Teljesen átszabják a MÁV-ot
További Gazdaság cikkek
- Fontos uniós listán került az élbolyba Magyarország
- A 4iG Csoport 60 millió forint értékű digitális fejlesztéssel támogatja a gyógyításban részt vevők munkáját
- Bár a vállalatok terheit emelik a bankok, a végén a magyar emberek fizetnek
- A Zsolnay többségi tulajdonosa levédetné a „Dubai Csoki” kifejezést
- Barna Zsolt: A legtöbb bankadót fizetjük – akkor milyen állami hátszélről beszélnek?
A MÁV Zrt. megújítja a cég működési struktúráját, ennek jegyében hozták létre a Nemzeti Vasúti Pályaműködtető Zrt.-t, ami várhatóan április elejétől kezdi meg működését, írja a Napi Gazdaság. Az MNV Zrt. tulajdonában lévő cég működteti a pályát, s a társasághoz kerülnek mindazok az eszközök, amelyek ehhez szükségesek.
Ez egy 16-17 ezer fős vállalkozás lesz. Miután a MÁV Zrt.-nek magas a külső hitelállománya, a bankokkal is tárgyalnia kell az átalakításról − mondta Dávid Ilona, a vasúttársaság elnök-vezérigazgatója egy sajtóbeszélgetésen.
A vasúti személyszállítás terén is változások lesznek. A vontatást végző MÁV-Trakció Zrt., a karbantartással foglalkozó MÁV-Gépészet Zrt., illetve a MÁV-Start Zrt. tevékenységét összevonják, mert a cégek önálló működése nem bizonyult kellően hatékonynak − mondta a vezérigazgató. (Az említett cégeket néhány évvel ezelőtt hozták létre, hogy elkülöníthessék a különböző profilokat.)
Dávid Ilona elmondta, a tevékenység összevonása az első lépés, idővel a Trakciót és a Gépészetet is beolvasztják a vasúti személyszállító cégbe. Az említett átalakítások után a MÁV Zrt. holdingként működik, a tulajdonosi, irányítói és kontrolljogokat gyakorolja majd a leányvállalatok fölött − tette hozzá a vezérigazgató, aki az idei átalakítások után jövőre már stabil működésre számít.
A vezérigazgató hangsúlyozta: a cégnek fel kell készülnie arra az időszakra, amikor a liberalizáció Magyarországon is eléri a vasúti személyszállítást. Bádonfainé Szikszai Erzsébet, a MÁV Zrt. gazdasági vezérigazgató-helyettese arról számolt be, hogy az előzetes adatok alapján a MÁV Zrt. árbevétele tavaly 166 milliárd forint volt, ami némileg elmarad az előző évitől. Mindez a pályahasználati díjbevétel csökkenéséből adódik. A várakozások szerint tavaly nulla körüli üzleti eredménye lehetett a MÁV Zrt.-nek, szemben a 2011-es 29 milliárd forint veszteséggel.
Ungvári Csaba vezérigazgató-helyettes elmondta: tavaly mind a belföldi, mind pedig a nemzetközi forgalomban nőtt az utasok száma. Márciustól némi változás várható az árazásban: azoknak ugyanis, akik korábban veszik meg a helyjegyüket, kevesebbet kell majd fizetniük azokhoz képest, akik az utolsó pillanatban váltják meg. A helyjegy ára szintén differenciált lesz azért, mert így jobban tervezhető az utasszállítás.
MÁV Zrt. | MÁV-Start Zrt. | |||
Pályavasúti és központi szolgáltatások | Személyszállítás | |||
2011 | 2012 | 2011 | 2012 | |
Árbevétel | 173 | 166 | 72 | 73 |
Üzleti eredmény | −29 | −0 | 1 | 3 |
Pénzügyi eredmény | −9 | −8 | −0 | −0 |
Adózás előtti eredmény | 13 | −8 | 1 | 3 |
Adósságállomány | 205 | 156 | − | − |
* 2012 várható | ||||
Forrás: Napi Gazd., MÁV Zrt. |