépkocsivezetők átvizsgálták a járműveket, és ami még használható volt, azt lecserélték belőlük. A FŐTAXI, a rendőrség is itt adta le azokat a járgányait, amelyekre a dolgozók közül már senki nem tartott igényt. De ki figyelt oda egy-egy használhatatlan abroncsra, horpadt tetőre, szakadt kárpitra? Otthon nekiálltak bütykölni az apróbb hibákat, szinte mindenkinek akadt hozzáértő haverja, munkatársa, akik készségesen segítettek a gépjárművek használatba hozatalában.

Mindent lehetett mondani erre a telepre, csak azt nem, hogy a körülmények rendezettek lettek volna. Néha bokáig kellett a sárban járni, egy-egy frissiben bekerült „izgalmasabb” jármű körül hatalmas tócsákban állva várakoztak a telep alkalmazottjaira az érdeklődők. Akkor már nem volt érdekes, hogy milyen a motor, esetleg horpadt a karosszéria, szakadt az ülés, csak a megszerzés volt a lényeg. Aztán, ha végre rászánta magát egy dolgozó, akkor odajött, és az igazság látszatát keltve begyűjtötte a komolyan érdeklődők személyazonossági igazolványát.

Különböző módszerek voltak a sorsolásra, mint például: mindenki kapott egy rongyos papír-fecnit, rajta egy számmal, aztán egy zacskóból húzták ki a boldog tulajdonost. Az élelmesebb családok éppen ezért felvonultatták az egész famíliát, ezzel is növelve nyerési esélyeiket. Vagy másfél órás várakozást követően végre megtudhatták a vevőjelöltek, kihez volt kegyes Fortuna istenasszonya, vagy a sorsolást végző dolgozó: ki lett a nyertes? A sorsolás végeztével a személyiket kiszórták a motorháztetőre, lehetett keresgélni a harcokban edzett okmányok között.

A nyertes a telepmesterrel a házipénztárba ment, befizetni a vételárat. Közben ügyesen zsebbe dugta a sorsolást végzőnek a jutalékot. Így rögtön lett „bika”, amivel életet lehetett lehelni az indulásra kész járműbe. Ha nem volt emelő a kocsiban, akkor az is került. Kivették a következő kocsiból. A telep kerítésénél lévő faházak füstös, mocskos szobáiban csodaszámba ment, ha megtalálták a kocsi papírjait, de nem csináltak ügyet belőle, már előre volt gépelve egy csomag papír, amivel igazolták, hogy az okmányok hiányosak. Átadták a vevőnek az „igazolást”, ezzel aztán az új tulaj mehetett a rendőrségre, intézhette ő az adminisztrációt.

Én úgy kerültem az irodába, hogy nem hallgattam rendőr ismerőseimre, akik óva intettek tőle, hogy bemerészkedjek az oroszlánok barlangjába. Ki is ütötték kezemből gépemet, pedig meg voltam győződve, hogy mindenki a „keverő” kezét figyeli, de be kell látnom: tévedtem. Hiába magyarázkodtam, nem vették be a mesémet, de amikor követeltem, hogy jegyzőkönyvezzük le az eseményt, egyszerűbbnek látták, ha visszaadják a gépet, és elzavarnak a fenébe. Így negyed órás vita után visszakaptam a gépemet, de közölték velem, hogy nemkívánatos személy vagyok a telepen. Bevallom: jó ideig nem is mentem közelükbe sem.

Urbán Tamás története egy mikrotörténetet, mondhatni rejtélyt is rejt magában, mint az hamarosan ki is derül a képekből, nézzék csak!

