A Balatont már nem ciki szeretni

Legutóbb, amikor futólag Badacsonyban jártunk, rendeltünk egy túrós csuszát a partközeli pavilonsoron. Nagy volt a forgalom, azt gondoltuk, hogy nem lehet  állott. Tévedtünk. Miért engedhet meg magának ilyesmit egy emblematikus balatoni üdülőhely vendéglátósa?

Laposa Bence (L) : Egy ilyen csusza vagy egy négy órája száradó hekk emberi fogyasztásra alkalmatlan. Ez az előre lesütött infralámpás büfémodell, nehezen érthető, miért legális, és miért ne lehetne legalább frissen kisütni.

Kardos Gábor (K): Máshol, az olasz tengerparton is lehet nagyon rosszat enni. Viszont ebédillúziót adó helyek a Riviérán és más normális helyeken nincsenek, mert nem strandbüfékben esznek, hanem éttermekben. Bódés fesztiválok helyett pedig egész évben jól működő vendéglátás a jellemző. Erre már van nálunk is példa, és nemcsak a kört alapító pincéknél vagy éttermeknél.

De ettől a jó streetfood azért elférhetne. Pesten ilyen áron már lehet olyan hamburgert enni, amiben a húspogácsa húsból van. Mi itt a baj?

L: A rossz berögződések mellett talán a leginkább az, hogy itt a büféknek egy évben csak két-három hónapig van nagyobb forgalmuk. Ez persze nem mentség, legalább egy közepesen normális lángost és palacsintát lehetne adni.

K: Nem árt, ha van alapja az összehasonlításnak. Nyilván Pesten is lehet pocsék hamburgert kapni drágán, viszont a Balatonnál erre talán a szebb, harmonikus környezet miatt lehetünk fokozottan érzékenyebbek. Amúgy se biztos, hogy a hamburger a régiós ízek mértékegysége.

Mi azt gondoltuk, hogy előre le vannak osztva a pavilonok a helyi cimboráknak, zéró verseny van, emiatt senki nem nyithat kedve szerint semmit, ezért fordulhat elő még mindig ilyesmi.

L: Biztos ilyen is van, de nem ez az igazán meghatározó. A fejekben van a baj, a hozzáállás nem stimmel, ami mélyebben gyökerezik. Az előző rendszerben meg kellett teremteni annak az államilag is erősen támogatott turizmusnak az alapjait, ami a magyarok mellett rengeteg embert idecsődített a szocialista blokk országaiból. Gyorsan sok embert kellett kiszolgálni, ez aztán hosszú évtizedekre meghatározta a balatoni vendéglátás struktúráját.

Fotó: Barakonyi Szabolcs / Index

Az ördögi körből, hogy a mirelit hekket sütöm, nagyon nehéz kitörni. Amíg tömegszinten nem mutatunk új irányt, amíg nincs minta, hogyan kellene Balaton-parti településeket felépíteni, hogyan kellene a vendéglátást újragondolni, addig alig lesz változás.

K: Nem a büféfronton történt meg az áttörés, viszont új, lényegi fejlemény a Balatonnál, hogy vannak egész évben nyitva tartó, európai sztenderdek alapján is jó helyek. BorPart koncepciónkkal ezekre és az ehhez szükséges szemléletváltásra fókuszálunk, például arra, hogy minőségi helyi alapanyagokkal dolgozzunk. Az ilyen büfék elterjedése a következő lépcsőfok. 

Abban nem vagyunk biztosak, hogy a változásra úgy általában helyben mindenütt megvan az akarat. Sajnos még mindig elég rentábilis az urambátyám hozzáállás nem csak a helyi vendéglátásban, a városvezetés minden szintjén. Legalábbis ezt meséli sok helyi, ha nem írjuk le a nevüket. 

