Találjunk a Sólyomnál nagyobb pénztemetőt!

2013.07.14. 07:48

Továbbra sem támasztja alá semmilyen konkrétum, hogy belátható időn belül elindulhat a Sólyom légitársaság, aminek már a koncepciója is elég érthetetlen. Pedig a hírek szerint magas szinten tárgyaltak az állammal és állítólag arab sejkek is tűkön ülnek, hogy mikor önthetik a pénzt a cégbe. Ha a Sólyom mégsem jönne össze, még jól jöhet néhány ötlet. Törjenek be hozzánk az arab videotékák vagy áruljon az állam tantuszt a nyilvános telefonokhoz? Ön szerint miben lehet még a legtöbb fantázia? Szavazzon!

A Sólyom Airways sztorija szerint augusztusi indulással egy először 6 gépes, de később 50-re bővített Boeing flottával prémium kategóriában versenyezne, arab és kínai utasokat szállítana hosszú távon, Budapesten át Londonba vagy New Yorkba. A szükséges milliárdokat valami ománi vagy emirátusokbeli sejk adná tulajdonrész nélkül, mindössze Vágó József terveiért.

Lejárt üzleti modell

Szólijum

Külön viccessé teszi az elképzelést a külföldiek által nehezen kimondható Sólyom név. Nálunk egy évvel ezelőtt sokkal jobb nevek nyertek, a még ősmagyarabb Turul mellett jól szerepelt az Airpád, a Gyurcsány Fairenc vagy éppenséggel a Magyar Nemzeti Légieszköz-erőforrás Újrahasznosításért és Elosztásért felelős Zártkörű Részvénytársaság is.

Viszont az ígért 700 fős létszámhoz gyakorlatilag mennie kellett volna a munkaerő-felvételnek, az augusztusi induláshoz már meg kellett volna lennie mind a hat gépnek, a reptéri leszállási időknek, repülési ütemterveknek és futnia kellett volna az online foglalási rendszernek. Ha nem lenne egyébként is hülyeség nyár végén elindítani egy európai légitársaságot.

Arról nem is beszélve, hogy a teljes légi közlekedési iparág elképesztően válságos időszakot él át, Malév mellett még most is számtalan régi cég táncol a tönk szélén, a magas olajárak és a minden korábbinál komolyabb árverseny miatt.

Különösen a Sólyomnál tervezett "hub and spoke hálózat" azaz az egy központi reptérre épített modell haldoklik, egyszerűen azért, mert sokkal költségesebb, mint több kisebb központot fenntartani. Azt is jó tudni, hogy a Malévnek volt már New York-i járata, amin elképesztő összegeket buktak, úgy tűnik, hogy nem Budapestről repülnek az igazán nagy tömegek Amerikába.

Milliméterre optimalizált iparág

Hasonló új cégnél érdemes a lelkesedés előtt ismerni az iparág általánosabb jellemzőit. Egyrészt elképesztően tőkeigényes az ágazat, hosszú távú kötelezettséget jelent repülőgépeket, repülési jogokat és reptérhelyeket szerezni és fenntartani, miközben nagyon hosszú idő alatt térülhet csak meg a magas fix költségek miatt.

Mindehhez viszont komoly sokszor felmérhetetlen kockázatok társulnak az olajártól az időjárásig, a monopolhelyzetben lévő reptereken át az árfolyam-ingadozásokig. És akkor még a kiemelkedően erős szakszervezetekről még nem is beszéltünk, a munkaerő ezért az egyik legnagyobb költsége minden légitársaságnak, akik bármikor könnyen és hatékonyan sztrájkolhatnak. Ráadásul folyamatos konfliktus, hiszen szezonálisan lenne érdemes a drágán kiképzett munkaerőt alkalmazni, gondoljunk csak arra, hogy mondjuk tavasszal sokkal kevesebb repülőre van szükség, mint nyáron.

Az az igazság, hogy ez egy sokkal bonyolultabb, milliméterre optimalizált iparág ahhoz, hogy kiemelkedően meggyőző üzleti modell nélkül bármilyen racionális szereplő pénzt tegyen bele. Pláne, hogyha valaki kifejezetten a gazdag és jól működő Turkish Airlines-zal vagy az Emirates-szel akar versenyezni a leginkább prémium szegmensben.

