A Fortepan a legnagyobb, szabadon használható, magyar nyelvű online fotóarchívum. Az Indexen a Fortepan szerkesztőivel együttműködve mutatjuk be a legizgalmasabb gyűjteményeket a huszadik századi magyar, amatőr fotósok hagyatékaiból.

Pornó és ponyvaregények a hatvanas évek Ecseri piacán

tegnap, 19:00 Módosítva: 2019.05.26 16:45
500
Az Ecseri fogalom. A zsibvásár egykori helyszíne olyan szinten egybeforrt a ma már a Nagykőrösi úton található legendás piaccal, hogy sok egyszeri érdeklődő még mindig az Ecseri úton keresik azt. Pedig onnan több, mint ötven éve, 1964-ben elköltözött. Ecserinek viszont – ironikus módon – épp a költözés óta hívják.
Tovább

Egy jobb élet reménye a betonsivatagban

május 19., 21:55 Módosítva: 2019.05.20 14:58
3954
A paneltömböket, a szoci lakótelepeket lehet szeretni meg nem szeretni, de nem lehet letagadni, hogy annyira részei Budapest városképének, mint a Lánchíd vagy a Szent István-bazilika. Ma már, amikor amolyan szocialista maradványként tekintünk a panelekre, sőt, egyes helyeken már a lebontásukról fantáziálnak, nehéz elképzelni, hogy valaha az ezekből a szürke monstrumokból álló új városrészek egy új, jobb élet szimbólumai voltak, amelyek tízezreknek nyújtottak olyan új otthont, amiről korábban csak álmodni tudtak talán.
Tovább

Érettségiről vitték őket a gettóba

május 12., 22:01 Módosítva: 2019.05.13 23:00
3164
A magyar fotótörténet szürke foltjai közül a leghalványabb, majdnem fehér folt a holokauszt története. Fotókon ehhez foghatóan keveset csak a magyarországi kommunista erőszak történetéről tudunk megmutatni. Pedig láthatónak kellene lennie leginkább azért, mert nem titokban történt. A magyarországi zsidóság elleni atrocitások, megkülönböztetésük, gettósításuk, kifosztásuk és deportálásuk, sőt, sok esetben a megsemmisítésük is – a „szemünk előtt történt”.
Tovább

Két kép és ami közben elmúlt

május 4., 23:26 Módosítva: 2019.05.06 00:27
697
A Fortepan archívumából válogatott képpárok között néha évek teltek el, máskor csak egy villanásnyi pillanat. Az előtte és az utána kép között pedig döbbenetes, szívszorongató vagy csak látványos, vicces, nyilvánvaló vagy alig látható változások. Meg a történetek a múltból.
Tovább

Ez a mi Vasunk – ahogy egy mezei ügyvéd látta

április 28., 15:40 Módosítva: 2019.04.29 12:10
252
A Fortepan hagyományosan urbánus fotóarchívuma az Index Mi Vidékünk projektje keretében nemrég a vidéki Magyarország néhányszáz kockájával gyarapodott. Morandini Tamás olasz származású zalaegerszegi építész és veje, dr. Schlemmer József a Göcseji Múzeum üvegnegatív-gyűjteményéből digitalizált fotói után jöjjön most egy Zalába elszármazott anyag: a szarvaskendi dr. Tóth László vasi fotói a harmincas évekből.
Tovább

A test a régi papír húszasról – egy eltévedt golyó végzett vele 1956-ban

április 21., 14:17 Módosítva: 2019.04.22 16:21
2418
A Fortepan 110 ezer képéből 200 kiemelkedő fotót és 16, a képekhez tartozó történetet mutat be a Minden múlt a múltam című kiállítás. Néhány történetet az Indexen is olvashat a következő hetekben. Ha az összesre kíváncsi és a Fortepan saját történetét is szeretné megismerni, szeretettel várjuk 2019. augusztus 25-ig a Magyar Nemzeti Galériában.
Tovább

Néni, kérem, Bagaméri úrhoz van szerencsém?

