Gyöngyi
4 °C
14 °C

656 embert küld el a Mol

2013.01.15. 11:38

„A gazdasági válság és az iparág európai szereplőit sújtó nehézségek bennünket is arra késztetnek, hogy átalakítsuk, hatékonyabbá tegyük működésünket. Ha nem lépünk most, a válság kényszerít majd minket erre később, de akkor sokkal fájdalmasabb intézkedésekre lenne szükség” – mondta el Galambos László, a Mol finomításigazgatója a Százhalombattai Hírtükörnek adott interjújában.

A korábbi hírekkel kapcsolatban, miszerint hétszáz fő leépítését tervezi a Mol, Galambos elmondta, hogy az egész Molnál a leépítések pontosan 656 főt érintenek és több lépcsőben lesznek végrehajtva. A Dunai Finomítóból 92 dolgozót rúgtak eddig ki, de 2013 második negyedévéig még folytatódnak az elbocsátások, a finomítóban várhatóan még az első negyedévben elbocsátják a második csoportot is.

Galambos szerint nem igaz, hogy ketten is öngyilkosok lettek volna az elbocsátások miatt. Szerinte ezek a hírek csak a városban terjednek. Valóban volt két öngyilkosság a Finomítóban, de az egyik még a leépítések előtt történt, a másik dolgozó pedig nem volt érintett a leépítésben.

Az igazgató szerint a Mol nem tervezi felszámolni a finomító üzletágat, sőt, a mostani intézkedések azért történnek, hogy a Dunai Finomító ismét Európa élvonalába tartozzon.

„A Mol csoport 300 milliárdos beruházási programja, amiről Hernádi Zsolt korábban beszélt, a vállalat kutatás-termelés és finomítás- kereskedelem-petrolkémia üzletágai tevékenységeit egyaránt érinti. A keret mintegy felét magyarországi szénhidrogén-kutatásra és mezőfejlesztési projektekre költjük, amely nem hagyományos kutatásokat is tartalmaz, a Downstream üzletágban pedig jelentős beruházások történnek a Petrolkémia és a Logisztika területén” – mondta.

Az Index tavaly szeptemberben tudta meg, hogy a Mol hétszáz fős csoportos létszámcsökkentést tervez. Az Opten cégtárának adatai szerint a vállalatnál nagyjából 5600 alkalmazott van, így a döntés nagyjából 12 százalékos leépítést jelentett volna. A cég akkor kérdésünkre azt közölte: az iparági helyzetre reagálva átalakítja finomítási és kereskedelmi működését, amitől mintegy 110 milliárd forintos eredményjavulást várnak; ennek részeként kezdeményeznek elbocsátásokat is.