Tovább

Egy magyar, aki a világválság előtt megjárta Amerikát

február 2., 20:30 Módosítva: 2019.02.04 10:22
643
Az előző századfordulón és az 1900-as évek elején nagyjából 1,4 millióan hagyták el a mai Magyarország területét – és csaknem négymillióan a Monarchiát –, többségük Amerikába vándorolt ki. Fiume és Trieszt kikötőiből rendszeresen indultak tömött hajók az Újvilág felé, amitől milliók várták a boldogulást. A kitántorgás divatja a húszas évekre lecsengett, egy Aszódi Zoltán nevű magyar orvos azonban ekkor szállt hajóra, hogy Amerikába érkezzen. Igaz, ő egy hosszabb tanulmányút után még abban az évben, 1929-ben vissza is tért az országba. Az utazását, ahogy életének valamennyi fontos eseményét, számos fotóval dokumentálta.
Tovább

Mindegyik krematórium teljes gőzzel működött

január 27., 13:16 Módosítva: 2019.01.28 14:31
16073
Lili Jacob Meier egyike volt azoknak a magyaroknak, akiket 1945. április 11-én az amerikai csapatok felszabadítottak a buchenwaldi koncentrációs tábor megszállásakor. A kárpátaljai fiatal lány indulás előtt meleg ruhákat keresett, ekkor talált rá az SS-őrök elhagyott szállásán egy fotóalbumra. Benne az első kép szülőhelyének rabbijáról készült Auschwitz-Birkenauban. A további mintegy kétszáz fotó a deportált magyar zsidóság halálmenetét örökíti meg: a transzportok érkezését a tábor rámpáira, a válogatást, hogy ki élhet és ki nem, a munkaképesek csoportba állítását, és a gázkamrák előtt mit sem sejtve várakozó halálraítélteket. A megsemmisítés folyamatának képeit feltehetően az SS két embere, Ernst Hoffmann és Bernhard Walter készítette 1944 májusában. Ez a legnagyobb összefüggő képanyag, ami Auschwitzból fennmaradt. A tábort ma hetvennégy éve szabadították fel a szovjet csapatok, január 27-e ennek emlékére a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapja.
Tovább

Halhatatlanná tenni a nagyapa világát

január 20., 23:53 Módosítva: 2019.01.21 18:00
208
Barbjerik Ferenc 1920-ban született Miskolcon, gyerekkoráról keveset tudni. Tizenkilenc éves volt, amikor kitört a második világháború. Szülei szerették volna, ha ügyvéd lesz, de csak egy évet járt egyetemre. A negyvenes években kapta meg a behívóját, a hagyatékot gondozó unoka szerint híradós volt. A háború után nem sokat mesélt erről az időről, az amerikai és a francia hadifogságról is csak egyszer. Alakulatuktól szándékosan lemaradva egy ausztriai kisváros főterén kerültek amerikai hadifogságba, itt kóstolt először nescafét, rendes ételt kaptak és a háború vége után munkájukért fizetséget. Az ezt követő francia hadifogságban földbe ásott gödörben aludtak, éheztek. Fotózni nem tudott, naplót írt és verseket. Aztán valahogy hazakerült. A Magyar Újságírók Országos Szövetségénél (MÚOSZ) tagdíjszedéssel kezdte, majd munka mellett tanult, és főkönyvelőként ment nyugdíjba.
Tovább

A tél, amikor divatba jött a kenyérsütés

január 12., 06:33 Módosítva: 2019.01.13 08:34
5268
Van egy tél, amit évről évre felemlegetünk. Ha januárban jön a hó, azért – ha pedig a szokásosnál enyhébb az idő, akkor azért. Az 1987-es tél az első pillanattól kezdve legenda lett. Nekem is vannak róla emlékeim. Az egyik, hogy elindultam az iskolába, és akkora volt a hó, hogy visszafordultam, maximum két sarkot tehettem meg, de rettentő sokáig tartott, feladtam, mert örültem neki, hogy valós okom volt visszafordulni, és nem kell iskolába menni. A másik emlékem pedig az, hogy jött az élelmiszerpánik, ami nyilván a felnőttekre jobban hatott, mi csak a havat láttuk az egészből. A ház lakói az idősebbek segítségét kérték, hogy idézzék már fel, hogyan is kell kenyeret sütni, mert akkor még nem volt mindenki pék Budapesten, sőt, a városi ember egyáltalán nem sütött kenyeret. Most nem a nosztalgia miatt rángatjuk elő a nagy telet – az évforduló se kerek –, hanem mert Urbán Tamás nemrég izgatottan telefonált: fényképek kerültek elő. Urbán azon a télen a mentőkkel dolgozott, így nem meglepő, hogy azokat a napokat szinte végig rohamkocsin töltötte. Az akkor készült képek nagy része most látható először.
Tovább