április 14., 23:58 Módosítva: 2019.04.17 10:43
2592
“Hörömpő cirkusz – világszám!” – harangozta be a Keménykalap és krumpliorr főszereplője, Kisrece az egyik legsikeresebb magyar ifjúsági sorozat parádés fináléját, amit a Vadliba őrs tagjai a betegsége miatt ágyba kényszerült társuk tiszteletére rendeztek meg. A tettrekész csapat tagjait alakító gyerekek az ország legismertebb gyerekszínészei voltak, akik a szerepükkel több pénzt kerestek, mint a szüleik, és akiktől még a villamoson is autogramot kértek.
Tovább

Vörös zászló leng a New York-palotán

április 7., 15:17 Módosítva: 2019.04.08 14:29
553
Jevgenyi Haldej, a valóságosnál nemzetközileg kevésbé ismert, de nem feltétlenül kevésbé tehetséges „szovjet Capa” 1945-ös budapesti fotóiból múlt héten már mutattunk egy, a drámaitól a tragikuson át a kegyetlenig tartó Fortepan-válogatást, most a még egyértelműbben propagandajellegű képeivel folytatjuk. Ezek is Magyarországon készültek a háború utolsó heteiben, céljuk pedig jelentős részben a szovjet hadsereg dicsőségének és felszabadító voltának képi bizonyítása volt. Haldej, Magyarország, nulla év. Pető Andrea, a CEU történészének írása.
Tovább

Letéptem a sárga csillagukat, sírva borultak rám

március 31., 23:50 Módosítva: 2019.04.01 22:11
2552
"Berontottak a feketeszázasok. Lelőtték anyámat, nagyapámat. Engem is elért egy golyó, az, amelyik keresztül jött anyámon. Hát, így kezdődött a gyerekkorom" – az orosz bolsevik forradalom évében született Jevgenyij Haldejt egy évesen elérte a világtörténelem Kelet-Ukrajnában, és nem is eresztette. Zsidó származása neki nem lett volna fontos, de mindig jött egy olyan történelmi időszak, amikor emlékeztették rá: nem csak amikor végigfotózta a világháborút, a nürnbergi pert, de utána is, a Sztálin alatti "kozmopoliták elleni" kampányban, aztán a Brezsnyev-érában, sőt a Szovjetunió széthullásakor is. 80 évesen halt meg, 1997-ben. "Persze, mindig a zsidók tehettek mindenről. 1917-ről, a fizetések elmaradásáról, a Szovjetunió széthullásáról" – mondta keserűen élete végén kis panellakásában tengődve, amikor nyugdíja elment párizsira "és néha virslire". Haldej Budapest ostroma és a város felszabadulása alatt készített képeiből válogattunk. A képek azonosításában Lajtai László volt segítségünkre.
Tovább

Menő modern villakertek a világháború előtti Magyarországon

március 24., 13:07 Módosítva: 2019.03.25 07:16
1593

A Bauhaus 100. évfordulója kapcsán nagy divatja van most a harmincas-negyvenes években épült modernista házaknak. Ám az ezekhez tartozó, hasonló stílusban kialakított kertekről szinte alig tudunk valamit. Valódi kincs kerül tehát most a Fortepan birtokába az Ormos Imre Alapítvány jóvoltából: a huszadik század egyik legfontosabb magyar tájépítészének, Ormos Imrének a felvételei, melyeken családi házak, nyaralók, villák kertjei láthatók. Többségüket ő maga tervezte. A fotókról a tájkertész unokájával, Balogh Péterrel beszélgettünk, aki nagyapja örökségét viszi tovább. Nemcsak az alapítvánnyal, de tájépítészként és egyetemi oktatóként is.

Ormos Imre volt az első, aki a modernizmust becsempészte a magyar kertépítészetbe. Mestere, Rerrich Béla után már ő sem kertészként, hanem kertépítészként határozta meg magát. A századfordulón ugyanis még inkább gyűjteményes kerteket szerettek kialakítani a gazdagok, amelyekben megmutathatták, hogy hányféle különleges növényük van. Ők viszont már – hasonlóan az építészekhez – a tér formálására helyezték hangsúlyt, nem arra, hogy ritkaságokkal villogjanak. Persze ez a szakma is sokat változott az évtizedek alatt. Míg tanára leginkább építőanyagként tekintett a növényekre, Ormos már azokat helyezte a tervezés középpontjába.

Tovább

Honthy Hanna és a párttitkárok: ügynökök és sztárszínészek a Kádár-korban

március 17., 23:23 Módosítva: 2019.03.18 16:11
2483
Autókabát, lenvászon kosztüm, girardi kalap, kasmír táska – ezt ígérte a tavaszi divat az 1961-es újság szerint. Alig négy évvel vagyunk ’56 után, a börtönök megpakolva, az amnesztia még odébb, de a módi lassan változik. A nagyvilágias stílus a zártkörű színészklubból sem hiányolható. Honthy Hanna az ötvenes éveket átvészelve fehér glaszékesztyűben parádézhat a párttitkárok előtt, a forradalom után nehéz hónapokat átélő fiatal Sinkovits bizalmi elvtárssal parolázik, jól jönnek most a régi színészadomák, az ügynök-püspök úr is nyugodtan húzható.
Tovább

