Honnan lesz pénzünk az államosításra?

A 90-es években részben az energiacégek eladásából sikerült elkerülnünk az államcsődöt és nagyjából egyensúlyba hozni az országot. Ha ezeket mind vissza szeretnénk szerezni, nehéz anyagi helyzetbe kerülhetünk.

Vissza a közműcégeket!

„Hat-hét nagyon komoly, korábban privatizált közműcég visszavásárlásáról, állami kézbe vételéről folyamatosan tárgyal a kormány” – mondta Orbán Viktor pénteken, konkrét cégneveket azonban nem említett. Az ötlet megvalósításának egyik gyakorlati akadálya alighanem a gyakorlati akadályok egyik legősibb típusa: nincs elég pénzünk. Persze vehetünk néhány teljesen jelentéktelen vagyonelemet olcsón, a valóban fontos cégek megvásárlása sokba kerül.

Bár történtek eladások 2000 után is, ha csak az 1998 előtt privatizált áram és gázcégeket nézzük, a Privatizációs Kutatóintézet kimutatása szerint azért is 2340 millió dollárt kaptunk – akkori árfolyamon nagyjából 500 milliárd forintnak, az akkori GDP öt százalékának megfelelő összeget.

A Privatizációs Kutatóintézet 1998-as mérlege a magánosításról:

Ha a kormány 51 százalékos részesedést szeretne szerezni ezekben a cégekben vagy más, hasonló áron eladott közműcégekben, mélyen a zsebébe kell nyúlnia, vagy még több hitelt kell felvennie.

Sokba kerül

„Fillérekért adtuk el a közműcégeket a külföldieknek” – halljuk gyakran a privatizációt ostorozó politikusoktól, pedig még ezeket a „filléreket” is komoly teher lenne visszafizetni. Durva becslések szerint ha csak a felét szeretnénk kifizetni a cégek inflációval felszorzott akkori értékének, 7-800 milliárd alatt akkor sem jönnénk ki, pedig ez inkább lefelé torzító kalkuláció.

De ha csak a négy-öt, kevésbé értékes cégben gondolkodunk, legalább 300 milliárdot akkor is ki kellene fizetnünk. Gondoljunk bele, csak az E.On két cégéért közel ennyit adunk, a Mol-pakett pedig 510 milliárd forintnyi összeget emésztett fel.

Persze egy cég jelenlegi értéke, eladási ára számos tényezőtől függ, bárhogy is számolunk, a GDP több mint egy százalékát jó eséllyel rá kellene költeni egy ekkora vásárlásra, úgy, hogy közben a kormány egyébként is már a végsőkig fellazította a büdzsét. Egy ilyen akcióval vagy a három százalék alatti költségvetési hiánynak, vagy a GDP-arányos államadósság kordában tartásának mondhatnánk búcsút. Pedig nagyrészt ez az a két mutató, amelyet eddig a kormány a gazdaságpolitika sikereként emlegetett.

A grafikonról szembetűnő, mennyi pénz áramlott a költségvetésbe a 90-es években a sok magánosításból. A terv, hogy visszafordítjuk a dolgot és hosszú távon állami kézbe veszünk újra mindent, több mint ambiciózus. Ha néhány céget még vissza is vesznek, várhatóan nem a reprivatizáció lesz az igazi megoldás, amelyen keresztül a kormány nonprofittá teszi a teljes energiaszektort.

Az utolsó ábrán az látható, hogyan csökkentették az államadósságot a 90-es évek közepétől befolyó bevételek. Az 1995-ös 85,4 százalékos szintről 2001-re 51 százalékra csökkent a GDP-arányos adósságunk.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!