Piros útlevéllel Jugóba

A szocializmusban a hatvanas években kezdett el enyhülni az utazással kapcsolatos szigor, viszont a nyugatra irányuló külföldi utazás a rendszerváltásig nem a ma ismert szabad jogként, hanem kiváltságként működött. Ezzel szemben a keleti blokkba, Jugoszláviába, Csehszlovákiába és a Szovjetunióba a hatvanas évektől – nagyon kevés kivételtől eltekintve – korlátozás nélkül indulhattak az akkor éppen legvidámabb barakknak tekintett országunkból az utazók, és ezt a lehetőséget tömegesen ki is használták. A Fortepan 1960–1981-es képein a Kádár-korszak határátkelői elevenednek meg.

Az első világháború végéig Komárom egyetlen város volt, de a háború végén a település történelmi városrészét Csehszlovákiához csatolták, és Komarnónak nevezték el. A fotó 1960-ban készült, és bár konkrétan ezen a fotón nincs tömeg, ebben az évben indult meg a tömeges turizmus, mert ekkor törölték el a vízumkényszert a Csehszlovákiába utazók számára. Így ettől az évtől Komárom a magyar–csehszlovák határ legforgalmasabb határátkelőjévé vált, ahogy azt Stefano Bottoni a Komárom/Komárno ikerváros államszocialista szociológiáját kutató tanulmányában is írja. A Magyarország felőli határátlépések száma 1960 folyamán meghaladta a 150 ezret, 1962-ben pedig elérte a 200 ezret. Csehszlovákiából 1960-ban 77 ezer, 1962-ben már 128 ezer belépést regisztráltak. A határátlépés a képen látható dunai összekötő hídon keresztül zajlott. (Fotó: Uvaterv / FORTEPAN)

Idén nyár vége óta Röszke a hömpölygő menekültáradat és a kisvárossá kövéredett migránsgyűjtőpont képeivel került az újságok címlapjára, sőt, amikor László Petra operatőr menekülteket gáncsolt el, a világ minden pontján megismerhették a csongrádi határváros nevét. 1978-ban (amikor ez a kép készült) még nyoma sem volt a szír, afgán és koszovói tömegeknek, a magyarok viszont piros útlevelükkel korlátozás nélkül látogathatták a baráti Jugoszláviát. Még 1965-ben kétfelé osztották az utazási célországokat, megkülönböztetve a barátinak tartott keleti és a nyugati utazásokat. Ha valaki a keleti blokkba akart utazni, akkor eleinte csak egy betétlapot kellett igényelni a személyi igazolványához, majd 1972-ben bevezették a piros útleveleket, amikkel még egyszerűbb lett az utazás: ezeket keletre évente egyszer külön kiutazási engedély nélkül lehetett használni.

Idén nyár vége óta Röszke a hömpölygő menekültáradat és a kisvárossá kövéredett gyűjtőpont képeivel került az újságok címlapjára. 1978-ban (amikor ez a kép készült) még nyoma sem volt a szír, afgán és koszovói tömegeknek, a magyarok viszont piros útlevelükkel korlátozás nélkül látogathatták a baráti Jugoszláviát. Még 1965-ben kétfelé osztották az utazási célországokat, megkülönböztetve a barátinak tartott keleti és a nyugati utazásokat. Ha valaki a keleti blokkba akart utazni, akkor eleinte csak egy betétlapot kellett igényelni a személyi igazolványához, majd 1972-ben bevezették a piros útleveleket, amikkel még egyszerűbb lett az utazás: ezeket keletre évente egyszer külön kiutazási engedély nélkül lehetett használni. (Fotó: Urbán Tamás / FORTEPAN)

1964-ben a komáromi csehszlovák–magyar határon halad át biciklivel három korabeli hipszter. Valuch Tibor a Hétköznapi élet Kádár János korában című könyvében azt írja, hogy az öltözködésben nagyjából ekkoriban lett látható a különböző ifjúsági szubkultúrák, a beat- és rocknemzedék elkülönülése a kor idősebb generációitól. A hatvanas évek legelejétől kezdett fellazulni az negyvenes-ötvenes években ismert, a központi vezetés szándékaként az öltözködésben is megnyilvánuló kényszerpuritán, uniformizált divat, a komáromi határátlépők között jobboldalt, napszemüvegben álló menő fiatalember ennek a jelenségnek méltó hordozója. „A legfiatalabb generációk tagjainak jellemző öltözete lett a hatvanas évek végére a bő szárú pantalló, a mintás ing és a színes, műszálból készített pulóver” – írja Valuch. (Fotó: Magyar Rendőr / FORTEPAN)

