Nem lettünk vonzóbbak a franciáknak
A francia befektetések teljes összege Magyarországon több mint tízmilliárd euró, mondta el Roland Galharague, Franciaország budapesti nagykövete a Francia Jelenlét Magyarországon című tanulmány bemutatóját. A tanulmány egyébként megjegyzi, hogy az értékeket 2011 végi árfolyamon, 311 forintos eurónál számolták – az azóta elért erősebb forintárfolyam természetesen más értéket adna.
Körülbelül négyszáz francia cég van az országban, közülük az öt legnagyobb bent van a 25 legnagyobb magyar cég között. Ezzel Franciaország lett Magyarország harmadik legnagyobb befektetője.
A francia cégek a nagykövet szerint nálunk gyártott termékeket adnak el, ezért nem francia, hanem magyar cégek, amelyek szervesen kötődnek a magyar gazdasághoz. Itteni munkásokat alkalmaznak és folyamatosan képzik a magyar munkaerőt. A nálunk lévő francia autóipari beszállítóknak most jól meg, a Michelin például jól teljesít a válságban is.
Az energetikában viszont annyira nem jó a helyzet. Antoine Guego, a Magyar Francia Kereskedelmi és Iparkamara elnöke arról beszélt, hogy jelenleg két nagy eljárás folyik francia cégek és a magyar kormány között. Az egyik ilyen ügy, a Suez és a pécsi önkormányzat közötti huzavona, szintén a bíróság döntésére vár, ebben az ügyben Magyarországon indult per. A másik a cafeteria-utalványokkal kapcsolatos uniós eljárás. A magyar kormány Guego szerint 2012 decemberében megküldte az üggyel kapcsolatos válaszait az Európai Bizottságnak, most arra várnak, hogy a bizottság döntsön, folytatódik-e Magyarország ellen a kötelezettségszegési eljárás.
Guego szerint Magyarország szuverén ország, akinek joga van eldönteni, hogy milyen kereskedelempolitikát folytat. Viszont az ország az unió tagja is, így be kell tartania annak törvényeit. Ettől sok kormánydöntés vitathatóvá válik. Szerinte az elmúlt évek peres ügyeik miatt nem lettünk szimpatikusabb befektetés a külföldi tőkének. Sok ilyen dolog a kommunikációhoz vezethető vissza, de meg kell érteni, hogy a cégeknek kiszámíthatóságra, stabilitásra és tervezhetőségre van szüksége.