Hamarosan indul a félig állami Webbank

2013.01.23. 09:39 Módosítva: 2013.01.23. 10:49

„A kormány egy-másfél hónapon belül tárgyalhat a Webbank koncepciójáról, amelynek kialakításán  Körtvélyessy László miniszteri biztos vezetésével, külső szakértők bevonásával dolgoznak a minisztérium munkatársai” – közölte a napokban a decemberben elküldött kérdéseinkre reagálva a Nemzetgazdasági Minisztérium. A minisztérium tájékoztatása szerint a Webbankot az állam hárommilliárd forintos alaptőkével hozza létre, „ezt követően pedig várja a civil szféra csatlakozását. A koncepció értelmében a civilek az induláshoz szükséges hatmilliárdos alaptőke másik felét biztosítják majd”.

A tárca szerint „az új bank alapítása mellett szól, hogy olcsó és költséghatékony működésével  hozzájárul a verseny erősödéséhez, az új technológiák és innovatív termékek bevezetésével pedig katalizátor szerepet tölthet be a piacon, elősegítve a hitelezés élénkítését. A pénzintézetek számára nyitva álló forrásszerzési lehetőségek teljes tárháza nyitva áll majd a Webbank előtt, az ügyfélforrásoktól, a kötvénykibocsátáson át a bankközi piacon keresztül a szindikát (több bank által finanszírozott) hitelig."

Kérdésünkre, hogy az új bank milyen kedvezményes kamatokkal csábítaná az ügyfeleket, azt írták, hogy ezt az inflációs várakozások és a piaci viszonyok, a kockázati felárak határozzák meg. Megjegyezték: „minden gazdaságpolitika célja úgy ösztönözni a gazdasági növekedést, hogy olcsóbb hitelekkel segíti a vállalati beruházásokat."

A civilek ereje

A félig állami, félig civil Webbank megalapításával kapcsolatos feladatok ellátására tavaly november 15-től idén május 15-ig Körtvélyessy László Andrást nevezete ki miniszteri biztossá Matolcsy György. Körtvélyessy a pénzügyi ombudsman, Doubravszky György mellett a másik alapító, aki a Webbank létrehozásánál bábáskodott. Az Opten cégadatbázisa szerint Körtvélyessy közvetlenül vagy cégeken keresztül közvetve vagy tucatnyi vállalkozás résztulajdonosa.

Doubravszky, aki ma már pénzügyi ombudsman (portrénk itt) a Hiteltársulás Facebook oldalán decemberben ezt írja, „a Hiteltársulás kettéválik: a webbankot Körtvélyessy László viszi, a most induló hivatalt én. A bank szakmai előkészítése jól halad, áprilisi indulással számolunk”.

A Webbank honlapján olvasható tájékoztatás szerint a kezdeményezés a HIteltársulásból nőtt ki. A 2011 október 6-án indult civil kezdeményezés célja az volt, hogy „az elszabaduló devizahitelek kiváltására tisztességes” forinthiteleket szerezzen a jelentkezőknek. A kezdeményezésre 30 ezer tag regisztrált, 350 milliárd forintos hiteligénnyel.

Amikor kiderült, hogy egyetlen partner banktól sem tudnak ennyi olcsó forinthitelt szerezni, "felmerült egy magyar érdekeket képviselő civil-álami bank alapítása". Az alapítók szerint "a civil irányítás, az állammal kötött stratégiai szövetség és az internetre optimalizált működés jelentős versenyelőnyt biztosít a hagyományos magyarországi bankokkal szemben".

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Hullámzó árak, tömött medencék: drágulnak a fürdőbelépők

Hullámzó árak, tömött medencék: drágulnak a fürdőbelépők

A fürdőgyógyászati kezelések tb-támogatásának újragondolása is terítéken van.

március 20., 16:20

  • Gazdaság
A GVH vizsgálatot indított egy Pest vármegyei víziközmű-szolgáltató magas árazása miatt

A GVH vizsgálatot indított egy Pest vármegyei víziközmű-szolgáltató magas árazása miatt

A hivatal szerint az érdi cég visszaélhetett erőfölényével.

március 21., 11:49

  • Gazdaság
Felkorbácsolt indulatok Szolnokon, mindenki üti-vágja a polgármestert

Felkorbácsolt indulatok Szolnokon, mindenki üti-vágja a polgármestert

Olyat tett Györfi Mihály polgármester, amit nehezen emésztenek meg a szolnokiak.

március 20., 16:35

  • Gazdaság
Ingatlanvásárlás 3 százalékos kamattal? Lehetséges, de nem mindenkinek

Ingatlanvásárlás 3 százalékos kamattal? Lehetséges, de nem mindenkinek

Van azonban buktató, ami súlyos milliókba fájhat.

március 21., 08:02

  • Gazdaság
Szinte az összes Cybertruckot visszahívja a Tesla

Szinte az összes Cybertruckot visszahívja a Tesla

Egy járműtulajdonos jelezte nekik, hogy levált a külső panel.

