Lengyelország is fényévekre van az eurótól
Reálisan tízéves távlatban képzelhető el Lengyelország euróövezeti belépése, bár hamarabb is sor kerülhet rá - nyilatkozta Jacek Rostowski pénzügyminiszter, miniszterelnök-helyettes a Dziennik Gazeta Prawna napilapnak pénteken.
Hangsúlyozta: a belépés előtt Lengyelországnak meg kell győződnie arról, hogy megtörténtek-e a szükséges reformok a közös devizával működő blokkon belül. Rámutatott, ezidáig nem történt kielégítő előrehaladás a kérdésben.
A lapnak arra a kérdésére, hogy lehetséges-e tartósan kívül maradni a közös devizát alkalmazó blokkból, Jacek Rostowski kifejtette, elképzelhetőnek tartja egy olyan helyzet kialakulását, amelyben Lengyelország valahol félúton helyezkedne el egy gazdaságilag és politikailag integrált európai közösség és az Oroszországi Föderáció között. Hangsúlyozta azonban, hogy "nincs olyan számottevő politikai formáció az országban, amelynek egy ilyen jövőkép elfogadható lenne".
A pénzügyminiszter megfogalmazása szerint Lengyelországnak el kell még érnie egyet, s mást, mielőtt belépne az euróövezetbe. "Gazdaságunkat jóval versenyképesebbé kell tenni a jelenleginél, ehhez pedig a középmezőnyből feltétlenül át kell kerülnünk a legalacsonyabb munkanélküliségi rátával rendelkező uniós országok egyharmadába" - hangsúlyozta Jacek Rostowski pénzügyminiszter a lapinterjúban.
Mi is nagyon messze vagyunk
Orbán Viktor kedden azt mondta, Magyarországnak akkor kell érdemben megfontolnia az eurózónához való csatlakozást, ha az egy főre jutó magyar GDP elérte az euróövezeti tagállamok egy főre jutó GDP-jének 90 százalékát.
Az Eurostat adatai szerint ez még elég messze van, tavaly mindössze az övezet átlagának 34 százaléka körül álltunk. Bár Orbán erre külön nem utalt, általában az egy főre vetített GDP-t vásárlóerő-paritáson szokták összevetni, ha azt nézzük, kevésbé rossz a helyzet, az euróövezet 60 százaléka körül állunk. Ha fel akarjuk javítani ezt a számot 90-re, ahhoz gyorsabban kell tudnunk növekedni, mint az eurózóna.