Annyit kaszált Mészáros, mint Tocsik
800 millió forintot vett ki tavaly családi vállalkozásából Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester, vette észre a Népszabadság. A korábban gázszerelésből élő polgármester cége 2010 óta több mint ötszörösére növelte a forgalmát: 853 millióról 4,6 milliárd forintra emelkedett a nettó árbevétele. A vállalkozás 225 főt foglalkoztat.
Többek közt ez a cég építi a felcsúti stadiont is, ehhez jó tudni, hogy a felcsúti focicsapat tulajdonjogát birtokló nonprofit alapítvány vezetője is Mészáros Lőrinc. Emellett a családi vállalkozás tavaly több közbeszerzésen is sikerrel indult, így a Tápió menti csatornafektetésen, a Strabaggal közösen pedig a Közép-Duna Vidéke Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás másfél milliárd forintos tenderén. Az ilyen típusú konzorciumoknál fontos a referenciát adó társaság, ám azt többnyire nem hozzák nyilvánosságra, hogy a részt vevő vállalkozások milyen arányban osztoznak a munkán.