Elképesztő tempóban gyengül a forint
További Gazdaság cikkek
- A nagy ingatlanpiaci dilemma: megzabolázhatók-e az elszabadult árak?
- Havi egymillió forintos fizetéssel csábítanának dolgozókat a budapesti karácsonyi vásárra
- Nyitott a munkahelyváltásra a fehérgalléros dolgozók többsége
- Visszavonta a Mol minősítését a Moody’s
- Felolvasták Nagy Mártonnak, melyek most a legnagyobb problémák a vállalkozók szerint
Mélyrepüléssel kezdte a pénteki kereskedést a forint: az euró árfolyama kilenc óra után nem sokkal 295 forint fölött járt, míg a svájci frank 243 forint közelébe erősödött. A forint intenzív gyengülését jelzi, hogy az euró csütörtök reggel még 290 forint alatt volt, vagyis 24 óra leforgása alatt majdnem 2 százalékot gyengült a pénzünk.
Az euró napi csúcsa fél tízig 295,18 forinton érte el, a frank 242,75, míg a dollár 222,34 forintig drágult pénteken; 11 körül már 295,5 forint közelében volt az euró – derül ki a Buda-Cash adataiból. A Portfolio.hu azt írja: ha technikai elemzéssel vizsgáljuk a forint árfolyamát, akkor a 295-ös szint egy komoly ellenállási pont lehet, ha ezt a szintet átlépi az árfolyam, akkor könnyen visszatérhet a 300-as euróár.
Ahhoz képest, hogy komoly ellenállási pontnak gondolták, a 295-ös szintet péntek délelőtt könnyedén átvitte az árfolyam. Dél előtt néhány perccel az euró ára már 296,79 forint volt, fél egy körülre 297,17 forintra erősödött, ami hét hónapja nem látott mélypontot jelent. A legutóbbi, karácsony körüli gyengülési hullámban a 295,5-ös szint fogta meg a forint árfolyamát, most itt nem sikerült a visszaerősödés.
Az állampapírpiacon is aktiválódott egy-két veszteségkorlátozó megbízás, azaz kényszerű eladások mennek végbe a piacon. Ez azonban egyelőre nem okozott komolyabb hozamemelkedést, nincs pánik a kötvénypiacon – mondta a Portfoliónak egy állampapír-forgalmazó. Tegnaphoz képest jelenleg mintegy 20-30 bázispontos hozamemelkedésnél járunk. A 3 éves kötvény jegyzései 5,65 százalék körül, az 5 évesé 5,90 százalék körül, a 10 évesé 6,25 százalék körül járnak a másodpiacon.
A gyengülést ezúttal nem nemzetközi hatások okozzák. Bár csütörtökön Ciprust durván, egyszerre három fokozattal minősítette le a Fitch, a térségi devizák árfolyammozgásában nem látni arra utaló jeleket, hogy ettől megrettentek volna a befektetők. Péntek délelőtt, kilenc után nem sokkal a cseh korona és a zloty is néhány tizedszázalékos pluszban volt az euróval szemben. A forint már csütörtökön is gyengébb teljesített, mint a két másik régiós valuta: a korona napközben ugyan féléves mélypontra süllyedt, míg a zloty kis gyengülést mutatott az euróval szemben.
A forint gyengülését piaci elemzők leginkább Matolcsy György megítélésével hozzák kapcsolatba. A nemzetközi sajtóban és a külföldi elemzők körében is egyre nagyobb figyelmet kap a közelgő magyar jegybankelnök-választás. Egyes vélemények szerint az Orbán-kormány az új vezetéssel a növekedés szolgálatába fogja állítani az MNB politikáját. Külföldön egyöntetű vélemény kezd kialakulni arról, hogy a pozícióra legesélyesebbnek tartott Matolcsy György sokkolná a piacokat – írja a Portfolio.hu.
Matolcsy ráadásul a rendszeres csütörtöki Heti Válasz-cikkében arról is írt: hiba volt korábban a forintot azért erõsen tartani, hogy leszoríthassuk az inflációt. „A Londonból érkezett elemzõi kommentárok azt mutatják, hogy erre a kijelentésre igencsak sokan »felkapták a fejüket«, és ez könnyen forinteladói stratégiák megfogalmazásához vezethet(ett) a különbözõ intézményi szereplõk ügyfelei felé” – írja laptársunk. Más kedvezőtlen hazai hatások is szerepet játszhatnak a forint gyengülésében, így kisebb súlya annak is lehet, hogy a dolgok mostani állása szerint jó esély van arra: mégsem indul el július 1-jén az elektronikus útdíjrendszer, amitől erre az évre 75 milliárd forint bevételt vár a költségvetés (ez GDP-arányosan nagyjából 0,2 százaléknak felel meg).