Lázár, Olimpia
-2 °C
3 °C

GVH: Nincs ebben semmi politika

2013.11.20. 15:27 Módosítva: 2013-11-20 16:34:53

Döntően a kockázat kezelésért felelős banki középvezetők vettek részt az egyeztetéseken - árulta el kérdéseinkre a Versenyhivatal a banki kartellügy hátterét. Ez egy régóta zajló reggelisorozat volt, amire a bankok kockázatkezeléssel foglalkozó középvezetői jártak el. Ezeken a reggeliken szövetkeztek a végtörlesztés kapcsán, de az összefogásnak kifejezett kezdeményezője nem volt. A GVH nem tud arról, hogy a Bankszövetség bármilyen szerepet játszott volna az ügyben.

Semmilyen politikai szándék nem áll az ügy mögött. A határozat nyilvános változatát bárki megnézheti a GVH honlapján. Az eljárás a törvényes határidőn belül zárult le, ezen túlmenően semmilyen „időzítésről” nincs szó.

Csak a célban állapodtak meg, az eszközökben nem

Arra nincs bizonyíték, hogy a bankok a végtörlesztést akadályozó eszközrendszerben is megállapodtak, tehát a megállapodásuk csak arra vonatkozott, hogy korlátozzák a hitelkiváltó hitelek nyújtását és ezáltal a végtörlesztéseket. A Versenyhivatal szerint a végtörlesztést

  • kamatemeléssel,
  • a hitelkiváltó forinthitelek korlátozásával,
  • a régi és az új ügyfelek közötti különbségtétellel,
  • illetve ezeknek a kombinációjával érték el.

Legalább hatezren nem kaptak hitelt

A PSZÁF adatszolgáltatása alapján azt is megállapították, hogy körülbelül hatezren nem kaptak hitelt, de az összes érintett száma ennél is több lehet, mert ennyien vannak azok, akik hiteligényét elutasították, azt viszont nem lehet felmérni, hogy hányan vannak azok, akik ebbe a stádiumba se jutottak el. 

A GVH azt elismeri, hogy "megbízható módszerrel nem szűrhető, hogy a fogyasztók elutasítása mögött ténylegesen milyen okok álltak", de mégis azt mondja, hogy a minimum szám hatezer lehetett. Azzal kapcsolatban a GVH nem mondott semmit, hogy milyen konkrét, tárgyi bizonyítékai vannak a banki összefogásnak. Itt csak az eredeti közleményre támaszkodhatunk, miszerint emaileket, feljegyzéseket és belső levelezéseket vizsgáltak. 

Segít ez a devizahiteleseken?

Nem, mert a versenyhivatali eljárások nem orvosolják az egyéni érdeksérelmet, ez áll erre az ügyre is. A GVH határozatával szemben bírósági felülvizsgálatnak van helye, az ügy végső lezárása a jogorvoslati eljárás befejeztével várható.

Az FHB esetében alapvetően két ok miatt mellőzte a jogsértés megállapítása mellett a bírság kiszabását a GVH. Egyrészt azért, mert passzív résztvevője volt az eseményeknek, egy belső vezetői utasítás értelmében a 2011. szeptember 15-i retail risk reggelit követően nem vett részt egyeztetésen, másrészt pedig azért, mert a korábbi banki kartell ügyben – MIF, bankközi jutalék – nem volt érintett - árulta el a GVH.