Így ment a munka Szijjártóéknál

Szijjártó Péter az elmúlt napokban legalább tucatszor elmondta, hogy most már emlékszik, hogy pontosan miből vette a 200 millió forintról 167 millióra lealkudott, külügyminiszterhez igazán méltó házát. A szerinte Orbán Viktor tanácsára megvett épületet leginkább szülei munkájának köszönhető, akik „olyan gazdasági és üzleti teljesítményt tettek le az asztalra”, ami nyomán még az unokáiknak is lesz mit a tejbe aprítaniuk egész életükben. Ezért pedig ő nem hajlandó szégyellni magát – apja cégéhez nincs köze. 

De azért furcsa, mert a legtöbben okkal szégyellnék azt a gazdasági és üzleti teljesítményt, ami Magyarország történetének egyik legnagyobb kartellbírságát eredményezte. Szijjártó apja is szerepelt abban a kartellben, ami a vasútfelújításokból elérhető uniós és költségvetési pénzek lenyúlására jött létre. Az eljárásában végül együttműködött, 2010 nyarán végül nagy meglepetésre az érintettek közül egyedüliként semmilyen bírságot nem kapott a cége.

A versenyhivatalnál azonban elérhető a még 2004-ben kezdődő kartell menetének GVH-s leírása, és még számos szórakoztató vallomás az ügy menetéről és a résztvevők magatartásáról. 

Titkos megbeszélés az Atrium Hayetben

A konkrét kartell 2004 november végén kezdődött, amikor öt „nagyon komoly” vasútépítő cég vezetői összegyűltek, hogy megbeszéljék, hogyan tudnának kicsit többet keresni az építkezésekkel. A találkozóról a titkos feljegyzéseket maga Szijjártó István vezette, aki a Vasútépítők Kft. vezetőjeként volt jelen. A bizalmas feljegyzést a GVH foglalta le a Szijjártóéknál tartott későbbi rajtaütésen.

Az ő leírása alapján az Atrium Hayet (sic!) szállóban történő tanácskozáson az azóta felszámolás alatt lévő MÁV MTM vezetője, Grafjódi István vezette elő a tanácskozás valódi célját. De itt adjuk is át a szót Szijjártó összefoglalójának:

„Elmondta hogy az idén nagyon alacsony áron történtek a munkák elvállalása. (Az MTM három munkát is nyert nagyon alacsony áron.) Ez a metodika senkinek sem jó. A vállalkozók nem tudnak fejlődni mert nem marad haszon az elvégzett munkán. A pénz ott marad a Megbízónál (MÁV-nál), és a mérnök árak is egyre lejjebb csúsznak. Összességében ez motiválta őt arra, hogy a magyar vasútépítésben résztvevő komoly cégek (pénzzel és gépekkel rendelkező cégek) akik ez idáig talpon maradtak, fogjanak össze és beszéljék meg a jövőbeni munkákat hogyan lehetne felosztani és nyereséget tartalmazó árat képezni a mérnöki ár alatt vagy felett. Ezzel mindenki egyetértett.”

Ezután sorra vették, hogy a MÁV milyen tendereket fog kiírni a közeljövőben, és hogy hogyan lehetne igazán lehúzni az állami céget: a lényeg az volt, hogy bármilyen pályázatot kiírhatnak, mégse legyen verseny a pályázó cégek között.

„A felosztásra két megoldást vezettek elő:

1. a területalapú felosztás
2. minden munkából mindenki arányosan részesüljön.”

Ezen kicsit tanakodtak, végül a második verzió mellett döntöttek. A majdnem 6 milliárdos Kecskemét–Kiskunfélegyháza-vasútvonal építésében mindannyian részt akartak venni, azon vitatkoztak egy darabig. Kivéve Szijjártóék, akik bemondták, hogy nekik az messze van, mivel ők győriek, viszont cserébe kérik akkor, hogy hadd vigyék el teljesen és verseny nélkül a győri aluljáró nagyjából 1,5 milliárdos megépítését. Ebbe „az elvbe” belementek a többiek is, de megbeszélték, hogy az aluljáróról is tárgyalnak azért majd még később.

Aztán visszatértek a kecskeméti vasúti pénzekre, ahol egy „személyeskedésektől sem mentes” vitában megállapodtak, hogy egy konzorcium fogja nyerni a pályázatot, de a konkrét munkáknál azért majd osztanak pénzt a többieknek is. 

A német már érezte, hogy baj lehet ebből

Szijjártó István ezután volt olyan óvatlan, hogy másnap lefordíttatta és német tulajdonostársának elküldte ezt az összefoglalót, hogy mi a véleménye a szuper megállapodásról. Werner Zitz nem sokkal később találkozott is Szijjártóval és egy másik társával, ahol folyamatos cigizés közben „indulatosan közölte, hogy ilyen leveleket ne küldjenek neki”. Zitz később letagadta, hogy megkapta volna a neki küldött mailt vagy, hogy valaha beszélt volna ilyesmiről komolyan bárkivel.

