Csúszik Matolcsy 95 milliárdja
Biztosan nem kell áprilisig lecserélni a nagyjából 400 ezer darabra tehető pénztárgépállományt, írja a Napi Gazdaság. A hatályos jogszabály szerint húsvétra kellene a megfelelő adattároló és adattovábbító egységgel felszerelt gépeket hadrendbe állítani, amelyek minden adatot a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szerverére továbbítanának. A gyakorlat azt mutatta, hogy ez technikailag kivitelezhetetlen feladat ilyen szoros határidővel. Nincs erre megfelelő gép az országban - a behozott új termékek engedélyeztetése és beindítása pedig hosszú hónapokat vesz igénybe -, ráadásul több más kérdés is nyitott.
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter egy képviselői kérdésre elismerte a problémát, s kilátásba helyezte a határidő kitolását. Ezt meg is erősítette a Napi Gazdaság kérdésére a tárca, azzal, hogy az új határidő még nem ismert, az egyeztetések a piaci szereplőkkel ugyanis még nem zárultak le. Ennek fényében tippelni sem lehet, hogy mikorra kell majd a gépeket lecserélni - arra azért nyugodt szívvel köthetők fogadások, hogy a tárca még idei bevezetéssel számol, a 2014-es start szóba sem jöhet. Gond azonban, hogy rendelet híján előkészülni sem lehet a cserére.
Hogy a csúszásnak mekkora lesz a költségvetésre gyakorolt hatása, elég nehéz megbecsülni. A kormány a költségvetés tervezésekor -pontosabban a második Matolcsy-csomagban - 95 milliárd forint bevételt jelölt meg fehéredés címén.
Az egyeztetés valószínűleg nem azért húzódik el, mert a felek nem tudnak megegyezni a határidőben. A gépeket elvileg mobilinternet-kapcsolattal kell felszerelni - a szolgáltatók erre valószínűleg külön előfizetést is fognak kreálni. Kérdés, kik és milyen feltételekkel szállnak majd be az üzletbe. Az sem egyértelmű, mit kell tenniük a több gépet is használó üzleteknek, külön vagy egyben kell számot adni a forgalomról.
Nem lehet minden államban hasonló intézkedést bevezetni, hiszen bizonyos adatmennyiség felett egyszerűen belefullad az információba a hatóság. Márpedig az kevés, hogy az adat a rendelkezésre áll, azt jól fel is kell tudni használni. A tízmilliós lakosság, a 400 ezer pénztárgép és feltételezett valós forgalom mennyisége épp akkora adathalmazt eredményez, amelyet még lehet használni. Az ilyen típusú adatgyűjtésre alapuló ellenőrzés a kisebb országok sajátja.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Ukrán támadás érte a Török Áramlatot, Szergej Lavrov azonnal felhívta Szijjártó Pétert
A külgazdasági és külügyminiszter azonnali intézkedéseket sürget.
március 1., 17:54
- Gazdaság
Mérföldkőhöz érkezett a magyar főszereplésű űrmisszió: megvan a kilövés időpontja
Forradalmi előrelépés lehet az űrkutatásban.
március 2., 17:22
- Gazdaság
Elvitték a hatoslottó főnyereményét, újabb milliomosa van az országnak
Csaknem 650 millió forintot nyert egy játékos.
március 2., 17:19
- Mindeközben
Selena Gomez hagyta, hogy vőlegénye sminkelje ki, a végeredményre nem voltunk felkészülve
20 perce
- Mindeközben
Valóra vált a forgatások alatt A Fehér Lótusz 3. évadának egyik felkavaró jelenete
2 órája
- Gazdaság
Óriási bajban a Bosch, jelentős leépítéshullám jöhet a vállalatnál
12 ezer munkahely kerülhetett veszélybe.
március 2., 16:27
- Gazdaság
Csak a munkabérük lesz szja-mentes az édesanyáknak
Minden más után megfizetik a személyi jövedelemadót.
március 3., 05:53
- Gazdaság
Átlépte a négymilliárd forintot az ötös lottó várható főnyereménye
A Luxorral ketten is nagy összeget kaszáltak.
március 1., 20:46
- Gazdaság
Visszaélnek a Fővárosi Vízművek nevével, adathalász üzenetekkel próbálják átverni az ügyfeleket
A társaság bejelentést tett a hatóságoknál.
1 órája
- Mindeközben
Lilu kipróbálná magát a Cápák között vállalkozójaként is, de Máté Kriszta nem engedi
3 órája
- Címlapon
Fico kettős játszmája: rájött, hogy börtönbe is kerülhet, és inkább másokat nyom víz alá
Tudtára adták, hogy nem tekintik szalonképes politikusnak.
