Tartós hanyatlásra kell berendezkedni
További Gazdaság cikkek
- Milyen válság? Karácsonyra úgy vásárolunk, mintha nem lenne holnap
- Megvan, mikor lesznek 2025 legfontosabb gazdasági konferenciái
- Remegve vár a forint egy fontos amerikai döntést
- Nem tudnak versenyezni a BYD-val, egyesülhet két nagy japán autógyártó mamutcég
- Felfordul a világ: vezetők tömeges váltását hozhatja 2025
Pontosan az a kép rajzolódik ki a magyar gazdaságról, amiről az elemzők az előzetes harmadik negyedéves GDP közzététele után beszéltek. Mint ismeretes, Magyarország bruttó hazai terméke június és szeptember között 1,5 százalékkal − szezonális és naptárhatással igazítva 1,6 százalékkal − esett az egy évvel korábbihoz képest, míg a második negyedévhez viszonyítva 0,2 százalékkal csökkent a gazdaság teljesítménye, írja a Napi Gazdaság.
A növekedés szerkezete alig változott − derül ki a pénteken közzétett részletes adatokból. Ami erőteljesen lefelé befolyásolta az adatokat, az a mezőgazdaság volt, ahol éves alapon 21,4 százalékos visszaesést mért a KSH, részben az idei aszály, részben pedig a tavalyi magas bázis torzító hatása miatt.
A termelési oldalon elsőre szembetűnő, hogy a nagy komponensű szolgáltató szektor éves szinten 0,7 százalékkal esett, főleg két alág teljesítménye miatt: a pénzügyi és biztosítási tevékenység teljesítménye 3,9 százalékkal, a kereskedelemé másfél százalékkal romlott. Érdemes megjegyezni, hogy mindkét terület a kormányzati adópolitika nagy kárvallottja, a növekedést romboló kiigazítás káros hatása a GDP-komponensek közül náluk érhető leginkább tetten, ráadásul a szűk belső kereslet miatt is folyamatosan zsugorodik a szektor teljesítménye.
Szomorú érdekesség az ipar lanyha teljesítménye (év/év alapon 0,2 százalékos visszaesés), ráadásul a korábbi húzóerő, a feldolgozóipar is mintegy 0,4 százalékkal csökkent, vagyis érezhetően gyengül a külső kereslet pozitív ereje. Jól teljesített viszont az építőipar, ahol a korábbi visszaesés ebben a negyedévben 2,3 százalékos növekedésbe fordult. De − mint arra a KSH is felhívta a figyelmet − ez elsősorban az elkerülő és összekötő utak építésének, valamint a vasúti fővonalak felújításának volt köszönhető, azaz könnyen feltételezhető, hogy a pozitív hatások nem fognak ilyen ütemben megjelenni a következő negyedévek során. Vagyis trendfordulóról még korai beszélni, ahhoz valószínűleg a magán építőipari beruházások felfutására is szükség volna.
Felhasználási oldalon két rossz hírrel kell szembenéznie a gazdaságpolitikának. A gyenge belföldi felhasználáson (−4,1 százalék) belül a háztartások fogyasztása majdnem 4 százalékkal tudott még most is visszaesni, ami drasztikus lakossági megszorításra utal. Ráadásul a háztartások tényleges fogyasztása negyedéves alapon is 1,3 százalékkal szűkült. A háztartások fogyasztási kiadásán belül a nagy súlyú kiadási csoportok majd mindegyikénél csökkent a volumen (többek között az élelmiszerek, a közlekedés és a lakhatással kapcsolatos szolgáltatások esetében). Mind a külföldiek magyarországi fogyasztása, mind a magyarok külföldi fogyasztása esett.
Több mint 8 százalékkal zsugorodott a bruttó állóeszköz-felhalmozás, azon belül a beruházások csökkenésének üteme 3,6 százalék maradt, vagyis nincs fordulat a nemzetgazdaság kilátásai szempontjából fontos fejlesztések terén. A beruházási ráta az előző negyedévi 16,4 százalékról példátlan mélybe, 16 százalék alá eshetett.
A magyar gazdaság egyedüli motorja a külkereskedelem, ahol javuló cserearányok mellett az import negatívba fordult. Minden valószínűség szerint ez nemcsak a háztartások gyenge fogyasztási képességét, hanem az export felhasználásához fontos készletek leépülését is jelzi: az import oldalán érződni kezdett a külső dekonjunktúra hatása (ami hamarosan az export csökkenését is magával hozhatja). Egyelőre az export továbbra is jól teljesített, éves alapon majdnem kétszázalékos bővülést tudott elkönyvelni, a nemzetgazdaság külkereskedelmi forgalmában folyó áron továbbra is kiemelkedően magas, 629 milliárd forint aktívum keletkezett.
A kilátások mindenesetre nem kecsegtetőek, ha a folyamat szerkezete nem változik − erre utalnak a vártnál rosszabb októberi ipari adatok −, akkor a magyar gazdaság a tartós recesszió állapotában ragadhat jövőre is.