Aladár, Álmos
2 °C
12 °C

Tagad a NAV, minden vád hiteltelen

2014.04.11. 13:15

A NAV cáfolja a sajtóban megjelent állítást, amely szerint a NAV egyik főigazgatója „személyesen hozott olyan döntést, amelynek következtében nem sikerült felderíteni egy „cukros” céghálózatot” – írja közleményében az adóhivatal.

A NAV itt bizonyára az átlátszó.hu cikkeire utal, amelyben Somos Katalin főigazgató felelősségét vetik fel. Horváth András és Vancsura István volt NAV-munkatársak szerint Somos és néhány társa kulcsszerepet játszottak az áfacsalások ellen hatékonyan fellépő Kiemelt Ügyek Igazgatóságának felszámolásában.

D ATI20130424010
Fotó: Balázs Attila

Az internetes portál állítását alátámasztó bizonyítékként bemutatott dokumentum egy kiragadott mozzanat egy törvényesen és a költségvetési bevételek szempontjából is sikeresen lezárult vizsgálati folyamatból – írja a NAV. A hivatal szerint "egyértelmű, hogy a szóban forgó cikk ugyanúgy, ahogy a korábbi, hasonló témájú írások, hiteltelen, hiszen a teljes igazságra, a konkrét ügyekhez kapcsolódó valamennyi tényre nem tér ki."

A provokációra ugyanakkor a NAV semmilyen adótitkot sértő magyarázkodásra nem hajlandó – írja a NAV.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!