Brüsszelnek már semmi nem elég?

Amióta tavaly nyáron Magyarország kikerült a túlzottdeficit-eljárásból, nem merült fel hivatalosan, hogy akár vissza is kerülhetünk oda. Egészen keddig.

Az Európai Bizottság szakértői ugyanis belengették, hogy hiába teljesítjük a hiánycélt, a hiányeljárás ettől függetlenül is újraindulhat. Szerintük ha nem lesz költségvetési kiigazítás, akkor ez „valószínűleg” elkerülhetetlen.

Mindezt egyébként egy elég nyakatekerten megfogalmazott mondatból lehetett kiolvasni:

Konkrétan az adósság csökkenésére vonatkozó referenciaérték teljesítéshez valószínűleg újabb költségvetési konszolidációs erőfeszítésekre lesz szükség, hogy így el lehessen kerülni a túlzottdeficit-eljárás 2015 tavaszi újbóli megindulását, amit az adósságcsökkenés nem kielégítő üteme válthat ki.

Ez magyarul azt jelenti, hogy ha nem csökken az államadósság, akkor 2015 tavaszán újra megindulhat a túlzottdeficit-eljárás. És ez miért lenne baj? Mert akkor veszélybe kerülne a magyar gazdaság fő növekedési forrása, a rengeteg EU-s pénz.

Hiába tartjuk a hiánycélt, nem csökken az államadósság

A kormány sikerkommunikációjának központi eleme volt a választások előtt, hogy ki tudtunk kerülni a túlzottdeficit-eljárásból, és az is, hogy az államadósság csökkenő pályára került. Előbbi tényleg így lett, utóbbi viszont vitatható:

Az államadósság egyébként több gigantikus trükknek köszönhetően csökkent csak tavaly év végén: összehangoltan dolgoztak a magyar állam intézményei – a kormány, a jegybank és az államadósság-kezelő központ –, hogy december 31-én megfelelően erős forintárfolyam legyen, az új  kötvények kibocsátását pedig visszatartották, sőt, az ÁKK készpénzállományából további kötvényeket vásárolt vissza.

Nagy trükkökkel tehát elértük, hogy úgy tűnjön, mintha csökkent volna az adósság, pedig igazából nem.

De miért fontos ez, ha közben a kormány tartja a 3 százalékos költségvetési hiánycélt? 

Mert 2011 végén, az európai adósságválság legsötétebb óráiban elfogadták a „stabilitási és növekedési paktum” nevű szigorú reformot. Ekkor (egyébként éppen a magyar EU-elnökség végén) elfogadtak egy olyan, egészen kemény eszközrendszert, ami megerősítette az Európai Bizottságot a tagállamok gazdaságpolitikának ellenőrzésében. Amióta élnek ezek az ellenőrzési eszközök, a túlzottdeficit-eljárás már kiterjesztő értelemben használja a „deficit” szót, gyakorlatilag beleértik az államadósságot is.

Hogy melyik ország milyen kritériumnak felel meg, itt nézheti meg.

Az államadóssággal kapcsolatos szabály most az, hogy amelyik országnak 60 százalék feletti GDP-arányos adóssága van, annak hároméves átlagban évente egyhuszadával csökkentenie kell az adóssága és a 60 százalékos szint közötti különbözetet. Magyarország esetében ez azt jelentené, hogy a legutóbb év végén 79,4 százalékos bruttó államadósságot évente átlagosan nagyjából egy százalékkal kellene csökkenteni.

Viszont, mivel 2013-ban kerültünk ki a túlzottdeficit-eljárásból, három évig még átmeneti időszakban leszünk. Ilyenkor az Európai Bizottság nem a konkrét szabályokat nézi, hanem azt, hogy teszünk-e eleget, hogy saját prognózisai szerint elérjük az elvárt mutatókat.

Az nem új, hogy az Európai Bizottságnak nem tetszik, amit a magyar adósságpályánál látnak (az utóbbi időben ebben tárgyban született eredeti dokumentumokat itt és itt találja). Szerintük ez így alakulhat a magyar államadósság a különböző forgatókönyvek esetén:

Egy normálisabb ütemű adósságcsökkenési pálya tehát csak évek múlva, és akkor kezdődhet meg, ha semmilyen gazdasági sokk nem éri az országot. Ha megugranak a kamatterhek és romlik a strukturális egyenleg, akkor akár 90 százalék fölé is ugorhat az államadósság a következő években.

Béna növekedés, béna forint, sok hitel

Nem csak az határozza meg az államadósság GDP-arányos méretét, hogy mennyi hitelt vesz fel az állam. A hiteleket folyamatosan vesszük fel és fizetjük vissza, azaz görgetjük magunk előtt. Hogy ez hogyan aránylik a gazdaság méretéhez, szinte az összes fontos tényező függvénye.