Amerikai glamour, albán-magyar l’amour 1938-ból

január 6., 17:04 Módosítva: 2019.01.08 14:44
665
Zog albán király és gróf Apponyi Geraldine házassága a második világháború előtti évek szenzációja volt. A két kis ország politikai szövetség-keresése az évtizedes száműzetésben is kitartó szerelembe torkollt. A Fortepanon látható királyi esküvő eredetileg ismeretlen fotósáról kiderítettük: a Színházi Élet fotóriportere volt. A népszerű társasági lap László Henriket küldte Tiranába, hogy a helyszínről exkluzív képes riportban tudósítson. A Guthy Böske bennfentes értesüléseivel tarkított anyag két számban jelent meg 1938 tavaszán.
Tovább

Így nézett volna ki a szocialista Instagram

2018. december 29., 13:59 Módosítva: 2018.12.30 14:10
2101
Az ecseri piacról került elő az a közel négyszáz fotónyi kisfilmes tekercs, amiből most kiválogattunk néhányat. A képeket feltehetően a Sütőpor Gyár egyik dolgozója készítette, a fotókon a hatvanas évek mindennapjai elevenednek meg.
Tovább

Ajándékozzon Fortepan-fotókat karácsonyra!

2018. december 22., 20:23 Módosítva: 2018.12.23 23:43
237
A fotóarchívum ugyanis most csak erre a célra töltött fel egy hangulatos gyűjteményt, Szöllősy Kálmán fotográfus többnyire a harmincas években készült, nagy felbontású képeit. A válogatás nosztalgia a két világháború közti Magyarországról, de főképp Budapestről, a nagyvárosi lét kényelméről. Az egyik képen egy útszéli kávézó vendégei fürdenek a jólétben, egy másikon fiatal lányok napoznak vidáman a kocsiban. A Balaton-part szintén elengedhetetlen téma minden nagy huszadik századi fotósnál, ahogy a téli városkép is a maga hófödte, latyakos, jeges utcáival és korzóival. A Fortepan ötvenöt frissen felkerült képéből kedvére válogathat, és akár méteres méretben is kinyomtathat belőlük karácsonyra. Ingyen.
Tovább

Ezek a képek nem hagyhatják el az intézet falait

2018. december 15., 22:06 Módosítva: 2018.12.19 09:26
3867
Aszódi Javítóintézet, 1975. Urbán Tamás fotóriportert mindig a társadalmi probémák és annak színterei érdekelték: a börtönök, gyilkosságok és balesetek helyszínei, de készített anyagot az abortuszról, kábítószeres fiatalokról, mentősökről. És ő fotózott először javítóintézetben. Miközben az Ifjúsági Magazinnál dolgozott, 1972-ben elkezdte a MÚOSZ Újságíró Iskola fotóriporteri szakát, és vizsgamunkájának az aszódi intézet életét választotta. A magazin segítségével minden engedélyt megszerezve a következő hónapokban hetente többször járt ki a település dombon álló, múlt századi téglaépületeinek valamelyikébe. Az intézetis fiúkról készített anyagából 1975-ben csináltak egy kiállítást a helyszínen, végül felsőbb utasításra a fotók a következő negyven évben nem hagyhatták el az intézet falait. Urbán Tamás szintén fotográfus fiával, Urbán Ádámmal csak nemrégiben ment vissza Aszódra megkeresni a hetvenes években készült képeket, most pedig kiállítás nyílik belőle.
Tovább

Mama, az a gyapjúalsó azért most jól jönne!

2018. december 9., 13:26 Módosítva: 2018.12.10 07:25
798

Irgalmatlan nehéz felhúzni egy vitorlázógépet a Hármashatár-hegy tetejére a kavicsos úton. Hiába van alatta egy guruló bölcső, a kövekben mindig el-elakadtunk. Másfél órát küzdöttünk, hogy felgyötörjük valahogy. Először az öregcserkész Tibibá repült, és a fiúkkal azt beszéltük meg, hogy ha visszaértünk, majd itt, a csúcson sorsoljuk ki, ki lesz a következő pilóta. Hatan vagyunk, hónapok óta nem repült egyikünk sem. 1936 január van, nulla fok, szakad rólam a víz. Róluk is. Egy évet adnék az életemből, hogy én legyek a szerencsés. Ötöt!