L: Pedig ma a Balatonnál arculatilag minden település meghatározhatja önmagát. Ehhez képest nézzétek meg, hogyan néz ki ma a part. Építészetileg és a szabályozás legkülönbözőbb módjaival a helyi vagy az országos törvényalkotók mindent megtehetnének, hogy szép legyen minden város, hogy kezdjen felépülni egy mindenütt visszaköszönő balatoni arculat. Ma ezt például Füred már szépen kihasználja, ott a belváros hangulata a legszebb európai helyekhez hasonlatos. De a közigazgatási széttagoltság miatt ezt nagyon nehéz ma megvalósítani.

Azt is gondoljuk, hogy a nagypolitikában nincs igazán erős embere a Balatonnak. Ez nem része a problémának?

K: Úgy általában is igaz, hogy adottságaihoz képest nagyon mostohán kezelt térség a Balaton, csekély az érdekérvényesítő képessége, a hárommegyés rendszer szétzilálja a térséget közigazgatásilag.

Akkor konkrétabbak leszünk: úgy fest, a vidékfejlesztés Debrecenbe, az uniós pénzosztó pozíció pedig Hódmezővásárhelyre kerül. Ebből azért úgy tűnik, hogy rövid távon nem jöhet ki nyertesen a Balaton.

K: Elismerjük, hogy bennünk is vannak ilyen fenntartások. Sőt, Navracsics Tibor, az a vezető politikus, aki veszprémi kötődése miatt balatoni, úgy fest, hogy hamarosan Brüsszelbe megy, aminek túlságosan nem örülünk. Viszont a politikai hátszélnek sem lenne sok értelme civil összefogás nélkül. Ezért is fontos a Balatoni Kör.

L: Füred és talán Siófok tud magának kilobbizni pénzeket, illetve van már autópályánk a déli parton. Keszthely mostanában ébredezik, elég látványosan. A Balaton többi részén viszont sok a tennivaló.

K: Ma Magyarországon a legjobb életminőséget a Balatonnál lehet elérni. Megfizethetetlen érték az egészséges, harmonikus természeti környezet. Itt frissebb és olcsóbb ugyanaz a kecskesajt, mint Pesten, az irodából pedig bármikor lemehetünk vitorlázni. Egy fővárosi menedzser az ideje olyan nagy részét tölti vállalhatatlan stresszben, dugóban, hogy magasabb fizetése ellenére sem jobb az életminősége. Ezért költöznek ide sokan, és még sokkal többen tervezgetik.

A térségben a legnagyobb potenciál most a Balaton-felvidékben, illetve Keszthely és környékében van, ez egyértelmű. Utóbbiban nem csak a sok fejlesztés miatt, hanem a későn jövők minden előnyével.

Szép-szép, csak az a baj, hogy a tóparton általában a többségnek nincsen olyan jövedelme, amiből aztán fenn tudja tartani a jobb életminőséget. Így ez az egész egyelőre inkább csak egy beváltatlan ígéretnek tűnik.

Fotó: Barakonyi Szabolcs / Index

L: Én azért elismerem, hogy sajnos hiába lehetne itt akár tényleg jobb az életminőség, az emberek úgy általában egyáltalán nem érzik magukat jobban. Viszont, hogy ez javuljon, fontos, hogy legalább azt a keveset, amit az emberek megkeresnek vagy megtermelnek, itt a tóparton helyi szolgáltatásokra és árukra költsék el. Arra kell törekednünk, hogy 20-30 kilométeres körzetben teremtsünk magunknak élhető és minőségi környezetet, ne csak a tévét nézzük, inkább használjuk a Balatont és az adottságokat.

Egyébként a sok kritikám ellenére azt gondolom, hogy valami azért már elkezdődött, a Balaton élhető és szerethető, nem csak szerintünk.

K: Ma a Balaton a legpozitívabb hazai brand. A legtöbb embernek nem egy tó vagy nyaralóhely csupán, hanem Magyarország napos oldala, amit nem ciki szeretni. Az általános kesergés és negativizmus közegében a pozitív életszemlélet oázisává tudott válni, minden felsorolt probléma ellenére is! Lassan tényleg máshogy kellene beszélni a Balatonról.