Sosem volt ilyen éjszaka az Operaházban

március 10., 22:58 Módosítva: 2019.03.11 18:11
317
Bankókkal hadonászó és a sütikre éhes hordaként rámozduló estélyis hölgyek, és a velük ellentétben halálosan nyugodt jegyszedők az Operában; a kamerának és a férjeiknek pózoló nők Ybl Miklós híres lépcsőin, kezekbe csúsztatott kezek, lapos és izgatott pillantások.
Tovább

Ez a mi Zalánk – ahogy Schlemmer és Morandini látta

március 3., 14:24 Módosítva: 2019.03.04 15:07
1074
Gyakran ér minket az a kritika, hogy a Fortepan egy urbánus gyűjtemény. Tele városfotókkal, azok közül is jellemzően Budapesttel. Ami igaz is. A Fortepan minden harmadik képe Budapesten készült. A fotók egy másik harmada vagy nagyvárosokban, vagy külföldön, vagy a strandon. A harmadik harmad lehetne a vidéki Magyarországé, beleértve a háborúk frontvonalait, meg az ide-oda szabdalt történelmi Magyarország vidékeit.
Tovább

Rég elfeledett zenekari képek a szocializmus ifjúságából

február 23., 14:45 Módosítva: 2019.02.25 01:03
3621
Urbán Tamás fotóriporter majdnem 20 évig, 1972 és 1990 között volt az Ifjúsági Magazin fotóriportere, amelynek köszönhetően lencsevégre kaphatta a korszak legnépszerűbb, legismertebb magyar zenészeit. Fantasztikus fotókból válogattunk olyan zenekarok fénykorából, mint a Beatrice, a Bonanza Banzai vagy a Hungária.

Hangulatzene a cikkhez - indítsa el a lejátszót, mielőtt nekilát a képeknek!

Tovább

A képeimet mentsétek, és bármikor újrakezdem az életem

február 16., 22:38 Módosítva: 2019.02.17 23:52
3197
Egyszerre avantgárd és biedermeier, a kortárs Brassaïhoz, André Kertészhez, Moholy-Nagy Lászlóhoz hasonló jelentőségű fotográfus – mondják a nagyjából egy évtizede (újra)felfedezett Kinszki Imréről (1901-1945).
Tovább

77-es szürreál: Ferrari az angyalföldi sárban

február 9., 21:02 Módosítva: 2019.02.11 10:50
1134

A kádári szocializmus Magyarországán alapvetően egy módon lehetett autóhoz jutni: ha az állampolgár igénylést nyújtott be a Merkur vállalathoz a vágyott típusra, amit jó pár év várakozás után utalt ki neki az állami autóforgalmazó cég. A személygépkocsik iránti kereslet ebből adódan folyamatosan többszöröse volt a KGST keretein belül hazánkba érkező autóimport adott évi számainál, erre az igényre válaszul nyitott a Merkúr végül az országban több hivatalos használtautó-telepet.

Budapesten 1965-ben nyílt meg a legendás angyalföldi autópiac, a Röppentyű utca 73 szám alatt. A Merkur használtautó-telepéről így írt akkor az Autó-Motor:

Mint már a napilapok hírt adtak róla, március 1-én megnyílt az autóbizományi szolgáltatás a Merkur Személygépkocsi Értékesítő Vállalat XIII., Röppentyű utcai telepén. Ezzel egy korábbi terv valósul meg, és várható, hogy a magánautósoknak a használt gépkocsik értékesítéséhez segítséget tud nyújtani ez a vállalkozás. Az autóbizományi telep mintegy félezer kocsi befogadására alkalmas, Értékesítés céljából bármilyen gyártmányú, típusú, évjáratú üzem- és forgalomképes személyautót átvesz, amennyiben a kocsi per- és igénymentes, valamint tulajdonjoga, adója és kötelező biztosítása rendezett. Kivételt képeznek az úgynevezett "vámgépkocsik", és az alkatrészekből házilag összeépített személyautók. Ezeket a kocsikat csak az elvámolást, illetve az összeépítést követő két év után veheti át a vállalat bizományi értékesítésre. A kocsik eladására a megbízás 30 napra szól. Amennyiben az autót ez alatt az idő alatt nem tudják értékesíteni, tulajdonosa a megbízást újabb 30 napra meghosszabbíthatja. A gépkocsi árát a tulajdonos határozza meg, s 15 nap elteltével adott esetben az árat egy ízben csökkentheti. A bizományi értékesítésre ajánlott kocsi kezelési és tárolási díja egyébként 300 forint. Az autó eladása után a vállalatot 4,5% jutalék illeti meg, amely összegbe a kezelési, raktározási díjat is beleszámítják, A személygépkocsik átírási illetéke az eladási ár 3 százaléka. A bizományba adott kocsikat a telep dolgozói szakszerűen kezelik, üzem közben mutatják be az érdeklődő vevőknek, és az autók megóvásáról is gondoskodnak. A kocsikat hetenként egyszer, hétfőn 8—14 óra között veszi át a vállalat. A személyautók bizományi értékesítésével kapcsolatban egyébként az érdeklődők részletes felvilágosítást kaphatnak a Lenin körúti, illetve a Népköztársaság úti Autószalonokban, valamint a vállalat Röppentyű utca 73. alatti használt-gépkocsi telepén.