Tovább

Az elfeledett Déli pályaudvar is szép volt

2018. december 2., 10:28 Módosítva: 2018.12.03 10:39
2473
A Déli pályaudvar Budapest talán legellentmondásosabb pályaudvara. Egyszerre volt reprezentatív és elhanyagolt, modern és elmaradott, fontos és felszámolásra váró közlekedési csomópont. A múltja sem olyan egyenes vonalú, mint a Nyugatié vagy a Keletié. Kevesen emlékeznek rá, hogy a jelenlegi, modernista épület elődje nem egy klasszikus vasúti csarnok volt. A 19. századi, és a mostani épület közt, rövid ideig ugyan, de létezett még egy modern Déli pályaudvar. Erről a letisztult, szép épületről, és annak építéséről kapott most egy sor sosem látott fotót a Fortepan.
Tovább

Így nem lett magyar találmány a szelfi

2018. november 25., 16:15 Módosítva: 2018.11.26 11:20
173
Néhány hónapja már bemutattunk egy csokorra valót Péterffy Istvánnak, a Pest Megyei Hírlap fotóriporterének hatvanas-hetvenes évek fordulóján készített képeiből. Ahogy akkor is írtuk: az anyaga azért is fontos, mert olyan témákat dolgoz fel, amikből a Fortepanon, de más fotós archívumokban is kevés kép található: a vidék Magyarországának, elsősorban a kistelepüléseknek az életét, mindennapjait.

A Fortepanra feltöltött képeiből ezúttal is 13-at válogattunk ki galériánkba. A sokszor groteszk képi világú fotókhoz – mint Péterffy előző sorozatához is – a hangulataikhoz és a Kádár-korszak mindennapjainak hangulatához is illeszkedő mininovellákat írtunk. Téesz és állami gazdaság, lázadó szobrok és innováció a csatornázási műveknél, táblafesztivál és űrháború keveredik valós képekben és fiktív történetekben.

Tovább

Élete és halála volt a tánc

2018. november 18., 11:12 Módosítva: 2018.11.19 10:31
311
„Magának mindene megvan, amit nem lehet megtanulni, és alig van valamije abból, amit meg kell tanulni”– mondta Nagy Etelről mozdulatművész tanárnője. Kassák Lajos nevelt lánya pár év alatt mégis a harmincas évek magyar kortárs táncművészetének megkerülhetetlen, mára elfeledett alakja lett. Az 1907-ben született Nagy Etelt egész életében traumatizálta, hogy anyja Kassák Lajosért elhagyta a családját. Simon Jolán, a sziniiskolát végzett munkásnő a Tanácsköztársaság bukása után követte Kassákot az emigrációba, Etel és testvérei intézetben, vidéki zárdában töltötték gyerekkorukat. Kassákék visszatérte után együtt laktak az angyalföldi lakásban, amely a Munka-kör egyik találkozóhelye volt. Itt látta meg őt először későbbi férje, Vas István, aki egész regényt szentelt kapcsolatuknak. A hatvanas években megjelent Nehéz szerelem Eti rövid életének szinte egyetlen forrása.

A Nagy Etel-hagyaték képeit unokahuga adományozta a Fortepannak. A valószínűleg különböző fotósoktól származó, a test és a tánc tűnékenységére emlékeztető képek egy része megjelent a róla szóló, Egy magyar táncosnő – Nagy Etel emléke című könyvben 1940-ben.