Vágó József elég különös terveit a Magyar Nemzet ismertette, igaz külön érdekes, hogy a Magyar Hírlap pár éve "Gyurcsány Ferenc bukott kormányfő anyósához, Apró Piroskához közel álló" emberként taglalta Vágó József NBH-s múltját, most pedig az új légitársaság alapítása körüli lelkesedésben erről mindkét lap elfelejtkezett.

Olyan helyekre

Érdekes, hogy az állam érdeklődött a merész gondolatok iránt. Megkérdeztük ugyanis az NFM-et, ahol elmondták, hogy náluk előadhatták terveiket Vágó Józsefék, pénzt viszont nem adtak nekik. Vágó szerint Varga Mihálynál is volt időpontja, az NGM-nél viszont tagadták ezt.

Mindenesetre ha ennyire a küszöbön állnak a dollármilliárdok egy ilyen ódivatúnak látszó tervre, segíthetünk mi is gondolkozni a unatkozó sejkeknek befektetési ötleteken. Végül is csak azért, mert egy üzleti modell halottnak van elkönyvelve, még nem biztos hogy az is. Döntse el, mi mennyire ígéretes!

1. Vas- és acélgyártás

A vas a ma és a holnap nélkülözhetetlen eleme. Lenne ma számítógép, vadászrepülő vagy kenyérpirító, ha nincs vas? Lehet, hogy igen. Mindenesetre most is sokszor felhasználunk hozzájuk némi vasat, szóval high-tech-ben is jelen van, nem csak a hídépítésnél. Viszont a vas gyártásának egyik modernkori bökkenője, hogy borzasztóan méretgazdaságos, azaz óriási üzemekkel lehet csak versenyképesen gyártani. A kicsinek nem mondható Dunaferr is rég becsődölt volna, ha nem hiteleznék folyamatosan az ukrán-orosz tulajdonosok. Egy tíz dunaferrnyi üzemcsoport már európai léptékben is jelentős lenne, és ha azt is megoldjuk, hogy legyen hozzá olcsó energia és nyersanyag, már kész is a tökéletes vállalkozás.

2. Nyomtatott napilap

Sokan szeretnek azzal okoskodni, hogy a hírfogyasztás színhelye egyre inkább az internet, eszköze az okostelefon és a tablet, a nyomtatott sajtó rohamosan süllyed. Többek közt abból indulnak ki, hogy ha az ember hírekre kíváncsi, akkor nem egy nappal később szeretné megtudni őket. Na de jó-e nekünk ez az őrült hírözön? Nem voltunk-e boldogabbak, amikor a sok gyilkosság, adóemelés és háború töredékéről tudtunk csak? Ráadásul milyen jó érzés reggel megfogni egy friss lapot és a mutatóujjunkat benyálazva lapozgatni! Ugye, hogy egy kávéházi újsagolvasó keretben milyen nevetségesen nézne ki egy tablet? Igazán igényes embereknél múló hóbort lehet csak ez az internet, mint a tamagocsi vagy a beatzene.

3. VHS videotéka

Nagyon rossz úton járnak, akik azt hiszik, hogy VHS-kazi már kiment a divatból. Úgy kell ezt felfogni, hogy most minden eddiginél olcsóbbak a műsoros kazetták. Gyakorlatilag fillérekért több komoly raktárépületnyi VHS-hez lehet hozzájutni, soha ennyi filmje nem lehetett legálisan egy vállakozónak ilyen olcsón. Onnantól meg, hogy valamink megvan, már csak marketing kérdése, hogy el is tudjuk-e adni. Ha a Coca-Cola el tudja adni azt a fekete izét, akkor a jó filmeket gyerekjáték lesz. Legyen a VHS az új kóla! Igaz, hogy a legújabb filmeket már nem adják ki ezen a hordozón, de majd átvesszük dvd-ről, ha tényleg annyira ez kell majd az embereknek.

4. Ébresztőóra-forgalmazás

"A pontosság a királyok udvariassága" - mondja a régi francia illemkódex, és milyen igaza van. Egyszerűen rossz fényt vet bárkire, ha folyton elkésik, elalszik a munkából, mégis milyen sok pontatlan embert ismer bármelyikünk. Ők biztosan a telefonjukra, számítógépükre vagy másra, de nem ébresztőórára ébrednek. Egy szép, törékeny ébresztőórát ugyanis soha nem csapna le a kulturált ember, akkor már inkább felkel és finoman leállítja. Talán még csendes örömmel meg is simogatja, amiért ismét jó szolgálatot tett. Igen, ez egy kifinomultabb életérzés prémium fogyasztóknak, de ha csak annyit adunk el, ahány Coelho könyvet visznek, akkor már rendben vagyunk.

ora

5. Távirat kézbesítés

"Leszállt egy angyal és azt súgta nékem, Gondolj ma azokra, kik szívedben élnek. Eszembe jutottál Te és a családod, Szívemből kívánok áldott, szép Karácsonyt!"

