Emma
-2 °C
6 °C

Egy bukott, 19 megpróbálja: per az állam ellen

2014.08.22. 18:46

Egy újabb bank és 18 pénzintézet nyújtott be keresetet a Fővárosi Törvényszékre pénteken a devizahiteles szerződések egyoldalú módosításának tisztességtelenségét vélelmező törvénnyel kapcsolatban.

Ugyancsak pénteken már véget is ért az első per, a kéthelyi takarékszövetkezet keresetét és kérelmét, hogy forduljanak az Alkotmánybírósághoz, elutasította a bíróság. Az elsőfokú, nem jogerős ítélet szerint tehát tisztességtelennek minősülnek a takarékszövetkezet egyoldalú hitelszerződés-módosításai. A bíró rámutatott: a felperes a keresetében és a tárgyaláson egyaránt egyedileg megtárgyalt szerződéses rendelkezésekről beszélt, nem pedig általános szerződési feltételekről, így a keresetet el kellett utasítani. A törvény ugyanis általános szerződési feltételek vizsgálatát teszi lehetővé.

A pénzügyi intézmények egyébként hétfőig, augusztus 25-ig nyújthatják be kereseteiket. A Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma haladéktalanul megvizsgálja, hogy a beérkezett keresetlevelek megfelelnek-e az alaki és tartalmi követelményeknek. Ezután dönthetnek a tárgyalások kitűzéséről, illetve – amennyiben az adott keresetlevél nem felel meg a törvényi kritériumoknak – az idézés kibocsátása nélküli elutasításról. Formai okok miatt számos esetben ez utóbbi döntés született az elmúlt napokban.

Pénteken egy bank és 18 pénzintézet nyújtott be keresetlevelet a magyar állam ellen. Ők azok:

  • FHB Jelzálogbank Nyrt.,
  • Eger és Környéke Takarékszövetkezet,
  • Credit House Magyarország Ingatlanfinanszírozási Zrt.,
  • Felsőzsolca és Vidéke Takarékszövetkezet,
  • Bóly és Vidéke Takarékszövetkezet,
  • FHB Ingatlanlízing Zrt.,
  • Szabolcs Takarékszövetkezet,
  • Argenta Credit Pénzügyi Szolgáltató Zrt.,
  • Erste Lakáslízing Zrt.,
  • Impuls-Leasing Hungária Pénzügyi Lízing Zrt.,
  • RetailProd Zrt.,
  • PSA Finance Hungária Zrt.,
  • UniCredit Ingatlanlízing Szolgáltató Zrt.,
  • UniCredit Leasing ImmoTruck Pénzügyi Szolgáltató Zrt.,
  • UniCredit Leasing Hungary Pénzügyi Szolgáltató Zrt.,
  • Sajóvölgye Takarékszövetkezet,
  • Aegon Magyarország Hitel Zrt.,
  • CIB Ingatlanlízing Zrt.,
  • Korona Kredit Jelzáloghitel Zrt.

A törvény a hitelszerződések egyoldalú módosítását – például kamat-, költség-, vagy díjemelést – megengedő szerződéses kikötéseknél azt a vélelmet állítja fel, hogy azok tisztességtelenek és érvénytelenek. Ám ezt a vélelmet a mintegy 400 magyarországi pénzintézet megkísérelheti bíróság előtt megdönteni az állam elleni perben, írja az MTI.

A bíróságnak legkésőbb a keresetlevél beérkezésétől számított 8. napon ki kell tűznie a tárgyalást és legkésőbb 30 napon belül el kell bírálnia. Csütörtökig 18 bank és 20 egyéb pénzügyi intézmény nyújtott be keresetlevelet az ezek elbírálására kizárólagos illetékességgel rendelkező Fővárosi Törvényszékre; a bíróság eddig 20 keresetlevelet formai okokból elutasított. Minden pénzügyi intézmény csak egyetlen ilyen keresetet nyújthat be. A mintegy 400 magyarországi pénzintézetet figyelembe véve a szakértők hozzávetőleg másfélszáz ilyen perre számítanak.

A perekben arról a kérdésről kell dönteni, hogy tisztességesek-e a pert indító pénzügyi intézmény egyoldalú szerződésmódosítást lehetővé tevő rendelkezései.