Tovább

Ha az Öbölben nem leszel aranyjelvényes, akkor marad a gatyafoltozó verseny

2018. november 11., 20:10 Módosítva: 2018.11.12 14:07
748
A Központi Sport Iskola 1963-ban alakult meg, és többek között kajak-kenu szakosztályt is indított. A vízitelepüket a Népszigeten alakították ki, az edzéseket pedig a Dunán, az Újpesti-öbölben tartották, illetve tartják a mai napig is. Az elmúlt évtizedekben több ezren fordultak meg a klubnál, ami rengeteg válogatottat, világbajnokot és kiváló szakembert adott a magyar kajak-kenunak. A Fortepan képeivel a kezdeti időszakba, az 1970-es évek elejére ugrunk vissza Simon Miklós és Karácsonyi Imre segítségével, akik akkor kajakoztak, kenuztak az egyesületnél.
Tovább

Nem fotóművész, fényképészmester

2018. november 4., 23:50 Módosítva: 2018.11.07 15:42
725
“Egész életem álmodozó nagy szerelem, boldogság, / küzdelem, sötétség, ahol megjelent a fénysugár” – írta egyik versében Balla Demeter, akinek fényképeiből hamarosan Csak képek címmel jelenik meg albumba rendezett fotóválogatás. A fotográfus halálának első évfordulóján a kötetben szereplő, Budapestről készített, korábban sosem közölt képek közül válogattunk.
Tovább

Bíbor képek a komódból: új fotók kerültek elő a forradalomról

2018. október 23., 07:57 Módosítva: 2018.10.24 08:39
2649
Az Index birtokába került egy eddig ismeretlen tekercs az 1956-os forradalomról, október utolsó napjainak Budapestjéről. A Fortepanra is felkerülő képeket két amatőr fotós készítette: a Körtér és környéke, barikáddá alakított kiégett villamos a Nagykörúton, könyvégetés, szovjet katona mésszel leöntött holtteste – megfakult színes képeken a forradalom arcai.

Hat évtized telt el, de még most is évről-évre kerülnek elő „új” felvételek az 1956-os forradalomról. Tavaly az ismeretlen 13. tekercs, amit valamiért nem vittek magukkal Nyugatra az Aranycsapat játékosai, előtte az amerikai hagyaték egy rejtélyes fotóstól, vagy azok a képek, melyek kivételes módon színesben mutatják a forradalmat. A mostani képek között szintén vannak színesek, ami igen ritka, hiszen akkor alig állt rendelkezésre nyersanyag.

 

9 kocka színes dianegatív és kisméretű, hatszor kilences papírképek: a fotókat Eleőd Miklós gépészmérnök, és a sógora, Blahunka László készítette. Valószínűleg a megbízható szovjet Leica-másolattal, egy ilyen ZORKIJ-1 (B) kamerával dolgoztak. A lelkes amatőr fotósok elkötelezettségét mutatja, hogy a fekete-fehér negatívok mellett színes diára is fotóztak, pedig ahhoz sok éves hiány után a forradalom előtt csak néhány héttel lehetett hozzájutni: az NDK-s Agfa diáit 1956 szeptemberében kezdték Magyarországra importálni – minden bizonnyal ezekre fényképezték az itt látható bíbor alaptónusú, megfakult felvételeket is.


A két amatőr fotós 1956-ban a Szentimrevárosban, a jelentős harcokat átélt Körtéren lakott. Ők is dokumentálták a forradalom eseményeit - a lakásuk ablakából is, de alapvetően a várost járva: Körút, Astoria, Nemzeti Múzeum, Citadella – a képeken a forradalom számos ikonikus helyszíne látható új perspektívából. Labor híján a lakás fürdőszobáját használták sötétkamrának, ott hívták elő a filmeket, és nagyították a papírképeket. A most következő felvételek több száz másik kép társaságában évtizedeken keresztül egy komód mélyén lapultak – most a leszármazottak juttatták el hozzánk és a Fortepanhoz, hogy 62 év után nyilvánosságot kaphassanak.