Fotó: Urbán Tamás / FORTEPAN

A hivatalos leírásból úgy tűnhet, mintha valami korszerű second hand autószalon nyílt volna a XIII. kerületben. A valóság ezzel szemben sokkal kiábrándítóbb volt: a "Röppentyű" sokkal inkább valamiféle szürkezónás autókereskedő telepként működött, sokszor alvilági figurák kötöttek ott kétes üzleteket. Urbán Tamás alább látható Röppentyű utcai képriportja titokban készült, és végül nem is hozták le akkoriban a lapok. Pár éve felkerültek a képek a Fortepanra, most ezen összeállítás kedvéért kértük fel a fotográfust, hogy idézze fel a képek készülésének körülményeit. Hogy milyen is volt a hely, a kor hangulata, Urbán Tamás fotóriporter alábbi visszaemlékezéséből kiderül.

A kádári „gulyáskommunizmus” időszakának sok apró sajátossága volt, amiket, ha összeadunk, akkor rá kellett döbbennünk, hogy azt a katyvaszt nevezhetjük gulyásnak, de bizony abból a gulyásból hiányzott a hús. Mára igaz a mondás: Az idő megszépíti a múltat. Napjainkban hányszor halljuk: „Bezzeg a régi időkben! Mennyivel jobban éltünk a Kádár-évek alatt!” Már írtam - saját tapasztalat alapján - a lakáshoz jutás körülményeiről, most a gépkocsivásárlás tortúráit elevenítem fel.

Arra még talán emlékezünk, hogy milyen volt a felhozatal. Először begurultak hozzánk a „papírjaguárok”, a Trabant elődjei, az autónak csak kis túlzással nevezhető P70 gépkocsik. Aztán lassan érkeztek a „nagykerekű” Wartburgok, a Škodák, és a Zsigulik. A Merkur vállalat bonyolította az importot, ők kezelték a beadott kérvényeket (volt amikor közel félmillióan várakoztak türelemmel, hogy néhány év alatt sorra kerüljenek). Mert milyen sor is volt ez? Rögtön elöl ott álltak a „Szochazáért” kitüntetettjei! Ők természetesen minden más földi javak mellett soron kívül juthattak kocsihoz is. Rejtély, hogyan lett egyszeriben közel 10 000 kitüntetett. Gyermekeik felvételi nélkül juthattak az egyetemre és még számtalan más előnyben is részesültek. 1966-ban alapított „Szochazáért” kitüntetést, rögtön körülbelül tízezren kapták meg. Később csak egyedi elbírálást követően gyarapodott számuk.

Ugyanilyen elbánásban részesültek a „Munkás paraszt Hatalomért” kitüntetés tulajdonosai is. Az ő esetükben sem jelentett semmit a sorszám, amit a Martinelli téri MERKUR irodának kirakatába raktak ki, és naponta igazítottak. És ott voltak az egyéb úton jelentkezett, a sorba oldalról befurakodott protekciósok. Nem csoda, ha ezekben az ínséges időkben óriási volt a személygépkocsik iránti kereslet is, annak ellenére, hogy a Trabant P70 ára 30 000 forint volt (ez egy dolgozónak megközelítőleg három évi teljes keresetét jelentette.)

Viszont lehetett nyerni kocsit lottón, gépjármű nyereménykönyvvel, és ki tudja felsorolni még mit, s hogyan. Ezek voltak a hivatalosan elismert „előzési lehetőségek”, és akkor jöttek a „kiskapuk”, amiket elég nagyra nyitottak! Ennek ellenére nem csoda, ha sokan nem várták ki sorukat, hanem egy-két „szakember” kíséretében kimentek a Röppentyű utcába, a használt autó telepre, és ott próbáltak szerencsét. Egyik reggel én is toporogtam a bejáratnál, hogy körbenézzek.