A hatvanas évek közepén autóbuszjárat is indult Komárom és Komárnó között, ami a nyári hónapokban működött, írja a térséget kutató Stefano Bottoni, de a tehetősebbeknek a személyautós közlekedés is általánossá vált. Nemcsak a magyarok mentek örömmel, a csehszlovákok is érkeztek szép számmal a dunai határátkelőn. A fotó 1964-ben készült a csomagok átvizsgálása közben, az elegánsan kiöltözött utazó pár üdvözült mosolyából egyrészt arra következtethetünk, hogy nincs náluk semmi illegális (esetleg ügyesen elrejtették), illetve egybevág azzal, amit 1964. január 18-i számában írt a határátlépésekkel kapcsolatban a megyei Dolgozók Lapja: „az utazási, illetve átlépési láz, legfrissebb értesülésünk szerint nem hagy alább. [...]. Az elmúlt évekhez képest háromszorosára emelkedett a Csehszlovákiából felől érkező külföldi vendégek száma is. A vadászszezon megindulásakor az Idegenforgalmi Hivatal több napon át rendkívüli, éjszakába nyúló szolgálatot tartott.”

A hatvanas évek közepén autóbuszjárat is indult Komárom és Komarno között, ami a nyári hónapokban működött, írja a térséget kutató Stefano Bottoni, de a tehetősebbeknek a személyautós közlekedés is általánossá vált. Nemcsak a magyarok mentek örömmel, a csehszlovákok is érkeztek szép számmal a dunai határátkelőn. A fotó 1964-ben készült a csomagok átvizsgálása közben, az elegánsan kiöltözött utazó pár üdvözült mosolyából egyrészt arra következtethetünk, hogy nincs náluk semmi illegális (esetleg ügyesen elrejtették), illetve egybevág azzal, amit 1964. január 18-i számában írt a határátlépésekkel kapcsolatban a megyei Dolgozók Lapja: „Az utazási, illetve átlépési láz, legfrissebb értesülésünk szerint nem hagy alább. [...] Az elmúlt évekhez képest háromszorosára emelkedett a Csehszlovákiából felől érkező külföldi vendégek száma is. A vadászszezon megindulásakor az Idegenforgalmi Hivatal több napon át rendkívüli, éjszakába nyúló szolgálatot tartott.” (Fotó: Magyar Rendőr / FORTEPAN)

Az 1978-ban Röszkén határátlépésre várakozó nők a tarló mellé kucorodva írják adataikat a határátlépéshez szükséges dokumentumokra. Viseletük a hetvenes évekbeli divatot tükrözi, a korábbi évekkel ellentétben eddigre már nem váltott ki heves reakciókat egy szupermini szoknya látványa. „A miniszoknyához az igazán divatosan megjelenni akaró ifjú hölgyek tupírozott frizurát készíttettek maguknak” – fogalmaz Valuch Tibor, Kádár-korszakkal foglalkozó kutató, és hát tényleg. Az óriásfrizura határátlépés közben is tart. (Fotó: Urbán Tamás / FORTEPAN)

A szocialista testvérországokba áramló tömegturizmus a hatvanas-hetvenes években főként a nyugati utakat helyettesítette, arra ugyanis legjobb esetben is csak háromévente mehetett a magyar. Kovács Éva Az államszocializmus transznacionális „köztes terei” című tanulmányában azt írja, ezek a keleti utak „saját dinamikára tettek szert az évek során. Ezeket az utakat a résztvevők gyakran fél- vagy illegális kereskedelem segítségével ﬁnanszírozták (a vámosok és határőrök hathatós megvesztegetésével). Az utak során jelentős kapcsolathálózatot építettek ki, valamint ezek az utak összehasonlítási alapul is szolgáltak a szocialista tömbön belüli életminőség-különbségek észleléséhez.” Urbán Tamás röszkei fotóján vámosok állnak körül egy alaposan megpakolt Wartburgot 1978-ban. (Fotó: Urbán Tamás / FORTEPAN)

