Elég jól megy a Varga Pincészetnek

2015.01.06. 07:53

A Varga Pincészet tavaly 10,6 millió palack bort adott el belföldön, 1 millió palackkal többet, mint 2013-ban, összes értékesítése pedig 12 millió üveg volt az előző évi 10,6 millió után - közölte Varga Péter ügyvezető-tulajdonos az MTI-vel.

Elmondta, hogy a vártnál rosszabb körülmények ellenére sikerült megtermelni és felvásárolni a szükséges 12,5 millió kilogramm szőlőt. A kisebb részt a család 250 hektáros birtokáról származó 1,7 millió kilogramm szőlő képezi, amelyből a prémium borokat készítik, a többi alapanyagot a termelőkkel kötött hosszú távú szerződések alapján biztosítják.

Arról is beszélt, hogy:

  • a múlt évben nőtt a bor iránti kereslet, a gasztronómiai és a kiskereskedelmi palackos bor jól fogyott. A múlt év első felében 4 százalékkal, a második felében 21 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához képest a pincészet eladásai.
  • A cégcsoport konszolidált árbevétele  2013-ról 2014-re 3,6 milliárd forintról 4,8 milliárd forintra nőtt. Tavaly azért nőtt a bevétel, mert több bort adtak el, jellemzően a drágább borok fogytak. A növekedésben kisebb mértékben a 2013-as áremelés is közrejátszott.
  • A Varga Pincészet borainak bruttó polci átlagára palackonként 800 forint, ami az előző évhez képest kis mértékben nőtt. Az árbevétel 9 százaléka az export, a fontosabb exportpiacok Szlovákia, Lengyelország, Oroszország és Románián belül Erdély.