Nyolcadikos koromban lebuktam, mert pornóképet árultam

csövesek 045
“Nem mondom meg, mi a jó áruház, csak azt mondom, a Corvin rossz. Nem mondom meg, hogy melyik újság a jó, csak azt, melyik a rossz. Nem mondom meg, mit kéne felépíteni, mert belezavarodnék, még önmagamat is tagadom” – vallotta meg érzéseit az egyik csöves az Ifjúsági Magazin hasábjain a nyolcvanas évek legelején. Urbán Tamás képein keresztül mutatjuk be a mindennapjaikat.

A Fortepan a legnagyobb, szabadon használható, magyar nyelvű online fotóarchívum. Az Indexen a Fortepan szerkesztőivel együttműködve mutatjuk be a legizgalmasabb gyűjteményeket a huszadik századi magyar, amatőr fotósok hagyatékaiból.

A Piramis berobbanásával induló csövesjelenség az egész országot foglalkoztatta, és mindenkit emlékeztetett, aki látta ezeket az aluljárókban, tereken és lépcsőházakban bandázó fiatalokat, hogy valami nincs rendben. Megbélyegzett csoportosulás voltak, akikről az állami tévén még az is elhangzott, hogy közülük kerülnek ki a bűnözők, sőt, a Kritika az egyik 1982-es számában azt írta: “Koszlott csoportusálasaik: kellemetlen színfoltok a nagyváros betonozott terein és aluljáróiban. Kihívóan kellemetlenek, még ha nem is kötekednek senkivel, látványuk egymagában is azzá teszi őket.”

Szökött intézetisek, munkakerülők egyaránt voltak köztük, sokuk csonka családból származott. Ápolatlan (vagy annak ható) külsejük mellett az otthontalanság érzése kötötte őket össze. Nehéz körülményeiket jellegzetes öltözködésükkel kommunikálták: szűkített csőnadrágot hordtak kockás inggel, tornacipőben vagy alföldi papucsban jártak, nyakukban lakat vagy penge lógott, holmijukat szimatszatyorban vitték magukkal. A fiúk haja többnyire hosszú volt, ha esetleg mégis rövid, az általában azt  jelezte, hogy nemrég szabadultak, valószínűleg Baracskáról, közveszélyes munkakerülés miatt.

A hatalom főleg azért utálta őket, mert “a csöves szubkultúra felbukkanása, anomáliái megkérdőjelezték a szocializmus alapvető ígéreteit, melyek szerint a rendszer létbiztonságot nyújt” – ahogy Deréky Pál és Müllner András Né/ma? című tanulmánykötetében is olvashatjuk. A csövesjelenség olyan problémákra világított rá, amelyeknek a létezéséről az országvezetés hallani sem akart: kilátástalanság, szegénység, otthontalanság, munkakerülés, alkohol- és drogfogyasztás. A hatalom attól is tartott, hogy a devianciák iránt érdeklődő értelmiség és a munkásság összefog, ahogy Lengyelországban is történt. “Itt nem lehet Lengyelországot csinálni” – figyelmeztették egy alkalommal a reményvesztett fiatalok egyik legnagyobb idolját és hangját, Nagy Ferót.

“Én például már nem is emlékszem, mikor beszélgettem hosszabban anyámmal. Vagy neki nincs ideje, vagy én nem érek rá. De rájöttem, nem is érdemes várni ezekre a beszélgetésekre. Egy ötvenest vagy százast hamarabb megkapok, mint 10 percet anyám életéből. Pedig szeret engem. Ez fix. (...) Idő előtt önállóvá lettem. Kényszerből. Mert nem volt kitől tanácsot kérnem. És nem vagyok egyedül. Tízezer, százezer társam van” – írta egyikük az Ifjúsági Magazinban.


Hogy jobban megértsük az egykori csövesek érzéseit, elég meghallgatni néhány olyan régi rockslágert, mint az Engedjetek saját utamon az Eddától, a Nem kell a Beatricétől és A becsület a Piramistól. Urbán Tamás fényképei és az Ifjúsági Magazin oldalain lehozott olvasói levelek szintén közelebb hozhatják hozzánk a csövesek világát, ezekből szemezgetünk mostani válogatásunkban.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!