További Gazdaság cikkek
- Kiderült, hány luxusautót adtak el novemberben Magyarországon
- 320 ezer bankkártyát hív vissza az OTP Bank külföldön
- Történelmi mélypontra került a forint, Orbán Viktor rámutatott a forintgyengülés felelőseire
- Jelentősen megváltozhat a budapesti lomtalanítási rendszer
- Különös indokkal szünteti meg a kormány a paksi különleges gazdasági övezetet
November végéig lehúzzák a rolót a magyarországi Nokia-gyárban. A termelést Ázsiába viszik át,
A leépítések nemcsak közvetlenül az üzemet érintik, de a beszállító alvállalkozókat is, tudta meg a Népszabadság.
A leépítéseket szeptembertől kezdik meg három lépcsőben, végleg november 30-án tesznek lakatot az üzemre. A döntéssel közvetlenül 1600 munkahely szűnik meg, de beszállítók miatt ennél is több munkahelyet érint. A cégvezetés, az érdekképviselet jelenlétében csütörtökön délután bejelentette a munkavállalóknak a gyár bezárását. László Zoltán, az üzemi tanács elnöke az MTI-nek azt mondta, a dolgozóknak járó juttatásokról július 28-án kezdik meg az egyeztető tárgyalásokat.
A döntésével kapcsolatban Komárom önkormányzata közölte, minden tőlük telhető segítséget megadnak az érintett munkavállalóknak. A céggel, a kormányzattal és az érdekképviseleti szervezetekkel folyamatos egyeztetésben vannak és együttműködnek „annak érdekében, hogy az elbocsátott dolgozók mielőbb a versenyszférában találjanak állást”.
A Microsoft-Nokia globális leépítési döntései miatt közös, öt elemből álló akciótervet dolgozott ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) valamint a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) - közölte Szijjártó Péter a KKM parlamenti államtitkára csütörtökön.
Az államtitkár csütörtökön utasította a befektetési ügynökség vezetőit, hogy azonnal gyorsítsák fel az előrehaladott tárgyalásokat azzal a három külföldi vállalattal, melyek Komáromban komoly munkahelyteremtéssel járó termelő beruházást akarnak létrehozni.
Nem teljesen váratlan
Az iparágat ismerők szerint azért volt várható a komáromi üzem bezárása, mert a legújabb Microsoft-Nokia készülékek gyártásából nem tudott nagy részt kihasítani magának a magyar üzem. A Nokia komáromi gyárában nem is ez az első hatalmas leépítés, két éve 2300 embert bocsátottak el.
A komáromi egység bezárása része a Microsoft átszervezési tervének. A Nokiát és a komáromi üzemet csaknem egy éve átvevő világcég a Bloomberg híre szerint minden idők egyik legnagyobb elbocsátására készül: globálisan összesen 18 ezer embert rúgnak ki, ami a teljes dolgozói létszám 14 százaléka.
A Microsoft 2013-ban vásárolta meg a Magyarországon is érdekeltséggel rendelkező, ám piaci részesedését folyamatosan vesztő finn cég telefongyártó részlegét. Az átvett vállalatoknál összesen 30 ezren dolgoztak, az átszervezésről szóló híradások után a szakértők egyértelműnek vélték, hogy a Microsoft elsősorban ezen a területen kezdi a költségtakarékosságot.
A mostani elbocsátásokat Komárom városa is megszenvedi: költségvetésének jelentős részét tette ki a cég iparűzési adóbefizetése. A helyi szakszervezet azt reméli, hogy a dolgozóknak lesz esélyük a gyors elhelyezkedésre.
A korábban még finn hátterű vállalat magyarországi gyára 1999-ben kezdte meg működését, 2004-ben pedig még újabb gyártócsarnokkal bővítették a kapacitást. Az elkészült telefonokat elsősorban Európába, Közép-Kelet Ázsiába és Afrikába szállították. Tavaly a Nokia Komáromnak 1,01 milliárd euró forgalma volt, a mérleg szerinti eredménye mintegy 6 millió eurót tett ki. Három évvel korábban (2010-ben) a forgalom még 3,64 milliárd euró volt.
Andor László EU-biztos interveniálna
Minél hamarabb találkozni szeretne Andor László foglalkoztatásért felelős EU-biztos a Microsoft képviselőivel. A szoftvercég elbocsátási tervei miatt a biztos meg szeretné vizsgálni, hogy hogyan lehet EU-forrásokat átcsoportosítani a munkavállalók állásainak megmentésére.
A biztos szerint a gyorsan változó technológiai piac átalakításokra készteti a cégeket, de ez csak társadalmilag felelősen, a muinkavállalókkal együttmáködve történhet. Andor hangsúlyozta, hogy szükség van a modern technológiára Európában, különösen a felhőalapú szolgáltatásokra, írja a biztos MTI-hez eljuttatott közleménye.