Decemberben -0,2 százalék lett az eurózóna inflációja - közölte az Eurostat. Ez méretes csökkenés a novemberi 0,3 százalék után. Az uniós statisztikusok azt mondják, hogy az árcsökkenés az energiaár (benzin) csökkenésének tudható be.
A Portfolio szerint az a csökkenés önmagában nem jelent deflációt, ehhez ugyanis gyenge általános kereslet és csökkenő inflációs várokozások mellett alacsonyabb maginfláció is kell. Előbbi kettő ugyan teljesül, de az energia és ételáraktól megtisztított inflációs mutató még pluszban van.
Éves összevetésben az energiától és élelmiszerektől szűrt maginflációs mutató plusz 0,8 százalékot mutat, ami még 0,1 százalékpontos emelkedést is jelent az előző hónaphoz képest. Ebből tehát az következik, hogy egyértelműen az olajár esésének a hatását látjuk jelenleg. A probléma viszont az, hogy ennek tovagyűrűző hatásai lehetnek más termékek árába is, így pedig nem túlzás kijelenteni azt, hogy Európa már a defláció kapujában áll.
Az Eurostat ma a munkanélküliségi adatot is közölte, amiben nekünk kiemelt szerep jutott. Erről itt írtunk bővebben.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
30 év után is óriási a probléma: integráció helyett szegregáció tombol a magyar iskolákban
Minimumfeltételekre és maximális erőforrásokra van szükség a hátrányok kompenzálása érdekében.
4 órája
- Gazdaság
Békével érkezhet a gazdasági fordulat, így hatna a magyar pénztárcákra a háború vége
Az MBH Bank megmutatta, mit írt a kockás füzetébe.
március 3., 17:58
- Gazdaság
Bezuhant az amerikai tőzsde Donald Trump vámjainak hatására
Egyelőre inkább a bizonytalanság dominálta a részvénypiacokat.
március 4., 09:36
- Mindeközben
Gáspár Zsolti a testvéréről: Nagyon szélsőséges a hangulata, és amikor negatív, akkor borúsan látja a világot és a kapcsolatunkat
1 órája
- Gazdaság
Rendkívüli lépésre szánta el magát a kormány: feltőkésítenék a kkv-kat
A Demján Sándor Tőkeprogram egyedi lehetőséget kínál a kis- és középvállalkozások feltőkésítésére.
március 4., 16:23
- Gazdaság
Orbán Viktor: Ide csak olyan szakember való, aki éles helyzetben is szagolt már puskaport
A kormányfő szerint kiváló elnök lesz Varga Mihályból.
március 3., 17:58
- Gazdaság
Bekopogott Varga Mihály, öt hónapos csúcson a forint
A volt pénzügyminiszter megcáfolta a pletykákat.
március 4., 11:51
- Címlapon
Kiutasíthatók lesznek a kettős állampolgárok az új Alaptörvény-módosítás alapján
Kocsis Máté osztotta meg a részleteket.
5 órája
- Gazdaság
Nyilvánosságra került, miért bukott el a kormány nagy GDP-ígérete
Megjöttek a végleges adatok, így került ki az ország a recesszióból.
március 4., 09:16
- Gazdaság
Nagy Márton nyilvánosságra hozta azokat az adatokat, amiket egy ország találgat
A miniszter szerint családok százezreinek zsebében maradhat több.
március 4., 17:19
- Gazdaság
Elvitték a hatoslottó főnyereményét, újabb milliomosa van az országnak
Csaknem 650 millió forintot nyert egy játékos.
március 2., 17:19
- Gazdaság
Háziasszonyok rémálma: a zsugorinfláció elérte a mosószereket és az öblítőket is
A csokitól a ruhák, a zsugorinflációtól a mosószerek mennek össze.
március 2., 12:14
- Gazdaság
Örülhetnek a magyar autósok, a hazai benzinkutakat is elérte a Trump-tornádó
Lélektani árszint alá csökkenhet a benzin és a gázolaj ára Magyarországon.
március 4., 18:31
- Gazdaság
Tarolt egy napelemes cég, összesen hét magyar vállalat hódítja meg Európát
Kijött a legfrissebb lista.
március 4., 20:28
- Gazdaság
Elindult a visszaszámlálás, ultimátumot kaptak a kormánytól a boltok
Legkésőbb egy héten belül, jövő hét elejére kell a válasz a minisztériumnak.
március 5., 10:27
- Mindeközben
Gáspár Zsolti fodrász mestervizsgára készül: Minden vágyam, hogy a legjobb borbély legyek az országban!
10 órája
- Címlapon
Fájóan keresztbe tett Donald Trump az ukránoknak, ez mindent megváltoztathat a csatatéren
16 órája
- Címlapon
Kovács Gergely gyanús dokumentumokra bukkant az önkormányzat cégének szerverén
Ez történik szerinte „6000 évnyi Fidesz után”.
3 órája
- Gazdaság
Óriási bajban a Bosch, jelentős leépítéshullám jöhet a vállalatnál
12 ezer munkahely kerülhetett veszélybe.
március 2., 16:27
- Gazdaság
Tiborcz István elárulta, szerinte mi az elmúlt harminc év legnagyobb hibája a városfejlesztésben
Úgy véli, hosszú távon kezdeni kell valamit a belvárosi ingatlanárakkal.
március 3., 15:51
- Gazdaság
Friss felmérés mutatja, mennyi befektetésük van a fiataloknak
A diákok 11 százaléka szerint veszteség esetén azonnal ki kell venni a pénzt.
március 3., 09:46
- Gazdaság
Megfenyegette a bankokat Nagy Márton, beavatkozhatnak a számladíjakba
A miniszter szerint nem indokolt az emelés.
március 3., 11:01
- Címlapon
Most már pontosan tudni, mi történt Gene Hackmannel és feleségével
Az idegenkezűséget már a vizsgálat elején kizárták.
5 órája
- Gazdaság
A rekordbevétel után újabb történelmi lépésre készül a 4iG
A hazai és a régiós terjeszkedés mozdonyán sincs fék.
március 3., 12:08
- Gazdaság
Palkovics László visszatért, és megjósolta az Indexnek, ki lesz a következő magyar Nobel-díjas
Orbán Viktor reaktiválta korábbi miniszterét, aki immár kormánybiztosként adott nagyinterjút lapunknak.
március 3., 08:27
- Gazdaság
Hosszú idő után először mérséklődött az infláció Európában
Az előzetesen várt mértéktől így is elmaradtak a számok.
március 3., 14:53
- Gazdaság
Csak a munkabérük lesz szja-mentes az édesanyáknak
Minden más után megfizetik a személyi jövedelemadót.
március 3., 05:53
- Címlapon
Figyelmeztettek a szakértők, támadhatnak az agresszív madarak
Elkezdődött a költési időszak, amely márciustól júniusig tart.
2 órája
- Címlapon
Elon Musk kíméletlenül beszólt a lengyel külügyminiszternek: Hallgass el, kisember
Sajátos stílusban reagált az Egyesült Államok egyik legfőbb szövetségesének.
1 órája
- Címlapon
Donald Trump miatt az Európai Unió keleten keres szövetséget, ami Kínának is üzenet
Jelentős világpolitikai következményekre lehet számítani, teljesen átalakulhat a globális kereskedelem.
8 órája