Yellen elszólta magát, káosz a tőzsdéken
Európában és Ázsiában is folytatódott a tőzsdék hanyatlása azt követően, hogy Janet Yellen, az amerikai Fed új elnöke elkövette első nagy hibáját: a vártnál korábbi időpontot adott meg arra, amikor a Fed megkezdheti alapkamata emelését – írja a Napi.hu.
Az európai tőzsdék követték a lejtőn amerikai és ázsiai társaikat a Fed tegnapi kétbalkezes kommunikációja nyomán kialakult idegeskedés hangulatban, derül ki a Bloomberg tudósításából. A részvényeladási hullám az USA-ban kezdődött, miután a Fed meghozta döntését monetáris enyhítésének tovább havi tízmilliárd dolláros zsugorításáról, majd Janet Yellen, a Fed új elnöke megtartotta első kamatdöntést követő sajtótájékoztatóját.
Egyórás beszéd, három szó
A MarketWatch értékelése szerint Yellen egyórás beszédéből mindössze három szót hallottak meg a befektetők: nagyjából hat hónap. A bankelnöknek szegezett egyik kérdés úgy szólt: mikor kezdheti meg a Fed alapkamata emelését azt követően, hogy teljesen befejezi kötvényvásárlásait. A válasz szerint a bank közleményében az szerepel, hogy számottevő időnek kell eltelnie, amit nehéz pontosítani. Talán azt jelentheti, hogy nagyjából hat hónapról van szó.
A tőzsdék azért kerültek lejtőre ennek hatására, mert a befektetők későbbre várták a kamatemelés kezdetét. A monetáris enyhítés visszavonásának befejezése októberre tehető, ehhez képest a fél év április-májust jelent. Ugyanakkor a szakértők eddig leghamarabb 2015 őszére tették az első alapkamat-emelés időpontját.
Yellen valószínűleg nem akart konkrétan fogalmazni, így hibázott, amit csak az ment, hogy elődei is hasonló ügyetlenkedéssel kezdték kommunikációjukat. Elemzők szerint immáron a Fed elnökére és kollégáira hárul a feladat, hogy kihátráljanak az elszólásból – feltéve persze, hogy nem tetszik nekik, amit a piac kihallott abból.