Ebből veszi el a pénzt Varga

2014.07.17. 12:40 Módosítva: 2014.07.17. 16:13

Varga Mihály 110 milliárd forintos megszorítást jelentett be csütörtökön, ami teljes mértékben az idei évre tervezett állami kiadások zárolásából áll. A legnagyobb részben (nagyjából 60-70 milliárd forint értékben) az állami Beruházási Alap kiadásait fagyasztják be; míg 40 milliárd forintot magukon kell takarékoskodniuk  a minisztériumoknak.

Egyes projektek vagy projektek egyes részei jövőre csúszhatnak a Nemzetgazdasági Minisztérium bejelentése szerint. Kérdés, hogy melyik projekt milyen megvalósulási szakaszban van, honnan vehetnek el pénzt. Megkérdeztük erről a tárcát is, ahol azonban mindössze annyit közöltek, a Magyar Közlönyben majd benne lesznek a részletek.

Frissítés: Cikkünk megjelenése után több mint egy héttel később reagált az NGM. Azt írták, "a takarékossági intézkedésekből nem következik egyik beruházás leállítása sem. Ugyanakkor a Beruházási Alapba tartozó összes fejlesztést csak a Nemzetgazdasági Minisztériummal egyeztetett ütemben lehet megvalósítani, a kiadások erősebb kontrollja érdekében."

Az alap idei kiadásai durván így oszlanak meg a mi felosztásunk szerint:

 

Részletesen ezekről a projektekről van szó. Rengeteg nagy stadion- és sportcélú fejlesztésen és szintén jelentős méretű turisztikai célú kiadáson spórolhatnak. Egyetemi, egyházi, útépítési és egyéb projektek elhalasztása is szóba kerülhet.

A Beruházási Alap 2014-es kiadásai (millió forintban)   
Turisztikai fejlesztések 21572
Kossuth Lajos tér rekonstrukciója 17390,8
Szilvásváradi Lovasközpont fejlesztése 1470,7
Vári rekonstrukciók (Szent György tér, Mátyás-templom) 605,5
Klebelsberg-kastély felújítása 620
A Miskolctapolcai Strandfürdő és környezete fejlesztésének támogatása 500
Nagykovácsi Kastélypark Komplexum fejlesztése 985
Egyetemi fejlesztések 7792,4
MTA Bölcsészet és Társadalomtudományok Kutatóháza létrehozása 3600
MOME Campus - Kreatív Innovációs és Tudáspark kialakítása 3041,4
Ludovika Campus 1151
Útépítés, közlekedés 3191,5
Vasúti hidak és acélszerkezetek felújítása 1495,5
Országos közúthálózat és gyorsforgalmi úthálózat fejlesztés 1364
Egyedi kormánydöntésen alapuló közlekedési beruházások 332
Egyéb fejlesztések 8059,1
Pest megyei bíróság épület rekonstrukció 4469,1
Igazságszolgáltatás beruházásai 3390
Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem (Zeneakadémia) történeti orgonáinak restaurálása 200
Egyházi fejlesztések 6020
A debreceni református oktatási-nevelési intézményrendszer infrastrukturális fejlesztése 3000
Egyházi épített örökség védelme és egyéb beruházások 1350
A Piarista Rend Magyar Tartománya fejlesztéseinek támogatása 1200
Határon túli egyházi köznevelési intézmények fejlesztésének támogatása 600
Győri Evangélikus Egyházközség Insula Lutherana fejlesztés 420
Tiszáninneni Református Egyházkerület „Károlyi Gáspár program” 350
Dunamelléki Református Egyházkerület „Kárpátmedencei Református Fiatalok Háza” projektje 300
Stadionok, sportfejlesztés összesen 82557
Nagyobb stadionok 25963
Ferencvárosi labdarúgó-stadion fejlesztése 8394
Győr Aréna beruházás támogatása 4900
Szombathelyi Haladás Stadion 4625,8
Székesfehérvári Sóstói Stadion fejlesztésének támogatása 4500
Debreceni Nagyerdei Labdarúgó Stadion rekonstrukciója 1793,2
Diósgyőri Stadion fejlesztésének támogatása 1750
Kisebb focilétesítmények 12035
Siófok labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése 600
Dunaújváros labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése 600
Gyirmót labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése 600
Kaposvár labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése 560
Kecskemét labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése 560
Budapest Hidegkuti Nándor Stadion labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése 560
Paks labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése 560
Pápa labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése 560
Győri ETO Futball Club labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése 560
Budapest Szusza Ferenc Stadion labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése 560
Békéscsaba labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése 560
Pécs labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése 500
Nyíregyháza labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése 500
Budapest Illovszky Rudolf Stadion labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése 500
Zalaegerszeg labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése 500
Budapest Bozsik Stadion labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése 400
Ajka labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése 400
Balmazújváros labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése 400
Cegléd labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése 400
Kozármisleny labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése 400
Sopron labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése 400
Szolnok labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése 400
Tatabánya labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése 400
Mezőkövesd labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése 220
Szigetszentmiklós labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése 120
Kisvárda labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése 120
Nemzeti Stadionfejlesztési Program tartalékkerete 95
Egyéb sportcélú 44559
Nemzeti Olimpiai Központ beruházás támogatása 20268,6
A 16 kiemelt sportág sportlétesítmény-fejlesztésének támogatása 4020,6
Tüskecsarnok és új uszodakomplexum beruházás támogatása 3707
Tornaterem-építési program 3000
Tanuszoda-fejlesztési program 3000
Nemzeti Kézilabda Akadémia támogatása 2315,3
A 2021. évi Úszó-, Vízilabda-, Műugró, Műúszó és Nyíltvízi Világbajnokság megrendezése 2000
XIV. Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválhoz (EYOF) kapcsolódó fejlesztések 1549
Nyíregyházi Bujtosi Szabadidő Csarnok fejlesztésének támogatása 2098
Budafoki Munkás Testedző Egyesület Sportcsarnoka fejlesztésének támogatása 606,5
Mosonmagyaróvári Sportcsarnok beruházás támogatása 240
Mogyoródi úti Sporttelep fejlesztésének támogatása 200
Nyéki Imre Uszoda fejlesztésének támogatása 120
Gabányi László Sportcsarnok fejlesztésének támogatása 120
Nemzeti Lovarda fejlesztésével kapcsolatos kiadások 600
Az MLSZ sportlétesítmények biztonságtechnikai fejlesztésével összefüggő feladatainak támogatása 714