Ugye, milyen snassz egy ilyet sms-ben megkapni? Vagy cseten szakítani, Facebookon meghívni valakit az esküvőnkre? A távirat az alkalomhoz illő üzenet, azt pedig valakinek el is kell vinnie. Több mint 7 milliárd ember él a Földön, valakinek valamije mindig lesz, az biztos. Jön a postaliberalizáció, most kell belevágni!

6. Tantusz

Ha a nyilvános telefonok újra csak tantusszal mennének, és csak mi árulnánk tantuszt, akkor ez majdnem akkora biznisz lenne, mint egy dohánykoncesszió. Feltéve, hogy vannak nyilvánostelefon-függők. Itt jöhetne be a kormányzati segítség, az adórendszer ugyanis számtalan formát és lehetőséget kínál arra, hogy a többséget visszaszoktassuk a nyilvános telefonokra. Ráadásul egy magyar cégé lehetne a haszon. A fogyasztóknak meg igazán belefér, hogy gyalogoljanak egy kicsit, ha tényleg olyan fontos az a hívás. Amúgy is régi kormányzati törekvés az emberek rászoktatása az ésszerű telefonálására, a hiábavaló fecsegés helyett.

7. Analóg filmkidolgozás

Annyi embernek van elege a ferdítésekből, csúsztatásokból, olcsó manipulációkból, miért éppen a fényképezés lenne kivétel? Amit filmre fotóztunk, az biztos hogy létezett egyszer, nem véletlen, hogy a legtöbb helyen ma is csak analóg módon készült képet lehet a bíróságon bizonyítékként bemutatni. Azok fényképezzenek digitálisra, akik a szürke zónában akarnak maradni, akiknek érdekük a zavarosban halászás, akiktől az sem áll távol, hogy akár a saját családjuk emlékeit meghamisítsák pillanatnyi előnyökért. Ha hiszünk abban, hogy sokan keresik még a valódi igazságot, de nem akarják a fürdőszobát is feláldozni ennek oltárán, akkor elkerülhetetlenül szükségük lesz analóg filmelőhívásra!

8. Moszkvics márkaszerviz

Hogy szerette minden család, amikor végre egy jó Moszvicshoz juthatott! Mennyi tréfás percet okozott az egész lakótelepnek, amikor apu egy hűvösebb téli este egy pár percet melegítette a motort, mielőtt elindulhatott volna a család! Tágas belső tér, stílusos formatervezés, sportosan egyszerű kezelhetőség jellemezte a márka típusait, gyakolatilag ma is kitűnő csajozós kocsi, nagy kár, hogy becsődölt a gyártó. De a rafkós vállalkozó pont ebben láthatja meg a lehetőséget, hiszen ahogy folyamatosan öregszenek az egykori népautók, úgy kell őket egyre többet javítani. Akinek pedig még nem rohadt szét teljesen a Moszkvicsa, az ma aligha talál rendes márkaszervizt a környéken. Ha ez nem piaci rés, akkor semmi.

9. Dollárbolt

Nemzetgazdasági szinten is jó volna, ha az emberek nem külföldön költenék el a valutájukat, hanem nálunk. Erre jött létre a még hatvanas években a dollárbolt üzleti modellje, ahol cserébe olyan termékeket lehetett kapni értékállóbb valutákért, amiket a legális kereskedelemben nem nagyon. Az nehezíti helyzetet, hogy a kapitalizmusban már nemigen van áruhiány, de mivel ez egy államilag is támogatható cél, a szabályozóval karöltve biztos lehet találni megoldást. Csak át kell vinni, hogy a dollárboltban legálisan lehessen árulni mondjuk kézifegyvereket, keményebb drogokat vagy kurvákat, ezekre szokott lenni kereslet. Ha ez nem jön össze, akkor viszont marad az "Echte ungarische Handarbeit" szőttes, a porcelánfigura és a tokaji aszú. Végtére is ezek is felbecsülhetetlen értéket képviselnek, szinte már hungarikumok, mint a karcagi birkapörkölt (illetve talán mégsem) vagy a Karcagi Nagy Megtekintő.