Tovább

Őrizetlen pénz: az 56-os forradalom művészi akciója

2018. október 21., 09:18 Módosítva: 2018.10.22 07:35
482
Képzeljük el, hogy Budapest legforgalmasabb sarkaira valaki kirak pár nyitott faládát, föléjük tűz egy plakátot egy könnyen kihúzható húszezressel, és ott hagyja. Az emberek pedig nem ellopják, hanem sorba állnak, hogy bedobálhassák az adományaikat. Akad, akit a szervezőknek úgy kell elküldeniük, hogy ne álljon önkéntesen őrt a ládára vigyázva, mert pont a pénz őrizetlensége adja az akció erejét. Két nap alatt kisebb vagyon gyűlik össze, amihez senki egy ujjal sem nyúl.
Tovább

Amikor a diáklányok még derbit rendeztek az iskolaudvaron

2018. október 14., 09:57 Módosítva: 2018.10.15 10:24
424
A Fortepan hatalmas gyűjteményében több ezer lomtalanításon vagy ócskapiacon talált fotó is szerepel. Az évek során több olvasótól is érkeztek már hozzájuk ilyen talált képek, általában csak egy-egy kupac fotóról volt szó. Egy álnév mögé bújt adományozó most újra – már másodjára - egy tetemes gyűjteményt ajándékozott az oldalnak: több mint tízezer, főleg bolhapiacokon összeszedett, talán már rég elfeledett negatív került a fotóarchívumhoz.
Tovább

Barkácsország barkácsdivatja: ez volt az Ez a divat

2018. október 7., 20:00 Módosítva: 2019.02.13 15:29
189
Az ország egykor egyetlen divatmagazinja, az Ez a divat 1949-től 1993-ig működött. Eleinte a konfekciódivat népszerűsítése volt a fő cél, a háziasszonyok főként a korabeli csináld magad-ötletek miatt vették, de a szocializmus végére nemzetközi színvonalú lappá vált. Válogatás a Fortepan-kiállítás divatképeiből.
Tovább

Van olyan szám, amiben évtizedekig világelsők voltunk

2018. szeptember 30., 23:32 Módosítva: 2018.10.01 17:41
278
1968. az év, amikor megkezdődik egy sötét időszak Magyarországon: világelsők leszünk az öngyilkosságban. Évente több ezren vetnek véget életüknek, a hazai csúcson már közel ötezren, és még ennél is többen tesznek rá kísérletet. A Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Helyszínelő Részlege hosszú évekig a fiókban tartotta az öngyilkossági helyszíneken készített fotóit. A gyűjtemény az ötvenes évek elejétől a nyolcvanas évek végéig, több mint három évtizeden át készült: sok tízezer, bűnügyi tetthely fotográfiája rendezetlen, feldolgozatlan negatívokon. A fotókat sokáig mi sem mertük megmutatni.

Ezek a képek szépek. De megdöbbentően és nehezen szépek. Vélhetőleg soha senki sem látta így a második világháború utáni évtizedek Magyarországát: a nyomort, a reményvesztést, a kietlenséget, a kilátástalanságot. Az OSA most száz fotót állít ki ezekből, kiválogatva azokat, amiken az áldozatok nem beazonosíthatók.
Tovább

Fölkoncoltatik, aki a SAS-behívót megtagadja

2018. szeptember 23., 23:26 Módosítva: 2018.09.28 13:24
758
A bognármester Miklós Lajos Kőbányán, édesapja kocsigyártó üzemében dolgozott, amikor kitört a második világháború. A férfi az ukrán frontra került, megjárta a Don-kanyart, és ahol csak katonatársaival együtt elvonult, ott fotózott: bajtársait, mindennapi pillanatokat, és ha épp eltávja volt, a családját. Négyszer hívták be rövidebb-hosszabb időre, az utolsóból négy éves szovjet fogság lett. Visszatérte után már alig nyúlt a fényképezőgéphez.

A Fortepanon nemrég felbukkant hagyatékából egy családemberből lett katona életét és környezetét ismerhetjük meg, amit remek kézügyességgel és hihetetlen arányérzékkel örökített meg. Néhány képen a fotós lánya is rajta van. Bíró Istvánné Márta ma 80 éves, vele beszélgettünk.

