Véletlenül lett fizetős az M30

2015.01.05. 08:39

A január 1-től bevezetett új útdíjfizetési rendszerben egyszerű főutat is fizetőssé tettek, és módosulhat a ferihegyi reptérre vezető út díjkötelezettsége is, hiszen azt egy 200 méteres szakasz miatt tették fizetőssé, írta a Népszabadság.

Az új útdíjrendszer bevezetésekor fizetőssé tették az M3-as autópályát és Miskolcot összekötő M30-as út elkerülő szakaszát, miközben az M30-asnak ezt az utolsó szakaszát hivatalosan főútként helyezték üzembe, így annak, aki csak ezért a szakaszért vett megyei autópályabérletet, visszaadják annak árát február végéig. A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató arra hivatkozik, hogy honlapjukon valóban rosszul volt jelölve az útszakasz, azonban az országos térképen az jól szerepelt, és a hibát már kijavították.

A NÚSZ szerint nincs ehhez hasonló hiba a térképeken, de január végéig a jogalkotóval együtt gyűjtik az észrevételeket, tapasztalatokat, amelyek alapján az illetékes minisztérium meg tudja tenni a szükséges lépéseket. A gazdasági minisztériummár közölte, hogy január végén felülvizsgálhatják a díjkötelessé tett szakaszokat.

A Népszabadság hétfői száma szerint a felülvizsgálandó útszakaszok közé tartozhat majd a Liszt Ferenc repülőtérre vezető gyorsforgalmi út is, hiszen ott egy 200 méteres szakasz vált fizetőssé, és ezzel díjkötelessé tették a repülőtérhez jutást is. A lap szerint Hende Csaba honvédelmi miniszter is sikerrel lobbizhat a választókörzetéhez tartozó 86-os út fizetőssé tétele ellen.