Nyitás előtt egy órával már hosszú sor állt a bejárat előtt. Január volt, hideg szél fújt, de ez nem riasztotta vissza az embereket. Kapunyitáskor aztán betódult a tömeg. A telep két részre volt osztva, az első volt a hivatalos eladótér, a kerítéssel elválasztott hátsó rész pedig a „raktár”. Mindenki tudta, hogy ott vannak a jobb kocsik, amelyeket némi borravaló segítségével lehetett esetleg megvásárolni.

A választék nem hagyott kívánnivalót: Barkastól Csajkáig volt itt minden márka! Legkelendőbbek a vállalatoktól levetett kocsik voltak, bár mindenki tudta, hogy leadás előtt a vállalati gépkocsivezetők átvizsgálták a járműveket, és ami még használható volt, azt lecserélték belőlük. A FŐTAXI, a rendőrség is itt adta le azokat a járgányait, amelyekre a dolgozók közül már senki nem tartott igényt. De ki figyelt oda egy-egy használhatatlan abroncsra, horpadt tetőre, szakadt kárpitra? Otthon nekiálltak bütykölni az apróbb hibákat, szinte mindenkinek akadt hozzáértő haverja, munkatársa, akik készségesen segítettek a gépjárművek használatba hozatalában.

Mindent lehetett mondani erre a telepre, csak azt nem, hogy a körülmények rendezettek lettek volna. Néha bokáig kellett a sárban járni, egy-egy frissiben bekerült „izgalmasabb” jármű körül hatalmas tócsákban állva várakoztak a telep alkalmazottjaira az érdeklődők. Akkor már nem volt érdekes, hogy milyen a motor, esetleg horpadt a karosszéria, szakadt az ülés, csak a megszerzés volt a lényeg. Aztán, ha végre rászánta magát egy dolgozó, akkor odajött, és az igazság látszatát keltve begyűjtötte a komolyan érdeklődők személyazonossági igazolványát.

Különböző módszerek voltak a sorsolásra, mint például: mindenki kapott egy rongyos papír-fecnit, rajta egy számmal, aztán egy zacskóból húzták ki a boldog tulajdonost. Az élelmesebb családok éppen ezért felvonultatták az egész famíliát, ezzel is növelve nyerési esélyeiket. Vagy másfél órás várakozást követően végre megtudhatták a vevőjelöltek, kihez volt kegyes Fortuna istenasszonya, vagy a sorsolást végző dolgozó: ki lett a nyertes? A sorsolás végeztével a személyiket kiszórták a motorháztetőre, lehetett keresgélni a harcokban edzett okmányok között.

A nyertes a telepmesterrel a házipénztárba ment, befizetni a vételárat. Közben ügyesen zsebbe dugta a sorsolást végzőnek a jutalékot. Így rögtön lett „bika”, amivel életet lehetett lehelni az indulásra kész járműbe. Ha nem volt emelő a kocsiban, akkor az is került. Kivették a következő kocsiból. A telep kerítésénél lévő faházak füstös, mocskos szobáiban csodaszámba ment, ha megtalálták a kocsi papírjait, de nem csináltak ügyet belőle, már előre volt gépelve egy csomag papír, amivel igazolták, hogy az okmányok hiányosak. Átadták a vevőnek az „igazolást”, ezzel aztán az új tulaj mehetett a rendőrségre, intézhette ő az adminisztrációt.

Én úgy kerültem az irodába, hogy nem hallgattam rendőr ismerőseimre, akik óva intettek tőle, hogy bemerészkedjek az oroszlánok barlangjába. Ki is ütötték kezemből gépemet, pedig meg voltam győződve, hogy mindenki a „keverő” kezét figyeli, de be kell látnom: tévedtem. Hiába magyarázkodtam, nem vették be a mesémet, de amikor követeltem, hogy jegyzőkönyvezzük le az eseményt, egyszerűbbnek látták, ha visszaadják a gépet, és elzavarnak a fenébe. Így negyed órás vita után visszakaptam a gépemet, de közölték velem, hogy nemkívánatos személy vagyok a telepen. Bevallom: jó ideig nem is mentem közelükbe sem.

Urbán Tamás története egy mikrotörténetet, mondhatni rejtélyt is rejt magában, mint az hamarosan ki is derül a képekből, nézzék csak!