1978-ban, a röszkei fotó készítésének évében a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa rendeletben mondta ki, hogy törvényes jognak tekinthető az utazáshoz való jog, és egyre nagyobb tömegek indultak útnak. Az egyik legvonzóbb keleti célország Jugoszlávia volt, a Jugoszláviába utazó külföldiek 10-12 százaléka volt magyar állampolgár, olvasható a História folyóiratban. A határ 20 kilométeres körzetében élők számára az úgynevezett kishatárforgalom (személyi igazolvánnyal) lehetőséget jelentett az évi egy utazásnál sokkal gyakoribb, a nemzetiségek és anyanemzeteik közötti akár mindennapos és tömeges kapcsolattartásra. Az Index egyik újságírója tízévesen rendszeresen látogatta Jugoszláviában élő rokonait a szüleivel, és jól emlékszik, amikor egy nyári napon a szülei félkilós kávécsomagokat erősítettek a hátára a kabát alá. Így családtagjaik is ihattak egy pár csésze forró feketét azokban az időkben, amikor a kávé éppen hiánycikk volt náluk. (Fotó: Urbán Tamás / FORTEPAN)

Határőrök és vámosok egyeztetnek 1969-ben Somoskőújfalun, mielőtt átvizsgálnak egy határra érkező turistabuszt.

Határőrök és vámosok egyeztetnek 1969-ben Somoskőújfalun, a csehszlovák határon, mielőtt átvizsgálnak egy határra érkező turistabuszt. (Fotó: Magyar Rendőr / FORTEPAN)

Az előző fotón látható határőrök a MÁVAUT buszát ellenőrzik. A MÁVAUT autóbuszközlekedési nemzeti vállalatot 1948-ban hozták létre, ebből lett később a Volán.

A fotón látható határőrök a Mávaut buszát ellenőrzik. A Mávaut Autóbusz-közlekedési Nemzeti Vállalatot 1948-ban hozták létre, ebből lett később a Volán. (Fotó: Magyar Rendőr / FORTEPAN)

1977-ben kutyás határőrök járőröznek a magyar-jugoszláv határon. Bár nem lehetett pontosan behatárolni, hogy a fotó melyik határszakaszon történt, de lehet, hogy éppen ott, ahol a napokban készül el a magyar-horvát határzár, amit az Ázsiából érkező migránstömeg megfékezésére húzott fel a magyar kormány. Akkoriban elegendő volt a magasles, aki illegálisan akart átlépni, az inkább kifelé ment, nem befelé jött és a disszidensek – ha tehették – a nyugati határon szöktek. A Magyarország a XX. században című könyv azt írja, hogy 1960-1980 között „többen vándoroltak ki az országból, mint be az országba. 1988-ig évente 3–6 ezren vándoroltak ki és egy-kétezer fő vándorolt be. Az ország tehát nem kapcsolódhatott be az 1960–1970-es évek igen nagyarányú nemzetközi munkaerő-vándorlásába, melyet a fejlett tőkés országok gazdasági fellendülése hívott életre.”

1977-ben kutyás határőrök járőröznek a magyar–jugoszláv határon. Bár nem lehetett pontosan behatárolni, hogy a fotó melyik határszakaszon készült, de lehet, hogy éppen ott, ahol a napokban készül el a magyar–horvát határkerítés, amit a menekültek megfékezésére húzott fel a magyar kormány. Akkoriban elegendő volt a magasles; aki illegálisan akart átlépni, az inkább kifelé ment, nem befelé jött, és a disszidensek – ha tehették – a nyugati határon szöktek. A Magyarország a XX. században című könyv azt írja, hogy 1960 és1980 között „többen vándoroltak ki az országból, mint be az országba. 1988-ig évente 3–6 ezren vándoroltak ki és egy-kétezer fő vándorolt be. Az ország tehát nem kapcsolódhatott be az 1960–1970-es évek igen nagyarányú nemzetközi munkaerő-vándorlásába, melyet a fejlett tőkés országok gazdasági fellendülése hívott életre.” (Fotó: Magyar Rendőr / FORTEPAN)

A magyarok rendszerint összekötötték a kellemeset a hasznossal, és a városnézés mellett alaposan be is vásároltak, írja Valuch Tibor a Kádár-kor hétköznapjairól szóló könyvében. Ráadásul „a kiruccanók az utazás költségeinek megtérülése mellett némi haszonra is igyekeztek szert tenni a behozott áruk értékesítése révén”. Ezt a trendet jól ismerte a határrendészet is, és alaposan átvizsgálták az utazókat. Itt 1977-ben egy Jugoszláviából érkező autót vizsgálnak éppen. (Fotó: Magyar Rendőr / FORTEPAN)

