A román gazdaság nőtt
Csekély növekedést mutatott, lényegében stagnált a román gazdaság tavaly: a bruttó hazai termék (GDP) 0,2 százalékkal nőtt 2011-hez képest.
A román statisztikai intézet által csütörtökön közölt első becslés szerint a tavalyi év utolsó negyedévében is 0,2 százalékkal nőtt a GDP a harmadik negyedévhez képest. Éves összehasonlításban a negyedik negyedévben reálértékben 0,1 százalékkal nőtt a GDP 2011 hasonló időszakához viszonyítva, nominálisan 0,3 százalék volt a növekedés.
A statisztikai hivatal által közölt adat összhangban van az elemzők és a román kormány várakozásaival. A Nemzetközi Valutaalap küldöttsége januárban azt közölte, hogy várhatóan stagnált 2012-ben a román gazdaság.
Az év elején a román kormány és Románia nemzetközi hitelezői még 1,9-2,3 százalékos gazdasági növekedéssel számoltak, de ezt az értéket többször lefelé módosították a gazdaság várakozáson aluli teljesítménye következtében.
Bukarest az idén 1,5 százalékos gazdasági növekedéssel számol. 2011-ben a román gazdaság 2,2 százalékkal nőtt a kiváló mezőgazdasági évnek köszönhetően.