Tovább

Egy magyar, aki a világválság előtt megjárta Amerikát

február 2., 20:30 Módosítva: 2019.02.04 10:22
643
Az előző századfordulón és az 1900-as évek elején nagyjából 1,4 millióan hagyták el a mai Magyarország területét – és csaknem négymillióan a Monarchiát –, többségük Amerikába vándorolt ki. Fiume és Trieszt kikötőiből rendszeresen indultak tömött hajók az Újvilág felé, amitől milliók várták a boldogulást. A kitántorgás divatja a húszas évekre lecsengett, egy Aszódi Zoltán nevű magyar orvos azonban ekkor szállt hajóra, hogy Amerikába érkezzen. Igaz, ő egy hosszabb tanulmányút után még abban az évben, 1929-ben vissza is tért az országba. Az utazását, ahogy életének valamennyi fontos eseményét, számos fotóval dokumentálta.
Tovább

Mindegyik krematórium teljes gőzzel működött

január 27., 13:16 Módosítva: 2019.01.28 14:31
16073
Lili Jacob Meier egyike volt azoknak a magyaroknak, akiket 1945. április 11-én az amerikai csapatok felszabadítottak a buchenwaldi koncentrációs tábor megszállásakor. A kárpátaljai fiatal lány indulás előtt meleg ruhákat keresett, ekkor talált rá az SS-őrök elhagyott szállásán egy fotóalbumra. Benne az első kép szülőhelyének rabbijáról készült Auschwitz-Birkenauban. A további mintegy kétszáz fotó a deportált magyar zsidóság halálmenetét örökíti meg: a transzportok érkezését a tábor rámpáira, a válogatást, hogy ki élhet és ki nem, a munkaképesek csoportba állítását, és a gázkamrák előtt mit sem sejtve várakozó halálraítélteket. A megsemmisítés folyamatának képeit feltehetően az SS két embere, Ernst Hoffmann és Bernhard Walter készítette 1944 májusában. Ez a legnagyobb összefüggő képanyag, ami Auschwitzból fennmaradt. A tábort ma hetvennégy éve szabadították fel a szovjet csapatok, január 27-e ennek emlékére a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapja.
Tovább

Halhatatlanná tenni a nagyapa világát

január 20., 23:53 Módosítva: 2019.01.21 18:00
208
Barbjerik Ferenc 1920-ban született Miskolcon, gyerekkoráról keveset tudni. Tizenkilenc éves volt, amikor kitört a második világháború. Szülei szerették volna, ha ügyvéd lesz, de csak egy évet járt egyetemre. A negyvenes években kapta meg a behívóját, a hagyatékot gondozó unoka szerint híradós volt. A háború után nem sokat mesélt erről az időről, az amerikai és a francia hadifogságról is csak egyszer. Alakulatuktól szándékosan lemaradva egy ausztriai kisváros főterén kerültek amerikai hadifogságba, itt kóstolt először nescafét, rendes ételt kaptak és a háború vége után munkájukért fizetséget. Az ezt követő francia hadifogságban földbe ásott gödörben aludtak, éheztek. Fotózni nem tudott, naplót írt és verseket. Aztán valahogy hazakerült. A Magyar Újságírók Országos Szövetségénél (MÚOSZ) tagdíjszedéssel kezdte, majd munka mellett tanult, és főkönyvelőként ment nyugdíjba.
Tovább

A tél, amikor divatba jött a kenyérsütés

január 12., 06:33 Módosítva: 2019.01.13 08:34
5268
Van egy tél, amit évről évre felemlegetünk. Ha januárban jön a hó, azért – ha pedig a szokásosnál enyhébb az idő, akkor azért. Az 1987-es tél az első pillanattól kezdve legenda lett. Nekem is vannak róla emlékeim. Az egyik, hogy elindultam az iskolába, és akkora volt a hó, hogy visszafordultam, maximum két sarkot tehettem meg, de rettentő sokáig tartott, feladtam, mert örültem neki, hogy valós okom volt visszafordulni, és nem kell iskolába menni. A másik emlékem pedig az, hogy jött az élelmiszerpánik, ami nyilván a felnőttekre jobban hatott, mi csak a havat láttuk az egészből. A ház lakói az idősebbek segítségét kérték, hogy idézzék már fel, hogyan is kell kenyeret sütni, mert akkor még nem volt mindenki pék Budapesten, sőt, a városi ember egyáltalán nem sütött kenyeret. Most nem a nosztalgia miatt rángatjuk elő a nagy telet – az évforduló se kerek –, hanem mert Urbán Tamás nemrég izgatottan telefonált: fényképek kerültek elő. Urbán azon a télen a mentőkkel dolgozott, így nem meglepő, hogy azokat a napokat szinte végig rohamkocsin töltötte. Az akkor készült képek nagy része most látható először.
Tovább

