Csányi: Hogy veszik a bátorságot?
További Gazdaság cikkek
-
Irgalmatlan pofonoktól szenved, a 22-es csapdájába zuhant az építőipar
- Súlyos százezrekbe fájhat az adatszolgáltatás elmulasztása: érkeznek az új bírságtételek
- A Revolutot is táncba hívnák a bankok az ATM-telepítési programban
- Kiszállna az MBH Bankból a magyar állam, elindultak a tárgyalások
- Matolcsy Györgynek búcsút intettek, Varga Mihály és Nagy Márton fontos pozíciót kapott az IMF-nél
„A mi kapcsolatunk olyan szintre süllyedt, amit én nem szeretnék folytatni, meg nem is tudok ezen a síkon érvelni" – mondta Csányi Sándor hétfő este az ATV Egyenes Beszéd című műsorában arra a kérdésre, hogy milyen a viszonya most Lázár Jánossal, a Miniszterelnökséget vezető államtitkárral (Lázár nemrég a legnagyobb uzsorásnak nevezte Csányit). Az OTP elnök-vezérigazgatóját a konfliktus okairól, a kormánnyal való viszonyáról és a devizahitelesek megmentéséről kérdezték.
Ennél sokkal érdekesebb volt a meccs
Csányi szerint Lázár Jánossal megromlott viszonyuk 2006-ra vezethető vissza, amikor Lázár még Hódmezővásárhely polgármestere volt. A részleteket nem mondta el, arra hivatkozva, hogy az már banktitok, csak annyit árult el, hogy az önkormányzat és az OTP viszonya lett valami miatt feszült. Hozzátette, Lázárral személyesen csak 2009-ben találkozott.
„A büntető-feljelentést megtettem, és polgári pert is szeretnék indítani, ennek most folynak az előkészületei” − mondta Csányi Lázár uzsorázásával kapcsolatban, és hozzátette: „bármi kártérítést kapok − márpedig biztos hogy fogok kapni − azt a Csányi Alapítványnak utalom át, ahol tehetséges gyerekeket támogatunk belőle”. Az OTP elnöke szerint az uzsorás jelző annak tudható be, hogy Lázár nem értékelte a mondandóját a fideszes politikus tehetségével kapcsolatban. (Lázár korábban jelezte, hogy áll a per elébe, mentelmi jogáról is lemondana.)
A kérdésre, hogy megromlott-e a kapcsolata az egész kormánnyal, azt felelte: „Azt azért még nem mondhatjuk el, hogy a kormány egyenlő Lázár Jánossal. Van ott még olyan, aki úriember", majd megemlítette Varga Mihályt, Pintér Sándort és Orbán Viktort. Csányi szerint ez a személyeskedő vita Lázárral nem zavarta meg a kapcsolatát ezekkel az emberekkel. Hogy beszéltek-e erről Orbán Viktorral a legutóbbi közös meccsnézésükön, arról azt mondta: „Ennél sokkal érdekesebb volt a meccs".
Részvényeladás és devizahiteles mentőcsomag
Csányi a sokat vitatott OTP-részvényeladásáról azt mondta, hogy mindenképp adott volna el a részvényeiből, de biztos, hogy nem ennyit, ha nem jön egy újabb devizahiteles-mentőcsomag: „Attól tartottam, hogy nagyon leesik a részvények árfolyama.” Szerinte az pedig csak véletlen egybeesés, hogy ugyanabban az időben más OTP-vezetők is eladtak egy csomó részvényt.
Csányi hozzátette, tényleg a vágóhidas projektjének költségeit fedezi az eladott részvényekből. A kérdésre, hogy miért nem vett föl inkább hitelt, azt válaszolta: „Nem olyan könnyű hitelhez jutni ma Magyarországon", és hozzátette, hogy a cégcsoportja hitelállománya már így is meghaladja a 30 milliárdot, s nem akarta további hitelekkel terhelni.
„Az nagy kérdőjel az én fejemben is, hogy miért vették elő a betegségemet, az egészségi állapotomat magyarázatként. De feltehetően nem segítő szándék volt a részükről, különben nem hívogatták volna a német kórházat, ahol kezeltek, hogy hogy vagyok” − mondta, utalva azokra a hírekre, amelyek egészségi állapotának megromlásával magyarázták a részvényeladást. De hozzátette, érthető, hogy egy olyan embernek, akinek sok helyen vannak érdekeltségei, sokan nehezítik a dolgát.

