Volt, amikor Afrika fogadta a magyar menekülteket

A Volkswagen kisbusz előtt álló sötét kabátos úriember Mr. Hofmeyr, a Dél-Afrikai Unió diplomatája, egyszersmind az itt látható képek többségének valószínűsíthető készítője. Az ötvenes években Hollandiában bevándorlási attaséként szolgáló diplomata 1956 végén azt a feladatot kapta hazájától, hogy menjen Ausztriába, és az ottani menekülttáborokban segítsen megszervezni azt a magyar kontingenst, melynek tagjai Dél-Afrikában találhatnak új otthonra. (Fotó: Kleyer Éva / FORTEPAN)

Az attasé Bécsbe repült, két hónapot töltött Ausztriában, járta a menekülttáborokat és interjúztatta a dél-afrikai letelepedés iránt érdeklődő magyarokat. Ezek a fotók valahol Andau környékén, néhány kilométerre a magyar határtól készülhettek. Magyar családok, gyerekek és felnőttek, férfiak és nők; tömegszálláson, sorban állva, gémeskút mellett, cigarettázva, buszmegállóban - várakozva, két világ között, levert forradalom után, semmi nélkül, az újrakezdés nulla órájában. (Fotó: Kleyer Éva / FORTEPAN)

A fényképek sorsa kalandos. Néhány éve egy dél-afrikai turistacsoport járt Budapesten; benne a dél-afrikai diplomata özvegye; a képeket ő küldte el később magyar idegenvezetőjüknek. Az ő jóvoltából láthatjuk ezeket most mi is: Kleyer Éva a Fortepannak ajánlotta fel azokat. 1956-os menekültfotók voltak korábban az Indexen is: spontán életképek, hírügynökségi sajtófotók mellett a magyar menekültek jó sorát szemléltetni kívánó amerikai propagandasorozat darabjai. Ezek a dél-afrikai képek privátfotónak készültek: az attasé saját magának örökítette meg az ausztriai találkozásokat. (Fotó: Kleyer Éva / FORTEPAN)

A szovjet bevonulás után Magyarországról elmenekült 200 ezernyi ember zöme, a hivatalos statisztikák szerint 173 ezren kerültek első körben Ausztriába. A következő hónapok az ő továbbszállításukról és végleges elhelyezésükről, letelepedésükről szóltak. Ez a nemzetközi menekültpolitika szempontjából is óriási volument és újfajta együttműködést jelentett. A menedékhez való jog a világháború után került be az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatába, és az 1951-es genfi Menekültügyi Konvenció számára is a magyar áradat kezelése jelentette az igazi tűzkeresztséget. (Fotó: Kleyer Éva / FORTEPAN)

“Hungary is murdered. Thousands fleeing from Soviet terror” (Magyarországot lemészárolták. Ezrek menekülnek a szovjet terror elől) - hirdette öles betűkkel a The Star Johannesburg című lap november 5-i száma. A következő napokban-hetekben sok más országhoz hasonlóan itt is egymást érték a szolidaritási akciók, adománygyűjtő események, a segélycsomagok összeállítása; 28 másik ország mellett Dél-Afrika is részt vett a menekültek befogadásában. A feketék egyra nagyobb arányától tartó rezsim a globális figyelem mellett azért is lehetett olyan befogadó a magyarokkal, mert európaiakról volt szó. A dél-afrikai menekültpolitika masszívan rasszista alapokon állt, a szolidaritáshoz ez is hozzátartozik. (Fotó: Kleyer Éva / FORTEPAN)

“Bárki fogad be minket elsőnek, odamegyünk” - írta naplójába Csermák Sándor, egyike a dél-afrikai kontingensbe került magyaroknak. Ő november utolsó napjaiban jutott át Ausztriába feleségével és kisfiával együtt. Orosz katonák elől bujkálva, halálos fáradtan értek át a Hanságból a határ utáni első falu, Andau mellé. Visszaemlékezése szerint az első háznál őket snapsszal, a gyerekeket meleg tejjel és keksszel fogadták. A Csermák család az osztrák menekülttáborban az USA-ba és Ausztráliába is beadta a letelepedési kérelmet, de ezek vagy teljesen bizonytalanok voltak, vagy nagyon sokáig kellett volna várni az indulásra. Ekkor kerültek kapcsolatba a dél-afrikai követséggel. Február 5-én szóltak nekik, hogy pakolják össze a kevés holmijukat, indulnak a déli féltekére. (Fotó: Kleyer Éva / FORTEPAN)