4 órája
- Gazdaság
Háziasszonyok rémálma: a zsugorinfláció elérte a mosószereket és az öblítőket is
A csokitól a ruhák, a zsugorinflációtól a mosószerek mennek össze.
március 2., 12:14
- Gazdaság
Orbán Viktor figyelmeztetése után a kereskedők nyitottak a tárgyalásra
Ha nem sikerül megállapodni, jöhetnek a hatósági árak.
március 1., 14:26
- Mindeközben
Sub Bass Monster nem herdálta el a pénzét, ügyesen fektetett be, így most nincsenek anyagi gondjai
5 órája
- Gazdaság
Kapaszkodjon meg: hajszál híján átutaltak valakinek 81 ezer milliárd dollárt
Az utolsó pillanatban vette észre a hibát a bank.
február 28., 11:06
- Gazdaság
Palkovics László visszatért, és megjósolta az Indexnek, ki lesz a következő magyar Nobel-díjas
Orbán Viktor reaktiválta korábbi miniszterét, aki immár kormánybiztosként adott nagyinterjút lapunknak.
március 3., 08:27
- Gazdaság
Megfenyegette a bankokat Nagy Márton, beavatkozhatnak a számladíjakba
A miniszter szerint nem indokolt az emelés.
március 3., 11:01
- Gazdaság
Szeretne akár 70 ezer forintot spórolni? Kösse át lakásbiztosítását, mert indul a verseny
800 ezren is válthatnak a 2. lakásbiztosítási kampányban. Az első napokban még érdemes kivárni sok biztosító változtathat díjain a hónap során.
március 1., 09:47
- Címlapon
Az Európai Tanács vezetője szerint Magyarország elszigetelődött, rögtön jött is rá a válasz
António Costa is megszólalt az EU-csúcs után.
13 órája
- Gazdaság
Friss felmérés mutatja, mennyi befektetésük van a fiataloknak
A diákok 11 százaléka szerint veszteség esetén azonnal ki kell venni a pénzt.
március 3., 09:46
- Gazdaság
Padlóra küldte a forintot a Trump–Zelenszkij-vita
Átszakadt a 400-as lélektani határ.
március 1., 09:22
- Gazdaság
Szárnyakat adott a kriptovaluták árfolyamának Donald Trump bejelentése
Több mint 300 milliárd dollár mozdult meg az amerikai elnök szavainak hatására.
március 3., 10:02
- Címlapon
Donald Trump az asztalra csapott, azonnali felszólítást küldött Kijevnek és Moszkvának
15 órája
- Címlapon
Példát statuálnak az oroszok a Renault gyárával, figyelmeztetés lehet a többieknek
Oroszország reagál a szankciókra.
9 órája
- Gazdaság
Megnyugtatta a nyugdíjasokat a Nemzetgazdasági Minisztérium, ez a helyzet az áfavisszatérítéssel
Hosszú közleményt adott ki a szaktárca a témában.
február 28., 19:13
- Gazdaság
Új szabályok jönnek: szigorúbban léphetnek fel a gyűlölködő kommentek ellen
A közösségi médiában is felelősek lesznek a kiadók a cikkeik alatti gyűlölködő tartalmakért.
február 28., 13:09
- Gazdaság
Krisztinavárosi lakóotthon lett az év legjobb lakóingatlan fejlesztése
Tizenötödik alkalommal rendezték meg Az év irodája versenyt.
február 28., 17:11
- Mindeközben
Különös dolog történt Rubint Réka otthonában, a biztonsági kamerát visszanézve a szava is elakadt
6 órája
- Címlapon
Egyetlen kérdésből áll majd Orbán Viktor véleménynyilvánítási szavazása
Ukrajna EU-tagsága a tét.
3 órája
- Gazdaság
A BDPST Group értékesítette az Andrássy-kúriát
A tokaji régió turizmusa továbbra is központi elem lesz a cégcsoport számára.
február 28., 18:15
- Gazdaság
Index-számítás: jön az 5 százalékos lakáshitel – ezt okozhatja a piacon
Megálljt parancsolhat az ingatlanpiaci túlárazásnak.
február 28., 17:12
- Címlapon
Szakértő a pozsonyi késelésről: „Azt hiszik, hogy az erőszak elfogadott eszköz lehet a problémák megoldására”
Külföldieket és színes bőrűeket is értek támadások Pozsonyban.
58 perce
- Címlapon
A bajnoki hajrá előtt leváltotta Szoboszlai Dominikot a Liverpool
A vörösök történelmi meccsével folytatódhat a magyar középpályás nagy sorozata.
1 órája