Tovább

Volt egyszer egy Badacsony

2018. szeptember 16., 22:05 Módosítva: 2018.10.02 21:56
1874
A Badacsony a Balaton-felvidék talán legjellegzetesebb hegye, amelyet idén is, mint már több száz éve minden ősszel, megtöltöttek a szüretelők és a csak egy korty borra vágyó kibicelők. És bár a hegy sokat változott az elmúlt évszázadban, a szőlő, a bor és a Balatonra nyíló csodálatos kilátás a 40-es, 50-es és 60-as években is ugyanúgy vonzották ide az embereket, mint most. A Fortepan képgyűjteményben megtalálható fotók segítségével most megmutatjuk, milyen is volt a szüret Badacsonyon akkor, amikor a szüleink és a nagyszüleink voltak gyerekek.
Tovább

Ma már temetik, régen démonként rettegték a rádiót

2018. szeptember 8., 23:55 Módosítva: 2018.09.09 19:10
294
“Kedves emlékem, amikor a rádiózás első esztendejében egy kis eldugott faluba mentem szabadságra, és vittem magammal egy rádióvevőkészüléket. A falusiak csak ujságból értesültek arról, hogy rádió is van a világon. (...) Este, mire a készülék megszólalt, vagy száz ember állt Borsos néni udvarán. A néne, amikor fejére tettem a fejhallgatót és meghallotta a zenét, ijedtiben keresztet vetett” – emlékezett vissza az éppen tízéves magyar rádiózás indulására a rádiótársaság egyik mérnöke a Rádióélet egyik 1935-ös számában.
Tovább

Gáz nincs, valóságot nyomokban tartalmaz

2018. szeptember 2., 14:58 Módosítva: 2018.09.03 12:32
182

A Fortepan ezen a hétvégén ismét különszámmal jelentkezik: Péterffy Istvánnak, a Pest Megyei Hírlap fotóriporterének a hatvanas-hetvenes évek fordulóján készített képeiből válogattak és digitalizáltak ezernél több felvételt. Péterffy anyaga azért is fontos, mert olyan témákat dolgoz fel, amiből a Fortepanon, de más fotós archívumokban is kevés kép található: a vidék Magyarországának, elsősorban a kistelepüléseknek az életét, mindennapjait. Különösen érdekesek a kismesterekről (kádár, kovács, köszörűs), vagy a kisipari KTSZ-ekről, üzemekről (biciklipedál-üzem, baromfi-telep) készült képei – írja róla Tamási Miklós, a Fortepan egyik alapítója és üzemeltetője.

Péterffy 14 évesen a Pest Megyei Hírlap Monor és Vidéke mellékleténél kezdett külsőzni, harmadikos gimnazista, tehát csak 17 éves volt, amikor megkapta a sajtótudósítói igazolványt. Érettségi után, 1968-ban a lap vidéki szerkesztőségeiben kezdett gyakornokoskodni. Nemcsak hivatásos fotós volt, hanem hivatása volt a fotózás: harminc évig, egészen 2000-ig minden fekete-fehér fotóját maga hívta és nagyította saját laborjában. Már gyerekkorában érdekelte a fizika és a kémia, a bátyja kezdett felszerelni egy saját fotólabort, ahogy meséli, előbb tanult meg laborálni, mint fényképezni.

A kiállítások sosem érdekelték, „a sajtóban napi megjelenésem kielégítette közlési igényem” – mondta erről. Igaz, minikiállításai mindig voltak, mivel „a legjobb képek nem jelentek meg, ezekből a szerkesztőség falán volt állandó kiállítás, minden betérő nagy örömére”. Sőt, néha nemhogy nem jelentek meg: egy 1970-es fotósorozata az Illés együttesről a kirúgás szélére sodorta. Erről így mesélt Tamási Miklósnak: „Budapesten betiltották őket, így a vidék legjobb zenekara lettek. Jól sikerült képriportot csináltam velük, leadtam. A főszerkesztő-helyettes magához rendelt, a szőnyeg szélén végighallgattam, hogy milyen szar alak vagyok, összetépte a képeimet és elém dobta, ’örüljön, hogy nem rúgom ki’ – mondta. Két évig emlegette, hogy ő mentette meg a lapot és engem a blamázstól.”

A Fortepan archívumába feltöltött anyagból 13 képet válogattunk ki galériánkba. A sokszor szürreális hangulatú képekhez – mint korábban már volt erre példa – hasonló stílusú mininovellákat írtunk.

