NDK 70: a panelházakból épült szocialista falanszter

A háború után a szovjet Vörös Hadsereg és a szövetséges hatalmak megszállási övezetekre osztották Németországot. A keleti tartományok szovjet fennhatóság alá kerültek. De volt még egy csavar a történetben. A szovjet megszállási övezet közepén fekvő Berlint is négy szektorra osztották. A szövetségesek fokozatosan egységesítették saját megszállási övezeteiket az országban, de a Szovjetuniónak nem volt érdeke az egységes Németország. 1948-ban nyugaton bevezették a német márkát, mire a szovjetek válaszul blokád alá vették Nyugat-Berlint, amit a szövetségesek ezután légi hídon keresztül tartottak életben 1949 májusáig. 1949. május 23-án elfogadták a nyugati Német Szövetségi Köztársaság (NSZK) alkotmányát, október 7-én pedig megalakult a keleti Német Demokratikus Köztársaság (NDK). Az NDK megszületését szűk körben, a szocialista országok diplomáciai testületei és újságírók előtt jelentették be.  

Az elhíresült berlini fal ekkor még nem volt sehol, viszont a szovjetek már a negyvenes évek második felétől fokozatosan építették ki a későbbi NDK határán a vasfüggönyt. Miután a határok egy ideig még viszonylag könnyen átjárhatók voltak, százezrek menekültek át az NSZK-ba. Az NDK-ban 1950-ben Walter Ulbricht lett az Német Szocialista Egységpárt első titkára, és az ő vezetésével kezdődött meg az igencsak rosszul sikerül keletnémet bezzegállam létrehozása. Jött az államosítás, a kollektivizálás, a rendkívül erőltetett munkaverseny, közben a folyamatos ellátási gondok miatt 1953-ban felkelések törtek ki, amit a szovjet csapatok vertek le. Ahogy később 1956 után Magyarországon, a szocialista vezetés itt is az életszínvonal emelésében látta a megoldást. Mindennek ellenére a keleten élő németek továbbra is tömegesen szöktek át nyugatra az akkor még Berlinben viszonylag könnyen átjárható belnémet határon. Kelet- és Nyugat Berlini határát 1961. augusztus 13-án zárták le először műszaki zárral, majd ezután kezdődött meg a berlini fal építése. A szörnyű létesítményt hivatalosan Antifasiszta Védőfalnak (Antifaschistischer Schutzwall) nevezték, de mindenki tudta, hogy az NDK saját állampolgárait falazta be a szocialista államba.  

A hatvanas években kezdődött meg a konszolidáció időszaka a még mindig háborús romeltakarítással foglalkozó országban, a lakosság életszínvonala fokozatosan javult. Elkezdtek épülni a hatalmas panelrengetegek, az NDK a szocialista országok gazdasági összefogása (Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa - KGST)  jegyében elsősorban autóiparát, vegyiparát, elektronikai iparát fejlesztette. Az NDK gazdasága később Erich Honecker vezetése alatt próbálta felvenni a versenyt a jelentős nyugati tőkében részesülő, alapvető gazdasági szerkezetátalakítást és gazdasági csodát végrehajtó NSZK-val, de ez a kísérlet csúfos kudarcot vallott. Ennek szép példája, hogy ugyan a nyolcvanas évek végére az NDK-ban is sikerült legyártani egy mikrocsipet, csakhogy az százszor többe került, mint a nyugati versenytársaké. Mindezt csak hatalmas hitelekkel lehetett finanszírozni, aminek köszönhetően az ország szépen csődbe is ment. Az NDK léte utolsó pillanatáig kemény kommunista diktatúraként üzemelt, amihez képest a Kádár-kor Magyarországa üdítően szabad állam volt. Az NDK létezése saját állampolgárai folyamatos megfigyelésén és megfélemlítésén alapult, ahol a határon tűzparancs volt érvényben, és ahol a rettegett állambiztonság minisztériumnak (Stasi) 91 ezer főállású alkalmazott és 173 ezer spicli dolgozott, naponta 20 ezer levelet bontottak fel, és bárki telefonját lehallgathatták.    

A NDK-ról Bojár Sándor fotoriporter 1966 és 1969 között készített képeivel emlékezünk meg a Fortepan archívumából. Bojár Sándor, a későbbi Graphisoft-alapító Bojár Gábor édesapja, már a harmincas évek közepétől fotósként dolgozott az Esti Kurírnál, majd a Színházi Magazinnál. A háború után a Színház (1948–1950), a Magyar Nap (1950–1952), a Képes Sport (1952–1956) munkatársa volt, majd az Ország Világ (1956–1966) és az Autó-Motor (1966–1988) fotóriportere lett. 30 ezer negatívból álló hagyatéka a Fortepan kezelésébe került. Bojár Sándor képeiből már több válogatást is bemutattunk, amelyekből kiderül, hogy egy képért a bitófánál álló hóhérlétrára is képes volt felmászni, szerette fotózni az Ecseri piacot, és a Kádár-kori vadászatokat.  

Onepage_mero