március 21., 12:33

  • Címlapon
A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát

A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát

A 29 éves nő mindkét karját elvesztette.

tegnap, 21:19

  • Gazdaság
Vizsgálatot indított az Európai Bizottság a BYD ellen

Vizsgálatot indított az Európai Bizottság a BYD ellen

A szegedi gyár építkezésével kapcsolatban keres szabálytalanságokat.

március 20., 16:01

  • Címlapon
Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a nemzetbiztonsági tanácsadót

Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a nemzetbiztonsági tanácsadót

Bődületes szarvashibát követhetett el Mike Waltz.

tegnap, 17:36

  • Címlapon
Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába

Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába

Most ellenőrizheti, hogy középosztálybelinek számít-e.

tegnap, 15:44

  • Gazdaság
Döntött a kormány: minden magyar településen kötelező lesz a bankautomata

Döntött a kormány: minden magyar településen kötelező lesz a bankautomata

Nagy csata jöhet a bankokkal.

március 20., 09:05

  • Címlapon
Kiderült, miért titkolta a CIA a Kennedy-gyilkosság aktáit

Kiderült, miért titkolta a CIA a Kennedy-gyilkosság aktáit

Nem véletlenül aggódott az ügynökség.

tegnap, 20:50

  • Gazdaság
Stratégiai együttműködés kezdődik Magyarország és Vietnám között a nukleáris iparban

Stratégiai együttműködés kezdődik Magyarország és Vietnám között a nukleáris iparban

Százával fognak érkezni Magyarországra a jövőbeli nukleáris szakemberek.

március 19., 10:31

  • Címlapon
Hogyan drágult meg ennyire a bankolás, és milyen trükkökkel lehet kivédeni?

Hogyan drágult meg ennyire a bankolás, és milyen trükkökkel lehet kivédeni?

Igazi hungarikum áll a háttérben.

tegnap, 19:02

  • Gazdaság
Az Állami Számvevőszék feljelentést tett a Matolcsy-korszak végén végrehajtott cégátadás miatt

Az Állami Számvevőszék feljelentést tett a Matolcsy-korszak végén végrehajtott cégátadás miatt

Sok milliárd forint került Matolcsy György fiának érdekeltségéhez.

március 21., 14:44

  • Gazdaság
Csilingelt a kassza az Audi Hungariánál, bónuszt fizetnek a munkavállalóknak

Csilingelt a kassza az Audi Hungariánál, bónuszt fizetnek a munkavállalóknak

Továbbra is kérdéses az autóipari jövője, de az Audi Hungaria minden igényt rugalmasan kezel.

március 19., 11:48

  • Címlapon
Besokalltak a svédek az áremelkedés miatt, bojkottálják a szupermarketeket

Besokalltak a svédek az áremelkedés miatt, bojkottálják a szupermarketeket

Kiverte a biztosítékot az élelmiszerek ára.

tegnap, 16:43

  • Címlapon
„Papám többször betörte mamám orrát, én inkább a megcsalást választom”

„Papám többször betörte mamám orrát, én inkább a megcsalást választom”

Még a szakemberek szerint sem akkora bűn a hűtlenség, akár új esélyt is jelenthet.

tegnap, 20:31

  • Címlapon
Sebestyén Balázs páros lábbal szállt bele Szoboszlai Dominikba

Sebestyén Balázs páros lábbal szállt bele Szoboszlai Dominikba

Nem tetszett neki a focista kommentárja.

tegnap, 15:56

  • Címlapon
Titkos küldetést teljesített a SpaceX kémműholdja, ami a látványos kék fényspirált okozta az égen

Titkos küldetést teljesített a SpaceX kémműholdja, ami a látványos kék fényspirált okozta az égen

Az Egyesült Államok egy lépéssel mások előtt szeretne járni a világűrben.

tegnap, 20:45

  • Gazdaság
Újabb élelmiszerlánc jelezte: megüti őket az árrésstop, drasztikus változások jönnek

Újabb élelmiszerlánc jelezte: megüti őket az árrésstop, drasztikus változások jönnek

Veszteségekről tájékoztatta dolgozóit a SPAR.

március 19., 14:47

  • Gazdaság
Visszatér a Traubisoda

Visszatér a Traubisoda

Az ikonikus üdítőital három ízben lesz kapható.

március 19., 14:35

  • Gazdaság
Bánhegyi Zsófia az év európai marketingvezetője címért versenyez – így látja a szakma jövőjét

Bánhegyi Zsófia az év európai marketingvezetője címért versenyez – így látja a szakma jövőjét

A Szerencsejáték Zrt. kereskedelmi igazgatója adott interjút.

március 19., 12:05

  • Címlapon
„Dobta őt, mint egy kutyát” – Donald Trump nekiment George Clooney-nak

„Dobta őt, mint egy kutyát” – Donald Trump nekiment George Clooney-nak

Az elnök másodosztályú filmesnek nevezte a sztárt.

tegnap, 17:58