Amerikai glamour, albán-magyar l’amour 1938-ból

január 6., 17:04 Módosítva: 2019.01.08 14:44
665
Zog albán király és gróf Apponyi Geraldine házassága a második világháború előtti évek szenzációja volt. A két kis ország politikai szövetség-keresése az évtizedes száműzetésben is kitartó szerelembe torkollt. A Fortepanon látható királyi esküvő eredetileg ismeretlen fotósáról kiderítettük: a Színházi Élet fotóriportere volt. A népszerű társasági lap László Henriket küldte Tiranába, hogy a helyszínről exkluzív képes riportban tudósítson. A Guthy Böske bennfentes értesüléseivel tarkított anyag két számban jelent meg 1938 tavaszán.
Tovább

Így nézett volna ki a szocialista Instagram

2018. december 29., 13:59 Módosítva: 2018.12.30 14:10
2101
Az ecseri piacról került elő az a közel négyszáz fotónyi kisfilmes tekercs, amiből most kiválogattunk néhányat. A képeket feltehetően a Sütőpor Gyár egyik dolgozója készítette, a fotókon a hatvanas évek mindennapjai elevenednek meg.
Tovább

Ajándékozzon Fortepan-fotókat karácsonyra!

2018. december 22., 20:23 Módosítva: 2018.12.23 23:43
237
A fotóarchívum ugyanis most csak erre a célra töltött fel egy hangulatos gyűjteményt, Szöllősy Kálmán fotográfus többnyire a harmincas években készült, nagy felbontású képeit. A válogatás nosztalgia a két világháború közti Magyarországról, de főképp Budapestről, a nagyvárosi lét kényelméről. Az egyik képen egy útszéli kávézó vendégei fürdenek a jólétben, egy másikon fiatal lányok napoznak vidáman a kocsiban. A Balaton-part szintén elengedhetetlen téma minden nagy huszadik századi fotósnál, ahogy a téli városkép is a maga hófödte, latyakos, jeges utcáival és korzóival. A Fortepan ötvenöt frissen felkerült képéből kedvére válogathat, és akár méteres méretben is kinyomtathat belőlük karácsonyra. Ingyen.
Tovább

Ezek a képek nem hagyhatják el az intézet falait

2018. december 15., 22:06 Módosítva: 2018.12.19 09:26
3867
Aszódi Javítóintézet, 1975. Urbán Tamás fotóriportert mindig a társadalmi probémák és annak színterei érdekelték: a börtönök, gyilkosságok és balesetek helyszínei, de készített anyagot az abortuszról, kábítószeres fiatalokról, mentősökről. És ő fotózott először javítóintézetben. Miközben az Ifjúsági Magazinnál dolgozott, 1972-ben elkezdte a MÚOSZ Újságíró Iskola fotóriporteri szakát, és vizsgamunkájának az aszódi intézet életét választotta. A magazin segítségével minden engedélyt megszerezve a következő hónapokban hetente többször járt ki a település dombon álló, múlt századi téglaépületeinek valamelyikébe. Az intézetis fiúkról készített anyagából 1975-ben csináltak egy kiállítást a helyszínen, végül felsőbb utasításra a fotók a következő negyven évben nem hagyhatták el az intézet falait. Urbán Tamás szintén fotográfus fiával, Urbán Ádámmal csak nemrégiben ment vissza Aszódra megkeresni a hetvenes években készült képeket, most pedig kiállítás nyílik belőle.
Tovább

Mama, az a gyapjúalsó azért most jól jönne!

2018. december 9., 13:26 Módosítva: 2018.12.10 07:25
798

Irgalmatlan nehéz felhúzni egy vitorlázógépet a Hármashatár-hegy tetejére a kavicsos úton. Hiába van alatta egy guruló bölcső, a kövekben mindig el-elakadtunk. Másfél órát küzdöttünk, hogy felgyötörjük valahogy. Először az öregcserkész Tibibá repült, és a fiúkkal azt beszéltük meg, hogy ha visszaértünk, majd itt, a csúcson sorsoljuk ki, ki lesz a következő pilóta. Hatan vagyunk, hónapok óta nem repült egyikünk sem. 1936 január van, nulla fok, szakad rólam a víz. Róluk is. Egy évet adnék az életemből, hogy én legyek a szerencsés. Ötöt!

