![Párizs minket is várt: az Index helyszíni stábja is rácsatlakozott az olimpiára](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5747/57478/574785/57478563_4251271_8faf1cbc1b9d98fe8cf5c41d22bcb69e_wm.jpg)
A Roszatomnak fontos az átláthatóság Pakson
A Roszatom tervei szerint az év végéig előkészítik a paksi atomerőmű két új blokkjának megépítésével kapcsolatos alapvető beruházási, kereskedelmi megállapodásokat, közölte Szergej Kirijenko, az orosz állami atomenergetikai cég vezérigazgatója a moszkvai Atomexpón.
Az MTI szerint a Roszatom vezetője elmondta, hogy fontosnak tartják az átláthatóságot a paksi atomerőmű bővítésénél. A múlt héten például Brüsszelben a magyar kormány képviselőivel együtt tájékoztatták a tervekről az Európai Bizottságot és az Euroatomot.
Szergej Kirijenko emlékeztetett arra, hogy a január közepén létrejött magyar-orosz kormányközi megállapodás után tavasszal „igen kedvező feltételekkel” aláírták a mintegy 10 milliárd eurós orosz hitelnyújtásról szóló egyezményt is.
A magyar vállalkozások a költségek 40 százalékáig vehetnek részt a paksi bővítésben.
Hozzátette, a kormányközi megállapodás során abból indultak ki, hogy több mint tízezer munkahelyet teremtenek a beruházással, és a részt vevő magyar vállalatok befizetései jelentősen növelni fogják a magyar költségvetést.
Kirijenko dicsérte a magyar gépgyártást, megjegyezve: több ilyen céggel működnek együtt. Hozzátette, hogy azok a cégek, amelyek megszerzik az atomiparban való tevékenységéhez szükséges engedélyeket, és beszállítói lesznek a paksi atomerőmű bővítési beruházásnak, a későbbiekben más országokban is a Roszatom partnerei lehetnek.