További Gazdaság cikkek
- A nagy ingatlanpiaci dilemma: megzabolázhatók-e az elszabadult árak?
- Havi egymillió forintos fizetéssel csábítanának dolgozókat a budapesti karácsonyi vásárra
- Nyitott a munkahelyváltásra a fehérgalléros dolgozók többsége
- Visszavonta a Mol minősítését a Moody’s
- Felolvasták Nagy Mártonnak, melyek most a legnagyobb problémák a vállalkozók szerint
A Sovereign az a cukormárka, amelyre az adóhivatal a múlt héten csapott le – tudtuk meg több, egymástól független forrásból. A NAV múlt héten pénteken arról számolt be, hogy csaknem 350 millió forintot zárolt, öt ingatlant és hat gépjárművet lefoglalt egy cukorral és olajjal csaló cégcsoportnál. A társaság szerintük nagyjából 3,5 milliárd forinttal károsította meg a magyar államot.
Ez a cukor az a cukor
Bár a NAV jelentésében több dolog is utalt arra, hogy esetleg a Sovereignről lehet szó, csak annyit árultak el, hogy a Szlovákián keresztül utaztatott, ismert cukormárkát négy nagy kereskedelmi láncban értékesítették. Kérdésünkre azonban nem mondták meg, melyik üzletekről és melyik márkáról van szó.
Több forrásunk viszont megerősítette, a lekapcsolt cukormárka valóban az a Sovereign, amelynek rejtélyes ügyeiről január elején hosszú cikk jelent meg az Indexen. Ez az a cég, ami mögött mi is szövevényes céghálózatot, eltűnő cégeket, költségvetési csalást, adótartozást, döbbenetesen fejlődő motorcsapatot, vitorlásokat és egy titokzatos lakást találtunk.
A cukrot legutóbb a Tescóban, a Lidlben, a Penny Marketben és a CBA-ban árulták, korábban pedig több más ismert láncban is találkozhattunk vele.
Olcsóbb, mint a gyárban
Számunkra a cukor egyrészt azzal lett gyanús, hogy nem szerepelt a csomagoláson a forgalmazó neve. Másrészt azzal, hogy csomagolással, szállítással és a kiskereskedő árrésével együtt is kevesebbért adták, mint amennyiért nagy tételben a cukorgyárak a cukrot árulják.
A Tescóban 180 forint + áfáért, a Lidlben 173 forint + áfáért került a polcokra egy kiló, miközben mi - amikor magunkat cukorkereskedőnek kiadva a régió cukorgyárainál érdeklődtünk - 185 forintnál nem kaptunk olcsóbb ajánlatot. A NAV most kérdésünkre annyit elárulhatott, az áfacsalt cukor 171-184 forintos nettó áron került a kiskereskedőkhöz.
Rákérdeztünk a CBA-nál, a Tescónál, a Lidlnél és a Penny Marketnél is, hogy valóban a Sovereign cukorra csapott-e le a NAV, illetve arra, hogy kapható-e még náluk a termék, de érdemi választ egyiküktől sem kaptunk. A Penny mindössze annyit írt, hogy "anyavállalatuk központi szabályzata alapján sajnos nem áll módukban válaszolni a feltett kérdésekre."
A CBA kérdéseinkre azt írta, több cukor beszállítóval állnak kapcsolatban, melyek mindegyikével hosszú távú kapcsolat fenntartására törekszenek. Minden esetben magyar cégtől szerezik be a kristálycukrot, a beszállító partnereiket a hivatalosan elérhető információk alapján ellenőrizik.
"Sokféle cukrot árusítunk, nem kizárható, hogy franchise rendszerünkben előfordulhat az említett csomagolású termék" - írták. Ugyanakkor a CBA-nak "nincs tudomása" arról, hogy a NAV közleményében az említett cukormárkáról lenne szó, mivel a közleményben nem szerepelt a cukor neve. A Tesco az Indexnek azt írta, a NAV közleményének értelmezése nem az ő feladatuk, kérték, hogy forduljunk inkább a NAV sajtóosztályához. Azt viszont elárulták, a Tesco polcain többek között a Sovereign cukor is megtalálható.