Ez ma a vidék legnagyobb agglomerációja. A Balatonnál 4-5 kilométernél nincs nagyobb nem lakott összefüggő terület. Ha körbeautózzuk Budapestet mondjuk egy tíz kilométer sugarú körben, a nem urbanizált szakaszok adott esetben nagyobbak, mint itt. Az állandó lakosok száma az üdülőkörzet parti településein 270 ezer ember. Ez jóval több, mint ahányan Debrecenben élnek. Az év nagy részében itt élőkkel már félmilliós lakosságról beszélhetünk.

Plusz ez a térség Budapest belvárosa mellett a legnemzetközibb összetételű régiónk, sok holland, francia, osztrák él erre. Ezek tények, statisztika, de korábban nem kapott kellő nyilvánosságot. Egyszóval a Balaton a vidék fővárosa. Vannak nyári napok, amikor több ember van a balatoni agglomerációban, mint Budapesten. Attól még, hogy nem egy folyó van a közepén, hanem egy nagy tó, a Balaton fejlődését jobban megérthetjük, ha egységes nagyvárosként kezeljük, ahol a negyedek (pl. Siófok és Füred, vagy észak és dél) rivalizálásánál sokkal több értelme van az összefogásnak, egy közös fejlődési platform kialakításának.

Provokatívabban azt is mondhatjuk, hogy ma itthon a balatoni agglomeráció lehet a legerősebb vidéki kihívója Budapestnek. Például szelfizési menőségindexét tekintve erősebb, mert ma szinte mindenkinek trendi balatonos képeket posztolni magáról (amiből a vitorláson borozós a csúcs), viszont pesti háttérrel, különösen Parlamenttel szelfizni csak egy elég szűk vidéki réteg szokott. Szóval legkevésbé nálunk a Balatonnál jellemző, hogy bárkinek kisebbrendűségi érzése lenne Pesttel szemben.

Szép, de a hétköznapi tapasztalat mégiscsak az, hogy a tó partján ma nem lehet sétálni, alig lehet helyi halat enni, és azért igen nagy luxus a vitorlázás. Ezekhez mit szólnak?

K: Mire vágyik egy vízparti vendég a világon bárhol? Sétálhasson végig a vízparti promenádon, aztán leülhessen egy vízre néző étteremben, ahol olyan friss halat rendelhet, amit ott fogtak ki, és közben a naplementében nézhesse a bóján ringatózó vitorlásokat. Ennek a mondatnak – a naplementét leszámítva - ma sajnos tényleg minden része illegális vagy egyéb akadályokba ütközik.

Ezekben az ügyekben konkrét megoldási javaslataink vannak, elsősorban a halászat és a vízi sportok fejlődését szolgáló szabályozást illetően. Valahol el kell kezdeni. Lépésről lépésre.

L: Az itt élő emberek nem balatoni életet élnek. Ha ezt akarnák és tennék is, akkor sokkal többet el lehetne érni, hiszen az erős helyi igényekre a politikának is válaszokat kell adni. Ha lenne igény, akkor gyorsabban lennének ilyen válaszok is, és nőne a Balaton lobbiereje is.

A balatoni gyerekek például használhatnák sokkal többet a tavat, tanuljanak horgászni, evezni, sportoljunk végre a vízen. A felnövő generáció élje át a Balatont, lehessen sétálni, hegyet mászni vagy este úszni ami még ingyenes is. Miközben egyébként tízből kilenc vendég azt mondja, ha ide feljön, hogy ez a világ egyik legszebb helye. Az itt élők meg mintha sokszor nem értenék, hogy miről beszélnek.

