A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa 2,10 százalékon tartotta a jegybanki alapkamatot keddi ülésén.
A forint erősödött a hírre.
Miközben az Európai Központi Bank (EKB) múlt héten bejelentett pénzmennyiség-bővítő intézkedése miatt egyébként nagyobb lett a valószínűsége a kamatcsökkentésnek, a szakértők is arra számítottak, hogy a jegybank egyelőre nem változtat az alapkamaton.
A jegybank 2014 júliusa óta nem nyúlt a kamatszinthez. Viszont azelőtt két éven át kis lépésekben folyamatosan vágtak, összesen 4,90 százalékot.
Az idei kamatmélypont 1,6-1,9 százalék közé eshet - mondta Szántó András, az Equilor lakossági üzletág vezetője. Szerinte tartósan alacsony olajárakkal és inflációval lehet számolni, és várhatóan 310 forint alatti euró/forint árfolyam lesz az év végén.
A hazai piac beárazta a további kamatcsökkentést, a három éves állampapír hozama a jegybanki alapkamat alá esett januárban - mondja Bebesy Dániel, a Budapest Alapkezelő portfóliómenedzsere.
Szerinte a jegybanki döntéshozók egyelőre nem az alapkamat vágásával, hanem inkább a növekedési hitelprogram kiterjesztésével próbálják meg enyhíteni a pénzpiaci feltételeket. Ugyan az év eleji gyengébb forint miatt most óvatosabb a jegybank, de ha a forint árfolyama megkapaszkodik, és a meglepően alacsony infláció is marad (illetve a régió jegybankjai folytatják a kamatvágásokat), akkor idehaza is újabb kamatvágás jöhet.
Az Erste elemzői azt mondták, hogy amikor márciusban kijön a legfrissebb jegybanki inflációs előrejelzés, abban már esetleg jelezheti a Monetáris Tanács, hogy szükséges lehet-e újabb vágás vagy sem.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=bJE1jRyMFaE6fJ8fhsC.y4ZQnDkFoiPbY7JeelfAZ7P.i7&stparam=wnniomkpwg&fastid=ipqxvzhaneitfhaugbtmmzijqomb&nc=0)