Dél-Afrikában a kijelölt hostelt a korábban érkezett magyarok már elfoglalták, így maradtak a felállított sátrak. A következő napokban Csermák a közeli gyárakba járt munkát keresni . Ezt végül csak a tengerparti Durbanban kapott: régi vagonokat kellett szétszerelni, miközben (mint később írta, nem nagy sikerrel), angolul tanították őket. Egy hónap múlva megkapta első fizetését, kivehettek egy bútorozott szobát, november 11-én pedig - éppen kilenc hónappal a Dél-Afrikába érkezés után - megszületett a család második gyermeke. (Fotó: Kleyer Éva / FORTEPAN)

Dél-Afrikába összesen 1296 magyar került, pontosan annyi, mint ahány menekült befogadása az elmúlt hetekben hangos politikai ügy lett Magyarországon. Az egyik transzport éppen december 24-én indult: a repülő Münchenből szállt fel, hogy hátralévő életük új színhelyére vigye őket. A tömött gépen még egy karácsonyfának is szorítottak helyet, amelyet girlandokkal és sztaniolpapírból hajtogatott csillaggal felcicomázva a folyosón állítottak fel. Amikor a fa fölötti lámpát is felgyújtották, az lett a betlehemi csillag - így utaztak át Afrikán, a kisjézushoz érkező szerecsen király földje fölött. (Fotó: Kleyer Éva / FORTEPAN)

Azon a gépen 74-en voltak, sok fiatal és gyerek, a névsor alapján többen is egy-egy családból. A legfiatalabb egy féléves kislány volt. “Egy nap ez a két édesanya el fogja mesélni lányainak, hogy repültek a megtépázott hazájukból Dél-Afrikába, ahol ezek a kislányok valószínűleg felnőnek majd. Ma még túl aprók ahhoz, hogy megértsék a szörnyűségeket, melyeken keresztülmentek. De egyszer talán megmutatják majd nekik ezt a fényképet, hogy emlékezzenek a napra, amikor egy fárasztó repülőút után Münchenből megérkeztek Johanessburgba” - írta az újság, a hároméves Gábor (lánynak nézték volna a kisfiút?) és a 17 hónapos Lilla képe alá. (Fotó: Kleyer Éva / FORTEPAN)

A magyar menekültek a Johannesburg melletti Jan Smuts Repülőtéren landoltak. “Azt hittük, az afrikai vadonba érkezünk, de ez Európa része” - idézte a megérkezésről tudósító dél-afrikai lap egyikük szavait. Ez persze részben megfelelt a valóságnak, illetve a szegregációra és a fehérek uralmára épülő dél-afrikai rendszer önképének. A kis ünnepségen a kint élő Jankovich-Bésán gróf és a grófné fogadta őket a kisszámú dél-afrikai magyar nevében, de ott volt a belügyminiszter is. Neki egy magyar zászlót ajándékoztak, így szabadkozva: “Kérem, fogadja ezt ajándékul, az egyetlen dolog, amit jelenleg adni tudunk." (Fotó: Kleyer Éva / FORTEPAN)

A legtöbb magyarnak nem volt több vagyona, mint amit magán viselt. Kint megkapták az alapszükségleti cikkeket (a hölgyek kardigánt, cipőt, harisnyát, kozmetikai szereket is), és nyelvtanfolyamokra küldték őket. 1957 májusára mindannyian elhelyezkedtek. Mint a visszaemlékező kötetetekben büszkén említik: egy évvel később már senki nem szorult a dél-afrikai állam pénzügyi segítségére. (Fotó: Kleyer Éva / FORTEPAN)

A fotókat készítő Hofmeyr attasénak a hálás magyarok a karácsonyi repülőúton valahol Európa és Dél-Afrika között a levegőben egy piros-fehér-zöld zászlót ajándékoztak. A zászló, rajta mindannyiuk aláírásával, ma is megvan. (Fotó: Kleyer Éva)