Teljes bizonyossággal nem tudhatjuk, hogy a fotón látható határőrök alkoholt fogyasztanak-e éppen munkaidőben a mai szemmel ultraretró enteriőrben, de az biztos, hogy a szocializmusban komoly problémát jelentett a túlzott alkoholfogyasztás. Az egészségügyi világszervezet Health for All nevű programja szerint 1980-ban Magyarországon fejenként több mint 13 liter alkohol fogyott évente, ami a többi szocialista országban ismert értéket is meghaladta. Az ötvenes évek végén jelent meg a túlzott italozás problémája társadalmi szinten, többek között a világháborúk utáni szegénység miatt, és aztán az alkohol valamennyi szocialista országban és az egykori Szovjetunió utódállamaiban is a problémák elől való menekülés útja lett.

Teljes bizonyossággal nem tudhatjuk, hogy a fotón látható záhonyi határőrök alkoholt fogyasztanak-e éppen munkaidőben a mai szemmel ultraretró enteriőrben, de az biztos, hogy a szocializmusban komoly problémát jelentett a túlzott alkoholfogyasztás. Az egészségügyi világszervezet Health for All nevű programja szerint 1980-ban Magyarországon fejenként több mint 13 liter alkohol fogyott évente, ami a többi szocialista országban ismert értéket is meghaladta. Az ötvenes évek végén jelent meg a túlzott italozás problémája társadalmi szinten, többek között a világháborúk utáni szegénység miatt, és aztán az alkohol valamennyi szocialista országban és az egykori Szovjetunió utódállamaiban is a problémák elől való menekülés útja lett. (Fotó: Magyar Rendőr / FORTEPAN)

Az érvényes útlevélhez maximum 70 dollárt lehetett kiváltani, ha valakinél többet találtak, az bajba került, ugyanis a 70 dollár feletti összeg kivitele bűncselekménynek számított. A vásárolt valuta mennyiségét az útlevél mellékleteként szolgáló valutalapon tartották nyilván. A fotó 1980-ban, Sopronban készült. (Fotó: Magyar Rendőr / FORTEPAN)

A Kádár-korban az utazóknak két útlevelük volt, a piros színűvel a szocialista országokba, a ma is ismert színű kékkel a nyugati országokba lehetett belépni. Ha az ember nyugatra indult, akkor jobban járt, ha meghívólevelet kapott egy nyugati rokontól, és csatolta a kérelme mellé. Az útlevélkérelemhez továbbá csatolni kellett a munkahelyi szakszervezet és a párttitkár aláírását, diákok esetében pedig a KISZ-titkár szignóját.

1984-ben szűnt meg a piros útlevél, ha valaki szocialista országba utazott, elég volt a határon felmutatnia kék útlevelének ötödik oldalát, ahová be volt pecsételve a keleti országokba érvénye állandó kiutazási engedély. A nyugatra utazóknak csak 1988-ban kezdett igazán szabaddá válni az út, amikor Grósz Károly bevezettette a világútlevelet, és azzal együtt megszűnt a kiutazási engedély. A teljesen szabad utazást az 1989-es útlevéltörvény vezette be. (Fotó: Magyar Rendőr / FORTEPAN)

„Az önkéntes rendőr ahol tud, segít, ahol nem akarják, ott is" – szólt a dallamos szólásmondás a Kádár-korban. A fotón látható önkéntes rendőr éppen az útlevél-ellenőrzésnél néz fontoskodva egy hazai vonaton, ami feltehetően nyugatra halad éppen, ezeket ugyanis útközben is ellenőrizték. 1975-ben 6 ezer, 1986-ra 11 ezer önkéntes rendőr tevékenykedett Magyarországon, akik a saját lakókörnyezetükben folyamatosan részt vettek rendőrrel, határőrrel közös járőrszolgálatban, írja Forró János a Kádár-rendszer rendvédelmi szervezeteiről szóló tanulmányában. (Fotó: Magyar Rendőr / FORTEPAN)

Az oldalról ajánljuk

Bookline

Bauer Barbara
Kék Macska Klub

4500 Ft

Csatári Bence
Kóbor

8100 Ft