Tovább

Rendőrségi akcióban leplezték le a feketéző időutazót

2018. augusztus 27., 00:01 Módosítva: 2018.08.27 22:28
131
Az ötvenes évek Magyarországának számlagyárosa a feketéző volt. A feketéző csencselt, megszerezte az árut, kerül amibe kerül, akár úgy, hogy betörtek érte a gyárba, boltba, akár csempészve, és mindig megtalálta a vevőket az árura. A Fortepan egy rendőrségi nyomozás során titokban készített fotósorozatát mutatjuk be ezen a héten. Mivel a BRFK nyomozati dokumentumaiban csak a képek vannak, és nem ismerjük a pontos eseménysort, ezért néhol a fantáziánkra hagyatkoztunk, bízva abban, hogy talán nem nagyon tér el egymástól maga a valóság és a képek mellé írt szöveg. A főszereplő G. A., a megalapozott gyanú szerint egy feketéző. Az ő története következik alább.
Tovább

Ott, ahol a tábori posta lassan, a golyó gyorsan járt: hadisírok a fronton

2018. augusztus 19., 23:34 Módosítva: 2018.08.20 16:27
649
Miklós Lajos kocsigyárosnak Kőbányán volt műhelye, a második világháborúban az ukrán fronton katonáskodott és fotózott. A Fortepanon újabban felbukkant hagyatékában (mellyel később részletesen is foglalkozunk majd) több fotó szerepel második világháborús hadisírokról, rajtuk néhány jól olvasható névvel, születési és halálozási dátummal. Felvetődött a kérdés: vajon megtudható-e több ezekről a katonákról, apákról és fiúkról, nagyapákról, akik szinte minden családból hiányoztak a nagyjából 360 ezer magyar katona életét követelő második világháború után.
Tovább

A Balaton állandó, csak mi öregszünk

2018. augusztus 11., 19:23 Módosítva: 2018.08.12 20:29
2267

Lehet, hogy idén történt a legkedvesebb balatoni emléke, de az a jelenet megtörtént már tavaly előtt is. Sőt, megtörténhetett a szüleivel, nagyszüleivel is, ugyanabban a környezetben. A Balatonnak van egy sajátos állandósága, ami akkor a leginkább szembeötlő, ha régi képeket nézegetünk a tóról és az épített környezetéről. A Fortepan archívumában kétezernél is több régi fotót talál a Balatonról, és lesz köztül legalább száz, aminél megállva biztosan felkiált:

jé, ez ma is pont így néz ki!

Chripko Lili, a Balaton Camino túra stábját kísérő fotós kiválogatott néhány helyszínt, és útközben elkészítette a képeket a mai állapotokról. A képeinek legnagyobb tanulsága: a Balaton állandó, csak mi öregszünk körülötte.

Tovább

Az edzőlegenda színesben örökítette meg a forradalom utáni olimpiát

2018. augusztus 4., 21:45 Módosítva: 2019.01.13 13:28
119
Az 1956-os forradalom utáni olimpiát Hencsei Pál sporttörténész a magyar sport Trianonjának nevezte. A játékokat november 22. és december 8. között rendezték Melbourne-ben, a magyar küldöttségnek minden esélye meglett volna arra, hogy a négy évvel korábbi rekordszereplést (16 arany) megközelítse. Nem így lett, a forradalom közbeavatkozott. A kiutazás nehézségei, az itthon hagyott családtagokért való aggódás nehezítette a koncentrációt. Végül negyvenen nem érkeztek vissza Magyarországra, köztük az ausztrál városban ötszörös olimpiai bajnokká váló Keleti Ágnes tornász. Nem tért haza a négy évvel korábban már aranyérmes, akkor 23 éves Gyenge Valéria sem, aki pillanatnyilag Torontóban él, fotókiállítása is volt már. Őt kértük meg arra, hogy segítsen egykori edzője, Sárosi Imre képeinek azonosításában. A Mesti becenévre hallgató mesteredző tanítványa volt - Gyenge mellett - Székely Éva is.
Tovább