Védelmébe vette a minisztérium a trafikpályázatot

MTI/Index
2013.04.24. 19:39

Miután óriási felháborodás tört ki a dohánytermékeket jogosul mintegy 5400 bolt listájának keddi nyilvánosságra kerülésekor, az illetékes Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szerda késő délután közleményben reagált a vádakra. Az NFM szerint a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. készítette elő a pályázatokat az elbírálásra, majd a kiíró – azaz az állam - által kijelölt bírálóbizottság előbb értékelte a pályázatokat, utána pedig a végső eredményre vonatkozó javaslatát megküldte a nemzeti fejlesztési miniszternek, aki jóváhagyta az eljárás eredményét.

A minisztérium védelmébe vette az elbírálást is, ami szerinte a pályázati kiírásban részletesen ismertetett szempontrendszernek megfelelően történt.

A kormány két éve jelentette be a dohánykereskedelem államosításáról szóló ötletét, a törvényjavaslatot idén februárban fogadták el. A kedden nyilvánosságra került új trafikos névsorban feltűnően nagy számban vannak egyértelműen politikaközelinek minősíthető pályázók, így például a CBA-tulajdonosok, Rogán Antal szomszédja, vagy a törvény előkészítésében is részt vállaló continentalos Sánta János, aki a jogszabály-módosítást beterjesztő Lázár János régi barátja. Szerkesztőségünkbe az eredményhirdetés óta özönlenek a panaszok, melyek alapján úgy tűnik, hogy számos régi, rutinos trafikos szorul ki a piacról, és a kormányzat deklarált szándékaival ellentétben ezek zöme pont kiskereskedő, családi vállalkozás.