K: És tegyük hozzá, lassú változás az itt élőknél is van: öt éve a helyiek száma nulla volt a tomaji strandon, most meg már sokan jönnek, köszönünk egymásnak. Ezen a téren sem felülről vagy kívülről kell várni a megoldást. Egy használt szörfdeszka árából kezdtünk polinéz vitorlásokat építeni, és ilyen hajókkal fillérekből elérhető lenne, hogy evezzenek és vitorlázzanak a tóparton felnövő gyerekek. Erre is van konkrét terv, hogy a jövőben szervezendő tóparti iskolák közti evezős és vitorlás regattákon egészséges versenyszellem válthassa fel a most még gyakran puffogtatott közhelyes és káros észak–dél rivalizálást, ami ugye teljesen terméketlen.

K: Fontos lenne, hogy a vállalkozók és az átlagemberek is ébredjenek balatoni öntudatra. Ha mondjuk vége a nyári szezonnak, akkor az emberek elmennek Mallorcára. Az már viszont nem jellemző, hogy átmenjenek a másik partra. A „turistacsalogató” marketingfesztiválok helyett hitelesebb ha valódi közösségi rendezvényeink vannak, ahol akkor is jól érzik magukat az itt élők, ha épp egy turista se jön. Nem a bevétel a végső cél, hanem az, hogy jó legyen itt élni. Érezhető ilyen elmozdulás, de azért van mit tenni.

Az agglomerációhoz kanyarodjunk vissza: hogy lehet ilyesmiről beszélni, ha 100 kilométeres távolságok vannak? A fővárosban élők is csak Tihanyig látnak el, többségük ott meg is áll.

L: Az együttműködés persze fontos, de a tónál nem kell mindent közös nevezőre hozni, nem kellenek kis Budapestek. A Káli-medencének és a Tapolcai-medencének is megvannak azok a sajátosságai, amik egy igényesebb réteget vonzanak, aki akar, eljut hozzánk.

K: Részben történelmi örökség, hogy Keszthely, illetve Badacsony arisztokratikusabb hagyományokra épült, ami inkább büszkeségre adhat okot, na meg arra, hogy még nagyobb a méltó folytatás felelőssége.

A kereslet is torz, a kínálat is torz. A politikával és a helyiekkel is baj van, kellenének konkrét ötletek a változtatásra. Vannak?

• Kezdeményeztük például egy Balaton-logó, illetve több meghatározó arculati elem jobb kidolgozását.
• Szintén alapvető arculatformálás, hogy el fogjuk készíteni a Balaton borát, amivel egyfajta védjegyet kaphat a név.
• Vagy kellene például egy balatoni kártya, a helyieknek jelentős kedvezményekkel, hogy beindítson egy belső turizmust a tóparti agglomerációban. A balatongyöröki polgármester csinált ilyesmit helyi szinten, amivel olcsóbban lehet strandolni a szomszédos települések lakóinak is. Ez még nem általános.
• Ha olyan proa vitorlásokat építünk, melyek akár 120 ezer forintért elérhetők, akkor ez a mai vitorlásárakhoz képest fillérekbe kerül.
• A jachtkikötőkön kívül minden tóparti településen bójazónák kellenek, ahol nagyon olcsó lehetne a kikötés. Az erre vonatkozó konkrét javaslatunk ott van az illetékesek asztalán. Nem kell, hogy luxus legyen a vitorlázás és a jó élet, mert szinte bárkinek elérhető. Persze aktivizálnunk kell hozzá magunkat, de anélkül úgysincs értelme az egésznek.

L: Régen nekem is vitám volt az édesapámmal, hogy minden bort palackozzunk. A vendégeknek is szokatlan volt, hogy nem lehet műanyag flakonban badacsonyi bort kapni itt. De megszokták, és megszerették, nézzetek itt szét, szerda este van, és szerencsére van vendégünk. Ma ott tartunk, hogy néhány százan rájöttek arra, hogy a helyi termékeket el lehet adni, csak dolgozni kell velük. 