Tovább

Az elfeledett Déli pályaudvar is szép volt

2018. december 2., 10:28 Módosítva: 2018.12.03 10:39
2473
A Déli pályaudvar Budapest talán legellentmondásosabb pályaudvara. Egyszerre volt reprezentatív és elhanyagolt, modern és elmaradott, fontos és felszámolásra váró közlekedési csomópont. A múltja sem olyan egyenes vonalú, mint a Nyugatié vagy a Keletié. Kevesen emlékeznek rá, hogy a jelenlegi, modernista épület elődje nem egy klasszikus vasúti csarnok volt. A 19. századi, és a mostani épület közt, rövid ideig ugyan, de létezett még egy modern Déli pályaudvar. Erről a letisztult, szép épületről, és annak építéséről kapott most egy sor sosem látott fotót a Fortepan.
Tovább

Így nem lett magyar találmány a szelfi

2018. november 25., 16:15 Módosítva: 2018.11.26 11:20
173
Néhány hónapja már bemutattunk egy csokorra valót Péterffy Istvánnak, a Pest Megyei Hírlap fotóriporterének hatvanas-hetvenes évek fordulóján készített képeiből. Ahogy akkor is írtuk: az anyaga azért is fontos, mert olyan témákat dolgoz fel, amikből a Fortepanon, de más fotós archívumokban is kevés kép található: a vidék Magyarországának, elsősorban a kistelepüléseknek az életét, mindennapjait.

A Fortepanra feltöltött képeiből ezúttal is 13-at válogattunk ki galériánkba. A sokszor groteszk képi világú fotókhoz – mint Péterffy előző sorozatához is – a hangulataikhoz és a Kádár-korszak mindennapjainak hangulatához is illeszkedő mininovellákat írtunk. Téesz és állami gazdaság, lázadó szobrok és innováció a csatornázási műveknél, táblafesztivál és űrháború keveredik valós képekben és fiktív történetekben.

Tovább

Élete és halála volt a tánc

2018. november 18., 11:12 Módosítva: 2018.11.19 10:31
311
„Magának mindene megvan, amit nem lehet megtanulni, és alig van valamije abból, amit meg kell tanulni”– mondta Nagy Etelről mozdulatművész tanárnője. Kassák Lajos nevelt lánya pár év alatt mégis a harmincas évek magyar kortárs táncművészetének megkerülhetetlen, mára elfeledett alakja lett. Az 1907-ben született Nagy Etelt egész életében traumatizálta, hogy anyja Kassák Lajosért elhagyta a családját. Simon Jolán, a sziniiskolát végzett munkásnő a Tanácsköztársaság bukása után követte Kassákot az emigrációba, Etel és testvérei intézetben, vidéki zárdában töltötték gyerekkorukat. Kassákék visszatérte után együtt laktak az angyalföldi lakásban, amely a Munka-kör egyik találkozóhelye volt. Itt látta meg őt először későbbi férje, Vas István, aki egész regényt szentelt kapcsolatuknak. A hatvanas években megjelent Nehéz szerelem Eti rövid életének szinte egyetlen forrása.

A Nagy Etel-hagyaték képeit unokahuga adományozta a Fortepannak. A valószínűleg különböző fotósoktól származó, a test és a tánc tűnékenységére emlékeztető képek egy része megjelent a róla szóló, Egy magyar táncosnő – Nagy Etel emléke című könyvben 1940-ben.

Tovább

Ha az Öbölben nem leszel aranyjelvényes, akkor marad a gatyafoltozó verseny

2018. november 11., 20:10 Módosítva: 2018.11.12 14:07
748
A Központi Sport Iskola 1963-ban alakult meg, és többek között kajak-kenu szakosztályt is indított. A vízitelepüket a Népszigeten alakították ki, az edzéseket pedig a Dunán, az Újpesti-öbölben tartották, illetve tartják a mai napig is. Az elmúlt évtizedekben több ezren fordultak meg a klubnál, ami rengeteg válogatottat, világbajnokot és kiváló szakembert adott a magyar kajak-kenunak. A Fortepan képeivel a kezdeti időszakba, az 1970-es évek elejére ugrunk vissza Simon Miklós és Karácsonyi Imre segítségével, akik akkor kajakoztak, kenuztak az egyesületnél.
Tovább

Nem fotóművész, fényképészmester

2018. november 4., 23:50 Módosítva: 2018.11.07 15:42
725
“Egész életem álmodozó nagy szerelem, boldogság, / küzdelem, sötétség, ahol megjelent a fénysugár” – írta egyik versében Balla Demeter, akinek fényképeiből hamarosan Csak képek címmel jelenik meg albumba rendezett fotóválogatás. A fotográfus halálának első évfordulóján a kötetben szereplő, Budapestről készített, korábban sosem közölt képek közül válogattunk.
Tovább