Csányi a húsiparról is beszélt. Szerinte olyan mértékű a fekete gazdaság a szektorban, hogy így lehetetlen fenntarthatóvá tenni a cégek nagy részét. „Először az adócsalást kellene megszüntetni, és utána kell konszolidálni cégeket" − mondta, és hozzátette, hogy a Hajdú-Bét is így ment tönkre: a Bábolnát újra és újra feltőkésítették, nem hagyták békében becsődölni, amit a Hajdú-Bét nem bírt. Csányi szerint az államnak a lehető legkisebb mértékben kellene beavatkoznia a piacba, mert az, hogy egy veszteséges céget folyamatosan feltőkésítenek, így megmentve azt a csődtől, az kidobott pénz.
Nagy hiba volt hinni a kormányoknak
Csányi szerint nagyon visszás, amit a devizahitelesekért mostanában tüntető Koppány Csoport csinál, mivel a szervezetnek van olyan tagja, akinek negyven ilyen hitele van, ami spekulációs célokra vall. Szerinte az egész hisztéria rendkívül káros, árt a gazdaságnak, árt a politikai közéletnek, és árt a bankszektornak. Azt Csányi is elismerte, hogy a kialakult helyzetért felelősek a bankok: „Nagy hiba volt, hogy mi is hittünk a kormányoknak, hogy csatlakozunk az eurozónához”. Szerinte, ha valamikor csatlakoztunk volna az eurózónához, akkor a devizahiteleseknek nem lenne ma problémájuk.
Az OTP-elnök szerint, ha arról lenne szó, hogy azokat a hiteleseket mentsük, „akiknél tényleg nagy a baj”, azzal sokkal inkább kibékülnének, mint a végtörlesztéssel, mert azzal olyanok is kaptak segítséget, akik nem szorultak rá. „A magyar közélet morális helyzetét jellemzi, hogy a devizahitellel rendelkező országgyűlési képviselők 73 százaléka élt a végtörlesztéssel. Volt, akik megszavazták a végtörlesztést, majd végtörlesztettek, és ezzel több mint 10 milliót nyertek" – mondta.
Csányi szerint az OTP mindenképp túl fogja élni, bármit talál ki a kormány. Szerinte rendkívül furcsa kommunikáció a kormány részéről, amikor azt mondja, hogy tárgyal a bankszövetséggel, de ha nem egyezik meg, úgyis megcsinálják, amit akarnak. A politikusok szerinte elkalkulálják magukat: 503 ezer devizahiteles van, csak minden tizedik háztartásnak van devizahitele.
A kormány szerinte azért ment neki a bankoknak mert ez a felfokozott hangulatkeltés népszerű, de rendkívül bosszantja, hogy egy olyan szakma − a politikus − képviselői nyilatkoznak lenézően a bankárszakma képviselőiről, akiknek a hitelessége még mélyebben van, mint a bankároké. „Nem is értem, hogy veszik a bátorságot – nyilván ez egy ilyen szakma –, hogy becsületesen dolgozó bankárokról beszéljenek ilyen megvetően. Ez károkat okoz a külföldi tőkevonzó képesség szempontjából az országnak”.
„A politika nagyon jó dolog tud lenni, ha szimpatikusan csinálják, de a magyar politikiai közélet kimondottan versenyhátrány az országnak” − zárta a beszélgetést Csányi.

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Csaknem negyedmilliárd forintot értek ezek a számok a hatos lottón
Kihúzták a nyerőszámokat.
március 23., 16:58
- Gazdaság
Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció
Ott tapasztalható nagyobb változás, ahol több gyártói márkás terméket forgalmaznak.
március 22., 08:05
- Gazdaság
Megjelent az új rendelet az árrésstopról, egy hetük van a kereskedőknek cselekedni
Minden változásról tájékoztatniuk kell a boltoknak.
március 22., 09:48
- Címlapon
„Állat, kutya van az autóban?” – csak újságíró és fotós
Lezárták a szlovák–magyar határt: 20 kilométeres sor, vadászkutya, szivacsok, Sztoicskov.
3 órája
- Címlapon
Lemondott a teljes Munkácsy-díj Bizottság
Többek között Vészabó Noémi kitüntetése miatt, megkeresésünkre a minisztérium is megszólalt.