A következő évben többször találkoztak egyeztetésre a fenti cégek, ezek arról szóltak, hogy ki melyik MÁV-pályázatot mennyiért nyerje, de ezekben Szijjártóék nem akartak részt venni, nekik főleg a győri aluljáró kellett. 

Összevesztek a győrin is

A nagyjából másfél milliárdos győri vasútállomás- és aluljáró-építésnél Szijjártó biztosra akart menni, ezért elhívta 2005 októberében a budapesti Cotton Clubba három rivális cég vezetőjét, hogy lefixálja, hogy ott mindent ők visznek. Itt a rivális cég egyik vezetője szerint Szijjártó elmondta, hogy nagyon nehéz helyzetben van a cége, ezért igen fontos lenne nekik a győri másfél milliárd. 

A találkozón jelen lévő strabagos cég, a Wittfeld Hoffmann vezetője bemondta, hogy őket nem érdekli az a munka, csak egy 10 százalékos alvállalkozói szerződést kért a vezető – ők mondjuk egyébként se pályázhattak volna, mert nem volt megfelelő referenciájuk. Viszont Söptei Józsefné, a Mávépcell vezetője el akart térni a korábbi megegyezéstől és közösen akart indulni Szijjártóékkal, elosztva a hasznot.    

Fotó: Győri Károly

Ezért Szijjártónak el kellett látogatnia Celldömölkre, hogy személyesen vegye rá a kartell tartására a Mávépcellt. Ott végigvették az ajánlati árakat.

Az egyébként inkább az MSZP-hez kapcsolható Söpteiné egy nyomtatott lapról egyeztette Szijjártó pedig laptopról nézte. Az jött ki, hogy nagyot akart markolni Szijjártó, és magasabb árakat adott meg a versenytársánál.

Végül már majdnem abban maradtak, hogy akkor a Mávépcell majd még magasabb árakat fog beadni (hogy Szijjártó mindenképpen győzzön), de akkor Söpteiné azzal jött, hogy  azért "kérnek vissza 3-400 millió forintot". Szijjártó viszont nem akart nekik adni semmit, és végül sikerült is meggyőzni a riválist, hogy mindenki tartsa magát a kartellhez. Még egyszer azért lefixálták a megbuherált árakat leadás előtt is telefonon.

Igen ám, de a leadott pályázatoknál derült ki, hogy a Mávépcell hibásan számolta ki a nettó árat, és jól kiszámolva már az ő 24 millió eurós ajánlata kedvezőbb volt Szijjártóékénál. Utóbbi szerint a hiba szándékos volt, hogy kigolyózzák a zsírosnak ígérkező projektből. Ez végül sikerült is, hiába támadta meg Szijjártó az eredményt, a Közbeszerzési Döntőbizottság megbüntette a kiíró MÁV-ot 20 millióra (ahol egyébként Pásztóy Katalin osztályvezető vitte a projektet), de végül Söpteinéék kapták a munkát.  

Győrt bukták, de nem maradtak hoppon

Végül Szijjártóék kaptak a megbeszélt nyertestől viszonylag sok munkát fővállalkozóként a kecskeméti vasútfelújításnál is. A vallomások szerint ez nem kartellen belüli kártérítés volt, hanem műszaki okok miatt mégse tudta egyedül elvégezni a munkát az ottani nyertes konzorcium egyedül. Emellett a Vas megyei Ukk és Boba közötti 18 kilométeres szakasz vágányrehabilitációs munkáit is elosztotta a kartell, de ott a GVH úgy tűnik, hogy már nem vizsgált semmit, mert újra ki kellett írni a tendert. A munkákban végül itt is szerepet kapott Szijjártóék cége.

Hajnalban csaptak le

A GVH eljárása kezdetén kaphatott egy fülest valahonnét, mert szerepel egy védett tanú is a leírásban. Illetve 2007 novemberében, hajnalban először rögtön Szijjártóékra csaptak le, aki óvatlanul írásos feljegyzéseket készített a megbeszélésekről. Elkobozták Szijjártó gépeit, levelezését, még a határidőnaplóját is elvették.

Ezt követően ismeretlen időpontban Szijjártó elkezdett együttműködni a hatósággal, hátha a GVH engedékenységi politikájára építve megússza a büntetést. A többi részvevő elég sután tagadott: nem emlékeztek semmi hasonlóra, azt állították, hogy a nekik küldött maileket nem kapták meg, és ha esetleg részt is vettek bizonyos találkozókon, azok csak baráti sörözések voltak, ahol csak általánosságban panaszkodtak a helyzetre.

A már lefoglalt írásbeli bizonyítékok dacára Szijjártó számítása bejött: a többi kartellező 2010 nyarán végül összesen több mint 7 milliárdos büntetést kapott, de Szijjártóéknak végül egy forintot se kellett fizetniük.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!