Az egyik oldalon ott van a GDP, ami most ugyan egészen szépen hízik, de ez a legnagyobb részt az EU-nak, az államnak és az autógyáraknak köszönhető. Ezek nem túl egészséges hajtóerők:

• Az EU-ból épp azért jön ennyi pénz, mert gyorsítottan hívjuk le az előző hétéves költségvetésből nekünk jutó támogatások maradékát. Jövőre ebből már nem marad sok, és kezdődik az új költségvetési időszak, várhatóan jóval lassabb forráslehívásokkal. Így a most szinte kizárólag az európai forrásokból működő építőiparnak sem lesz olyan jó időszaka, mint mostanában.
• A kormány a választások előtt érezhetően lazábban kezdett viszonyulni a költségvetéshez, mint korábban. Viszont éppen a szigorú brüsszeli deficitszámok miatt nem növelheti a végtelenségig a közmunkaprogramokat (hiába adta ki Orbán a választási kampányban, hogy teljes foglalkoztatásra lenne szükség) vagy az állami béreket. A rezsi sem vágható a nullára. Így ezek a most érezhető hatások már nem fogják tovább húzni a gazdaságot 2015-ben.
• Most a jó külföldi kereslet miatt rendesen belehúztak a magyarországi német autógyárak, és ontják magukból az exportot. Ha viszont elérkeznek a lehetőségeik határáig, nem látni, hogy hol vannak azok a kapacitásnövelő beruházások, amiből még többet tudnának termelni.

Fotó: Andreas Solaro

Ha újra hitelezni kezdenének a bankok, az szintén adhatna lökést a gazdaságnak. De most még mindig tart az egyenlegek leépítése. Még a növekedési olcsóhitel-program keretét sem hívják le a cégek, a horizonton fenyegető devizahiteles terhek pedig még tovább fogják korlátozni a banki hitelezést.

Nem mindegy az sem, hogy mekkora az infláció: ha nagyobb, akkor automatikusan nő a számszerűen (nominálisan) számolt GDP, így az ahhoz viszonyított adósságarány csökken. Az infláció viszont eltűnt, sőt minimálisan deflációba fordult, és az MNB-nél sem számítanak arra, hogy az év végéig visszatér a pozitív tartományba.

A másik oldalon pedig az adósság mérete van. Ebből a szempontból fontos, hogy a jó kamatkondíciók miatt az államadósság kezelő központ rengeteg devizakötvényt bocsátott ki tavaly év végén és az idei év elején. Devizára ugyanis szükség van a korábbi hitelek visszafizetése miatt. Eközben viszont az ÁKK inkább a forintfinanszírozás felé fordulna.

A magyar államadósságon belül mindenesetre továbbra is nagy a devizaadósságok aránya:

Ezért különösen ártalmas lehet a a mostani helyzetben a forint árfolyama. Az év elején még 298 forinton kezdett a forint az euróval szemben, ez most jóval gyengébb, 310 felett jár. Így az államadósság devizában felvett része is 3 százalékkal többet ér forintban.

A paksi beruházás háromezer milliárdjából pedig még egy fillér sem jelent meg az államadósságunkban, pedig az erről szóló szerződést már megkötöttük, és a parlament is jóváhagyta. Várhatóan csak az atomerőműblokk építésének részleteiben fog fokozatosan hozzáadódni az adóssághoz, de elképzelhető, hogy ez csak évek múlva kezdődik el – számolni mindenesetre kell vele már most is.

Mit mond a kormány?

A Nemzetgazdasági minisztérium szerint az adósság év közben egy csomó minden hat, emiatt gyorsan és folyamatosan változik, ezért csak az év végi számnak van jelentősége.

2014 végén az adósságráta - a költségvetési hiány 3 százalék alatt tartásával és a 3 százalékos gazdasági növekedéssel - továbbra is csökkenő pályán marad. Így a 2014. évi tényszámok tükrében a bizottság is kénytelen lesz elismerni Magyarország adósságcsökkentő erőfeszítéseit.

A kormány nyilván szeretné elkerülni az EU-s pénzek leállítását, ezért nem akar visszakerülni a brüsszeli szégyenpadra. Egyelőre láthatóan inkább vitatkozni próbálnak az Európai Bizottság jóslatával, ami akár működőképes stratégia is lehetne, ha nem ilyen nyilvánvalóan abszurd érvekkel próbálnák meggyőzni Brüsszelt. (Az NGM például azt írta válaszában, hogy a nagy nehezen letrükközött tavaly év végi államadósság tükrözi az igazi állapotot.)

Az EU-nak megküldött konvergencia programban egy szó sem esett megszorításokról, ami az önkormányzati választások előtt érthető is. Beszélnek viszont további egyenlegrontó dolgokról, egykulcsos szja-ról és stadionépítésekről. És egyébként is, kit terheljenek tovább?

Eddig az volt a stratégia, hogy azokat a nagyvállalatokat terhelik, akik nem tudnak elmenni az országból: pénzügy, energia, kiskereskedelem. A bankok most kaptak kilátásba a bankadó mellé egy újabb 600-900 milliárdos terhet, az energiaszektor jelentős részét pedig a rezsicsökkentés tette veszteségessé. A fogyasztás sem biztos, hogy tovább adóztatható, hiszen már most nálunk a legmagasabb az áfa a világon.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!