Az MSZP véletlenül fogott össze a Jobbikkal
Az MSZP-frakció csütörtökön úgy döntött, visszavonja vizsgálóbizottsági kezdeményezését, amely arra irányult, hogy a parlament tárja fel az E.On-gázüzletág megvásárlásának hátterét. A döntést azzal indokolták, hogy nem akarnak együttműködni a Jobbikkal. A testület létrehozását azonban továbbra is fontosnak tartják. Az MSZP múlt hétfőn jelentette be, parlamenti vizsgálóbizottságot állítana fel, hogy kiderüljön, a Magyar Villamos Művek miért fizeti ki „a reális piaci ár többszörösét” a német energiaipari vállalat magyarországi gázüzletágáért.
Az indítványhoz, amelyet egy hét elteltével nyújtott be Mesterházy Attila pártelnök és két frakciótársa, a Jobbik és az LMP képviselői is csatlakoztak, így gyűlt össze a szükséges 78 aláírás. Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője ezután arra szólította fel a szocialistákat, vonják vissza aláírásukat a javaslatról, miután azon a Jobbik képviselőinek szignója is szerepel. A kormánypárti politikus emlékeztetett: Mesterházy Attila korábban, a jobbikos Gyöngyösi Márton antiszemita parlamenti felszólalása után közölte, semmilyen együttműködésre nem hajlandók a Jobbikkal, nem vesznek részt közös parlamenti kezdeményezésekben sem.
Az MSZP-frakció csütörtökön úgy döntött: visszavonja az előterjesztést. Közleményükben azt írták: a szélsőjobboldali Jobbikkal továbbra sem hajlandók semmilyen formában együttműködni. A szocialisták újra benyújtják a vizsgálóbizottsági kezdeményezést, de rögzítik, hogy jobbikos képviselő nem csatlakozhat. "Biztosak vagyunk abban, hogy amennyiben a Fidesznek nincs takargatnivalója az E.On magyarországi gázüzletágának állami felvásárlása ügyében, akkor a vizsgálóbizottság létrejön" – olvasható a közleményben. Vizsgálóbizottság létrehozását a képviselők ötöde kezdeményezheti, a baloldali ellenzéknek azonban egyedül nincs ennyi képviselője az Országgyűlésben.