Drága lesz az ingyenes készpénzfelvétel
A Magyar Hírlap úgy tudja, hogy februártól az OTP-nél több akciós készpénzfelvételi lehetőség is megszűnik, de hét további bank is bejelentette, hogy emelkednek a számlavezetéssel kapcsolatos költségek – írta az MTI.
Magánszemélyeknek jelenleg 0,6 százalék jutalékot kell fizetniük az OTP készpénzkiadó automatáinál, de több lakossági számlacsomagnál is az első egy-négy pénzfelvétel díjtalan.
A tavaly szeptemberben belengetett, majd gyorsan meg is szavazott törvény értelmében februártól egy nyilatkozattétel fejében minden lakossági számláról az első két készpénzfelvétel, maximum 150 ezer forint erejéig díjmentes lesz; ám ha az ügyfél túllépi ezt a keretet, akkor az OTP-nél 0,6 százalék helyett már 61 forint + 1,21 százalék jutalékot kell majd fizetnie.
A kormányhoz közel álló Magyar Hírlap úgy tudja, hogy az OTP Bank mellett további hét pénzintézet – a Budapest Bank, a DRB Bank, az Evobank, a Kinizsi Bank, a Magnet Bank, az MKB Bank és a Sopron Bank – emeli februárban a lakossági folyószámlák költségeit.
Ezt mondja az OTP
A kedvezmény eltörlésének az oka, hogy a bank ügyfelei túlnyomó többsége jóval kisebb összegeket vesz fel, mint havi 150 ezer forint.
Az ügyfeleink közel fele kevesebb mint 50 ezer forintot vesz fel havonta számlájáról készpénzben.
A korábbi, készpénz felvételhez kapcsolódó díjkedvezmények helyett az OTP Bank 2014-ben a számlavezetési díjkedvezményeket biztosító akciókra helyezi át a hangsúlyt. Ebben az akcióban 50-100 százalék közötti számlavezetési díjkedvezményt kínál a bank, ha az ügyfelek aktívan használják a bank szolgáltatásait.