8 órája
- Gazdaság
A Matolcsy-éra végnapjaiban lezavart cégátadási ügy kezd kiegyenesedni
Varga Mihályék léptek.
március 22., 11:37
- Gazdaság
Ezek a számok 425 millió forintot értek
Kihúzták az ötös lottó nyerőszámait.
március 22., 20:49
- Gazdaság
Lázár János egyeztetett Orbán Viktorral, minden magyar településre ATM-et telepítenek
Mindezt az elkövetkezendő hetekben szeretnék megvalósítani.
március 22., 17:34
- Gazdaság
Irgalmatlan pofonoktól szenved, a 22-es csapdájába zuhant az építőipar
Árat emelnének az infláció miatt, de nem tudnak a bekövetkező kereslet-visszaesés miatt.
3 órája
- Címlapon
„Nem kell, hogy tetsszen, amit én csinálok” – reagált a tiltakozási hullámra a Munkácsy-díjas festő
Vészabó Noémi szerint ő csak „rossz ember” lehet.
5 órája
- Címlapon
Lázár János: Elegem van a luxizásból, a repülőzésből, a jachtozásból
A miniszter egy padon állva válaszolt minden kérdésre.
4 órája
- Címlapon
Kozák Tamás az árrésstopról: Május után jöhetnek a katasztrófa-forgatókönyvek
OKSZ-főtitkár: Az élelmiszer-drágulásról nem a kereskedők tehetnek.
5 órája
- Gazdaság
Bedurrant a forint bicepsze, erősen kezdte a hetet a magyar fizetőeszköz
Maradt a múlt héten tapasztalt szint.
március 24., 07:21
- Gazdaság
Döntött a kormány: minden magyar településen kötelező lesz a bankautomata
Nagy csata jöhet a bankokkal.
március 20., 09:05
- Gazdaság
Spanyolország döntött: törvényi erővel csökkentenék az élelmiszer-pazarlást az országban
Megjelentek a részletek a jogszabályról.
március 24., 06:44
- Gazdaság
Távozott az ügyvezető a debreceni akkugyár éléről, már az utódja is meg van
A CATL környezethasználati engedélyével kapcsolatban több hibára is fény derült.
március 21., 18:42
- Gazdaság
Az Állami Számvevőszék feljelentést tett a Matolcsy-korszak végén végrehajtott cégátadás miatt
Sok milliárd forint került Matolcsy György fiának érdekeltségéhez.
március 21., 14:44
- Címlapon
Volodimir Zelenszkij vészjósló kijelentés tett: Vlagyimir Putyin hamarosan meghal, és akkor mindennek vége
18 órája
- Címlapon
Deniz az Indexnek: Nem olyan sz*r hely Magyarország, ahogy azt sokan állítják
A rapper szerint veszélyes dolgok ömlenek ránk az internetről.
6 órája
- Mindeközben
Emily Ratajkowski videón mutatta meg elrontott hajvágását: „Ez életem legrosszabb frizurája”
8 órája
- Címlapon
Háborúra készül Lengyelország, katonák százezreinek kiképzésébe kezdenek bele
A cél, hogy Lengyelországban minden felnőtt férfi hadra foghatóan képzett legyen.
9 órája
- Gazdaság
Beavatkozott a kormány, itt a fordulat az élelmiszereknél
Az árrésstop hatására egyes termékek ára 60 százalékkal is csökkent.
március 24., 10:41
- Gazdaság
Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból
Kiemelkedő, sikeres, milliárdokban gazdag 2024-et tudhat maga mögött az MBH Bank.
március 21., 09:29
- Gazdaság
Felkorbácsolt indulatok Szolnokon, mindenki üti-vágja a polgármestert
Olyat tett Györfi Mihály polgármester, amit nehezen emésztenek meg a szolnokiak.
március 20., 16:35
- Mindeközben
Papp Máté Bence elárulta a valódi okát annak, miért lépett ki a Fricska együttesből
9 órája
- Címlapon
Újra felbukkant a vírus Magyarországon, korlátozó intézkedéseket vezettek be
Nagy István ismertette a korlátozásokat.
5 órája
- Címlapon
Nagy Ervin szerint felesleges hangulatkeltés Karácsony Gergely kijelentése
A színész elárulta, melyik alapítvány kuratóriumába delegálná a Tisza Párt.
3 órája
- Címlapon
Megszüntették a Waze egyik funkcióját
Súlyos problémák voltak vele az elmúlt egy évben.
10 órája