És nem a palacsintával van gond a strandon, csak mondjuk, rakjunk rá helyi lekvárt. Így a vendég nem ipari tömegárut kap majd, ez egy minimális plusz, amivel egy helyi embernek is munkát adtunk. Na ezt másik 15 dologra is el lehetne mondani. Így lehetne a Balatont építeni, és akkor talán mind a vendég, mind az itt élő boldogabb lenne.

Hogy a bennünk élő kisembernek is szót adjunk: ez nem drágítaná meg nagyon a tavat?

L: A drága vs. olcsó kérdéssel az a baj, hogy az olcsó nagyáruházaknál minden drágább, mert ott sok minden ipari hulladék, ami sokszor az egészségre is káros. De általában a nemzetgazdaságra is. A minőségi meg azért ezeken a helyeken is drágább. Ha megveszed a legolcsóbb barackízt, az olcsóbb lesz, mint a lekvár, csak nem lesz benne barack. Így is lehet, persze, de ebből nem lesz új a Balaton-imázs.

K: Kezdeményeztük, hogy legyen egy Balatoni termék védjegy. Nem feltétlenül prémium lenne, amit ide sorolunk, csak végre el kellene kezdeni az apróságoktól kezdve mindent úgy kommunikálni, hogy ez egy régió, aminek saját termékei vannak. Külön termékpályát kell kiépíteni a helyi termékeknek, ahogy a francia vagy olasz példák mutatják, ahol még a multiknál is nagyon erős a régiós termék kínálat. Mi akadályoz meg ebben?

Hadd én kérdezzem: mi akadályoz meg ebben?

Fotó: Barakonyi Szabolcs / Index

K: Nincs gazdája ezeknek az ügyeknek. Ugyanakkor addig nem is lesz, amíg nem úgy állunk hozzá, hogy nekünk mindannyiunknak gazdáivá kell válni a magunk területén, akár fogyasztóként, akár termelőként vagy kereskedőként. Netán véleményformálóként.

Ott van a Balaton Fejlesztési Tanács, az semmire nem jó?

K: A tanács sajnos nem egy közigazgatásilag létező régió vezető testülete, nekik inkább koordinációs kompetenciájuk van. Anyagi forrásuk is nagyon korlátozott és szeretnénk, ha jogosítványaik is sokkal erősebbek lennének. Abban egyébként nem hiszek, hogy egy bölcs és jó szándékú miniszter oldhatná meg a problémáinkat. Ha ilyen lenne, akkor talán pont az érintetteknek nem tetszene. Jobb a szolgáltató állam, aki partner abban, hogy mi magunk oldjuk meg a problémáinkat. Akármilyen furcsán hangzik, a Balatonnál vannak jó példák erre, és tévedés lenne a politikai vezetésre fogni mindent, ahogy általában szokás.

L: Ennek a magunkra utaltságnak egyébként előnye is lehet, mert csendben csinálhatunk olyan jó dolgokat, amiket aztán már nem tud senki visszafordítani. Viszont egy csomó dolog van, például az eredetvédelem, ami nem megy törvényhozói akarat nélkül.

Nem a civil erejéről híres ma az ország, és ez még romolhat is a jövőben, persze nagyon szép dolog minden próbálkozás. Mit lehet elérni?

L: Már az önmagában jó, hogy ebben a körben tudunk egymásról. Néha azt érezzük, hogy ufóként közlekedünk a saját környezetünkben.

K: Tényleg nagyon inspiráló, hogy látjuk egymás példáját, és partnerként vehetünk részt a munka kreatív részében is. Ráadásul a kör tagjainak nagy része már a tóparti vendéglátás új generációját képviseli, akiknek ambíciója már nem az, hogy minden áron ismertté tegyenek egy általuk alapított vállalkozást, hanem inkább az, hogy hosszabb távon, generációkra megalapozzák a sikerét. Ehhez pedig elengedhetetlen, hogy ne riválisként kezeljük a hozzánk hasonlókat, hanem közösen lépjünk fel a vendéglátás és a régió fejlődéséért.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!