Természetesen megkerestük a Sovereign szlovák cégét is, hogy erősítsék meg, vagy cáfolják értesülésünket, választ innen sem kaptunk.
50 millió kiló cukor
A NAV közleményében azt írta, a cégcsoport már egy éve a látókörükbe került, számos munkatársuk hónapok óta dolgozik azon a szlovák és osztrák hatósággal együttműködve, hogy felgöngyölítsék a láncolatot.
A hatóság ellenőrizte a csoport kamionjait, figyelte az áruforgalmát, a szálak pedig egy közbeiktatott raktárhoz vezettek, ahonnan előkerültek a társaság működéséről és kapcsolatairól szóló dokumentumok. Az iratokból és az üzleti partnereknél elrendelt vizsgálatokból egy mesterségesen létrehozott céghálózat képe rajzolódott ki.
A céghálózat felgöngyölítése még zajlik, az eddigi adatok szerint a láncban résztvevő társaságok összesen több mint 50 millió kilogramm kristálycukrot és 3 millió liter étolajat hoztak be az országba, melynek értéke meghaladja a 12 milliárd forintot. Gondoljunk bele, ennyi cukor tömege nagyjából 25 ezer darab Volkswagen Transporterrel, durván 500 darab Boeing Dreamliner repülővel egyenlő. Magyarország nagyjából két hónap alatt fogyaszt el ennyi cukrot a KSH adatai szerint.
A hálózatról többet nem árult el a NAV, mi a Sovereignről szóló cikkünkben egy ilyen céghálót vázoltunk fel, a teljes kép pedig ennél még összetettebb lehet.
Nem volt hajlandó számlázni
Kiderült, hogy az egyik vizsgált társaság egy szlovákiai cégtől összesen 12 milliárd forint értékben vásárolt kristálycukrot és étolajat, amelyet két adóminimalizáló magyar vállalkozás közbeiktatásával négy kiskereskedelmi áruházláncnak értékesített.
A kimenő számlákat tételesen követve az adóellenőrök az áruházláncoknál vizsgálódtak és ellenőrizték, hogy valósak-e a számlák. Felfigyeltek arra, hogy a cukorkereskedőknek még vannak fennálló követelései az áruházakkal szemben, mivel azok általában 60-90 napos fizetési határidővel egyenlítik ki beszállítóik számláit. A NAV ezeket a követeléseket ideiglenes biztosítási intézkedés alá vonta, a leszállított áruk ellenértékét lefoglalta.
A cukros céghálózat egyik tagja úgy akarta elkerülni, hogy a NAV lefoglalja a követeléseit, hogy a már leszállított cukor árát felszólításra sem volt hajlandó leszámlázni az áruháznak. Az lánc végül önszámlát állított ki és annak teljes összegét átutalta a NAV végrehajtói letéti számlájára.
Még kinn van a polcokon
Egyébként dacára annak, hogy ezek szerint a hatóság egy ideje már a boltoknál is vizsgálódott, amikor mi korábban több láncnál is arról érdeklődtünk, nem gyanúsan olcsó-e szerintük a cukor, illetve hogy nem furcsa-e, hogy sűrűn változik a forgalmazó, a Lidl például annyit válaszolt: folyamatosan ellenőrzik beszállítóikat, de nincs információjuk arról, hogy a cukor áfacsaló vállalatokon keresztül érkezne.
Azt mondták, szerintük a Sovereign nem gyanúsan olcsó, a sűrű cégváltásokra vonatkozó kérdésünkre meg azt válaszolták: „A Lidl Magyarország minden beszállító partnerével hosszú távú együttműködést igyekszik kialakítani."
A NAV akciója ellenére a Sovereign cukor egyébként több áruház polcain a mai napig megtalálható, a megvásárolt, leszámlázott készleteket értelemszerűen még értékesítik, hosszabb távon azonban úgy tűnik búcsút inthetünk a márkának.
Ettől még áfacsalt cukrot valószínűleg továbbra is találhatunk a boltokban. Legalábbis Hájos László, a Magyar Cukor (MC) Zrt. termelési vezérigazgató-helyettese nemrég úgy nyilatkozott, áfacsalás útján kerül a boltokba a cukor nyolcvan-kilencven százaléka, beleértve a Kaposváron gyártott termékek jelentős részét is.